Tegnap a bátyáim elég döbbenten nézték amikor besétáltam az ajtóm, rájuk mosolyogtam és odaszóltam nekik:
- Csak a parkban voltam
Aztán pedig felszaladtam a szobámba. Eszem ágában sem volt elmondani nekik hogy a ,,másik banda" vezére a barátom hiszen akkor rögtön bezártak volna a szobámba és minimum 2 évig nem engedtek volna ki. Bármennyire fontos nekik hogy dolgozzak és pénzt szerezzek, a bandájuk fontosabb. Ami a mai napot illeti, már reggel eldöntöttem hogy dolgozni nem megyek, ehelyett inkább itthon tevékenykedek. Eddig kitakarítottam a nappalit, amire valljuk be ráfért egy takarítás mivel mindenhol cigik, sörös üvegek illetve egyéb dolgok voltak, amiket inkább nem részleteznék, még egy alsó nadrágot is találtam. Inkább nem akarom tudni hogy került oda. Ezek után a konyhába mentem hogy megfőzzem az ebédet minimum 3 napra. Miután ezzel is kész lettem a fürdő felé vettem az irányt, mivel arra is ráfért egy alapos takarítás mint minden szobára ebben a házban. Bármennyire is próbálkozok nem vagyok igazi háziasszony és a magam módján takarítok, mivel mikor eljött az idő hogy nekem kellett csinálnom nem volt anya aki megmutatta volna hogy kell. Fáradtan huppantam le az ágyamra miután mindennel kész lettem. Úgy döntöttem átgondolom a dolgaim, ezért elővettem az MP3 lejátszómat és átadtam magam a gondolatoknak. Az biztos hogy amióta találkoztam Rachellel és szóba álltam Aaronnal minden megváltozott. Körülbelül eddig jutottam mert valaki kopogott, ami furcsa dolog hiszen általában csak a három bátyám jön be ők pedig nem veszik a fáradságot arra hogy kopogjanak.
- Gyere - szóltam és kivettem a fülest a fülemből. Dyan volt az.
- Minek köszönhetem hogy ilyen udvarias vagy? - néztem rá.
- Joyce, had mutassam be a barátnőmet, Blairt - mondta a bátyám majd arrébb állt és egy gyönyörű lánnyal találtam magam szembe.
- Szia - integetett vidáman.
- Ööö.. - néztem hol Dyanre hol a lányra döbbenten. Eddig még egyik bátyám sem mutatott be nekem senkit.
- Joy, jól vagy? - kérdezte Dyan, mire a hasam görcsbe rándult a becenevem hallatán.
- Izé.. Dyan beszélhetnénk négyszemközt? - böktem ki, mire a fiú Blair felé fordult aki biccentett,majd kiment.
- Mit szeretnél? - nézett rám a fiú miután az ajtó becsukódott.
- Te komolyan elvárod tőlem hogy játszuk el a szipi szupi testvérpárt? - kezdtem és kínosan elröhögtem magam
- Michael is miattad halt meg és versz. Vered a húgod. Ugye ezzel tisztában vagy? Ugye tudod hogy egy rohadék vagy és soha nem fogok tudni megbocsájtani és soha nem leszünk normális testvérek - mondtam dühösen, a végét szinte már ordítottam. A következő pillanatban Dyan felpofozott.
- Nekem köszönhetsz mindent! Érted, Joyce? Érted!? Ha én nem vagyok egy árvaházban lennél, egyedül, magányosan - sziszegte.
- Semmit nem köszönhetek neked. Egyébként még egy árvaházban is szívesebben lennék, mint itt - mutattam körbe.
- A rohadt életbe! Értsd már meg hogy Blair fontos nekem! Ennyire nehéz ezt felfogni? Szeretem! Érted? Nem akarom hogy mindent elronts köztünk! - nézett rám dühösen.
- Én nem ronthatom el a kapcsolatod, de te elronthatod az életem. Ez így tökre fair. - morogtam és már nyitottam volna a számat hogy mondjak még valamit de Dyan időközben kirángatott a szobából és már a lépcsőn lökdösött lefelé. Lent Blair fogadott minket mosolyogva.
- Joyce nincs kedved eljönni velem valahova hogy megismerhesselek? - kérdezte.
- De, van - vágtam rá egyből és a lányra mosolyogtam. Még nem tudtam hogy mit akarok. Segíteni a bátyámnak vagy tönkre tenni a kapcsolatát. Nem akartam ő lenne. Azt akartam hogy boldog legyen, bármennyit is ártott nekem szeretem és mindig is a testvérem lesz. Viszont az egész testemet átjárta a bosszú vágy.
- Mikor megyünk? - mosolyogtam a lányra.
- Ha neked jó akkor akár most is mehetünk - válaszolt Blair.
- Nekem tökéletes. Viszont az öltözékem nem az, szóval átöltözök és utána indulhatunk- mondtam, majd felmentem a szobámba, ahol felöltöztem. 5 perccel később már Blair autójában ültünk. Elhatároztam hogy segítek a bátyámnak, ha el lehet rontani a kapcsolatukat, akkor azt rájuk hagyom.
- És hogy ismerted meg Dyant? - törtem meg a csendet.
- Egy kocsmában - nevetett fel a lány.
- Igen, ez Dyanre vall - nevettem én is.
- Hát igen - mosolygott a lány.
- Nem akarsz mesélni magadról? - kérdeztem.
- De, viszont rólad is szeretnék pár dolgot megtudni. Mit szólnál ahoz ha egyet én kérdeznék, egyet te? - mondta.
- Nekem jó - néztem rá.
- Te kezdesz - tettem hozzá.
- Dyan elmesélte hogy a szüleitek elhagytak még 7 éve. Hogy viseled ezt az egészet? - nézett rám aggódva, félt hogy rossz témát hozott fel, de ez már egyáltalán nem volt kínos nekem.
- Igazából jól viselem. Hiszen ha elmentek, elmentek ezen senki nem tud változtatni. Az ő döntésük volt, mi pusztán járulékos veszteségek vagyunk - mondtam.
- Oh, értem. Igazán felnőttesen gondolkozol - vonta le a következtetést a lány.
- Hát igen.. akinek hamar fel kellett nőnie az fel is nőtt - mondtam.
- Milyen a családi háttered? Mármint hány tesód van, szüleiddel mi van? És a többi.. - kérdeztem.
- Anyukám rákban halt meg még amikor 5 éves voltam. Van egy öcsém aki apámmal él, én már elköltöztem tőlük - válaszolt a lány.
- Részvétem és sajnálom hogy felhoztam a témát - néztem a lányra.
- Ugyan, semmi baj honnan tudtad volna? Egyébként meg már régen volt. Szinte nem is emlékszem anyára - mosolygott rám.
- Nah de én jövök - vigyorgott rám.
- Mi a helyzet a fiúkkal? - folytatta és a vigyor továbbra sem tűnt el az arcáról.
- Semmi. Nem vagyok az a nagy fiúzós - magyaráztam.
- Valami biztos van. Kiszemelt? - érdeklődött.
- Nincs - mondtam.
- Hooo. Nincs kiszemelted. Hooo. Milyen lány vagy te? Hooo - nézett rám döbbenten.
- Hol a ló, amiért így hoo-zol? - nevetettem fel.
- A farmon - röhögött fel a lány.
- Mekkora humor heroldok vagyunk - vigyorodtam el.
- Ez alap - mosolygott Blair is. Ezek után megérkeztünk, a nap további része nagyon jól telt. Blair baromi jófej és rengeteget nevettünk. Nem csodálom hogy Dyan szerelmes belé, imádnivaló lány.