Előjáték egy „nem-randihoz"

Vince hálát ad azért, hogy van zuhanyzó az épületben. Kapkodva, gyorsan mosakszik. Ugyan nem olyan komfortos, mintha otthon lenne, de legalább nem kell ezért hazaszaladnia. Attól tart, ha túl sok időt adna Rebekának a gondolkodásra, a lány még bepánikolna és meggondolná magát a „nem-randijukat" illetően, márpedig Vince nagyon akarja ezt a „nem-randit". Szíve szerint a zuhanyt is kihagyta volna, de a rengeteg tömés és vastag ruha alatt nagyon megizzadt – főleg, mikor a gyerekek faggatni kezdték, és neki fogalma sem volt, mit is kellene mondania.

El ne felejtse, hogy ezért még számon kell kérnie a húgát, mert erről a legkevésbé sem volt szó. Ha nincs Rebeka... Nem, ebbe inkább bele sem gondol, mert nélküle biztos, hogy csúnyán felsült volna. Tartozik a lánynak – talán felajánlhatna neki valamiféle viszonzást, nem szexuális jellegűt persze, bár ha már itt tart, azt se bánná. A gondolatra széles mosoly fut az ajkára. A fenébe is, nagyon szeretné újra megérinteni a lányt és még annál is jobban szeretné megcsókolni.

Elég, erről nem fantáziálhat most, főleg nem a zuhany alatt.

Elzárja az öreg, rozsdás csapot, felmarkolja a törölközőt, amit a húga adott, aztán gyorsan szárazra dörgöli magát. Ahogy kilép a fülkéből, megfogadja, hogy senki kedvéért nem lesz újra Mikulás. Komoran mered a piros ruhakupacra, és hálás azért, hogy soha többet nem kell egyik darabot sem magára öltenie. Eddig igazán szerette az öreget, de jelenleg túlzás nélkül nem rajong érte, sőt, ebben a pillanatban még Rebeka ellenérzéseit is megérti. Bár azért Rebeka miatt mégiscsak megérte ez az egész hajcihő – mosolyodik el.

Sietve öltözködni kezd, épp a zokniját húzza, amikor valaki bekopog. Egy pillanatra megijed, hogy talán Rebeka az, hogy visszavonulót fújjon, de aztán elhessegeti a gondolatot – a lány aligha merne bekopogni a zuhanyzóba.

– Gyere! – kiált ki, és nem lepődik meg, mikor Trix szökken be a helyiségbe. A húga bezárja maga után az ajtót, és nekiveti a hátát.

Vince feláll az iskolai öltözőkre emlékeztető padról, és felkapja a pólóját.

– Mióta Rebeka megjelent, egyfolytában mosolyogsz – jegyzi meg Trix vigyorogva.

– Élénk megfigyelőképességről tettél tanúbizonyságot – húzza el gúnyosan a száját Vince, és közben igyekszik a megszokott mosolymentes ábrázatát felölteni. Nem jár sikerrel. De hogy is járna, mikor Rebeka a folyosó túloldalán vár rá?

– Nem szoktál mosolyogni.

– Azért szoktam – vonja össze a szemöldökét Vince. Tényleg szokott. Lehet, hogy ritkán, de egyszerűen ilyen a természete, nem tud csak úgy, minden ok nélkül mosolyogni – Rebeka viszont épp elég ok a mosolyra.

– De nem ennyit – kukacoskodik Trix, láthatóan remekül szórakozva azon, hogy szekírozhatja.

Vince válasz helyett inkább belebújik a pulóverébe.

– Klassz csaj, bírom – jelenti ki Trix már komolyan. – Ne törd össze a szívét.

Vince leül a padra, és elnyom egy bosszús mordulást. Nem szándékosan töri össze a nők szívét, és épp eléggé utálja magát, mikor megteszi, semmi szüksége rá, hogy a húga most ezt rója fel neki. Rebekával egyébként sem randizott még, most sem fog – emlékezteti magát –, csak megisznak valamit, ami még sajnos rohadtul távol áll attól, hogy például az ágyában tudhassa, pedig Vince örömmel tudná ott akár már ma éjszaka. Holnap is. Meg azután, és...

– Ha kirúgnak azért, mert összetörted a főnököm barátnőjének a szívét, nagyon morcos leszek rád – folytatja Trix, mikor semmiféle reakciót nem sikerül kicsalnia belőle. A húga úgy fürkészi, mintha megfejtésre váró talány lenne.

Vincének ekkor esik le, hogy mire megy ki a játék, és majdnem felnevet. De csak azért sem könnyíti meg Trix helyzetét, ha már a húga annyira kíváncsi arra, hogy mik a szándékai Rebekával, kérdezzen rá, addig ő nem árulja el.

– Önkéntes vagy, nem fognak kirúgni – morogja Vince.

– Akkor is – erősködik Trix dacosan. – Rebeka... pont olyan lánynak tűnik, akit te simán megeszel reggelire.

Inkább vacsorára szeretné megenni, sőt, lehetne ő a desszert.

– Nézd, Trix – áll fel Vince –, igazából semmi közöd hozzá, mit csinálok Rebekával vagy mit nem. – Trix már nyitná a száját, hogy visszavágjon, de Vince felemelt kézzel megállítja. – Most pedig dolgom van – jelenti ki, és Trix felé lép, de Trix nem áll el az útból. Félrebillenti a fejét, és összehúzott szemmel mered rá.

Vince állja a tekintetét, igyekszik közönyös lenni, de nem tehet róla, megrándul a szája sarka.

– Te szándékosan csinálod – hördül fel Trix vehemensen, közben pedig játékosan Vince hasába bokszol.

– Imádom nézni, ha kínlódsz – nevet fel Vince.

– Oké, akkor áruld el, mit akarsz tőle. Ez most komoly? – szegezi neki a kérdést a húga keményen.

Vince nem tudja, mit feleljen. Máskor rávágná, hogy csak jól érzik magukat, hogy csak találkozgatnak vagy bármi egyebet, de Rebekával kapcsolatban nem így érez, és a húgának nem akar hazudni. Vince tudja, hogy Trix nem rajongott túlságosan az eddigi barátnőiért – ahogy ő fogalmazott, felszínes libák voltak, és Vince, kelletlenül ugyan, de igazat ad neki, hozzátéve, hogy azért egészen csinos libák. Csak éppen már belefáradt ebbe, nem akar egy újabb semmitmondó kapcsolatot, amiben az egyetlen igazán jó dolog a szex. Talán sokáig tartott, mire eljutott idáig, de most már valami másra és többre vágyik.

– Nem tudom, eddig csak kétszer találkoztam vele – böki ki végül, de ennyi elég is, Trix arca felderül, a szeme pedig huncutul csillan.

– Bírnám, ha ő lenne a sógornőm, szóval embereld meg magad, és ne szúrd el.

– Azért az esküvői meghívókat még ne kezdd fogalmazni.

– Oké, de a menyasszony ruháját tervezhetem? Lehetne téli esküvőtök – pimaszkodik a húga, mert pontosan tudja, hogy ezzel az agyára megy.

Vince türelemért fohászkodva megdörzsöli az arcát. Szereti a kishúgát, tényleg, nagyon szereti, de most legszívesebben lecsapná.

– Útban vagy – közli célzatosan.

Trix színpadias mozdulattal félrehúzódik az ajtóból, és játékosan úgy int felé, mintha épp egy királynak adna utat. Vince lemondóan megrázza a fejét, és Trix ütődött vigyorával mit sem törődve kilép a szobából. Átvág a folyosón, és mire az öltözőt rejtő ajtóig ér, már szaporán dobog a szíve. Mély levegőt véve benyit a szobába.

Rebeka rögtön felé fordul, a szemében mintha tétovázás játszana. Vince mellkasa leheletnyit összeszorul.

– Csak nem beijedt? – kérdi szándékosan gúnyosan és provokálón, remélve, hogy ezzel kibillenti Rebekát a bizonytalanságból, bár különösnek érzi, hogy még mindig magázza. Miután együtt viseltek el egy rakás gyereket majdnem egy órán keresztül, úgy véli, akár végre tegeződhetnének is. De nem akarja elsietni, nehogy ezzel ijessze el Rebekát.

A lány kihúzza magát, és csak egy éles szemvillanással felel. Feláll a székről, és a kabátjáért nyúl. Még mindig a jópofa krampuszjelmezt viseli, de a haját kibontotta és a sminket is lemosta. Vincének jobban tetszik így, szép volt kisminkelve is, de most sokkal természetesebb, és ez jobban illik hozzá.

Míg Rebeka belebújik a kabátjába, ő is felkapja a magáét, bár még egyikük sem húzza fel a cipzárt. Vince ezt nem bánja, így legalább legeltetheti még egy kicsit a tekintetét a lány formás testén.

Rebeka imádni valóan szigorú eltökéltséggel áll meg előtte – egészen úgy, mintha nem is randizni, hanem véresnek ígérkező csatába készülne.

– Ha már randizunk, akár tegeződhetnénk is – veti fel mintegy mellékesen Vince.

– Ez nem randi – vágja rá figyelmeztető éllel a hangjában a lány.

– Igaz, bocsánat – mosolyodik el Vince visszafogottan, de magában jót derül a lány makacsságán –, akkor, ha már megiszunk együtt valamit, tegeződhetnénk.

– Nem.

– Miért?

Rebeka árnyalanyit elpirul. Vince bájosnak találja így, és máris azon töpreng, hogy vajon pirulna-e akkor is, ha mocskos szavakat súgna a fülébe.

– Mert a magázódásnak van valami régimódi bája, tetszik – mosolyodik el félszegen a lány. – És még egy randi partneremmel sem...

– Ez nem randi – szúrja közbe Vince pimaszul.

– Jogos – bólint Rebeka. – Akkor egy „nem-randi" partneremmel sem magázódtam még.

– Több „nem-randi" partnere is volt már? – vonja össze a szemöldökét Vince komoran, és mi tagadás, elégedetlenül. Tetszik neki, hogy ez a „nem-randi" bolondosan különleges, és bár ez meglepi, de igenis szeretné, ha a lánynak különleges lenne vele lenni.

– Nem, igazából nem. – Rebeka töprengve, komolyan néz Vincére. – De nem számít, még nem érzem magamhoz elég közel.

Ezzel a kijelentéssel Vince is egyetért. Egyáltalán nincsenek egymáshoz elég közel.

Előrébb lép, és mélyen Rebeka szemébe néz. Mikor a lány nem mozdul, még közelebb lép hozzá. Rebeka nem sokkal alacsonyabb nála, de azért a fejét picit felfelé kell emelnie, hogy a szemébe nézhessen.

Vince még közelebb lép, olyan közel, hogy hallja a lány kapkodós lélegzetvételeit. Biztos benne, hogy ebben a pillanatban Rebekának is eszébe jut, ami a boltban történt. Akkor nagyon is közel voltak egymáshoz, és Vince ezt roppant mód élvezte. Igazán szomorú, hogy most sokkal több ruha van Rebekán.

– Akkor, ha elég közel leszek – suttogja elmélyült hangon –, megengedi majd, hogy tegeződjünk?

Vince még egyet lép. Olyan közel állnak egymáshoz, hogy ha lehajolna, megcsókolhatná a lányt. Nagyon szeretné megcsókolni. Érezni akarja az ízét, az ajka érintését, át akarja ölelni, hogy a testük összepréselődjön, hogy a mellkasán érezze Rebeka heves szívdobbanásait.

A lány pihegve bámul fel rá, talán öntudatlanul megnedvesíti az ajkát. A nyelve finom rebbenése elbűvöli Vincét, a tekintete a szájára tapad, és csak arra tud gondolni, hogy meg kell csókolnia. Nagyot nyel, és Rebeka szemébe néz. A lány pupillája kitágult, az édeszöld szempár most tele van örvénylő sötétséggel, és Vince ösztönösen hajol közelebb, mert vágyik arra, hogy belezuhanjon ebbe a sötétségbe, hogy magukkal ragadják az örvények.

Összekeveredik a leheletük, a lány élesen szívja be a levegőt.

Vince úgy érzi, soha nem volt még ennyire tudatában egyetlen másik ember létezésének sem. A szíve őrülten ver, és mintha az egész teste gyötrőn bizsergető lázban égne.

Rebeka hirtelen a mellkasának támasztja a kezét, megfeszül a karja, és mivel eltolni képtelen, ő maga lép hátrébb.

– Nem fizikailag értettem – hebegi.

Vince gúnyosan elmosolyodik, de nem mond semmit. Épp elég, hogy a lány hangja remeg, hogy a levegőt kapkodva szedi, hogy a mellkasa szaporán emelkedik és süllyed. Biztos benne, hogy Rebeka akarta a csókot, éppúgy, ahogyan ő maga. Vince csodálja az erejét és az eltökéltséget, hogy nem adja könnyen magát, bár ettől csak még inkább meg akarja hódítani.

– Menjünk – jelenti ki határozottan Rebeka, de mielőtt elvenné a kezét, nagyon finoman megmozdítja, egészen úgy, mintha képtelen lenne nem megtapogatni a férfi mellizmait.

Vince ajkára széles mosoly szökken. Sose töltötte el még ekkora elégedettséggel, hogy egy nő megérinti, és ebben a pillanatban úgy véli, határozottan megéri, hogy olykor eljár kondizni.

Rebeka zavartan zsebre dugja a kezét, és lehajtja a fejét.

– Ne bánja, ugyanezt én is szívesen megtenném – közli Vince szemtelenül, és a tekintete Rebeka mellére siklik. Igen, nagyon is szívesen megtenné.

Rebeka felpillant rá, és mélyen elpirul.

– Úgy kellett volna tennie, mintha nem vette volna észre – morogja szemrehányóan. – Egyébként pedig hogy lehet valakinek ilyen kemény mellkasa? – kérdi úgy, mintha az egész Vince hibája lenne.

Vince halkan, dörmögősen felnevet.

– Maga újra és újra elbűvöl, és ha ez most randi lenne, azt mondanám, ez lesz életem legjobb randija. De mivel „nem-randi", így azt hiszem, csak annyit mondhatok, nagyon örülök, hogy magával lehetek.

Rebeka arcán még mélyebb árnyalatot ölt a pír, a szemében pedig szemérmes csodálkozás dereng fel.

– Komolyan mondja?

– A lehető legkomolyabban.

– Nem értem magát. – Rebeka hátrébb lép, és összevonja a szemöldökét. Egyetlen pillanat alatt történik, de Rebeka egészen olyan, mintha megfakulna.

A távolság köztük hideg és kételyekkel teli. Rebeka olyan bizonytalanul néz rá, mintha nem hinné el, hogy érdemes lehet a figyelmére, és Vince ezt őszintén nem érti. Lehetséges, hogy Rebeka nem tudja magáról, mennyire eredeti és különleges?

Sötét és nehéz érzések gomolyognak Vincében. Az éjszaka veszélyekkel teli suttogása, sötétség, amelyből a rémálmok születnek. Mi van, ha valaki összetörte a lány szívét? Talán pont decemberben. Talán valaki olyan durván megsebezte, hogy már nem képes hinni magában. Vince keze ökölbe szorul, és érthetetlen harag dübörög végig a testén. Nem vesz tudomást erről az érzésről, inkább Rebekára összpontosít.

Ritkán érez olyasmit, hogy szeretne egy másik ember lelkének a mélyére hatolni, de most arra gondol, hogy Rebeka minden titkát ismerni akarja. Fel akarja őt fedezni, nem csak a testét akarja, bár persze azért az se lenne ellenére, de ezúttal tényleg többről van szó.

Vince közelebb lép Rebekához, és nem törődve a megszeppent, kicsit talán ijedt sóhajjal, megérinti az arcát. Finoman és puhán, hópehely-szelíden.

– Adtam okot arra, hogy ne bízzon bennem? – Ridegebb a hangja, mint szeretné, de nem szokott hozzá ahhoz, hogy gyengéd legyen.

– Nem. De egyelőre igazából arra sem, hogy bízzak magában – feleli Rebeka józanul, pedig a tekintetéből ítélve a könnyű érintés letaglózta. – Ne haragudjon, nem akartam megbántani.

Vince halványan elmosolyodik.

– Maga mindig ennyire óvatos?

– Nem, igazából csak decemberben – vonja meg a vállát a lány, és végre az ajka is leheletnyit felfelé kunkorodik.

– Megegyeztünk, hogy ebből a randiból kihagyjuk a decembert.

– „Nem-randi" – helyesbít rögtön Rebeka.

Vince végighúzza a hüvelykujját a lány ajkán.

– Tudja, majd' meghalok azért, hogy megcsókoljam. – Megrázza a fejét, elkapja a tekintetét a lány szájáról, a kezét pedig leengedi. Ahogy összefonódik a tekintetük, Vince úgy érzi, Rebeka ebben a pillanatban adta neki a bizalmát. – Nem állítom, hogy szent vagyok, Rebeka, de maga őszintén érdekel. És nem akarom bántani.

Rebeka nagyot nyel, beharapja az ajkát, aztán bólint, bár a mozdulatba mintha tétovázás kapaszkodna. Vince felvonja a szemöldökét, de egyébként nem rezdül. Nem fog innen elmozdulni, míg a lány nem biztos benne, hogy vele akar lenni.

Rebeka elmosolyodik, mintha megértené. Mélyet sóhajt, behunyja a szemét, és mikor újra kinyitja, már nyoma sincs benne határozatlanságnak. Most újra a sérthetetlen, erős lány, aki bár kicsit ügyetlen, de ezzel együtt is mérhetetlenül vonzó. Vince abban bízik, hogy Rebeka nem örökre rejti el előle a sebezhető oldalát – mert szeretné, ha tényleg megbízna benne, ha nem szégyellne előtte semmit.

– Oké, akkor vegyük úgy, hogy ez volt az előjáték, most már jöhet a „nem-randi" – vigyorodik el Rebeka, és a hangjában izgatottság játszik.

– Csak jelzem, ha olyasmit mond, hogy előjáték, azzal nem könnyíti meg a helyzetem.

Rebeka tekintete rebbenve lejjebb ugrik, aztán mélyen elvörösödik. Vince elneveti magát, majd nem egészen átgondoltan a lány kezéért nyúl. Őszinte örömére Rebeka nem húzódik el. Nem kamasz már, hogy nagy dolog legyen, ha megfogja egy lány kezét, most mégis úgy érzi, hogy ez a pillanat számít.

– Menjünk. – Vince derűsen mosolyog, és puha-meleg önti el a testét, amikor Rebeka visszamosolyog rá.

– Rendben.