Tündérvadászat

Vince nagyon igyekszik, hogy ne mutassa ki a haragját az unokahúgai előtt.

– Hát ti mit csináltok itt? – kérdi visszafogottan.

– Tündéjeket kejesünk – tájékoztatja komolyan Zsófi.

Vince halványan elmosolyodik. Rebeka megint eltalálta, hogy mivel foghat meg egy gyereket – bámulatos, hogy mennyire ráérez mindig, kinek mit kell mondani.

– Kivel jöttetek? Anyáékkal vagy nagyanyátokkal? – Vince egyiket sem zárja ki, bár a húgaira gyanakszik.

– Anyáékkal, de azt mondták, titok, és nem mesélhetjük el neked, de most már itt vagy, szóval biztos nem titok tovább. Vagy igen? – pillant bizonytalanul Janka Vincére.

Vince mély levegőt vesz, és megnyugtatóan Jankára mosolyog.

– Nem, már nem titok. Menjetek, keressetek tündéreket, próbálkozzatok ott a porcelánbabáknál – mondja Vince, remélve, hogy ha más nem is, legalább a porcelánbabák lekötik egy ideig a lányokat. Az unokahúgai szófogadóan elszaladnak, Vince pedig felegyenesedik. Komoran Rebekára néz, aztán továbbsiklik a tekintete.

Meg fogja fojtani a húgait.

– Előbújhattok – közli, és ezúttal már nem próbálkozik azzal, hogy leplezze a feszültségét.

Maja és Ráhel előlép az egyik polc mögül, mindketten aggódón néznek.

– Nem tudtuk, hogy itt leszel – jegyzi meg óvatosan Maja.

– És akkor már rögtön helyes, hogy a hátam mögött sunnyogtok? – szegezi nekik keményen a kérdést Vince. A szavai hegyesre csiszolt szilánkok, túl élesek és fagyosak, de nagyon haragszik a húgaira. Trixre is haragudott, hogy felment Rebekához, de ő legalább nem akarta elhallgatni, hanem amint eljöttek, rögtön felhívta.

Egyik húga sem válaszol, csak megszeppenve néznek rá. Ráhel, aki máskor nem fél kinyitni a száját, most bűntudatosan pislog, érezve, hogy tényleg nincs rendjén, hogy csak úgy felbukkantak itt.

– Miért van az, hogy ebben az átkozott családban senki nem tartja tiszteletben a magánéletemet? – morogja Vince.

– Mi tiszteletben tartjuk – motyogja Maja megilletődve.

– Azért vagytok itt? – emeli meg a fél szemöldökét Vince.

Maja elpirul és lehajtja a fejét.

– Ne haragudj – szólal meg Ráhel szabadkozva, és őszinte megbánással néz a bátyjára. – Ez tényleg nem volt szép tőlünk. Mi csak... kíváncsiak voltunk.

– Ne tőlem kérjetek bocsánatot, hanem Rebekától.

Vince Rebekára pillant. A lány érdeklődve figyeli a jelenetet, a szája sarkában derengő mosoly. Ez a mosoly kicsit enyhíti Vince feszültségét. Igazából amint megpillantotta az unokahúgait, attól félt, hogy Rebeka kényelmetlenül érzi majd magát, nem maga miatt, miatta volt annyira dühös a húgaira, de most, ahogy összefonódik a tekintetük, és Rebeka inkább derűsen, mint zavarodottan néz rá, enyhül a nyomás a mellkasában.

– Ne haragudj, Rebeka – lép közelebb hozzá Ráhel. – A tulok bátyánk még sose volt szerelmes, muszáj volt látnunk, ki csavarta el a fejét.

Vince az ég felé emeli a tekintetét. Mégiscsak jobb lett volna, ha megfojtja Ráhelt.

– Trix annyi rajongással beszélt rólad, nem bírtunk magunkkal – mosolyodik el bátortalanul Maja. – De elmondhattuk volna, kik vagyunk, csak... nem akartunk megijeszteni. Egyébként én Maja vagyok, ő pedig Ráhel.

Rebeka most már szélesen mosolyog, a tekintetében nevetés bujkál.

– Nem haragszom, igazából jólesik, hogy kíváncsiak voltatok rám, és... kedves, hogy ennyire törődtök egymással – fejezi be halkan, és Vince ugyan biztos benne, hogy se Ráhel, se Maja nem veszi észre, de ő látja, hogy Rebeka ajka leheletnyit megremeg és a tekintetébe letagadni vágyott fájdalom szökik.

Vince önkéntelen mozdul, de meg is torpan. Rebeka legutóbb nagyon zavarba jött, mikor Trix előtt olyan lelkesen üdvözölte, most nyilván nem szeretné eljátszani ezt a másik két húga előtt is, de Vincének akkor is fáj, hogy Rebeka egyedül érzi magát. Hogy eszébe jutott a saját családja, akik nyilván nem nagyon törődnek vele – ugyan azóta se beszéltek erről, de épp ezért Vince tudja, hogy Rebeka számára ez nagyon fájó pont. A fenébe, akkor is odamegy hozzá!

Vince pár nagy lépéssel átszeli a boltot, belép a pult mögé, és a húgaival mit se törődve magához húzza Rebekát.

– Vince – súgja Rebeka korholón, de mégsem igyekszik kibontakozni az ölelésből, sőt, mintha valósággal belekapaszkodna.

Vince elégedetten elmosolyodik, és a húgaira pillant. Ráhel és Maja is bőszen vigyorog, nyilván most könyvelték el magukban, hogy Rebeka a sógornőjük lesz. Jobb lenne a húgait minél hamarabb eltávolítani innen, lehetőleg még azelőtt, hogy menthetetlenül megkavarják a kapcsolatát Rebekával.

– Ne aggódj, ezúttal én csinálok magamból hülyét, nem te – súgja Vince úgy, hogy csak Rebeka hallhassa, aztán puszit nyom a lány homlokára. Szeretné megcsókolni is, de ha belekezd, kétli, hogy abba tudja hagyni, márpedig a húgai előtt nem fog egy pornóba illő nyelves csókot bemutatni.

– Vini, miért ölelgeted a boltos nénit? – csendül egy vékonyka hang. Vince elengedi Rebekát, és Maja kisebbik lányára pillant.

– A boltos néni Vince barátnője – feleli Maja Ernának. Erna szeme lelkesen felcsillan.

– Aki majd tündéreset játszik velünk?

Maja szabadkozva Rebekára néz, és megvonja a vállát.

– Nem találtunk sehol se tündéjeket – jelenik meg Zsófi is, és összevont szemöldökkel méregeti Rebekát.

– Nem? – kérdi Rebeka, aztán töprengve csücsörít.

Vince tekintetét vonzza a lány szája. Ajánlja a húgainak, hogy minél hamarabb eltűnjenek, mert nagyon meg akarja csókolni Rebekát, és az a csók nagyon határozottan tizennyolc karikás lesz, tehát nem teheti az unokahúgai előtt.

– Van egy ötletem, mivel csalogathatnánk elő őket, szeretnétek megpróbálni? – csillan fel hirtelen Rebeka szeme.

– Igen! – kiáltja kórusban Erna és Zsófi.

– Egy pillanat, mindjárt jövök. – Rebeka megfordul, és eltűnik a függöny mögött.

Vince összehúzott szemmel Majára és Ráhelre pillant.

– Meg ne szólaljatok.

– De...

Vince szemöldöke megrándul, és leheletnyit nemet int a fejével.

– Csak...

Vince szúrósan Majára néz.

– Akkor is elmondom, hogy édes lány – közli dacosan Maja.

– Te pedig odavagy érte – fűzi hozzá Ráhel egy bólintás kíséretében.

Vincében újra felmerül, hogy miért is nem maradt az eredeti ötleténél, és fojtotta meg őket.

– Úgyhogy ne szúrd el – egészíti ki Maja élesen, Vince pedig kénytelen elnyomni egy bosszús sóhajt. Miért feltételezi róla minden családtagja, hogy úgyis elszúrja? Oké, eddig egyik kapcsolata sem volt hosszú életű, de soha nem is akarta, hogy bármelyik az legyen. Felnőtt férfi, képes megtartani egy nőt, ha úgy akarja – és Rebekát akarja.

– Itt is vagyok – lép elő Rebeka a függöny mögül a kezében egy kisebb méretű lámpát tartva. Kisiet a pult mögül, és a válla felett néz vissza Vincére. – Lekapcsolnád a villanyt?

Vince megteszi, bár a boltra így sem borul teljes sötétség. A kirakat nem elég nagy ahhoz, hogy túl sok fényt engedjen be, és odakint egyébként is szürke, borongós idő van, de a sok felaggatott karácsonyi izzónak köszönhetően így is elég világos van.

Rebeka lekap az egyik polcról egy nagyobb dobozt, a földre teszi, majd minden további nélkül törökülésben a padlóra ül. A kislányok köre sereglenek, de mielőtt leülhetnének, Rebeka Vince felé fordul.

– Vannak ott párnák – mutat a pult felé –, adnál belőlük a lányoknak?

Vince lehajol és kiemel a pult alól néhány párnát. Mire felegyenesedik, a lányok már ott toporognak előtte és a kezüket nyújtják.

– Vigyetek Rebekának is – kéri őket. Janka két párnát vesz el, Rebeka mellé szökdécsel, és félénken felé nyújtja az egyiket.

– Köszönöm szépen – mosolyodik el Rebeka, ahogy elveszi a párnát.

Miután mindannyian elhelyezkednek, Rebeka előre hajol, és úgy néz a lányokra, mintha valami óriási titkot készülne velük megosztani. Vince a pultra támaszkodik, és Rebekát bámulja. Csodálatos ez a lány, és imádja nézni, hogy a gyerekekkel itt a boltban mindig elengedi magát. A felnőttekkel szemben nem, olyankor mindig van benne egy kis tartás és félénkség, de ha gyerekekkel beszél, olyan, mintha hirtelen átváltozna. A szeme csillog, az arca kipirul, és még gyönyörűbb, mint egyébként. Mintha ezekben a pillanatokban felszabadulna és megnyílna. Rebeka néha olyankor is ilyen, ha kettesben vannak – ez a gondolat édes és bizsergető melegséget hint szét Vince testében.

– Ebben a lámpában tündérek laknak – magyarázza Rebeka a kopottas, helyenként rozsdás, régi lámpára pillantva.

– Tényleg? – leheli Zsófi.

– Bizony – bólint Rebeka komolyan. – Fényből vannak, most épp alszanak, de én tudom, hogyan kell őket felébreszteni. Szeretnétek őket látni?

A lányok hevesen bólogatnak, Rebeka pedig felkapcsolja a lámpát.

– Hol vannak? – türelmetlenkedik Erna. A három kislány közül ő a legelevenebb természet, és kertelni sem szokott.

– Figyeljetek – súgja Rebeka, és az ujjával meglöki a fém, furcsán lyukacsos lámpabúrát, mire a bolt falain apró fénypontok suhannak át. Vince csodálkozva nézi, hogy egyik-másik tényleg olyan, mintha apró tündért formázna, és a lámpa fémes súrlódása ezernyi apró szárny rebbenésére emlékeztet. Bár tudja, hogy ez csak egy ügyesen kitalált játék, még ő is úgy érzi, mintha színtiszta varázslat lenne.

A lányok álmélkodva forgatják a fejüket, Zsófi pedig csilingelőn felkacag, és a falra mutogat.

– Tündéjek!

Rebeka elneveti magát, és ahogy a lámpabúra lassulni kezd, újra megpörgeti.

– Azt hiszem, én is odavagyok ezért a lányért – súgja elbűvölten Maja.

– Csatlakozom – teszi hozzá Ráhel, nem kevésbé megigézve.

Vince képtelen elszakítani a tekintetét Rebekáról. Ő is odavan érte. Menthetetlenül.

Létezik, hogy amit érez, az szerelem?

***

Amint Rebeka bezárja mögöttük az ajtót és megfordul, Vince megragadva a derekát az ajtóhoz préseli, és kiéhezve lecsap a szájára. Nem finomkodik, nem puhatolózik, rögtön durván és keményen csókolja a lányt.

Órák óta várt már erre a pillanatra, sőt, igazából azóta, hogy legutóbb megcsókolhatta őt, de igazán csak az elmúlt órák voltak gyötrelmesek. Végül a húgaival együtt ebédeltek, mert a kislányok teljesen rákattantak Rebekára a tündéres mutatvány után. Maja és Ráhel kettesben hagyta volna őket, de mikor Zsófi lekonyuló, remegő szájjal megállt előttük, és közölte, hogy de ő „Jebekával" akar ebédelni, még Vince is megenyhült. Hogy lehetne nemet mondani egy édes háromévesnek?

Utána Rebekának dolgoznia kellett, és a boltban egymásnak adták a kilincset a vevők, így egy pillanatra sem tudta félrevonni, nem beszélve arról, hogy Olgi befogta Vincét a raktárban pakolászni. Vince szívesen segített, de közben egyfolytában Rebekára gondolt és arra, hogy még csak meg se csókolta. Ezek után igazán érthető, hogy már képtelen volt tovább várni, bár abból ítélve, ahogy Rebeka a csókot viszonozza, ő sem érezhetett másként.

A nyelvük szédülten egymásba gabalyodik, és ahogy Vince száját betölti Rebeka mézédes, napfénnyel teli íze, a testében máris megvadul a vágy. Lüktetve sajog az ágyéka, féktelen birtoklásvágy keríti a hatalmába, és mindenhol érinteni akarja Rebekát, míg mindketten eszüket nem vesztik a sűrűn és bűnösen szétomló gyönyörtől.

Vince Rebeka telt alsó ajkával játszik, a szájába szívja, finoman megharapja, aztán zihálva-nyögve újra a lány szájába hatol, mert kell a forrósága, kell a szenvedélye, kell a megadása, kell, hogy mindent feledve egymásba zuhanjanak.

Ha most nem húzódik el, később nem lesz rá képes, akkor itt az előszobában, az ajtónak döntve teszi magáévá a lányt, márpedig először igenis meg akarja adni a módját. Utána viszont a lakás minden pontján szeretkezni fog vele, a fürdőben, a konyhában, a kanapén, és még itt is, az előszobában. Nem lesz a lakásnak olyan része, ahol ne vernének visszhangot Rebeka remegős nyögései.

Vince elszakítja a száját Rebeka szájától, és a homlokát a homlokának támasztja. Rebeka kapkodva lélegzik, a lehelete perzselőn Vince bőrére olvad, hogy aztán izzó lobogással a testébe kússzon, és lassan áradva még jobban feszítse a merevedését.

Bele fog halni ennyi vágyba.

– Ne haragudj – zihálja Vince.

– Vadállat vagy – kuncog édes-mámoros hangon Rebeka.

– Ha rólad van szó, igen – vágja rá Vince, a szavakat érdesre karistolja a birtoklásvágy. – Egy ősember, aki mihamarabb a barlangjába akar cipelni, és addig akarja imádni a tested, míg már azért könyörögsz, hogy hagyjon egy csepp nyugalmat.

Rebeka hallhatóan nagyot nyel.

– Ha ilyeneket mondasz, bugyit kell cserélnem – közli csipkelődőn. – Bár talán már így se ártana.

Vincéből morgás szakad fel a buja szavakra. Szeretné az ujjain érezni, mennyire nedves Rebeka, aztán a szájával is, szeretné őt megkóstolni, felfedezni, szeretne elmerülni a lágy és selyempuha forróságban, miközben Rebeka kéjes sikolyai a gerincét borzolják.

De a pokolba is, van annyi önuralma, hogy ne rohanja le most. Rebeka fél a szextől, és bár már érezhetően sokkal merészebb, de talán még mindig időre van szüksége.

Vince elengedi Rebekát és hátrébb lép. A lány elpárásodott szemmel, még mindig ernyedten az ajtónak dőlve figyeli a mozdulatait. Vince kényszeríti magát, hogy ne lépjen hozzá vissza, akkor se, ha majd' belegebed. Mire kibújik a kabátjából és a cipőjéből, Rebeka is összeszedi magát annyira, hogy megmozduljon.

– Aranyosak a testvéreid és az unokahúgaid – jegyzi meg Rebeka, ahogy belép a nappaliba.

Vince a konyhába megy, felkapcsolja a villanyt, és már készíti is a kávét. Még épp nincs hat óra, úgyhogy Rebeka még ihat egyet. Különös, hogy mennyire otthonosan mozog már Rebeka konyhájában – ha jobban belegondol, talán az életében is. Egyszerűen csak belesimult, mint Rebeka az ő életébe. Mintha mindig is így lettek volna.

– Nem tudtam, hogy mire készülnek, ha tudtam volna... – Vince inkább nem fejezi be a gondolatot, csak borúsan megrázza a fejét.

– Igen, ez lejött, miután szinte felnyársaltad őket a tekinteteddel – pillant rá Rebeka gúnyosan, miközben felkapcsolja az egyik izzósort, aztán ahogy a következőhöz lép, ellágyul a tekintete. – Olyan kedves, hogy így törődnek veled.

– Én inkább bosszantónak mondanám – morogja Vince. – Sajnálom, ha zavarba hoztak, utáltam a gondolatot, hogy talán megijesztenek.

Rebeka bájosan elneveti magát.

– Édes vagy – közli, és mire Vince tiltakozhatna, már folytatja is. – Igazából örülök, hogy találkoztam velük.

– Azt elhiszem – dünnyögi Vince, ahogy elindítja a kávéfőzőt.

Ebéd alatt Maja és Ráhel gyerekkori sztorikkal szórakoztatta Rebekát – például részletesen ecsetelték, hogy Vince tizenkét évesen úgy gondolta, az alsónadrág egy roppant kényelmetlen ruhadarab, és hogy ne kelljen hordania, módszeresen eldugta mindegyiket, majd nem volt hajlandó elárulni, hova. Végül természetesen az édesanyjuk vásárolt új alsógatyákat, de a régiek még évekkel később is a leglehetetlenebb helyekről kerültek elő.

– Bánod, hogy megismertek? – kérdi félősen Rebeka. Érezni a hangján az aggodalmat, mintha attól tartana, Vince esetleg szégyelli vagy rejtegetni akarná.

– Jézusom, dehogy! – hördül fel Vince. – Remélem, ez most fordult meg először a fejedben – pillant szúrósan a lányra. – Mert ha esetleg mégsem, csak jelzem, nem csináltam belőled titkot a családom előtt, és örömmel foglak nekik bemutatni. Már persze azoknak, akik még nem ismernek – fűzi hozzá fanyarul.

Rebeka mosolyogva továbblép a következő izzósorhoz.

– Most fordult meg először a fejemben, de azért ezt jólesik tudni – közli huncutul.

– Elbűvölted őket, nemcsak az unokahúgaimat, a lányokat is – jegyzi meg Vince, mert úgy érzi, fontos, hogy Rebeka tudja, a húgai teljesen odavannak érte. – Sőt, Zsófi a fülembe súgta, mielőtt elköszöntek, hogy szerinte te egy „tündéj" vagy.

Rebeka mélyen elpirul, és zavartan kapcsolgatja az izzókat. Mire végez, a kávé is lefő. Vince mindkettejüknek elkészíti, és ahogy belép a nappaliba, hunyorogva Rebekára tekint.

– A mai nap megérdemel egy izzósort?

– Kettőt is – vet rá szemtelen pillantást a lány. – Egyet az eldugott alsógatyáid emlékére – böki ki remegős hangon, aztán kiszakad belőle a vidám nevetés.

Vince ezt inkább nem kommentálja, csak megrázza a fejét és letéve a bögréket az asztalra, leül a kanapéra. Nem merné azt mondani, hogy tizenkét éves önmaga egészen normális volt, bár mi tagadás, azt el kell ismernie, hogy a ruhákkal olykor még ma is akad problémája. Például sokkal jobban tetszene neki, ha Rebekán jelenleg egy sem lenne.

Mikor a szoba már ragyog az apró fénypontoktól, Rebeka lekapcsolja a villanyokat, és kinyújtóztatva tagjait elégedett nyögés kíséretében végigheveredik a kanapén. Ez a nyögés Vince ágyéka felé kergeti a vért.

Rebeka a férfi combjára fekteti a fejét, és ábrándosan csillogó szemmel felnéz rá. Vince elmosolyodik, mert Rebeka megfeledkezett a kávéról. Ahogy belemerülve egymásba összefonódik a tekintetük, Vince mély békét és minden porcikáját elárasztó nyugalmat érez. Vajon ilyen az, amikor mindenestül otthon van az ember?

Nem bírja ki, hogy ne érintse meg Rebekát. Kisöpör a lány homlokából néhány kósza tincset, majd finoman körberajzolja a vonásait. Rebeka apró sóhajjal behunyja a szemét, és bár nem ad ki semmilyen hangot, mégis egészen olyan, mint egy boldogan doromboló kiscica. Hogy lehet valaki ennyire szívet sajdítóan gyönyörű?

– Azt hiszem, nagyon kedvelem a családodat – rebben csendes mosoly a lány ajkára.

Vince is mosolyog. A korábbi barátnői nem nagyon tudtak mit kezdeni a családjával. Nem mindegyiküket vitte haza, nem látta értelmét, mikor tudta, hogy a kapcsolat úgysem lesz tartós, de előfordult, hogy egyiket-másikat akár véletlen is, de megismerte a családja. Rebeka az első, akit örömmel mutatott be, akire büszke. Tudja, hogy a szülei is imádni fogják – jó eséllyel ő már szörnyen elfogult, de szerinte Rebekát akkor sem lehet nem szeretni.

Szeretni – merül fel benne megint, és ahogy a boltban, úgy most is gyorsabban kezd dobogni a szíve. Honnan a francból tudja az ember, ha szerelmes? Vince nem tudja, hogy amit érez, ami olyan ellenállhatatlanul és fékezhetetlenül vonzza Rebekához, szerelem-e. Azt tudja, hogy kell neki a lány. Meg azt is, hogy szeretné megfejteni, hogy szeretné, ha a családról beszélve ezek a fájón vágyakozó színek nem szomorúságról suttognának a hangjában.

– Hiányzik a családod? – kérdi óvatosan Vince, felkészülve arra, hogy Rebeka ki fog térni a válasz elől. A lány a szemébe néz, a tekintetét felsérti a bánat.

– Nem igazán tudom, milyen az, amikor az embernek igazi családja van. – Hidegek a szavak a fájdalomtól.

– Miért?

Vince visszatartja a levegőt, míg arra vár, válaszol-e Rebeka. Vajon a lány most végre igazán megnyílik előtte? Talán végre megtudja, miért gondolja azt Rebeka, hogy utálja a december?

______

B.Esztinek köszönhetően bővült a blog galériája egy alternatív Illéssel, egy alternatív Vincével és egy hangulatképpel Rebekáról és Vincéről. :)

https://papirsziv.wordpress.com/galeria/