Megértettem, hogy ennek a lánynak nem szimplán tetszik, hanem szereti őt. Szereti teljes szívéből, csak ez Bélát kicsit sem érdekli.

*Leóna szemszöge*

Láttam Linán, hogy megértette, azt amit sokan nem értenek meg. Megértette azt, hogy igenis szeretem Bélát. Csak ez őt kicsit sem érdekli. Ugyanakkor mégis folyton reményt kelt bennem. Egy ideig elvan, aztán egyszer csak eszébe jutok, és megadja nekem a nemlétező reményt. Voltak számomra szép perceink, de ezek az ő számára semmit nem jelentettek.

Olyan jól elbeszélgettünk Linával, hogy nem vettük észre azt, hogy már a második órán kellene lennünk. Gyorsan összeszedtük a cuccunkat, és futottunk be irodalomra. Nem sokat késhettünk, mert még a tanár se jött be. Így egy kicsit megnyugodtunk. Reméltem azt, hogy most nem fogok elkalandozni, úgy mint tegnap, mert ez az irodalom most kifejezetten unalmas volt. Próbáltam odafigyelni, de nem ment. Zsongott az agyam a Linával való beszélgetésünktől. Muszály lesz tennem valamit, mert ez így nem mehet tovább. Gondoltam magamban. Így elhatároztam, hogy elmondom Bélanak, hogy tetszik nekem. Ezzel csak egy baj volt, mégpedig az, hogy, észre se vettem, hogy hangosan gondolkodok. Tehát az egész osztály hallotta a gondolatmenetemet. Először megijedtem, mert nem így terveztem bevallani neki az érzéseimet. Szerencsére Béla eléggé hátul ült ahhoz, hogy ne halljon semmit ebből az egészből. Mindenki más nevetett ettől a szituációtól, míg a tanár egy mérges pillantást vétett rám, és közölte velem, h maradjak itt mert beszelni szeretne velem. Szünetben itt maradtam a tanárral a teremben és vártam hogy elkezdje a mondandóját.
- Szóval Leóna ez nem elfogadható viselkedés. Kérem legközelebb ez ne forduljon elő!
- Rendben Tanár nő! Elnézést kérek az órán történtek miatt. De ha most nem haragszik, órám lesz.
- Persze menj csak órára! Szia!
- Viszont Látásra! És mégegyszer elnézést!