Reménykedtem egy ideig! 

Reménykedtem abban hogy majd értem megváltoznak, reménykedtem abban hogy majd minden jó lesz, de az idő múlásával, tévednem kellett. 

Volt hogy sírva rohantam haza, volt hogy lehajtott fejjel csak annyit suttogtam magam elé, mindegy, már megszoktam. 

Ha kellett elővettem a barátomat ami segített átvészelni a nehezebbnél nehezebb időket, majd a kezeimet annyira összevagdostam, hogy ahhoz nem volt utána erőm hogy felkeljek a földről. 

És akkor elgondolkodtam valamin. Kaptam egy ajándékot, méghozzá nem akármilyent. Életet kaptam. 

Tudok levegőt venni, nem vagyok halálos beteg, nem haldoklom! 

Elkezdtem örülni a legkisebb dolgoknak is.  Hogy süt a nap, hogy látok olyan kisgyereket aki egy rohadt telefon nélkül is boldog tud lenni. 

Igen lehet hogy a szüleim alkoholisták, és igen 16 éve vagyok nevelőszülőknél. 

De, vannak céljaim, tudok mosolyogni nap mint nap úgy hogy nem erőltetett az a mosoly. 

NE AKARD AZ EGYETLEN FONTOS DOLGOT ELDOBNI MAGADTÓL, CSAK AZÉRT MERT NEM LÁTSZ MÁS KIUTAT!  

Én is megjártam a poklot, és igen rohadtul gyenge voltam. Nem akartam élni, meg akartam halni. 

De rá kellett jönnöm hogy vannak még szép dolgok az életben.