Castiel reggel felkelés után, szinte azonnal felöltözött, és egy apró mosoly kíséretében összekészítette az az napra való szendvicseit. Egy üveg víz is került a táskába, majd a szobát maga mögött hagyva, nekiindult az útnak. Tegnap látta utoljára a vadászt, de már a búcsúnál hiány érzete támadt. Alig várta az új napot, hogy újra együtt lehessen azzal, akit szeret. Még szélesebb mosoly ült ki az arcára, ahogy a magnólia fa alá telepedett. A virágok gyönyörű rózsaszínben pompáztak, ő pedig kiterítette a gyökerek közé a plédet, előkészítette az ételt és a távolba meredt. Aztán a láthatáron egyszercsak megjelent Ő. Szokásos bőrdzsekijében és farmernadrágjában az angyal mellé telepedett. Egy gyors csók után enni kezdtek és mindenféléről beszélgettek. Hogy van Sam és Jessica, és hogy milyen állapotban van az Impala? Az egész délutánt ott töltötték a napsütésben, majd mikor eljött a búcsú ideje, Dean végig simított az arcán és egy apró csókot váltottak. Castiel szívében üresség támadt, ahogy látta a távolodó vadászt, de tudta, hogy holnap ismét itt lesz. Pont, mint eddig mindig. Ő sosem hagyta volna cserben. Ezzel a tudattal pakolta össze a piknikhez való dolgokat és visszaindult a házba, ahol lakott. Épp visszaöltözött a pizsamájába és befeküdt az ágyba, mikor belépett szobatársa, Meg.

- Megint Dean-nel ebédeltél? - Nézett végig a boldog angyalon.

Castiel csak bólintott és ahogy párnát ért a feje, el is aludt.

Megan végig simított a fekete tincseken, majd kinézett az elmegyógyintézet ablakán. A hó megállíthatatlanul szakadt egy hete. Pont mióta Dean Winchester meghalt.