Nem akartam elhinni a hallottakat. Itt hagyott? És én el sem köszöntem tőle? Nem adhattam neki még egy utolsó búcsúölelést. Nem mondhattam el neki, mennyire szeretem. És ez az én hibám volt. Miért nem néztem körül azon a rohadt utcán? Miért nem figyeltem oda egyszer az életben?

Nem voltam ott. Nem voltam ott, amikor szüksége volt rám. Nem fogtam a kezét, amikor már utolsókat dobbant a szíve.

Nem érezhette a jelenlétemet, nem számíthatott rám. Még miattam is rosszabbodott az állapota. Nem mondhatta el, mennyire szeretett. Nem voltam ott vele, és ezért én vagyok a hibás. Az apukámnak szüksége volt rám, és én nem voltam vele...

Most csalódott bennem? Vajon most néz engem, és sír? Sír, hogy nem ölelhetett meg újra? Vajon hiányzom neki? Ő is gondolkozik azon, hogy ,,mi lehetett volna"? Csalódott, mert egyedül hagytam? Haragszik, mert nem számíthatott rám?

Mit csináltam, amiért mindenki elhagy akit szeretek?

Először elhagy életem szerelme, aztán pedig életem legfontosabb személye. Most mi lesz? Ki fog nekem tanácsot adni? Ki fog megölelni, amikor szükségem van rá? Ki lesz ott velem, amikor át fogok sírni egy éjszakát? Ki mondja majd a szemembe, hogy szeret, ki fogja igazán így gondolni?

Egyedül vagyok. Egyedül maradtam a kérdéseimmel, válaszok nélkül.