Ho-ho-ho-hó!

Vince kilépve az üzletből hálát ad a lusta hószállingózásért és a hidegért. Ahogy elindul, halkan és finoman roppan a hó a talpa alatt. Az arcára szitáló hópihék jólesőn lehűtik a bőrét, és mintha már a vére sem száguldozna olyan zabolátlanul.

Fogalma sincs, mikor kívánt nőt utoljára ennyire fékevesztetten, mint most Rebekát. Meglepi a saját viselkedése. Akár ott az üzletben kész lett volna a magáévá tenni a lányt, azzal se törődve, hogy nyilvános helyen vannak, pedig soha nem szokta így lerohanni a nőket.

A lassú csábítás híve, szereti a megfontolt, óvatos lépéseket, szereti, ha a csábítás olyan, mintha tánc lenne, lépések felfűzve egymás után, egyre közelebb és közelebb a másikhoz, míg végül már szikrákat vet a várakozástól a levegő. Szereti a beteljesülést megelőző pillanatok sistergését – és azt is szereti, ha nem egy lényegében ismeretlen nőt visz ágyba.

Ugyan akadt már egy-két egyéjszakás kalandja, és nem állítja, hogy a maga nemében nem volt jó, de ez nem kifejezetten az ő műfaja. Szereti kiismerni a partnere testét, az érzékeny pontokat, a gyönyör hangjainak árnyalatnyi különbségeit, szereti, ha a szex után nem üresség, hanem inkább kellemes otthonosság fogadja. Bár ez nem jelenti azt, hogy hosszú távú kapcsolatot keres – igaz, ha jobban megfontolja, azt se, hogy nem.

Mindig úgy gondolta, hogy egyszer majd megnősül, csak ez az egyszer mindig elég távolinak tűnt ahhoz, hogy túl sokat ne eméssze magát rajta. Vannak hedonista hajlamai, szereti a velejéig élvezni az életet. A korábbi kapcsolatai lényegében erről szóltak, és ebből sosem csinált titkot. Amint pedig úgy érezte, hogy a dolgok kezdenek akár csak egy picit is komolyabbra fordulni, kihátrált a kapcsolatból. Mindegy, hogy ehhez két hét vagy két hónap kellett, sosem kerülte el a figyelmét, ha egy nőben beindultak a fészekrakó ösztönök, és sosem tétovázott a szakítással. Sosem érezte azt, hogy készen állna az elköteleződésre, de ettől függetlenül igenis szeretne megállapodni – egyszer. Nagy és zajos családban nőtt fel, eszében sincs egyedül leélni az életét.

Csak éppen eddig sosem találkozott olyan nővel, aki mindenestül megragadta volna. Akire úgy tudott volna nézni, mint ahogyan az apja néz az anyjára, márpedig kevesebbel nem éri be. Egyetlen nőtől sem akarja elvenni az igazi boldogság esélyét, ő pedig meg akarja találni azt, akit tényleg boldoggá tehet. Egy olyan kapcsolatnak, ami idővel már inkább háború, mint kapcsolat, semmi értelme, és nem is szándékszik kitenni ennek magát. Vajon lehetséges, hogy Rebeka az a nő...

Nem, ezen töprengeni túl korai. Kétszer találkoztak, és ebből akkor sem vonhat le messzemenő következtetéseket, ha még most is gyorsabban dobog a szíve. Ha még most is mosolyog. Gyorsan rendezi a vonásait, mert nem akar úgy festeni, mint egy szerelmes mamlasz, akkor sem, ha Rebeka valóban megszédítette kicsit. Jobban, mint bármilyen nő valaha is.

Vince beül az autóba, egy röpke mosoly kíséretében az anyósülésre teszi a kívánságpalackot, aztán előszedi a zsebéből a slusszkulcsot. Különös, korábban fáradtnak érezte magát, most azonban úgy felpörgött, hogy semmi kedve még hazamenni. Talán beugorhatna valahová egy kései ebédre. Vagy... mikor jár le vajon Rebeka munkaideje? Biztos ki volt írva valahová, meddig van nyitva az üzlet, de eszébe se jutott megnézni, pedig ez hasznos információ lenne.

Szereti ő a decembert, de azért rábízni nem fogja magát. Újra találkoznia kell Rebekával, és ő nem az a típus, aki ölbe tett kézzel várna. Holnap megint lesz egy útja, szerdán Trixnek hála Mikulást játszhat, szóval legközelebb csütörtökön járhatna egészen véletlenül pont erre. Nem is baj, ha egy picit várniuk kell – a várakozás fokozza az izgalmat, és talán addig Rebeka makacssága is enyhül valamelyest.

Vince megint elmosolyodik, és most már az se érdekli, ha ettől úgy fest, mint egy tökkelütött félnótás. Ez a lány teljességgel elbűvöli, és nem csak azért, mert szép.

Felveszi az üveget az anyósülésről, az ölébe támasztja, és azon töpreng, kívánjon-e. Nyilvánvaló, hogy az egész csak mese és Rebeka abban a pillanatban találta ki, de mi van, ha mégis működne?

Ostobaság, tudja. Nem babonás, nem hisz a végzetben, a sorsszerűségben, szerinte mindenki maga alakítja az életét, de mi van, ha téved? Ugyan mit árthat egy kívánság?

Elbambulva a szélvédőn gyűlő hópelyheket bámulja, aztán lassan a dugón lévő gombra csúsztatja az ujját, de nem nyomja meg. Valószínűleg egy egészen hangyányit meggárgyult, hogy ezt komolyan gondolja, de ha már megteszi, hát tegye becsületesen. Vince semmit nem szeret fél szívvel csinálni.

Szóval: Rebeka a kívánsága. Nem pontosítja, nem határozza meg, mi módon. Ha már úgyis őrültséget csinál, igazán hozzácsaphatja, hogy a dolgok mikéntjét a sorsra bízza. Ő jelenleg csak annyit tud biztosan, hogy Rebekát akarja.

– Rebeka – suttogja önkéntelen, és élvezi, ahogy a hangok legördülnek az ajkáról. Már a lány nevét kimondani is izgatóan hat rá, az ágyékában bizsergést érez.

Megnyomja a gombot, és ebben a pillanatban éles hangon megszólal a telefonja, ő pedig összerezzen. Ha most a sors hívja, hogy fogadták a kívánságát, a teljesítés folyamatban, hivatalosan is hibbantnak nyilvánítja magát.

Visszateszi az anyósülésre az immár színes fényekkel teli üveget, aztán előkotorja a mobilját. Az üzlettársa, Peti keresi – Vince csak egy kicsit könnyebbül meg, hogy nem a sors.

– Helló! – fogadja a hívást.

– Most jött a kérés, lenne egy út szerdán is, vállalod? – csap bele rögtön a közepébe Peti. Nem szereti pazarolni az időt, és véleménye szerint köszöngetni teljesen felesleges, ha az ember tudja, kivel beszél éppen. Vincét ez nem zavarja, régóta ismerik már egymást és jó barátok, sőt, ha Peti nincs, akkor sosem vágott volna neki ennek a vállalkozásnak, és valószínűleg most oktatással foglalkozna vagy ugyanúgy rosszul fizetett szabadúszó lenne, mint korábban. Ő egyáltalán nem ért a szervezéshez, a tárgyalásokhoz, egy cég gazdasági irányításához pedig még annyira se. Cserébe viszont kitűnő pilóta, és élvezi is, amit csinál, szóval Petivel már a kezdetektől remek párost alkotnak.

– Egész napos?

– Csak az indulás időpontját adták meg, a visszaút a tárgyalás hosszától függ. A kedvenc céged.

Vince elmosolyodik. Vannak ügyfeleik, akikért nem rajong, de valóban van kedvence is. Az első ügyfeleik egyikeként sikerült megnyerniük maguknak egy külföldi játékgyártó vállalkozást. A magyarországi telephelyről gyakran kell külföldre vinni az igazgatókat és részlegvezetőket. Vince nem tudja, hogy ezek az emberek azért olyan jó kedélyűek-e, mert játékgyártással foglalkoznak vagy ez csupán véletlen, mindenesetre mindig örömmel üdvözlik, nem fukarkodnak a jópofa poénokkal, élvezik a repülést, és néha még egy-egy aranyos, ötletes játékkal is meglepik. Vince rajong az ördöglakatokért és a különböző fejtörőkért, így általában ilyeneket hoznak neki, pedig a cégük eleve szép összeget perkál le nekik azért, hogy készenlétben álljanak akkor is, ha későn fut be a kérés. Mint ahogy most is.

– Nem jó, már elígérkeztem Trixnek.

– Nem tudod lemondani?

Vince a hajába túr. Szívesen megtenné, de nem hagyhatja cserben a húgát, és egyébként is, ha valamit vállal, azt szereti teljesíteni is. Nem szokott felelőtlenül ígérgetni, főleg nem a családtagjainak.

– Nem, ezt most semmiképp. Legyen az út Tivadaré – határozza el Vince.

Tivadart tavaly vették fel. Az alacsony, köpcös idős férfi korábban a hadseregnél szolgált, de nagyon hiányzott neki a repülés. A tavalyi gyereknapon ismerték meg egymást a reptéren, és mivel úgyis szükségük volt még egy pilótára, Vince felajánlotta a lehetőséget. Tivadar csak annyi időre tétovázott, míg felhívta a feleségét és beszélt vele, aztán lelkesen igent mondott.

– Rendben, ahogy akarod – adja meg magát Peti. – És mégis mit talált ki neked a húgod? – kérdi kajánul.

Vince elhúzza a száját.

– Mikulás leszek – böki ki kelletlenül.

A kijelentést előbb döbbent csend, majd túlságosan is vidám hahota fogadja. Vince távolabb tartja a fülétől a mobilt.

– Igazi, együttérző barát vagy – morogja, mikor Peti már kevésbé nevet.

– Ne haragudj, haver, de te mint Mikulás? Ez az év vicce.

– Én is milyen jót derülök, ha-ha-ha – dünnyögi szárazon Vince.

– Bocs, de nem jól csinálod, ezt még gyakorolni kell. Ho-ho-ho-hó! – röhög Peti, és Vince látja maga előtt, ahogy összegörnyedve a térdét csapkodja. Őszintén reméli, hogy a gyerekek nem így reagálnak majd rá, az elég kínos lenne.

***

Vince áll a tükör előtt, de hiába bámul meredten, nem magát, hanem a Mikulást látja. Mintha tudathasadása lenne, zavarba ejtő érzés. Eszébe jut a mondás, hogy egy férfi életében három szakasz létezik: az első, amikor még hisz a Télapóban, a második, amikor már nem hisz, és a harmadik, amikor ő maga a Télapó.

Lelkileg erősen megrázó a tény, hogy úgy tűnik, elérte a harmadik szakaszt, pedig erre még igazán nem készült fel. Harmincnégy éves, nem túl fiatal ehhez?

Továbbra is magát bámulja, de egyáltalán nem sikerül megbarátkoznia a látvánnyal.

– Nyugi, bátyuskám, csini vagy – szökken be a szobába Trix lelkesen. Megáll Vince mellett, és ő is a tükörbe bámul, csak Vincével ellentétben ő elégedetten mosolyog. Vince gúnyosan, de ez nem látszik a hosszú fehér szakállától. Reméli, egyik gyereknek se támad kedve majd megrángatni, mert fogalma sincs, mit mondana, ha hirtelen megkopasztanák.

– Tényleg nagyon, hangsúlyozom, nagyon sokkal jössz nekem ezért, Trix – dörmögi éles pillantást vetve a húgára. Még a szemöldöke is ősz lett, Trix egyik kolléganője befestette valamivel. Azt állította, kimosható, és Vince erősen ajánlja, hogy tényleg így legyen.

– Nemsokára meg kell érkezniük a krampuszainknak is. Táncos lányok a színházból, imádni fogod őket – böki oldalba, de a rengeteg töméstől Vince észre se venné, ha nem látná a tükörben a mozdulatot. Trix pajkosan mosolyog rá, de Vincét nem hozzák lázba a táncos lányok.

Egyetlen nőre tud csak gondolni, és az Rebeka. Mikor hétfőn úgy vélte, hogy jó dolog várni csütörtökig, fogalma sem volt arról, mit vállal. Még Peti is – aki általában véve teljesen érzéketlen mások hangulataira és sose veszi észre, ha valaki nyomott kedvében van – észrevette rajta, hogy valami nem stimmel. Tegnap este elmentek dartsozni és sörözni, és Peti valami olyasmit mondott, hogy fejben nagyon nincs itt és ennyi erővel akár egy pingvinnel is próbálhatna játszani. Vince nem tagadta a vádat.

Feltűnően gyakran kalandoznak a gondolatai Rebeka felé. Azon töpreng, miért utálja a lány annyira a decembert, hogy mit csinálhat éppen, vagy felidézi, milyen volt megérinteni. Ma reggel odáig fajult a helyzet, hogy kénytelen volt könnyíteni magán a zuhany alatt, mert hiába engedte magára percekig a jéghideg vizet, semmit nem használt.

Most meg azt latolgatja, hogy ha sikerül időben lezavarni ezt a mikulásosdit, talán még elcsípheti Rebekát a boltban. Érdekli is őt, ha a lány megint kikosarazza, de legalább láthatná és hallhatná. Szóval igazából nem bánná, ha megérkeznének végre a krampuszlányok.

– Trix! – szűrődik be hozzájuk a folyosóról egy elég kétségbeesettnek tűnő kiáltás.

– Itt vagyok!

– Baj van – ront be a szobába Eszti, a lány, aki korábban befestette Vince szemöldökét és segített felragasztani a szakállát is.

– Eszti, nyugi – lép hozzá közelebb Trix, és a lány vállára teszi a kezét. – Nem idegeskedhetsz, nem tesz jót a picidnek, szóval bármi is van, megoldjuk, oké?

Eszti mély levegőt vesz, és bólint.

– A táncos lányok nem tudnak jönni. Mara elesett a próbán, most viszik a kórházba.

– Basszus! – szakad ki Trixből. Ez a reakció se Esztit, se Vincét nem nyugtatja meg. Egészen biztos, hogy ő ezt egyedül nem tudja végigcsinálni.

– Miért nem öltözöl be te, Trix? – szól közbe feszülten.

– Nem lehet – rázza meg a fejét a húga. – A gyerekek felismernének, és akkor oda a csoda, ezt nem tehetjük meg velük.

– Nincs valami barátnőd, aki ráérne? – lép be a szobába Gedeon, az egyesület vezetője. Trix korábban bemutatta a férfit Vincének. Gedeon hosszan áradozott arról, hogy Trix micsoda lelkes segítő és mennyire szeretik a gyerekek – Vincét nagy büszkeséggel töltötte el, hogy ennyire megbecsülik az ő lökött kishúgát.

– Nincs – húzza el a száját rövid töprengés után Trix. – Basszus – ismétli meg dühösen. – Úgy tűnik, a december nagyon ellenünk van idén.

– Jaj – nyög fel Eszti –, ne kezdd te is, Trix!

Vince felkapja a fejét. Te is? Ezek szerint Eszti ismer másvalakit is, aki ellenérzésekkel viseltetik a december iránt?

Nem lehet ekkora mázlista – de mégis hány ember beszélhet ebben a városban úgy a decemberről, mintha nem is csak egy hónap lenne?

– Ó, hát ez nem is rossz ötlet – mered maga elé elmélázva Eszti, és mintha árnyalatnyit felderülne az arca.

– Nagyon rossz ötlet – rázza meg a fejét komoran Gedeon. – Ki fog minket nyírni.

– De nemet nem tud majd mondani – görbül felfelé Eszti szája, és már emeli is a mobilt.

Vince magában imát mormolva, hevesen kalapáló szívvel bámulja, ahogy a lány hívást indít.

– Szeretnék kérni egy óriási szívességet, és nagyon utálni fogsz miatta, de, Rebeka, esküszöm, nem fordulhatok máshoz, kérlek, ne mondj nemet! – hadarja egy szuszra Eszti. A szeme aggodalmasan csillog, látszik rajta, hogy az előbb mondottak ellenére azért tart az elutasítástól.

– Szükségünk van egy krampuszra. Kérlek, kérlek, kérlek! – könyörög Eszti.

Vince a lélegzetét is visszafojtja, úgy mered a lányra. Magában a vonal túlsó végén állót szuggerálja.

„Mondj igent, Rebeka, mondj igent!"

Mikor a következő másodpercben megkönnyebbülés rajzolja át Eszti vonásait, Vince is képes újra levegőt venni. Az ajkára széles mosoly szökik, és eszében sincs visszafojtani. Úgy tűnik, szert tett egy szövetségesre – sőt, ebben a pillanatban úgy véli, egy nagyon jó új barátra. A december egyértelműen az ő pártját fogja, és Rebeka még csak nem is vádolhatja majd azzal, hogy ő szervezkedett, mert ehhez most aztán tényleg semmi köze.

Talán az a kívánságpalack mégiscsak tud valamit.

______

Ma Willow-nak hála alternatív Vincékkel és hangulatképekkel (Rebeka fűzőjével és a Varázsbazár képeivel) bővült a blog galériája. :)

https://papirsziv.wordpress.com/galeria/