Tudtam hogy ez helytelen, és rossz. Tudtam hogy Tominak ez rosszul fog esni. De hagytam. Olyan régen éreztem már ilyen közel hozzám, hogy hülye lettem volna, ha elengedem.

Mikor elválltunk, Oli még egyet rám mosolygott, és hozzátette:

- Sajnálom Liz.

És elment.
Újra végignéztem, ahogy Oli kisétál az ajtón, otthagyva engem, és mindent, ami számára egykor még fontos volt.

Hirtelen hátra fordultam, ahol Tomit láttam meg. Félve néztem rá, mire ő először nagy mosolyra húzta a száját, végül pedig elnevette magát. Nemigazán értettem a helyzetet így megkérdeztem.

- Minden oké?

Abbahagyta a nevetést, és komolyan rám nézett.

- Rohadj meg!

- Mivan?- kérdeztem kicsit furcsálva a kirohamását.

- Még te is?
A bátyám mindent elvett tőlem életem során. Ő volt a jó gyerek, a helyesebb, a kedvenc. Ő volt a mintagyerek, akire egy rossz szót se lehetett mondani. És végül, találok egy lányt, (akiről azt hittem, hogy még kedvel is) és kiderül hogy a bátyàm volt barátnője? Nem, nem - elnevette magát - nem engedem, hogy mindent megkapjon!

- És most - folytatta monológját - húzzál ki a házamból, és ne keress többet, mert nem vagyok rád kiváncsi! Menj vissza a bátyámhoz! Nem kell nekem a testvérem szemete!