Sziasztok!

Pofátlanul és szemérmetlenül hosszas hallgatás után véééégre valahára meghoztam az új fejezetet. Nagyon sajnálom, hogy egész idáig lapítottam, mint kutyagumi a fűben, de az az igazság, hogy hol időm, hol pedig egy fia ötletem nem volt, hogyan is kéne folytatni. Ezennel visszatértem, és igyekszem hozni a részeket, de nem tudok konkrét időt mondani. Az biztos, hogy nem akarom még egyszer ennyire elhanyagolni ezt a sztorit, és Titeket se! :) Köszönöm szépen a türelmet, és a biztató kommenteket is. Sokat jelent, hogy ennyien szeretik, amit csinálok! Jó olvasást!

Puszi! :*

-----------------------

Zuko

Ha tudom, hogy ez lesz, inkább maradok száműzetésben! Ki gondolta volna, hogy még vissza fogom sírni azt az időt, mikor cél nélkül bolyongtam a nyílt tengeren, és csak egy nagy senki voltam? De még ez is jobb volt, mint egy olyan nőszeméllyel bájologni, akitől kiráz a hideg! Ó, nem, az apámnak nem volt untig elég, hogy elvettem egy jöttment víziparasztot, még együtt is kellett mutatkoznom vele az Agun-ünnepen – persze, hadd lássa csak mindenki, hogy egy neveletlen senkiházi! Mit számít a Tűz Urának, ha szégyenkezem miatta? Csakhogy az én szégyenem részben az apámé is. Valószínűleg ezért vette a fejébe, hogy úrihölgyet faragtat a kedves nejemből. Sok sikert, apa! Őszintén – bár nem túlzottan – remélem, hogy sikerül a terved, mert ha nem, esküszöm a négy istenre, hogy hajóra szállok, és többet engem nem látsz! Fütyülök a trónra!

Nagy kár, hogy nincs az a hajó, ami megmenthetne attól, hogy az egész napomat a némberrel töltsem! Mert a hagyományoknak megfelelően a királyi, azaz jelen esetben hercegi párnak kell megnyitnia az ünnepséget, méghozzá tánccal. Amit jóval a nagy nap előtt be is kell tanulni. Pompás!

A nagyteremben kellett találkoznunk. Ironikus, hogy a balsors mindig ebben a csarnokban ért utol. Itt kellett próbálnom a táncot Katarával, alig egy hete itt lett a feleségem, és... apám itt égette meg az arcom, mielőtt kimondta, hogy nem vagyok a fia. Nem csodálkoztam azon, hogy még mindig megremegett a térdem, ahogy átléptem a küszöböt. Szinte láttam a mennyezetig feltörő lángcsóvákat, újra éreztem a perzselő forróságot... és mintha ismét belém hasított volna az a semmihez sem hasonlítható fájdalom. Apám gyűlölettel átitatott szavai a fejemben zúgtak. A gyomrom bukfenceket vetett. Nem szerencsés dolog, mikor az ember épp táncolni készül. Megálltam egy percre, és egy oszlopba kapaszkodva vártam, hogy kicsit összeszedjem magam.

- Felség? Minden rendben?

Felpillantottam a csiszolt kőpadlóról. Egy aggodalmas, szürke szempár pásztázott. A tulajdonosa, a hajlott korú Fao afféle ceremóniamester volt. Ő felelt a legfontosabb szertartásaink és ünnepeink megszervezéséért. Jelen esetben pedig ő tanította be drága hitvesemnek és nekem a koreográfiát.

- Persze, Fao mester, jól vagyok. – töröltem meg a homlokom.

- Nagyon sápadt felséged, biztos ne küldjek orvosért?

- Nem szükséges, egy perc, és összeszedem magam. – sóhajtottam mélyen, kihúzva magam – A... feleségem nem érkezett még meg? – remélem, lehet még pár nyugodt percem.

- Egyelőre nem, felség. De bármelyik pillanatban itt lehet.

Én is ettől félek.

Alig, hogy az öreg befejezte a mondatot, kitárult a nagyterem ajtaja, és egy őr lépett be rajta. Vigyázzba vágta magát, és teli torokból bekiáltotta a visszhangos helyiségbe:

- A méltóságos Eliana hercegné érkezik!

Nehezen, de elfojtottam egy gúnyos horkantást. Cifra név ez egy törzsi némbernek. Már jön is! Olyan kimérten lépdel, mint egy született úrinő; felszegett állal, a ruháját kissé megemelve vonul, nehogy rálépjen az anyagra. Nocsak... mégsem találnak süket fülekre az etikett órák? A végén tényleg kecses dámát faragnak a parasztból. – ez a gondolat csupán a pillanat töredékéig merült fel bennem. Egészen pontosan addig, amíg a némber meg nem állt előttem, és meg nem szólalt:

- Most olyan mélyen meg kéne hajolnom előtted, hogy az már inkább guggolás lenne, de... a tagjaim még mindig sajognak a kellemes hajóúttól és a félnapos üléstől egy struccló hátán! Lennél oly' kegyes, hogy egy darabig még eltekintesz a protokolltól? Mondjuk... örökre?

Számítottam erre. Már hogyne akarná kivonni magát az alól, hogy mindig meg kelljen hajolnia előttem, mikor először lát aznap?

- Boldogan felmentelek az összes kötelezettséged alól, kedvesem! – feleltem, az övéhez hasonló stílusban – Sőt, ha nem veszed zokon, én is mellőzném, hogy kezet csókoljak neked! Nem akarok fertőzést kapni!

- Én sem!

- Nos, ha a felséges herceg nem is kíván élni a lehetőséggel – köszörülte a torkát zavarában Fao – engedje meg, hercegné, hogy kifejezzem tiszteletem, és egyúttal bemutatkozzam! – lépett mellém az öreg, kezet csókolva a nejemnek – Wang Fao vagyok, az udvari ceremóniamester. Engem ért az a megtiszteltetés, hogy betaníthatom önöknek az Agun-ünnep nyitótáncának koreográfiáját.

- Részemről a szerencse. – biccentett keserűen a (sajnos) másik felem – Bár más apropóból találkoztunk volna...

A szemében láttam, mi játszódhat le a fejében. Lefogadom, arra gondolt, bár a temetésemet szervezné az öreg. Még nekem is jobban tetszett ez a gondolat...

Valószínűleg Fao is tudhatott a sorok között olvasni, mert még kényelmetlenebbül kezdett fészkelődni. – Nos, akkor... kezdhetjük a táncpróbát?

- Mindenképp. – felelt Katara – Legalább előbb végzünk, és bőven lesz ideje a férjemnek kezet mosni, miután hozzámért. Nem igaz, Zuzu?

Felforr tőled a vérem, némber!

- A-arra nem lesz szükség, felség. – makogta Fao, elhűlve az arcátlanság hallatán – Aligha kell majd egymáshoz érniük.

Ezért pedig hálát is adtam az összes szellemnek! A nejemet viszont meglepte az, amit én már tudtam:

- Valóban? – megkönnyebbüléssel vegyes értetlenség ült ki az arcára – Na, de... hogyan táncoljunk így együtt?

- A... hagyományos jellegű táncok a mi kultúránkban már nincsenek jelen, hercegné. Az Agun-ünnep nyitótánca inkább rituálénak számít. – magyarázta az öreg.

- Miféle rituálénak?

- Mint a névből is kitűnik, Agun isten tiszteletére rendezzük meg ezt az ünnepséget, minden évben. A hercegi pár nyitótánca fontos részét képezi a tiszteletadásnak. A mozdulatokat afféle néma imáknak is nevezhetnénk, mert a tűzidomítást imitálják.

- Na de... én nem... - nem merte befejezni a mondatot.

- Ó, tisztában vagyok vele, hogy kegyed nem tűzidomár, hercegné! De semmi oka az aggodalomra, egy-kettőre meg fogja tanulni a mozdulatokat.

Na, igen, biztos! Nekem is csak... a fél gyerekkorom ment el azzal, hogy megtanuljam a legalapvetőbb kunsztokat! Könyörgöm, mi szükség van erre? Bohócot csinálunk magunkból.

- Legalább nem kell egymáshoz érnünk... - válaszolt Katara szenvtelenül, amit én betudtam egy beleegyezésnek. Remek!

*

Az elkövetkezendő két órában úgy vergődtünk, mint orrszarvúdisznó a jégen. Kedves nejem nem igazán érzett még rá az ízére.

- Hercegné, ne vizet tessék idomítani! – szegény Fao már kezdte elveszteni a türelmét. Katara mozdulatai egyértelműen a vízidomítást idézték. Nem is vártam mást.

Elegem van! – a feleségemhez léptem, megfogva a két vállát:

- Nézni is rossz, amit csinálsz! Hadd segítsek, vagy a megnyitóra se leszünk készen!

- Ó, és hogy segítenél? Tüzet fújsz az arcomba? – kérdezte arrogánsan.

- Csak állj nyugton, asszony, és megmutatom, hol rontod el!

- Asszony? Nahát, milyen könnyen ráállt a nyelved a megszólításra... kedvesem!

Az ujjaim önkéntelenül megszorították a vállát.

- Zuko, ez fáj!

Gyorsan elengedtem, de nem kértem bocsánatot.

- Látod? – folytatta – Ehhez értesz leginkább. Hogy hogyan okozz fájdalmat.

- Hát, talán elviselhetőbb lennék, ha végre elmondanád, amire kíváncsi vagyok. – súgtam összeszorított fogakkal.

- Ezzel tényleg most kell előhozakodni? – fejével diszkréten Fao felé bökött, aki egyébként ránk se figyelt. A homlokáról törölgette az izzadságot.

- Félsz, hogy meggörbül az Avatár haja szála...? Ó, várj! Nincs is haja.

- Neked pedig szíved nincs.

- Ó, helyben vagyunk! A múltkor becsületem nem volt, ma már szívem sincs!

- Tudod, a kettő összefügg.

- Na, jó! – ezen a ponton telt be a pohár – Befejeztem! Szólj, ha ráuntál, hogy a saját otthonomban sértegess!

Így utólag visszatekintve azt hiszem, menekültem előle. Nevetségesen viselkedtem. De aznapra elég volt belőle. Nem elég, hogy miatta nem haladunk egyről a kettőre, még neki áll följebb!

Kiviharoztam a nagyteremből, ügyet se vetve Fao méltatlankodására. Már az sem érdekelt, mit kapok majd ezért apámtól. Torkig vagyok vele is, meg ezzel a vízi paraszttal is!