Kívánságpalack egy névért cserébe

– Nem lehet.

Egek, ez a nyöszörgés tényleg belőle jött ki?

A férfi mintha felmordulna, és ezúttal nem a fülét vagy a vállát, hanem a nyakát csókolja meg leheletkönnyen. A borostája jólesőn csiklandozza Rebeka bőrét.

A lány tudja, hogy megőrült. Más magyarázat nincs. Egyszerűen elveszett valahol a realitás és a képzelet között. Mert nem, az nem történhet meg vele, hogy egy ennyire szexi idegen, akinek nem egészen mellesleg nem tudja a nevét, épp a nyakát csókolgatja. Ő nem olyan lány, aki ezt csak úgy hagyná.

Akkor miért hagyja mégis? És miért olyan átkozottul jó érzés?

Rebeka elgyengülve a férfi mellkasának dől. A férfi átöleli a derekát, az ágyékát pedig a fenekéhez nyomja. Rebeka beleborzong a testét elöntő kéjbe. A férfi kívánja őt – ha hihet annak, amit érez, akkor nem is csekély mértékben.

Annyira régen volt már, hogy egy férfi így megérintette, vagy legalábbis ebben a pillanatban szörnyű régnek tűnik. Jó érezni a férfi kemény, izmos mellkasát, a karja erejét, ahogy szorítja és tartja, és a szája... Rebeka úgy véli, ha ezt sokáig hagyja, gőzölgő tócsává olvad. Mégsem képes leállítani.

Érezni akarja még, ahogy a férfi ajka a bőrét simogatja, ahogy halványan megkarcolja a fogával, ahogy a borostája finoman szúrja, ahogy a lehelete forró hullámokban szétomlik rajta, érezni akarja a testét átjáró izgalmat, a gyomra várakozó remegését, a sóvárgást a lába között, hogy a melle egyre súlyosabb és nehezebb lesz.

A férfi megmozdítja a karját, tenyerét szétterpeszti a lány hasán, és még jobban magához szorítja. Rebekát ez az apró mozdulat kijózanítja. Bár most a fűző kellőképp leszorítja, de nem tökéletesen lapos a hasa. Sőt, nem tökéletes a teste. Egyáltalán nem illik ehhez a minden ízében elképesztő férfihoz, akinek nincs is barátnője, egyáltalán nem csaló, és eljött hozzá, hogy lássa, pedig alig pár szót váltottak egymással.

– Ne – motyogja bódultan, de ennyi is elég, a férfi rögtön megdermed.

Néhány másodpercig egyikük sem mozdul meg. Csak állnak valósággal egymáshoz tapadva, és zihálva kapkodják a levegőt. Elszakadni lehetetlen, tovább folytatni képtelenség. Nem csak itt és most, Rebeka tudja. Ez a fickó túl jó hozzá. Elképzelni nem tudja, mégis mi vonzót találhat benne, hogy mit keres itt igazából, de a vágya egyértelmű, és humoros is, a pimasz kedvessége szédítő, ráadásul egyenes és nyílt, amit Rebeka mindig is becsülendő tulajdonságnak tartott. Mégis hogy állhatna ellen?

De december van, és ő nem akarja összetört szívvel végezni, márpedig ebből semmi más nem sülhet ki. Az is lehet, a férfi csak ágyba vinni akarja, és bármilyen csábító ez a gondolat, Rebekának idő kell ahhoz, hogy valakiben megbízzon annyira, hogy lefeküdjön vele. Nem arról van szó, hogy szégyellős és gátlásos lenne, egyszerűen csak nem oldódik fel könnyen egy férfi társaságában – még akkor sem, ha erre az előbbi pillanatokban rácáfolt a teste.

– Kicsit elragadtattam magam. – A férfi hangja forró, olvadt csokoládéra emlékezteti Rebekát. Sötét és csábító olvadt csokoládéra, aminek az ízét a nyelvén akarja érezni.

Rebeka nagyot nyel, és elhúzódik. A férfi a hasáról a csípőjére csúsztatja a kezét, és Rebeka fájón tudatában van annak, hogy a csípője sem olyan keskeny, mint feltehetően azoknak a nőknek, akikhez ez a férfi szokott. Ő inkább nőies, mint karcsú alkat, az S-es méret csak álom számára.

Nem mer megfordulni. A férfi még mindig közel van hozzá, túl közel. A testéből áradó forróság és a telt, sötét illat letaglózza Rebekát.

– De azt nem mondom, hogy sajnálom – súgja a férfi. – Bármikor újra megtenném.

Rebeka már megint libabőrös lesz. Hogy tud ez a férfi ennyi égető szenvedélyt zsúfolni a szavakba? Hogy lehet, hogy csupán a hangjával ennyi édes és borzongató reszketést csal elő belőle?

– A cipzár – nyögi elveszőn.

A férfi mögötte dörmögősen felnevet, ami újra végigborzolja Rebeka gerincét. Miért van, hogy bármilyen hangot ad ki magából ez a pasi, ő csupa borzongás és remegés lesz? A nevét se tudja, az ég szerelmére! Muszáj összeszednie magát.

– Szóval szeretnéd, hogy levetkőztesselek? – A férfi hangja mintha a lány testébe olvadna, hogy az épp csak csituló lángokat újra fellobbantsa.

Rebeka legszívesebben azt felelné, hogy igen, nagyon szeretné, de ez őt magát jobban meglepi, mint amennyire valószínűleg a férfit lepné meg, ha lenne mersze kimondani.

A férfi ezúttal alig ér a bőréhez, ahogy némi ügyeskedés után elkezdi lehúzni a cipzárt, de Rebekát így is forróság járja át.

– Köszönöm – bukik ki belőle, mielőtt az idegen túlzottan lehúzhatná a cipzárt. Az kellene még csak, hogy a fűző leessen róla, és itt álljon előtte fedetlen mellel. – Mindjárt jövök. Nem muszáj megvárnia – hadarja hátra se nézve, és már siet is vissza a pult mögé.

– Még nem kaptam meg, amiért jöttem – hallja, ahogy eltűnik a függöny mögött. Riadtság kering az ereiben vér helyett, de nem néz hátra, csak beszalad a balra nyíló pihenőszobába. Olgi már nincs bent, valószínűleg hátrament a raktárba, és ezért Rebeka most nagyon hálás, mert így megengedheti magának, hogy egy egészen picit szétessen. A falnak veti a hátát, és a mellkasára szorítja a kezét, bár hiú remény, hogy ezzel lecsillapíthatja a szíve őrült zakatolását.

Még mindig vágyakozás gyengíti el a testét, csak egy hajszál választja el attól, hogy össze ne rogyjon. Mégis mi történt vele odakint? Hogy lehet, hogy a férfi megérintette, és ettől ő nem feszült be? Máskor mindig ez történik, legalábbis először. Aztán lassan ellazul, de ehhez idő kell, és nem szokott a legártatlanabb érintésekre is felizgulni, most viszont makacsul lázong benne a szenvedély.

Ha az előbb a férfira nézett volna, ha látta volna, hogy azt a veszélyesen csábító szürkéskék tekintetet vágy mossa árnyasra, talán nem is bírt volna magával, és a férfira vetette volna magát. Pedig a nevét sem tudja.

Rebeka felnyög. Ez annyira nem ő, hogy az már ijesztő. Mi történik vele?

– Elég legyen, Rebeka – parancsol magára suttogva. Nem fog itt idiótán remegni csak azért, mert egy észbontóan helyes pasi figyelemre méltatta. Igenis szorult belé annyi önérzet, hogy ne olvadjon kocsonyává – bár igen jó lenne, ha ezt a lába is tudomásul venné, de ezt kegyesen figyelmen kívül hagyja.

– Helyes – biccent, majd kiegyenesedik, és szapora szívdobogásával mit sem törődve kihámozza magát a fűzőből. Felkapja a melltartóját, a topot, rá pedig a sötétbarna garbós pulcsit. Kihúzza magát, és megacélozva az idegeit az ajtó felé fordul. Kimért és hűvös lesz, távolságtartó. Nem fog elalélni csupán azért, mert a fickó helyes. Sosem volt felszínes, ezért nem hagyhatja, hogy a vonzó külső elbűvölje.

Rebeka önmaga megerősítéseként még egyszer biccent, majd szigorúsággal felvértezve kilép a pihenőből. Ahogy megcsörrennek a gombok és kristályok, a férfi, aki eddig a bolt kínálatát szemlélte, rögtön felé fordul, Rebekában pedig bennakad a levegő.

Ennyit arról, hogy nem gyengül el. De ez a pasi nem egyszerűen csak helyes, van benne valami több, valami más. Talán a mosolya teszi, de az is lehet, a szeme csillogása. Vagy a mozdulatai. Mintha folyamatosan féken tartaná magát, mintha vad és lenyűgöző erők munkálkodnának benne. Rebeka csak ránéz, és olyasmit érez, amit még egyetlen férfi közelében sem – hogy rábízhatná magát.

– Akkor randizol velem? – szegezi neki a kérdést kertelés nélkül a férfi.

Igen, igen, igen! – visítja magában Rebeka kevésbé józan énje, de a lány összevont szemöldökkel letorkolja.

– Nem emlékszem, hogy megengedtem, hogy tegezzen, és nem randizom decemberben.

– Akkor pénteken mit csinált? – A férfi gúnyos mosolya felpezsdíti Rebeka vérét.

– Nos, hülyét magamból, azt hiszem.

A férfi szélesen elmosolyodik, Rebeka térde pedig megremeg.

– Mi történt még azon a randin?

– Miért érdekli? – húzza össze Rebeka a szemét gyanakvón. Nem tehet róla, ez a pasi túl jó hozzá, és talán csak azért érdekli, mert üdítő változatosság a mindig illendően viselkedő nők után. Talán csak valami másra vágyik, valami különlegesre, és ezt most benne véli felfedezni.

– Mert hirtelen eltűnt. Kíváncsi vagyok, mit csinált – vonja meg a vállát a férfi. A szemében érdeklődés és derű, de nem úgy néz rá, mintha valami fura kis lénynek tekintené, aki szórakoztatja. Úgy néz rá, mint aki őszintén szeretné megismerni.

– Honnan veszi, hogy én csináltam bármit is? – dugja zavartan a farmerja hátsózsebébe a kezét Rebeka. Ha nem ezt teszi, akkor a haját kezdi babrálni vagy lever valamit, szóval még mindig ez a legbölcsebb választás.

– Leöntötte a fickót kávéval? – találgat a férfi jókedvűen.

– Nem – szűri Rebeka a fogai közt, morcosan, és csak remélni meri, hogy rosszul érzi, és nem lett olyan piros, mint egy kacér pipacs.

– Akkor magát öntötte le?

Buta, térdremegtetős mosoly – miért nem tud ez a pasi máshogy mosolyogni?

– Eltaláltam – jelenti ki elégedetten a férfi.

Rebeka pislogva néz rá. Mégis honnan tudja? De mindegy, tagadni nincs értelme.

– Maga egy öntelt hólyag – közli vele Rebeka, de inkább incselkedőn, mint komolyan.

Tényleg leöntötte magát, bár erre nem szívesen emlékszik vissza. Mikor kihozták a kávét, és megérezte a nyelvén a keserédes ízeket, önkéntelenül felnyögött, aztán pedig nem éppen megfontoltan kijelentette, hogy a kávé jobb, mint egy orgazmus. Erre Zalán megilletődve pislogott rá, mire Rebeka természetesen nem tudta befogni, és letéve a csészéjét, zavart hadarással biztosította Zalánt, hogy a kijelentés nem azt hivatott kifejezni, hogy nem szereti a szexet, mert nagyon is szereti.

Zalán erre persze még döbbentebben nézett rá, Rebeka pedig meggondolatlanul fel akart könyökölni az asztalra, hogy újra a kezébe temesse a fejét, de amilyen szerencsétlen, fellökte a kávéscsészét. A kávé kiborult, és anélkül, hogy bármit tehetett volna, azzal a lendülettel az ölébe folyt. Ő ezt sztoikus nyugalommal tudomásul vette, majd felnézett Zalánra, és megkérdezte, bánná-e, ha ezt a randit inkább befejeznék. Zalán nem bánta.

Szóval nem, a legkevésbé sem áll szándékában ezt a kínos műsort ezzel a fickóval is megismételni, köszöni szépen, egyszer bőven elég volt.

– Óhajt még valami mást is? – pillant a férfira, akinek az ajkáról csak nem akar lehervadni a szemtelen mosoly.

– Ha most én azt mind felsorolnám.

A férfi átható tekintettel mered rá, és Rebeka ettől úgy érzi magát, mintha meztelen lenne. A gerincére puha, bizsergető csókokat hint a vágy, forróság cikázik szét az ereiben. Muszáj valamit tennie, mielőtt spontán lángra lobban.

– Nézze, ettől az üvegtől megszabadíthatna – kap fel a pult belső polcáról egy borosüvegre emlékeztető palackot. Az üveg belsejében összekuszált karácsonyi izzósor, de nincs bekapcsolva, mert Rebeka nehezen viselné a karácsonyi hangulatot, és ezt a főnöke tiszteletben tartja, legalábbis egyelőre, jövő héten valószínűleg tele lesz a bolt mindenféle karácsonyi kacattal. Rebeka sose tudja, Olgi honnan szerzi az ilyen fura dolgokat, de időről időre felbukkannak a boltban.

– Miért tenném? – vonja fel a férfi a szemöldökét.

– Mert idegesít.

– Én vagy a palack?

– Momentán nehéz választani.

A férfi mosolya még szélesebbre fut. Rebeka biztonságosabbnak látja, ha a pultra teszi az üveget, mert ilyen lélekállapotban könnyedén megtörténhet, hogy egyszerűen megfeledkezik arról, hogy a kezében van, és elejti.

– Egyébként miféle bolt ez? – A férfi elszakítja róla a tekintetét, és körbepillant.

Rebeka ajkára huncut mosoly kunkorodik.

– Hát nem egyértelmű? Varázsbolt.

– És mit lehet kapni? – néz rá vissza a pasi kíváncsian.

Rebeka csak egy pillanatig tétovázik.

– Szép álmokat, időt, amit nem veszteget el, de kaphat sosem volt emlékeket és olyan meséket is, amelyek valóra válnak. Vagy egy kívánságpalackot – emeli meg újra az izzókkal teli borosüveget.

A férfi szemében pici hitetlenség táncol, de azért közelebb lép a pulthoz.

– És ez hogy működik?

– Erősen gondol arra, hogy mit kívánna, aztán megnyomja ezt itt – mutat Rebeka a borosüveg dugóján lévő gombra –, akkor a palack megtelik a kívánságával, és ragyogni kezd. Amikor aztán kialszanak a fények, tudhatja, hogy a kívánsága teljesült.

Rebeka élvezi, hogy a férfi úgy néz rá, mintha nem lenne biztos benne, hogy most komolyan beszél vagy csak viccel. A lánynak mindig élénk fantáziája volt, és imádja, hogy ezt itt a boltban szemérmetlenül hasznosíthatja is – a gyerekek például rajonganak az afféle ötletekért, amit az előbb előadott.

– Ó, és nálunk a fizetőeszköz nem pénz – teszi hozzá hirtelen felindulásból, és mert váratlanul szavak kísértik meg a Csillagpor című filmből.

– Akkor mégis mi?

Rebeka hiába gyötri az agyát, pontosan nem tudja felidézni, hogy is volt a filmben, így hát kénytelen rögtönözni.

– Talán a legédesebb álma, talán a legszebb emléke, esetleg a gúnyos mosolya vagy a szeme csillogása, de az is lehet, ezért a palackért elkérem az utolsó három szívdobbanását.

A férfi szeme elkerekedik, a hitetlenség mellett most már mintha meghökkenés is szikrázna benne.

– Csak vicceltem – neveti el magát Rebeka. – Látnia kellett volna magát.

– Nem úgy hangzott – morogja a férfi, és összehúzott szemmel méregeti. – Ugye nem boszorkány?

– Hisz a boszorkányok létezésében?

– Már magam sem tudom – dörzsöli meg a férfi elveszetten az állát.

Rebeka megint elgyengül, pedig már kezdte úgy érezni, visszaszerezte a józanságát. De ez az apró, öntudatlan jele a bizonytalanságnak elviselhetetlenül szexi.

– Mióta megláttam, úgy érzem magam, mint akit megbabonáztak – vallja be a férfi széttárva a karját.

Rebeka szíve ujjongva dobban.

– És ha boszorkány lennék, akkor is akarna velem randizni?

– Hát, igen. Bár aggódnék, hogy békává változtat – hunyorog rá a férfi.

– Azt csak a királyfikkal szoktuk eljátszani – legyint Rebeka kuncogva.

A fenébe is, randizni akar ezzel a férfival, nagyon-nagyon akarja. Bírja a humorát, az őszinteségét, és még azt is, hogy megőrjíti a hangjával és a tekintetével. De a legjobban azt bírja, hogy annyira könnyű vele beszélgetni és évődni, hogy nem érez túláradó zavart, de még csak kényszert sem arra, hogy ne önmagát adja.

Viszont túlságosan megijeszti a lehetőség, hogy mindent eltol. Persze könnyen lehet, hogy januárban is mindent eltolna, és ez az egész decemberes őrültség csak egy ostoba babona a részéről, de az tény, hogy a legrosszabb dolgok az életében mind decemberben történtek, és nem szeretne kockáztatni. Ezzel a férfival nem.

– Maga elbűvölő. Randizzon velem, Rebeka! Pénteken, mit szól hozzá? Ígérem, nem ijeszt el, akkor sem, ha újra lekönyököl egy pincért.

– Annál eredetibb vagyok, mindig találok valami meghökkentő újdonságot, amivel szétalázhatom magam.

– Ez igent jelent? – A férfi szeme lelkesen felcsillan.

– Nem – vágja rá Rebeka határozottan.

– És ha elviszem ezt a palackot? – fogja meg a férfi az üveget.

– Akkor sem – rázza a fejét szomorkásan Rebeka. – De januárban nagyon szívesen veszem, ha elhív valahová. – Félve teszi hozzá, de nem szeretné, ha a férfi azt hinné, egyáltalán nem érdekli. Mert érdekli, nagyon is.

– És mi van akkor, ha újra találkozunk? Talán a december így akarja kiengesztelni. Addig-addig sodor az útjába, míg be nem adja nekem a derekát.

Rebeka kedvesnek találja, hogy a férfi komolyan veszi a hónappal kapcsolatos ellenérzéseit. Mintha megértené, és ez bolondos, édes meleget csempész a szívébe.

– Honnan tudja, hogy a december nem azért sodorta magát az utamba, mert utál? – kérdi játékosan, bár ahogy kimondja, rájön, hogy ez talán nem is akkora butaság. Mi van, ha tényleg erről van szó? Ha ez a férfi megsebezheti, úgy, ahogyan még egy férfi sem tette?

A férfi közelebb hajol hozzá, és mélyen a szemébe néz.

– Honnan tudja, hogy nem azért, hogy végre ne gyűlölje?

Rebeka szíve meglódul. Talán, de talán nem.

– A nevét se tudom – suttogja.

– Ha legközelebb találkozunk, elárulom – lép hátrébb a férfi, és Rebekán mintha hideg söpörne végig. Tetszett neki, hogy a férfi közel volt hozzá, élvezte, hogy derengősen érzi az illatát, hogy olyan tisztán látja a szemét.

– És ha nem lesz legközelebb?

– Szóval szeretné, ha lenne?

– Csak a nevét szeretném tudni. Ha megmondja, magáé lehet a palack – bök Rebeka az üveg felé, amit a férfi még mindig a kezében szorongat.

A tekintetük összefonódik, Rebeka testében pedig már pusztán ennyitől is megtébolyult forróság zubog.

– Vass Vince. Találkozunk még – biccent a férfi kimérten, majd hátat fordít és kisétál az üzletből.

Rebeka kábán bámul utána, és amilyen bolond, azt kívánja, bárcsak tényleg újra találkoznának. Bár nem lehetne ezt inkább januárban?