- Nézz rám!- mondta szinte kiabálva, de közben hangján érződött a szomorúság.

- Mond mi értelme?- kérdeztem, mert nem értettem, ettől miért lenne jobb- Semmi értelme! Elment. Vége, érted?- szakadt ki belőlem minden- Semmi értelme...!

- Liz, nyugodj meg. Igen, elment – éreztem, hogy keresi a szavakat – De minden rendbe fog jönni .- bökte ki végül, de érezte hogy ennyi nekem nem elég, így hozzátette- Itt leszek neked, ha bármire szükséged lenne!

- Köszönöm.

- Gyere, menjünk be - mondta, Logan és elindultunk befelé.

Amikor beértünk, Logan hozott nekem egy forró csokit, és leült mellém a kanapéra. Kezembe nyomta a gőzölgő italt, és bekapcsolta a tévét.

- Ne haragudj, de most inkább egyedül lennék.- mondtam a mellettem ülő testvéremnek, és felbaktattam a lépcsőn.

Logan nem szólt egy szót sem, csak bólintott. Ezt szerettem benne annyira. Hogy mindig mellettem állt, és bármikor, bármiben számíthattam rá. De amikor azt mondtam neki, hogy magányra van szükségem, akkor csak szó nélkül bólintott. Nem kérdezett, nem faggatott, hagyta, hogy majd én elmondjam, ha szeretném.

Mikor beértem a szobámba, leültem a babzsák fotelembe, és a forró csokimmal együtt bekapcsoltam a gépemet. Egyből az egyik lementett videóra kattintottam. Igen. Én, és a barátom szerepeltünk benne. Olivér készítette nekem, az első évfordulónkra. És ma elment. Elhagyott életem szerelme. Az az ember, akit teljes szívemből szerettem. Akiért bármit megtettem volna, most itt hagyott engem, és elutazott a világ másik felére. Igen, tudom, ezernyi kapcsolattartási forma létezik manapság, de az nem ugyanaz. Látni akarom, a szemébe akarok nézni. Érezni akarom az illatát. Látni akarom a mosolyát, ahogyan rám néz gyönyörű tengerkék szemével... De ezt soha többé nem fogom látni.

Azt kérte tőlem, hogy felejtsem el. Keressek magamnak egy olyan fiút, akivel boldog lehetek. Aki megtudja nekem adni azt, amit Ő nem tudott nekem. Igen, pont ez a probléma. Hogy Ő mindent megadott nekem. Figyelmes volt és felelősség teljes.

Egyszerűen szerettem.

Ahogy a gondolataimba mélyedve ültem a fotelemben, arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtóm. Apa nyitott be.

- Tudom kicsim, hogy most nagyon nehéz neked ez az időszak. Olivér nagyon szeretett téged. Én is bírtam Őt- éreztem, hogy a hangja elcsuklik- De most le kell feküdnöd. Késő van.

Hirtelen az órára pillantottam. Hajnali 1 óra volt.

- Már ennyi az idő?- kérdeztem inkább magamtól.

- Menj gyorsan fürödni.- mondta apa, az arcán halovány, inkább bíztató mosollyal.

- Köszönök mindent.- mondtam, és apára pillantottam, de még hozzátettem- Szerinted hiányzok neki?- kérdeztem, és éreztem ahogy egy könny szökik az arcomra.

- Biztos vagyok benne!- mondta apa és szorosan magához vont.

Gyorsan lefürödtem, és bebújtam az ágyamba. Természetesen Olival aludtam el.

Sziasztok! Remélem tetszik az első rész. Ez az első könyvem, úgyhogy szóljatok nyugodtan, ha valamin javítani kéne. Remélem a többi is tetszeni fog. Írjátok meg commentben a véleményeteket.