Reggel mosolyogva keltem. Tegnap miután moziztunk elmentem dolgozni aztán pedig haza és bedőltem az ágyamba. Miután felöltöztem és elrendeztem magam leszaladtam a konyhába hogy reggelit csináljak, de a hűtőben nem találtam semmi ehetőt ezért elindultam a közeli kisboltba.
- Jó reggelt - köszöntem az eladónak.
- Szervusz kedvesem - köszönt az idős nő. Görög salátához vettem hozzávalókat, mivel azt mindannyian szeretjük, kivéve.. és itt össze szorult a szívem. Michael, az öcsém utálta.. Hirtelen nagyon dühös lettem magamra, annyira elmerülök az ön sajnálatban hogy el is feledkeztem róla, nem mondom hogy folyton azt akarom hogy ő járjon a fejemben, de megérdemelné hogy néha gondoljak rá. Az órámra pillantottam és elhesegettem ezeket a gondolatokat, ugyanis el fogok késni ha nem sietek. De nem tudtam kiverni a fejemből az öcsémet. Emlékek ezrei törtek fel belőlem és a zokogás szélén álltam. A kasszához siettem, gyorsan kifizettem és már rohantam is haza. A konyhába leraktam a bevásárlást, aztán felrohantam a szobámban. A szoba magányában utat engedtem a könnyeimnek, amik megállíthatatlanul kezdték ellepni az arcom. Körbe néztem a helységben és megakadt a tekintetem egy képen, amin Rachellel vagyunk, még elsőben. Erre még jobban kezdek zokogni. ~Joyce Gladman! Légy erős! Ne feledd ,,Elesni, koronát igazítani, tovább menni"~ bíztattam magam, majd letöröltem a könnyeimet és felfelé kezdtem pislogni ezzel megakadályozva hogy újak foglalják el az előbb letöröltek helyét. Miután rendbe szedtem a ,,védelmi vonalaim" lementem és neki láttam a reggeli elkészítésének. Miután befejeztem a reggeli keszítését, megettem és elindultam a kondi terembe. Na tudjátok ki volt ott? Toby. Már megint. Sóhajtva léptem be a terembe.
- Jaj szia cicuskám - vicsorgott rám.
- Nem vagyok a cicuskád, seggfej - sziszektem.
- Jobb lenne ha néha befognád a kicsi szádat - lépett közelebb, mire én hátra léptem.
- Az nem megoldható - vigyorogtam rá.
- Pedig jobban járnál ha megoldható lenne - lépett ismét közelebb, mire én ismét hátráltam.
- Toby! Szállj már le rólam! - mondtam és a képébe köptem, a szeme felvillant és megszaporázott léptekkel kezdett felém jönni. Mire én kihátráltam, és kirohantam a kondi teremből. ~ Na mi van? Gyáva is lettél? Miért menekülsz? ~ szólt egy belső hang. Igazából azért menekültem mert semmi kedvem nem volt verekedni. Hirtelen eszembe jutott Rachel arca amikor megtudta hogy nem járok suliba, aztán jött a következő emlék,amikor Patrick felsegít. Aztán egy régebbi emlék tört utat, amikor Rachellel náluk ülünk a földön és írjuk a házit miközben nevetünk. A kezemet a tenyerembe temettem és úgy ültem le a patkára.
- Oh végre meg vagy cicuskám! - hallom meg a hátam mögül Toby hangját.
- Hagyjál már! - rivalok rá, mire a járó kelők érdeklődve néznek ránk.
- Ugyan cicuskám - közeledik. A kezem lendül, és az arcán áll meg egy csattanás kiséretében.
- Először is, ne hívj cicuskámnak. Másodszor, hagyjál békén. - szólok komoly hangon, és gyilkos tekintettel meredek a fiúra aki még mindig döbbenten néz maga elé. Hátat fordítok neki és elrohanok. Az utam a közeli erdőbe vezet. Felmászok a kis házba amit még az apámmal építettünk. Ez a titkos helyem. Már legalább két éve nem jártam itt, de a takaróm ugyanott van, mintha csak tegnap jártam volna itt utoljára. Fáradtan lekuporodok rá és a gondolataimba merülök. Ahogy ott ültem, ezer meg ezer emlék tört fel belőlem. A sírás határán voltam, de nem sírtam, egyszerűen képtelen voltam sírni. Ez betudható annak hogy kiszáradtak a könnycsatornáim, de ezt még én magam sem hittem el. Ha egy ember kívülről látna, azt hinné gyenge vagyok. Mindig is úgy néztem magamra mint egy erős nőre aki szembe száll mindennel csak hogy segítsen a barátainak, testvéreinek (igen, képes lennék értük még mindig bármit megtenni,azok után is amiket velem tettek) de az utóbbi időben egyre kevesebbszer láttam magam ilyennek. Hirtelen felpattantam és a bejárathoz siettem. Elhatároztam hogy most mindent kiorditok magamból.
- Apa most hol a francba vagy amikor szükségem lenne rád? És te anya? Mi a francnak szültél 5 gyereket ha egyszer csak ott hagytad őket!!?? Michael én annyira sajnálom, ha tudtam volna mi lesz soha nem engedtelek volna el Dyannel, sajnálom öcsi! És tudjátok kit Dyan, Henry és Chris? Rohadjatok meg!! Rohadtul nem érdemelitek meg hogy boldogok legyetek!! Soha - ordítottam, mire több madár felszállt az ágakról. A könnyeim megállíthatatlanul kezdtek folyni. Dühös voltam, és szomorú. Dühös mert a szüleim elhagytak minket, és szomorú mert ilyen élet van nekem szánva. Arra lettem figyelmes hogy valaki eltakarja a kívülről bejövő fényt. Mikor felnéztem ismerős szempárral találtam szembe magam.
-Toby -mordultam fel.
- Tetszett az előadásod - villantott rám egy pimasz mosolyt.
- Húzz el - morogtam.
- Nem, mivel tisztáznunk kell pár dolgot - nézett rám kacéran.
- Nekünk nincs mit beszélnünk - néztem a szemébe.
- De van, csak azt szavakkal nem lehet kifejezni - nevetett fel és behúzott egyet, mire hátra estem.
- Ezt azért mert leköptél - mondta.
- Ezt azért mert felpofoztál - ütött még egyet,de most gyomor szájba.
- És ezt azért mert tegnap megaláztál - ütött a hátamra, mire felnyögtem.
- Képes voltál megverni egy védtelen nőt? - szűrtem a fogaim közül amikor már éppen menni készült.
- Valami problémád van? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Igen. Kepes voltál megverni egy védtelen nőt? - mondtam mostmár sokkal hangosabban.
- Hm... ja - villantotta meg az ezer wattos mosolyát. - Ezt garantálom hogy nem úszod meg szárazon - morogtam.
- Mégis mit árthat egy ilyen kislány nekem? - kérdezte.
- Többet mint hinnéd- mondtam és próbáltam magam ülő helyzetbe tornázni, kisebb nagyobb sikerrel.
- És mégis mit fogsz csinálni? Szólsz apucinak? - nevetett.
- Rohadj meg Black - morogtam.
- Az nem megoldható - utánzott engem.
- Húzz el - mondtam, mire felnevetett és magamra hagyott. Felálltam egy hangos nyögés kiséretében és körül néztem a szobában, mivel emlékeim szerint valahol volt itt egy tükör. Meg is találtam a sarokban, szét törve. És akkor hirtelen beugrott mi történt amikor utoljára jártam itt. Dühös voltam és szét törtem a tükröt. Keserűen elmosolyodtam visszagondolva a történtekre. Lehajoltam és felvettem egy darabját. Teljesen ledöbbentem amikor belenéztem, a szám felrepedt,a szemem alatt lila folt. Egyszerűen elhajítottam a tükröt, ami nagy csörömpöléssel ért földet. A matrachoz vánszorogtam, ledőltem rá és szinte egyből az álmok birodalmában találtam magam.