Türelmetlenül vártam, hogy leteljen az a maradék idő, ami elválaszt engem a szeretteimtől, és az igazi otthonomtól, amit igazán magaménak tudhatok, a Roxforttól.

Jelenlegi tartózkodási helyem apám háza, amit még réges régen húzott fel, hogy otthont teremtsen magának és a családjának, de tervei legkevésbé sem úgy sültek el, ahogyan ő azt várta. Most apám második feleségével és annak lányával kell eltöltenem a szünidőket, a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám, hogy ilyen emberekkel keljen csak egy percig is élnie. A mostoha nővérem Luisa Tuesson, egy igazi "boszorkány" de csak átvitt értelemben, mert mágia egy csepp sincs az ereiben, a varázsló világ nagy szerencséjére. Szélyiségét leginkább az amerikai filmekben látott három grácia középső, legidegesítőbb és legfelszínesebbikéhez tudnám hasonlítani, az iskolájában biztos magasan áll emiatt a rang létrán, ezenfelül semmi érdekfeszítő nincs a lányban, tizenévei végefelé jár, szép új ruhái és holmijai vannak. Tanulmányi eredményeit még akkor is felül tudnám múlni, hogyha be se mennék a vizsgáimra, bár nincs is rá szüksége , mert apám kielégíti nagyravágyó igényeit ebből a szempontból.

A szobámban töltöm legtöbb időmet, ahogyan most is teszem éppen, kedvenc könyvemet, a The Dragons Life-ot olvasom. Nem mellesleg női írója a legnagyobb példaképem kerek e világon, bátorsága és kitartása miatt. A könyv mint nevéből is adódik, a sárkányok minden fajtájáról, előfordulásáról és tevékenységeiről szól. Leginkább az fogott meg benne, ahogy a lényekhez viszonyul a szerző. Nem tárgyként kezelve közli a tényeket, mint a dokumentum filmekben, hanem igazán érző teremtményenként, mintha egy lenne közülük. Sok könyvet olvastam már ebben a témában, de egyik sem közelítette meg őket ebből a szemszögből. Igen sok inspirációt kaptam így hát, hogy a jövőben én is sárkányokkal dolgozhassak. Például egy Magyar Mennydörgővel.

Könyvet párnám alá rejtve kezdek el töprengeni álmatlanságom okán. Nyilvánvalóan rögtön rájövök mi is vagy inkább ki is az, aki a hajnali órákban is képes álmaim és gondolataim szertefoszlatására. Szobám tetőablakán keresztül nézem a szinte hollófekete eget, ahol imitt-amott apró fényévekre lévő csillagok bukkannak fel. Ennek a szépségével semmi más nem vetekedhet, a Roxfort csodáin kívül. A csillagok ragyogásáról ezüstös szemei rémlenek fel, ahogy kedvesen rám szegezi őket, melegséget árasztva, tejfel szőke kusza tincsei amiket, ha nem kényszerít szorosan hátra fésülve a fejéhez, az arcába lógnak és emberibb alakot ölt egész lénye. Négy éve ismerem őt, mint minden kezdet, a miénk sem indult zökkenő mentesen, sőt, a miénk tragédiával kezdődött el igazán. Azzal a tragédiával, ami örök életére megváltoztatta a családom életét, az enyémet, az apámét, és az anyámét is. Gondolataim fonala egyre inkább elhomályosodott, míg végül kitárult előttem álmaim sötét kapuja.

Másnap reggel szinte kiesek ágyamból a vekkerem rikácsoló ébresztőjére. Az órára tekintve veszem észre, hogy rettentő késésben vagyok, így kikészített ruháimat is csak hanyagul húzgáltam magamra, és csak jóval később vettem az is észre, hogy felemás zokni van a lábamon, de már nem volt mit tenni. Ratoth London mellett van, egy kis város, ami a muglik szeme elől elvan rejtve, hisz csak boszorkányok és varázslók laknak erre. Az állomásra egyáltalán nem nehéz eljutni.

A nővérem még javában aludt (szerencsémre) mikor elszaladtam a szobája ajtaja előtt, a horkolása a nappaliig is leért. Elképzeltem, ahogy arcmaszkkal a fején feltekert hajjal szétvetett tagokkal lóg le félig az ágyról, amitől majdnem elnevettem magam, felszínességével mindenkit lever, az hétszentség. Mikor a konyhába érek apát látom meg nyakkendőben, ingben, farmerban és talárban. Mint minden egyes nap. El sem tudom képzelni, hogy ez az ember régen olyan vidám és élettel teli lehetett, mint azon a sok mozgó képen látni a szekrényemen. Barnahaja gyárimunkás stílusban van beállítva, arca már ráncosodik a 18 órás műszakjaitól, hogy képes legyen eltartani a kis üdvöskéit. Halványzöld szemei beesetten pihennek szemgödreiben, arra várva, hogy egyszer újra rámosolyog a ragyogó arcú kislány. Ami már sohasem fog megtörténni. A kezében egy kávés csészét tart , hogy napi koffein szükségleteit kielégítse. Lihegve, majdnem nekimenve az asztalnak érek oda hozzá, puszit adok az arcára és leülök a mellette lévő székre.

-Szia Kicsim!- köszönt ő is engem és egy puszit nyom a homlokomra.

-Zseá!-morogom croissantal a számban, amit még menetközben csentem el a pultról.

Apa a reggeli prófétát olvassa . Még megeszek egy croissant, aztán egy egész bögre sárga rozmaringos teát megiszok. Apa belekortyol még egyet a kávéjába, kiürítva poharát, majd összehajtogatja a Reggeli prófétátát, feláll és a fogashoz megy, hogy véglegesen elkészüljön, felhúzza cipőjét és sapkát rak a fejére.

-Megyünk?-kérdezem és már fel is pattanok a helyemről izgalmamban.

Apa csak bólint, hangtalanul. Látom arcán a kedvtelenséget, azt, hogy hiába próbálja sohasem fog tudni túllépni a halálán.

Kimegyek az udvarra és körülnézek. A keteril fáink épp virágoznak . Vissza gondoltam arra mikor a világoskék virágú keteril éneklő szirmai alatt altattam el a húgom, nagyon közel álltunk egymáshoz, ő volt az én mindenem, akiért megérte élnem.

Elindulok apa Ford-ja felé miattam vette, bordó színű ami a kedvencem. A fa most lassú halk dalt dúdolt éppen hogy nem altatót, talán ő is érzi veszteségünk súlyát. Beülök az autóba és nekitámasztom a lábaim az anyós ülésnek, becsatolom a biztonsági övemet. Apa azaz Joe felmegy a ládámért, nem sokat látom, főleg nem Ashley nélkül. Ashley a mostoha anyám és Luisa anyja. Lui kiköpött mása az anyjának, ugyan olyan igényes és bombázó külsővel rendelkezik. Apa kiért az ajtón egyik kezében a ládámmal másikban Ody-val a denevéremmel. Mikor elsős koromban kiválasztottam apa csodálkozott hogy lány létemre ilyen állatra vágyom, persze elméletileg nem lehetne denevérem, de meg beszéltem az igazgató úrral, hogy nem hagyhatom itthon, és végül beleegyezett. Berakja az autóba a ládát Ody-t pedig mellém. Aztán beül, becsatolja magát majd elindul. Tíz-tizenöt perces az út, ezért nem veszem elő a könyvemet. Ekkor jutott eszembe, hogy még mindig a párnám alatt pihen, mert elfelejtettem elrakni. Kissé elszomorodok, de nem kérem meg apát, hogy forduljon vissza, mert az balszerencsét hoz.

Kinézek az ablakon és elszörnyülködök a látványon. A legtöbb gyerek kint ül az udvaron vagy szaladgál, ott ahol a szemetet kerülgetni kell, mert az utcán senkit sem érdekel a környezet védelem és mindent eldobálnak és a járművek okozta szén-dioxidot lélegzik. Az a hely a legkevésbé sem hasonlít arra a helyre ahol Harry szülei éltek. Ez nem is élet. Örülök neki, hogy egy érdekes környezetben lakhatok és nem itt, vagyis csak félig. Becsukom a szemem, a barátaimra és az élményeimre gondolok, arra, hogy van valaki aki szeret és megbecsül, arra, hogy színötös tanuló vagyok úgy hogy csak órán figyelek. Arra hogy mindig is arra törekedtem, hogy jóbenyomást keltsek az embereken, és így csak pár személy van aki nem szívlel engem.

Apa megáll, Londonba érkeztünk, és nem sokára indul a vonat. Kiszállok az autóból és a csomagtartó felé sietek. A láda nem nehéz ezért nem kell hozzá kuli. Kiveszem Ody-t , majd apához lépek, átölelem ő pedig a kezembe adja a jegyemet.

-Vigyázz magadra!- suttogja a fülembe, majd beül az autóba és elhajt.

Szerintem apámnak fáj engem látnia, mert túlsagosan is hasonlítunk a húgommal.

Elindulok a 9 és háromnegyedik vágány felé. Rutinosan atmegyek a falon és a szemem elé villan a tűzvörös Roxforti vonat. Egy kedves, barátságos férfi felvitte a vonaton szánt helyemre a cuccaimat és ellenőrizte a jegyemet.Ekkor meglátom őt, mint mindig most is Crack és Monstro a háta mögött loholtak. Mint már kisgyerek koruk óta mindig.

-Sziasztok !-köszönök mindannyiójuknak, mikor odaérek hozzájuk.

A két fiú biccent, Draco pedig közelebb lép, apró csókot ad a számra. Szorosan átölelem őt, mert nagyon hiányzott, majd elindulunk a vonat felé, felszállunk. Draco a kezemet fogja és úgy megyek mögötte. Hirtelen megtorpan és én a hátának ütközök, majdnem vissza esek a peronra, ezért kissé megijedek, de Draco erősen markolja csuklómat, vissza pillant rám, és visszahúz, hogy ismét a saját lábamon állhassak, Monstro segít neki ebben aki mögöttem állt és kissé meglökött, hogy vissza szerezzem egyensúlyomat.

-Nem látsz Weasley ?- sziszegi fenhangon előttem Draco.

George és Fred Weasley, az ikrek térdepelnek a földön. George épp egy táskába pakol különféle furcsa tárgyakat, egy kettő elég érdekesen nézett ki. Fred viszont rám pillant, elmosolyodom ,de Draco egy káromkodás kíséretével tovább indul és magával húz engem is. Pár lépés után megérkezünk a saját kabinunkhoz amiben minden egyes évben ülünk. Draco leül és megveregeti a maga melletti helyet jelezve, hogy üljek oda. El is helyezkedem ott, egyik lábam a combjára helyezem,a fejem a vállára hajtom és megölelem.

-Nagyon hiányoztál-suttogom a fülébe bár túl hangosra sikeredett.

-És velünk mi van-kérdezi teli szájjal Crack, ami egyáltalán nem lep meg, hiszen minden adandó alkalommal eszik.

Monstro épp felhelyezi a bőröndjeinket, hogy ne legyenek útban.

-Ti is!-felelem nekik, hiszen tényleg így van, itt álltak mellettem amikor szükségem volt rájuk..

Draco a kezével elsimítja az eper-szőke hajamat a hátam mögé és apró csókokat nyom a nyakamra. Minden egyes csókba bele borzongok, amit ő is észre vesz, mert annál jobban csinálja.

-Lau!- horkant fel hirtelen Monstro.

-Igen?- mosolyogok rá kedvesen.

-Elhoztad a könyved?-ettől a kérdéstől izgatott leszek.

Még nyár elején eldöntötte, hogy idén a sárkanyokról fog esszét írni az egyik órájára és mivel úgyis értek hozzá engem kért meg, hogy segítsek neki. Jobban mondva írjam meg helyette, de ez nem zavart, tudtam hogy nem valami okos, és szívesen segítettem abbam amiben csak tudtam

-Nem- válaszoltam neki végül- otthon felejtettem, viszont az esszédet megírtam, és figyeltem rá, hogy nagyjából a te képessegeidhez mérten csináljam, bár szerintem egy-két helyen elszaladt velem a ló.

Felállok és a levetetem a bőröndöm, aminek persze nem igazán örül Monstro, és elkezdek kutatni benne, hisz az egyik tankönyvembe helyeztem bele. Már harmadjára nézem át az összeset, de sehol sem találom. Gondolkozni kezdek, hogy hova is tűnhetett, már az is át suhant a fejemen hogy talán mégis csak otthon hagytam. De aztán rájövök, hogy nem, egyszerűen csak a Weasley ikrek szórakoznak, bár a kivitelezést nem tudom, hogyan csenhették el tőlem, talán mikor nekem jöttek. Mostanában mániájukká vált, hogy valamivel kibabráljanak velem, bár mindenkivel ezt teszik, szóval nem igazán lep meg. Draco pedig teljességgel utálja mikor akár csak rám is néznek.

-Van egy sejtésem, hogy hol lehet, egy pillanat és vissza jövök-mondom és szinte kiviharzok a kabinból.

Nagynehezen megkeresen az ő fülkéjüket, legalább 10-be kellett benéznem mire megtalálom őket, mikor végre odaérek, George szól ki, hogyha venni szeretnék valamit, persze jó drágán akkor bemehetek, elnevetem magam, és benyitok.

-Kigondolta volna, hogy még a Roxfortba sem értünk, de ti már pénzt akartok valakitől. Mit tudtok felmutatni?-kérdezem széles mosollyal.

Az ikrek egymással szemben ültek, és
Lee pedig még csak a cuccait pakolta fel, hogy ne köztük legyen.

-Számodra nem nagy a kínálat-közli Fred, aztán nekem dob egy csokibékát.

-Ó, micsoda ajándék, köszönöm szépen, majd később elpusztítom, de most nem ezért jöttem, hanem mert relytéjes módon eltűnt az bőröndömből egy esszé amivel megszenvedtem.

Lee-t kikerülve dobom le magam George mellé aki karját a vállam felett átlökve húz magához, hogy átöleljen.

-Komolyan azt hiszed, hogy az ikrek esszéket lopkodnak?-néz rám felhúzott szemöldökkel Jordan, majd a szájába vesz egy marék bogoly berti féle minden izű drazsét.- Fujj ez de undorító-köpi ki és kezével a száját kezdi el dörzsölni.

Felhúzom az ülésre a lábam, hogy ne lépjek bele a cukorkákba.

-Nem gondolnám, hogy tanulni szeretnének belőle, sokkal inkább azt, hogy idegesíteni akarnak, mint mindig.

Rázom meg a fejem rosszallóan.

-Na de Lauren, nem gondolhatod, hogy már az első nap körülötted forog a világ, vagy mégis? El kell téged szomorítanalak, jobb dolgunk is van ennél- közli Fred.

-Tényleg színésznek kellene menned Fred, drágám. Tapsot is szeretném eme csodálatos produkciódért? Tudom, hogy nem mondasz igazat, kilóg a hátad mögül a könyv sarka-vigyorodok el- és csak, hogy tudd tényleg körülöttem forog-kacsintok rá, majd hajamat hátra vetve nézek rá.

Mindhárman nevetni kezdenek. A hangjuk megmelengetí a szívemet. Jó társaság és nagyon hiányoztak már.

-Jó, tessék- dobja felém a könyvet, amit ha George nem kap el homlokon vág.

-Fred Gideon Weasley! Ezért, most kapsz-ugrok fel a helyemről, hogy ütéseket mérhessek rá, de Lee kiköpött cukorkáiban megcsúszik a lábam, és a térdeimre esek.

A fiúk egyként ugranak fel ijedtükben, de felállok, leseprem magam és rácsapok Fred karjára.

-Most nézd meg, nyálas lett az új nadrágom!

-Csak ne klónozz le, vagy ha igen szólj előtte- mondja Lee.

-Az kellene, hogy még egy legyen belőletek-horkantok fel, majd megragadom a könyvem, és kisétálok a kabinból, de még hátrapillantva vigyorogva bemutatok nekik.

Ahogy előre nézek, hogy indulhassak vissza a kabinunkba egy kis Mardekáros másodikos lány állja el  az utamat, akinek még a nevét sem tudon, de láttam már. A szemei úgy pislognak rám, mintha legalább öt embert öltem volna meg, bár akkor lehet még szebben nézett volna rám.

-Bocsi, elengednél, dolgom van- mondom neki unottan.

-Draco Malfoy üzeni, hogy nem tetszik neki amit csinálsz és nem szeretne téged többet ilyen alja néppel látni, vagy most vissza mész a saját kabinodba, vagy véget vet annak ami köztetek van.

Kérdőn nézek rá, hogy mi a jóégről is beszél, míg elnem jutott a tudatomig, már az ikrek a hátam mögött magasodnak, és lángoló dühvel néznek a lányra. Mindkét kezemet széttárom magam mellett, hogy ne tudjanak elindulni, nehéz megtartani, mivel mindketten sokkal nagyobbak nálam, biztos vagyok benne, hogy Lee tartja őket hátulról.

- Elmehetsz- mondom a lánynak aztán az ikrek felé fordulok-Legyen már eszetek fiúk, nem kerültök  bajba miattam! Szóval most szépen átmegyek Dracohoz és megbeszélem ezt vele ti pedig nyugton maradtok a feneketeken. Mert ha nem nagyon megbánjátok. Lee legyszíves figyelj oda rájuk.

Hátat fordítok és idegesen kezdek el baktatni a másik kocsirészre. De terveim nem úgy sikerülnek ahogy én azt a fiúknak mondtam, mivel mogorva arca arra kényszerít, hogy szó nélkül foglaljak mellette helyet, és hagyjam, hogy magában fortyogjon.