Aang

- Nem látott errefelé egy lányt? – már nem is számoltam, hanyadszor tettem fel ezt a kérdést – Barnahajú, kreol bőrű és rikítóan kék szemei vannak. A Déli Víztörzs ruháit viseli. Körülbelül ilyen magas... - a kezemmel mutattam, mennyivel magasabb nálam – Valószínűleg egy csapat kereskedővel van... vagy az is lehet... hogy kalózokkal.

- Kalózokkal? – háborodott fel a piaci kofa, mintha őt gyanúsítottam volna meg azzal, hogy elrabolta Katarát – Mit képzelsz, kölyök? Ez egy tisztes környék! Még ilyet!

- Vagyis nem látta őt? És... rabszolga vásárok sincsenek a közelben?

- Micsoda modorod van neked, fiatalember! Menj inkább vissza a szüleidhez, ahelyett, hogy egyedül bóklászol! – ezzel vissza is tért az áruja rendezgetéséhez. Elpattant nálam a húr. Egy könnyed szaltóval bent teremtem a standja mögött, és olyat tettem, amit ritkán – megemeltem a hangom:

- Ide hallgasson, én az Avatár vagyok, és most nagyon nincs kedvem játszadozni! Csak feltettem néhány nyomorult kérdést, nem értem, miért nem tud egyenes választ adni! Hadd fussak neki még egyszer: látta a lányt?

- Ne-nem... - hebegte a kofa.

- Van a közelben rabszolgapiac?

- Tudtommal nincs.

- Köszönöm szépen! – mondtam epésen, és otthagytam.

Üvölteni lett volna kedvem. Az elmúlt napokban tűvé tettük az egész Opál-félszigetet – Katara sehol se volt. Most beljebb jöttünk a tengerpart mentén, végigjárva minden kikötőt. Valahol le kellett horgonyozniuk azoknak a szemeteknek. Nem létezik, hogy senki se látta őket! Pedig így tűnt. Már biztos rég a Föld Királyságának szíve felé tartanak. De hogy-hogy semmi nyomuk? Mintha fantomokat kergetnénk, akiket csak mi észlelünk. Sötétben tapogatózunk.

Mi lehet most Katarával? Mit tehettek vele? Él még egyáltalán? Vagy... - megráztam a fejem. Nem! Erre gondolnom sem szabad. Ő él. És megtaláljuk. Meg kell találnunk. El kell neki mondanom, hogy...

- Na? – jött felém Sokka, Momóval a vállán – Látta valaki?

A fejemet ráztam. – Te jutottál valamire?

- Nem. – sóhajtotta – Senki se tud semmit.

- Ez így sehova se vezet! A saját két lábunkon túl lassan haladunk, és kevesek is vagyunk ketten ahhoz, hogy az egész országot fenekestől felforgassuk. Menjünk vissza a kikötőbe Appához, és repüljünk Omashuba. Bumi biztos tud segíteni.

Sokka hallgatott egy hosszú percig. Látszott az arcán a tipródás.

- Azt hiszem, igazad van... de mi van akkor, ha Katara már nincs is olyan messze? Talán csak néhány sarok választ el tőle... talán valamelyik bódé mögött tartják fogva...

- Tudom, hogy nehéz neked. Én is aggódom érte. De ez csak spekuláció. Nem tudunk semmit, amire támaszkodhatunk. Bumi viszont egy egész várost irányít. Csak vannak kapcsolatai.

- Nyertél. – adta be a derekát Sokka, hosszas hezitálás után – Irány Omashu.