Szemtelen fűző

Vince a bolt előtt állva – a nap során nem először – megkérdőjelezi az épelméjűségét. Csak nemrég ért haza, az éjszakát egy külföldi szállodában töltötte, és mi tagadás, most nem érzi magát egészen frissnek. Nem nagyon szeret szállodákban éjszakázni, ha van rá lehetőség, az ilyen jellegű utak alól szívesen kihúzza magát, de tegnap vasárnap volt, és mivel a cég másik két pilótája családos ember, ezt most bevállalta. Arra azért jó volt, hogy részben elterelje a figyelmét, legalábbis mostanáig.

Vajon miféle bolt lehet ez? – töpreng a kirakatot bámulva. Varázsbazár, hirdeti a cikornyás, kézírásra emlékeztető nagy felirat. A neten keresett rá az üzlet nevére, sok mindent nem talált, de legalább a címet igen. Ez volt az egyetlen támpontja Rebekához. Egyszerűen képtelen kiverni a fejéből a lányt, muszáj őt újra látnia, ha más nem, hát azért, hogy rájöjjön, tényleg annyira vonzódik-e hozzá, mint ott a kávézóban hitte.

Ahogy a kirakatot szemléli, úgy érzi magát, mintha éppen titkokat lesne ki. Sötét, mégis roppant édes és csábító titkokat. Akad itt mindenféle limlom, régi könyvek, üvegcsék tele gyanús dolgokkal, gyertyák, mécsestartók, faragott képkeretek baljóslatú képekkel, homokórák, régi zsebórák és még ezernyi kacat. Mintha hirtelen a Harry Potter világába csöppent volna, és most az Abszol út egyik üzlete előtt állna. Lehet, hogy Rebeka tényleg boszorkány?

Egész hétvégén próbált megfeledkezni a lányról, és szombat estére határozottan úgy tűnt, sikerrel járt, akkor viszont Rebeka alattomosan bekúszott az álmaiba. Csak egyszer látta őt, álmában mégis meztelenre vetkőztette, és csupa illetlen, de annál jobb dolgot művelt vele. Nagyon szeretné azt az álmot valóra váltani, és mivel nem szívbajos, ha nőkről van szó (sőt, a szíve az, amit általában elővigyázatosan és gondosan kihagy a játékból), talán mégsem olyan rossz ötlet, hogy megpróbálja levenni a lányt a lábáról.

Ugyan mit veszíthet? Végül is Rebeka meg akarta adni neki a számát, nem?

Vince úgy dönt, nem szobroz kint tovább. Már csak azért sem, mert ha sokáig így marad, a szelíden szállingózó hópihék végül megülnek fekete bőrdzsekije vállán, és elég hülyén mutatna, ha aztán félig hóemberként lépne be a boltba. Nem mellesleg még azt is elárulná, hogy vagy hosszú utat tett meg azért, hogy láthassa Rebekát (ami igaz, bár a reptér a város szélén van, szóval autóval jött), vagy azt, hogy gyáva volt bejönni, márpedig ő nem akar gyávának mutatkozni.

Pedig a szíve rendetlenül ver, és olyasféle izgatottságot érez, amit korábban még sosem. Mi van ebben a nőben, amitől ő így megzuhan? Ez egyáltalán nem jellemző rá, a lányok már kamaszkorában sem hozták zavarba, mindig tudta, mit akar, és ami azt illeti, mindig el is érte. Ez azonban most nemcsak egyszerű kihívás, fontos számára, hogy megkapja Rebekát. Akarja, de máshogy, mint a többi nőt – valahogy úgy, mintha soha többé nem vehetne mély levegőt, ha nem kapja meg, ami minden kétséget kizáróan őrültség. Nem érti.

Megrázza a fejét, és határozottan a bejárathoz lép. Feketére festett, üvegtáblás ajtó, középen még egy régimódi, vízköpőre emlékeztető kopogtató is díszeleg rajta, bár, hogy mi célból, arról Vincének elképzelése sincs. Ahogy benyit, mély és öblös kondulás köszönti, amibe pár másodperc késéssel tisztább és vidámabb hangok szökkennek. A feje fölé pillant, és megcsodálja az egymás mellé ügyesen felszerelt csengőket, kicsik-nagyok vegyesen – a hangok sokasága olyan együtt, mint egy kedves, bűbájos köszöntés.

– Egy pillanat! – hallja valahonnan hátulról, és megbizsereg a nyakszirtje. Rebeka hangja. Selymesen édes hang, simogató és lágy – Vince szerint nincs férfi, akiben ez a hang ne egy lefüggönyözött szobát, egy hatalmas ágyat és egy igen alaposan összegyűrt lepedőt idézne. A szíve gyorsabban dobog, mint az előbb odakint. Türelmetlenül várja, hogy megpillantsa végre Rebekát, a lány azonban nem bukkan fel, ezért aztán zsebre dugott kézzel beljebb lép.

Az érzés, hogy nem is a valóságban jár, továbberősödik, ahogy idebent is szétnéz. A bolt legalább annyira zsúfolt, mint maga a kirakat, de ettől mégsem tűnik rendezetlennek, sokkal inkább barátságos és hívogató. Mintha itt minden azt súgná, hogy „gyere, fedezz fel".

Vince körbepillantva lát régi játékokat, könyveket, bakelitlemezeket, az egyik sarokban állványon régimódi ruhákat, mellette álarcokat, sőt, még cipőket is, hátrébb lemezlejátszókat és mindenféle egyéb régiséget. Bár az ember azt várná, a levegő mégsem áporodott és dohos. Kellemes, tiszta illat van, de Vince nem tudja pontosan beazonosítani. Mintha lenne benne levendula – vagy talán inkább jázmin? Könnyű illat, ringató, Vincének a gyerekkora jut eszébe, a merész álmok, a szertelen szabadság, az a pillanat, amikor elég volt behunynia a szemét, és még a csillagok is elérhetőnek tűntek. Erre az érzésre csak ráerősít a lustán, álmosan szitáló zene – instrumentális, a meditációs zenékre emlékezteti Vincét, de mégsem egészen olyan.

Ahogy léptek tompa dobbanását hallja, a bejárattal szemben álló üvegezett pult felé kapja a tekintetét. Megzörren a zsinórokra felfűzött gombokból és csillogó kristályokból álló függöny, és Vince lélegzete elakad. Rebeka sokkal szebb, mint ahogy emlékezett rá. Farmert visel, és egy különös, vörös csipkés fekete fűzőt, ami úgy felnyomja és csinos, kívánatos halomba préseli a mellét, hogy lehetetlen nem megbámulni.

– Maga mit keres itt? – torpan meg hirtelen a lány, és Vince kénytelen-kelletlen elszakítja a tekintetét a bizsergető látványtól, hogy Rebeka szemébe nézzen, bár mielőtt megszólalna, muszáj megköszörülnie a torkát.

– Mondja, minden potenciális vásárlót így köszönt? – kérdez vissza egy gúnyos mosoly kíséretében.

Rebeka szeme dühösen villan, Vince pedig nagyot nyel. Ennek a lánynak minden rezdülése tömény erotika, még ez a dühös szemvillanás is. Mennyei lenne, ha akkor nézne így rá, amikor minduntalan eljuttatja az orgazmus pereméig, de nem engedi átbillenni. Vajon milyen szerető lenne Rebeka? Szenvedélyes és vad? Engedékeny és lágy? Durván szereti, vagy inkább finoman?

Vince ebben a pillanatban bármit megadna azért, hogy kitapasztalhassa.

Rebeka összefűzi maga előtt a karját, amivel újra a mellére irányítja Vince tekintetét.

– Ez az egyenruhájuk? – kérdi Vince reszelős hangon.

Rebeka zavartan leengedi a karját, valószínűleg rájött, hogy az iménti nem volt éppen szerencsés mozdulat. De már késő, Vince nem tudja elszakítani a pillantását.

– Nem, dehogy – mordul fel a lány –, mindig így öltözöm, imádom, ha a férfiak a mellemmel beszélgetnek – fejezi be fanyarul.

– Elnézést – vigyorodik el Vince, és minden erejét összeszedve megint a zöld szempárba néz. – De igazán csodás melle van.

És harmatfehér, gyönyörű bőre, bár ezt már inkább nem teszi hozzá, ahogy azt sem, hogy elbűvölő, amikor elpirul.

– Ne zavartassa magát, bámulja tovább nyugodtan – morogja Rebeka csípősen.

Vince úgy dönt, ha már egyszer engedélyt kapott, valóban nem zavartatja magát. A tekintete végigsimogatja a lány karcsú nyakát, aztán újra megérkezik a melléig. Ha csak egy picit lenne lentebb ez a szemtelen fűző, talán még Rebeka mellbimbója is kilátszana. Vince szerint mélyrózsaszín lehet, édes és izgató. Összefut a szájában a nyál, ahogy elképzeli.

– Maga mindig ilyen pofátlan, vagy csak engem tüntet ki? – fortyan fel Rebeka hitetlenül.

– Mindig ilyen vagyok, de nem tagadom, magát igazán különleges élmény kitüntetni – vágja rá Vince bujkáló mosollyal. Tényleg élvezi a lány társaságát, és nem csak azért, mert csodás a melle. Vérpezsdítő vele beszélgetni – ami azért furcsa, hiszen alig néhány szót váltottak. De mégis egészen olyan, mint az uralma alatt tartani a repülőgépet, magasan, ahol senkire nem számíthat, csak magára. Sosem hitte, hogy ezt az érzést egyszer két lábbal a földön állva is megtapasztalhatja.

Elszakítja a tekintetét Rebeka melléről, és megfogadja, hogy most már csakis a szemére fog fókuszálni. Nem, nem néz lejjebb. Akkor sem, ha szépen lassan szétcincálja az idegeit a kísértés.

– Mit keres itt? – sóhajt fel Rebeka, és újra összefonja maga előtt a karját.

– Magát – vágja rá Vince, mert ez az igazság, és ő nem gondolja úgy, hogy szégyellnie kellene.

Rebeka gyanakvón összehúzza a szemét, és leheletnyit félrebillenti a fejét. Vince úgy érzi magát, mintha valami rosszat tett volna, csak épp elképzelése sincs, mit. Oké, megbámulta a lány mellét, de ezért csak nem nézne rá ennyi haraggal, vagy igen?

– És mi a helyzet Mókussal? – szűri a lány a fogai között.

Vince összevonja a szemöldökét. Mégis hogy jön most ide a húga?

Aztán leesik neki, és bár igyekszik, de nem tudja megállni, röviden elneveti magát. Trixnek tetszeni fog, hogy miatta egy nő majd' leharapta a fejét, biztosan azt mondja majd, hogy megérdemelte, amiért Mókusnak szólította.

– Mókus a húgom – jelenti ki mosolyogva Vince –, és mellesleg utálja, ha bárki így hívja, nekem kénytelen elnézni, mert a bátyja vagyok.

Rebeka elpirul és a tekintete is megenyhül, de a karját még mindig tartózkodón összefonja maga előtt.

– Maga nagyon gonosz, ugye tudja? Agyonütném a bátyáimat, ha gúnynevet aggatnának rám – motyogja bosszúsan.

– Nem gúnynév, becenév, van különbség. Én ezt csupa szeretetből mondom neki – somolyog Vince, de Rebeka tartása nem lazul el. Vince nem tudja eldönteni, hogy rá haragszik, amiért akaratán kívül félrevezette, vagy magára, amiért félreértette. Vajon miket gondolhatott róla a lány? Biztos azt feltételezte, hogy egy aljas szemétláda, amiért barátnője van, és közben egy másik nőt szédít. Ez valahol ironikus, mert bár Vince sosem gondolta magáról, hogy gáláns lovag lenne, de ettől függetlenül a hűtlenség mindig távol állt tőle. Sosem kavart egyszerre több nővel – többnyire egyet is elég nehéz megfejteni, nemhogy kettőt vagy többet.

– Fogadjunk, hogy a húga ezt nem így látja – emeli meg az állát dacosan Rebeka. Úgy néz rá, mintha eldöntötte volna, hogy márpedig nem békül meg, pedig Vince úgy véli, igazán engedhetne, hiszen ártatlan. Eltekintve a mellbámulástól, abban bűnös, vállalja – és bármikor boldogan bűnbe esne újra. Sőt, szeretne nagyon, nagyon bűnös lenni.

– Miért mondta, hogy gyűlöli a december? – kérdi hirtelen, mert ez azóta sem megy ki a fejéből. Randizni akar ezzel a lánnyal, de eszében sincs várni januárig, szóval meg kell tudnia, mire fel ez a nagy ellenérzés, hogy legyűrhesse, mert ha megteszi, Rebeka talán hajlandó elmenni vele valahová.

– Mert gyűlöl – vonja meg a vállát Rebeka.

– A december egy hónap – állapítja meg a nyilvánvalót Vince.

– Ne mondja! – húzza el a száját édesen Rebeka. – Akar venni is valamit, vagy csak azért jött, hogy engem bosszantson?

– Miért, talán feltartom?

– Nos, igen – metszi át a levegőt a lány hidegen elutasító hangja. – Meg kell szabadulnom ettől a fűzőtől – teszi hozzá feszengve.

– Azt végignézném – vigyorog Vince, de Rebeka jeges tekintete tesz róla, hogy megzabolázza a fantáziáját. – Ha ennyire nem tetszik magának, miért vette fel? – kíváncsiskodik. Furcsa, de hirtelen úgy érzi, mindent tudni akar erről a lányról.

Rebeka dühösen szusszant, aztán a függöny felé fordul.

– Mert a főnököm egy őrült boszorkány! – kiáltja jó hangosan.

Bentről tompán kuncogás hallatszik ki, Rebeka pedig a fejét rázza. Lemondóan leengedi a karját, és fintorogva Vincére néz.

– Rávett, hogy próbáljam fel, és amilyen hibbant vagyok, úgy gondoltam, ez jó ötlet. De úgy nézek ki benne, mint egy tizenhatodik századi kurtizán. Most meg beragadt a cipzár, nem sikerült lehúznunk. Nem fogadhatok így minden vásárlót.

Ez utóbbi kijelentéssel Vince maximálisan egyetért, sőt, még a kurtizán szót is kiveri a fejéből a gondolat, hogy esetleg más férfiak nyálcsorgatva bámulhatják a lány mellét. Talán itt az ideje, hogy lovagias legyen.

– Segíthetek? Talán én boldogulok vele – ajánlja fel.

Rebeka szúrósan pillant rá, aztán elbizonytalanodik. Nyilván rájött, hogy ha ők eddig nem boldogultak a cipzárral, jó eséllyel ezután sem fognak, így talán egyedül Vince lehet a megoldás.

– Hát, végül is nagyobb idiótát maga előtt már úgysem csinálhatok magamból, nem igaz? – kérdi gyámoltalanul. Szomorú a tekintete, és Vincének ez nem tetszik. Furcsán összegyűrődik a levegő a tüdejében, mintha... bántaná, hogy Rebeka szomorú. Meglepi az érzés, hogy meg akarja vigasztalni. Magához húzni és átölelni – mindenféle szexuális töltet nélkül, csak azért, hogy a lány ne érezze magát elveszettnek.

– Nem csinált magából idiótát – jelenti ki lágyan.

Rebeka borúsan elmosolyodik.

– Nem, végül is csak lekönyököltem egy pincér micsodáját, féltékeny voltam a húgára, kibuggyanó mellel jelentem meg maga előtt és... ja, még udvariatlan és undok is voltam, azt pedig jobb, ha nem tudja, miket gondoltam magáról teljesen alaptalanul. Igaza van, tényleg nem vagyok idióta – bólint egyet nyomatékosításként, majd apró, bocsánatkérő mosoly rebben az ajkára. – Ne haragudjon.

Vince egyetlen dolgot fogott fel a felsorolásból.

– Féltékeny volt?

Rebeka mélyen elpirul, nemcsak az arca, a nyaka is, és... Nem, nem néz lejjebb!

– Talán megnyugtatja, ha elárulom, hogy magával álmodtam.

– Tényleg? – derül fel Rebeka arca, és Vince úgy érzi, mintha a Nap ragyogna rá.

– Tényleg – erősíti meg egy szemtelen mosoly kíséretében.

Rebeka azonban nem mosolyodik el, csak átható tekintettel mered rá. A szemében a zöld olyan most, mint a sűrű és balzsamos nyáréjszakák. Fülledt és szexre csábító nyáréjszakák. Vince ösztönösen a hajába túr, pedig talán még soha életében nem fordult elő, hogy zavarba jöjjön egy nő előtt. Különös.

– Jöjjön, hadd szabadítsam meg attól a fűzőtől! – int felé tétován, és csak ahogy kimondja, villan fel benne a kép, hogy miként is csomagolná ki legszívesebben a lányt a ruhából – és az halálbiztos, hogy nem állna meg a fűzőnél. A szíve gyorsabban kezd dobogni, a vére pulzálását érzi a fülében.

Rebeka megint elpirul, de azért kilép a pult mögül, és háttal a férfinak megáll. Összefogja dús haját, és átveti a vállán, hogy Vince szabadon hozzáférhessen a cipzárhoz.

Vince lélegzetvisszafojtva emeli a karját. Gyorsan és egyszerűen is végezhetne, tudja, de képtelen ellenállni a kísértésnek, és finoman megérinti Rebeka bőrét, közvetlenül a fűző felett. Selymesebb, mint képzelte, és milyen forró. Mintha lángok tobzódnának a bőre alatt.

Vince figyelmét nem kerüli el, hogy Rebeka élesen levegőt vesz, ahogy az sem, hogy a karját csókolni való libabőr csipkézi. De a lány nem szól semmit, nem tiltakozik, így hát ahelyett, hogy a cipzárral foglalkozna, Vince lehajtja a fejét, csókot lehel Rebeka vállára, majd ajkával végigsimít a füle peremén. Rebeka illata mámorító, édes és sötét, tele csábítással és érzékiséggel.

A férfi érzi, hogy Rebeka testén könnyű remegés fut végig. Lebegős elégedettséggel tölti el, hogy hatással van a lányra. A lány is hatással van rá, túlságosan is. Azóta tűnik egyre szűkebbnek és szűkebbnek a nadrágja, hogy megpillantotta. Most már kész csoda, hogy nem reped szét rajta a farmer.

– Randizz velem, Rebeka!

______

Ma Trix fotójával bővült a blog galériája.

https://papirsziv.wordpress.com/galeria/