Elvarázsolva

Rebeka elköszön Esztitől és Gedeontól, bezárja az ajtót, aztán visszafelé menet a nappaliba lekapcsol minden villanyt. Mosolyogva ül le a kanapéra, a lábát az asztalra teszi. Olyan most a lakása, mintha egy elvarázsolt kastély szobája lenne. Néha úgy érzi, mintha őt magát is elvarázsolták volna. Minden reggel lekapcsolja az izzókat, de ahogy hazaér, az az első dolga, hogy mindet újra felkapcsolja, és olyankor arra gondol, hogy ez az idei december egészen más, mint az elmúlt évek decemberei. Ma még a mécseseket is meggyújtotta, mert szereti a finoman imbolygó lángok puha és sejtelmes keringőjét bámulni a falakon.

Vasárnap óta már nem gondol félelemmel a decemberre. Néha még megkísérti az érzés, hogy mindez túl szép, de olyankor Vince kérésére vagy felhívja őt, vagy sms-t ír neki, és akkor máris könnyebb. Vasárnap végre nem felejtettek el számot cserélni, és bár Vince nem mindig elérhető, de Rebekát így is megnyugtatja a tudat, hogy keresheti, ha a hideg újra beszivárogna és alattomos sziszegéssel csusszanva szétkígyózna a testében.

A férfi nem aludt nála vasárnap, de hétfőn reggel megjelent a boltban, és mikor Olgi befogta díszíteni, egy percet sem tiltakozott, csak létrára mászott és felakasztotta az izzókat és a különböző karácsonyi díszeket, ahová Olgi mondta. Bár mikor úgy a huszadik szeget kellett beütnie a falba, mormogott valami olyasmit, hogy „valaki itt rabszolgahajcsár", de Olgi csak rákacsintott, és közölte, hogy mindjárt jönnek a fagyöngyök, és Vince döntheti el, hova tegyék őket. Vince egy szót se szólt többet – Rebeka pedig bódítóan sok csókot kapott aznap délután, természetesen mindet Vincétől. Igaz, akadt egy betérő középkorú vásárló, aki örömmel élt volna az alkalommal, de Vincének elég volt egy megsemmisítő pillantást vetnie rá, hogy inkább visszavonulót fújjon.

Aznap este Vince, mielőtt hazament volna, még felugrott Rebekához, Rebeka pedig örömmel kapcsolt fel egy újabb izzósort a nap emlékére. Kedden Vince külföldre repült, de aztán este együtt vacsoráztak, ami megérdemelt egy újabb izzósort. Szerdán Vince délelőtt nézett be a boltba egy kávéra, aztán mennie kellett dolgozni, de este beszéltek telefonon, és Rebeka olyan boldog volt, hogy két izzósort is bekapcsolt. Pedig nem is történt semmi különös, egyszerűen csak hallotta Vince hangját, húzták egymást valami kis buta semmiséggel, ő pedig a lakásban fel-alá járva (mert képtelen volt nyugton megülni), oda se figyelve bekapcsolt két izzósort is.

Ma nem találkozott Vincével és beszélni is csak röviden tudtak, mert Vince munkatársa egész napra behívta Vincét az irodába, bár Vince ezt utálja, de mint a cég egyik tulajdonosának vannak kötelezettségei, amelyeket nem kerülhet ki. Rebeka maga is meglepődött, hogy mennyire hiányzik neki a férfi. Mire hazaért, csak valami fásult, szomorú ürességet érzett, és csak akkor derült jobb kedvre, mikor sorra felkapcsolta az izzókat, és felidézte, melyik minek szól. Aztán felugrott hozzá Eszti és Gedeon, és miután körbenéztek a nappaliban, úgy bámultak rá, mintha nem is ismernék.

„Vince ötlete volt" – vonogatta a vállát Rebeka, aztán elmesélte az izzók történetét. Eszti a végére elpityeredett, bár aranyosan szabadkozva a hormonokra fogta. Mielőtt elmentek volna, Eszti átölelte Rebekát és azt súgta a fülébe, hogy ne féljen, mert amit érez, az igazi, és szerinte Vince is érzi.

Rebeka most, ahogy a szikrázó fényeket bámulja, sajgón vágyakozik a férfi után. Azzal, hogy elmesélte, mit tett érte Vince, a hiány újra élesen karistolni kezdte odabent. Annyira szeretné, ha Vince itt lenne, vagy ha legalább beszélhetnének. A férfi megígérte, hogy felhívja, ha hazaért, de már elég késő van, és még nem kereste. Rebeka tudja, hogy nem fog megfeledkezni róla, abban azonban már nem biztos, hogy Vince akkor is felhívja-e, ha nagyon későn ér haza. Talán arra gondol, hogy ő már lefeküdt aludni, és akkor biztos nem akarná felébreszteni.

Rebeka fanyarul megállapítja magában, hogy most aztán aligha tudna elaludni. Elég csak Vincére gondolnia, hogy hogyan szokta lopva megcsókolni, hogy hogyan simogatja, markolja a fenekét vagy a mellét, mindig épp csak annyira, hogy többre vágyjon, hogy egész testével a férfihoz akarjon simulni, hogy azt akarja, hogy vadul és erősen betöltse, és a mellbimbója máris kőkemény, az ölét pedig perzselő forróság önti el.

Tudja, hogy csak idő kérdése, és le fog feküdni Vincével. Lehetetlen, hogy ne történjen meg. Vince eddig férfiasan tartotta magát, soha nem tett többet, mint amennyi Rebekának jólesett volna. Furcsa, mert máskor Rebeka nem szerette, ha bármelyik barátja simogatta vagy megérintette, amikor menstruált. Kellemetlennek és zavarónak találta, ha ilyenkor közeledtek felé, de Vince olyan kifinomult érzékkel egyensúlyozik a finomság és a durvaság között, mindig úgy érintve, ahogy neki épp a legjobban esik, mintha a fejébe látna és tudná, mit hogyan tegyen.

Rebekában már komolyan felmerült, hogy Vince gondolatolvasó, de még az is, hogy különleges adottsága van ahhoz, hogy érezze, amit ő érez, és ezért tudja olyan tökéletes pontossággal, hogy mire vágyik és mi bizonyul már soknak.

De már nem menstruál, ma már szabadon érinthetnék egymást, és Rebeka jobban vágyik rá, mint valaha. Vince napok óta játszik vele, ingerli, izgatja, mintha ha az egész egy körmönfont csábítás lenne, érzéki színekkel megrajzolt gyönyörű tánc, és ő már kezdi úgy érezni, szétpattan a benne összegyűlt feszültségtől. Ha ma Vince mégis feljönne hozzá, talán meg se várná, hogy megszólaljon, egyszerűen csak rávetné magát, mert annyira kiéhezett már arra, hogy végre neki adja magát.

Rebeka tudni akarja, milyen érzés, ha nincsenek köztük ruhák, a bőrük verejtéktől nedvesen tapad egymáshoz, hogy milyen érzés, ha a melle Vince széles mellkasának préselődik, hogy milyen megérinteni Vince izmait, hogy milyen érzés a vállába kapaszkodni, miközben szédült erővel a lába közé hatol.

Rebeka nyögve magához húzza a lábát, átöleli, és a térdére hajtja a fejét.

Már megint veszettül felizgult. Talán még a bugyija is átázott. Hogy a fenébe lyukadt ki ide? Neki nem szoktak ennyire bizsergetően erotikus gondolatai lenni, néha megkívánja a szexet, igen, de soha nem volt olyan, mint egy... mint egy... nimfomániás. Mostanában, ha itthon van egyedül, gyakorlatilag semmi másra nem tud gondolni, csak a szexre.

Dühösen felszusszant. Mély levegőt vesz, de nem használ. Ez a benne gomolygó egyre sűrűbb feszültség nem fog csak úgy magától elmúlni, ezt biztosan tudja. Mintha buborékok lebegnének a testében, egyre nagyobbra és nagyobbra dagadva, várva arra, hogy végre szétpukkanhassanak. A vágy is várakozik a testében, makacsul kapaszkodik minden idegvégződésébe, minden gondolatát izzó vörösre festi és nem hagyja, hogy bármi mással törődjön.

Önkéntelen mozdul a keze. A tenyerébe zárja súlyosan feszülő mellét, és kéjes sóhajjal hátrahajtja a fejét. Olyan lassan és finoman simogatja magát, hogy még több édesen gyötrő kín kússzon a lába közé. Az egész teste olyan érzékeny, hogy még a ruha is zavarja magán.

Feláll, kábán levetkőzik, aztán visszafekszik a kanapéra. A mellbimbója összegyűrődik és megfeszül a vágy sötéten borzongató suttogásától a testében, és bár a saját kezével közel sem tudja magának megadni azt a gyönyört, mint amit Vince érintése jelentene, azért megmarkolja a mellét, és finoman morzsolgatja a mellbimbóját.

A kéj azt követeli, hogy hunyja be a szemét, de Rebeka nem teszi. Végig az izzókat akarja látni, mert az izzók Vincét jelentik. Amikor lassan végigsimít a hasán és a lába közé csúsztatja a kezét, már nem is az izzókat látja, hanem egymásba mosódó, ragyogó csillagfényt.

Óvatosan megérinti a csiklóját, kapkodni kezdi a levegőt. Befáslizott kezét gyengéden a mellére teszi, az anyag érdes érintésétől a mellbimbója még jobban megfeszül. Egyszerre kezdi dörzsölni a csiklóját és a mellbimbóját, vadul és kétségbeesetten.

Nem olyan, mint amikor Vince érintette, de annyira akarja a kielégülést, hogy ez ebben a pillanatban nem érdekeli. A férfi szavaira gondol, ahogy a szájáról puhán lecsusszanó hangok a fülét csiklandozták.

„Aztán mélyebbre csúsztatod a kezed, és az ujjad forró nedvességbe siklik."

Rebeka pontosan úgy tesz, ahogy akkor Vince mondta. Lejjebb siklik a keze, és lassan magába nyomja egy ujját. Felnyög a testébe tépő mámortól. Mintha lusta örvények cibálnák odabent, feszültség gyűlik a testébe, jóleső, gyönyörű feszültség, tele édes kínnal, amely szétzilál minden gondolatot.

Rebeka számára csak a fények léteznek és Vince hangja, amint beszivárog a testébe, amint betölti, amint mindenhol megperzseli. Felforrósodott testére libabőrt csókol a hűvös, csillagfényű levegő.

„A kezed felé lököd a tested, a csípőd ütemesen mozog, hogy még mélyebbre érj magadban. Az egyik ujjad mellé egy másik is csatlakozik, és a vágyad forrón végigcsorog a combodon."

Rebeka úgy fogad szót, mintha Vince itt lenne és nézné. Már két ujját csúsztatja magába ki-be, és tényleg mozgatja a csípőjét, hogy még mélyebbre érjen magában, hogy a forróság bekebelezze az ujjait, hogy a nedvesség összemaszatolja az ölét. Mintha a szeme előtt káprázó csillagfény a testébe kúszna és betöltené. De többre vágyik, sokkal többre. Megfeszíti az ujjait, és durván, keményen mozgatja őket magában.

„Remegni kezd a tested, és már alig bírod mozgatni az ujjaid, már mindjárt ott vagy."

Igen, igen, mindjárt ott van, csak még egy picit!

Rebeka szégyentelenül ujjazza magát, sose volt még ennyire vad, sose érintette még ennyi nyers erővel magát, de most lefoszlik róla minden visszafogottság. A másik keze is az öle felé mozdul, és nem törődve azzal, hogy a fáslit is összekeni, az érdes anyaggal dörzsölni kezdi a csiklóját.

A sarkát a kanapéba vájja, ahogy a keze felé löki magát. A hüvelye megfeszül az ujjai körül, a gyomrában összesűrűsödik a robbanni kész mámor.

Könnyű dallam zilálja szét a pillanatot, Rebeka megdermed.

Ne, ne, ne most!

De a telefon nem hallgat el, csöng konokul és kitartóan. Rebeka teste elernyed, a feszültség szétfolyik benne, nincs robbanás, nincs szédült zuhanás.

Felül, és a mobiljára pillant. Ahogy megpillantja Vince nevét a kijelzőn, nagyot dobban a szíve és mosoly rebben a szája sarkába. Felkapja a földre dobott pólóját, kapkodva megtörli a kezét, és remegő ujjakkal fogadja a hívást.

– Szia! – leheli fátyolos hangon.

– Felébresztettelek?

– Nem.

Egek, tényleg ő zihál ennyire szemérmetlenül erotikusan?

– Jézusom, Rebeka, elég hallanom a hangod, és máris feláll.

Rebeka nagyot nyel. Most mondja azt, hogy ő is újra felizgult? Hogy a vágy lángörvényeket vet a testében? Hogy legszívesebben kihangosítaná a telefont, hogy újra magához érhessen, miközben beszélnek?

– Rebeka? – puhatolózik Vince derűsen. – Ott vagy még?

– I-igen – nyögi ki a lány.

– Zavarban vagy – állapítja meg Vince, és Rebeka látja maga előtt, ahogy komoran összevonja a szemöldökét. – Miért? Zavar, hogy ennyire kívánlak?

– Nem – hebegi Rebeka. Forróág kúszik fel a nyakán, elönti az arcát.

Vince pár másodpercig hallgat.

– Te is felizgultál?

Hogy tud ennyire szemtelenül nyíltan beszélni a férfi? És hogy lehet, hogy ezzel még tovább tüzeli a benne lobogó vágyat? Rebeka szikrák sistergését érzi a testében, egyszerre fájnak és adnak gyönyört, bár közel sem eleget.

– Igen – sóhajtja Rebeka, és összeszorítja a combját. Érzi a nedvességet a lába között.

– Mennyire? – Vince hangját lázas izgalom mossa csábítóan sötétre.

– Nagyon – sóhajtja megadón Rebeka.

Megint csönd a túloldalon, aztán éles levegővétel hatol át a távolból Rebeka fülébe.

– Áruld el nekem, Rebeka, mit csináltál, mielőtt hívtalak?

Honnan tudja? Mégis honnan?

– Én... – rebegi a lány, de képtelen folytatni.

– Te?

Rebeka összeszorítja a száját és megrázza a fejét, és Vince, mintha csak látná, rekedtesen felnevet.

– Mi van most rajtad, Rebeka?

– Honnan tudod? – súgja a lány, mire Vince megint elneveti magát.

– A hangodból. Szóval, mi van rajtad?

Rebeka nagyot nyel, mielőtt válaszol.

– Semmi.

– Meztelen vagy? – hördül fel Vince.

– Ha valakin nincs semmi, akkor jó eséllyel meztelen – szúrja oda gúnyosan Rebeka.

– Mit meg nem adnék azért, ha most ott lehetnék veled – morogja Vince birtoklón. – Mire gondoltál, mikor magadhoz értél?

Rebeka testébe belemar a kéj. A lány önkéntelen kihúzza magát, ahogy a gerincén borzongás szalad végig.

– Rád – leheli.

– Pontosabban, Rebeka.

Rebeka tudja, hogy zavarban kellene lennie, de inkább izgatottságot érez. Sose csinált még ilyesmit, nem beszélt nyíltan arról, hogy mire vágyik vagy mit tenne, vagy épp arról, hogy mit tett, nem szokott hozzá ahhoz, hogy a szavak izgatóak lehetnek, hogy a vágy többszörösére duzzadhat benne pusztán a hangok puha érintésére.

– Azt tettem, amit mondtál. Hogy... hogyan érnék magamhoz. Arra gondoltam, ahogyan mondtad, és pontosan azt tettem.

– És elképzelted, hogy nézlek? – Sürgetés, őrült vágy és szenvedély remeg a kérdésben.

– Igen.

– Elélveztél?

– Nem. Én... pont akkor hívtál.

– Akkor kárpótolnom kell téged, nem igaz?

– Te most... telefonszexről beszélsz? – súgja Rebeka, és már a gondolatba is beleremeg.

– Sose csináltál még ilyet, ha nem tévedek.

– Hát tényleg nem. Te? – kérdi Rebeka bizonytalanul, mert nem szívesen képzeli el, hogy Vince más nővel már csinált ilyet – igazából azt se szeretné még véletlenül se elképzelni, hogy más nővel volt, mert attól összeszorul a mellkasa és kellemetlenül megfeszül a teste.

– Én se. – Rebeka hallja Vince hangjában a mosolyt. – De mivel nem vagyok ott, hogy megérintselek, és most olyan kemény vagyok, hogy azon már semmilyen hideg zuhany nem segítene, akár ki is próbálhatnánk.

Rebeka beharapja az ajkát. Ez az egész annyira gátlástalannak és mocskosnak hangzik, és ő, aki máskor képtelen magát elengedni, most mégis vágyik rá. Hallani akarja Vince hangján az illetlen és pajzán szavakat, és közben át akarja magát neki engedni, és igen, el akarja képzelni, hogy Vince magához ér.

– Rendben – motyogja Rebeka kicsit feszélyezve. – De... neked kell irányítanod, mert én... én nem tudom, hogyan...

– Hangosítsd ki a telefont, és feküdj le. A hálóban vagy, vagy a nappaliban?

– A nappaliban. Várj! – Rebeka kihangosítja a telefont, az asztalra teszi, aztán lefekszik a kanapéra. – Most már fekszem – jelenti ki forró izgatottsággal. – És te?

– A kanapémon ülök. Én is kihangosítottalak.

– És már... elővetted... öhm... – Rebeka a torkát köszörüli, mert fogalma sincs, hogy nevezze. Akármilyen szó jut eszébe, nem érzi idevalónak.

– Igen, Rebeka. A farkam a kezemben van, és rohadtul kemény attól, hogy elképzellek meztelenül.

Rebeka testén borzongás szalad végig, az ajkáról sóhaj lebben le.

– Érintsd meg magad, Rebeka, és mondd el, mit érzel.

Rebeka a mellére simítja a kezét, a mellbimbója a tenyerének feszül.

– Én... – Nagyot nyel, megnedvesíti a száját. A szíve hevesen dobog, az ölét vágy markolja fájón. – A mellemet simogatom.

– Megkeményedett a mellbimbód?

– Igen.

– Alig várom, hogy a számba vegyem, Rebeka. Hogy körbenyaljam és megszívjam.

Rebeka telhetetlenül felnyög, ős is alig várja, hogy Vince ezt tegye.

– Nyald meg az ujjaid, és úgy dörzsöld a mellbimbód – utasítja Vince.

Rebeka szót fogad, megnyalja az ujjait, majd körbecirógatja a mellbimbóját, aztán finoman összecsippenti és morzsolgatja.

– Milyen érzés? – Vince hangja sűrű és sötét, még a telefonon keresztül is simogatja Rebekát, és úgy olvad a bőrére, mintha éjből öntött csokoládé lenne.

– Szédítő – susog Rebeka. – Azt képzelem, hogy a nyelved érint, hogy te teszed ezt velem.

– Hunyd be a szemed, és képzeld azt, hogy ott vagyok és nézlek. Nézem, ahogy megérinted magad, és közben a farkam markolom.

A szavak csiklandozzák Rebekát, a teste csupa libabőr. Behunyja a szemét, és felnyög. Vince tompa zihálása továbbszítja benne a szenvedélyt.

– Most... azt teszed?

– Igen, Rebeka – feleli Vince szakadékmély vággyal. – Kiverem, miközben elképzelem, hogy simogatod magad. Nyúlj a lábad közé, érintsd meg magad.

Rebeka lecsúsztatja a kezét a hasán, végigsimít a csiklóján, aztán minden további izgatás nélkül becsúsztatja a nedves, lüktető forróságba az ujjait. Nyögés szakad fel belőle.

– Mit csinálsz most, Rebeka?

– Én... feldugtam két ujjam, és... – Rebeka zihál, a testét remegés rázza. Izgató így beszélni, izgató kimondani, amit tesz, de a legizgatóbb az, hogy tudja, közben Vince magát simogatja. – Forró vagyok, és nagyon nedves, és... a fáslis kezemmel a mellbimbómat dörzsölöm, mert ez így... más érzés.

Könyörtelen és csodásan érdes, ahogy a fásli a bőrét éri. Merev a mellbimbója és minden érintés sistergőn cikázó villámokat csal a testébe, és mind az ölébe fut, és minden egyes újabb lökés az ujjaival reszkető gyönyör és édes kín.

– Közel vagy már? – zihálja Vince.

– Igen – nyögi Rebeka elhalón.

– Látlak magam előtt, Rebeka – suttogja reszelősen Vince. – Nem láttalak még meztelenül, de tudom, hogy te vagy a testet öltött kéj. Színtiszta tökéletesség. Már csak az, ahogy nyögsz és sóhajtasz, megőrjít, Rebeka. Elképzelem, hogy benned vagyok, nem a kezem siklik fel-alá a farkamon, hanem beléd merülök, hogy húzol magadba. – Vince mélyről jövőn mordul, és ez a hang Rebekát a tűréshatára peremére lendíti.

– Mindjárt – nyöszörgi.

– Engedd el, Rebeka, engedd el – mondja halkan, végtelenül gyengéden Vince.

Rebeka ujjai megfeszülnek, ahogy a hüvelye összerándul, halkan sikkant, aztán beharapja az ajkát, ahogy az eksztázis végigömlik a testén. A mámor a teste köré olvad, beteríti, és közben hallja Vince vad zihálását, és amikor érdes morgás mar a levegőbe, tudja, hogy Vince is elélvezett.

– Istenem – sóhajtja Rebeka remegve.

– Ezerszer jobb lesz, ha együtt leszünk – mormogja Vince.

Rebeka egy pillanatig sem kételkedik ebben, és már azt is tudja, hogy nem lesz zavarban és nem fog félni. Ezek után hogyan is tehetné? Hiszen Vince már elsöpörte minden gátlását, apránként, lépésről lépésre, mintha tudta volna, hogy ezt kell tennie. Most már ugyanaz a szenvedély égeti mindkettejüket, ugyanúgy akarják egymást – és Rebeka most először nem úgy gondol a szexre, mintha azzal minden véget érne és utána menthetetlenül tönkremenne. Nem, a szex csak a kezdete lesz valami még teljesebbnek és varázslatosabbnak.

***

Rebeka a pultra könyökölve, állát a tenyerébe támasztva bambul maga elé. Derengő mosoly játszik az ajkán, ahogy a tekintetével végigsimogatja a színes karácsonyi izzók sokaságát. Máskor utálni szokta, hogy két hétig olyan a bolt, mintha a karácsony össze-vissza csókolta volna (rosszabb napjain úgy szokott fogalmazni, hogy „mintha a karácsony telehányta volna"), de most Vincét juttatja eszébe, és ha Vincére gondol, mosolyognia kell.

Épp nincs vásárló a boltban, és ő kihasználja a lélegzetvételnyi szünetet, hogy szusszanjon. Karácsony előtt mindig sokkal többen térnek be különleges ajándékra vadászva, és bár magát a karácsonyt nem, de ezt az időszakot szereti. Olgi épp Írisszel, az egyik nevelt lányával ebédel, addig Rebeka tartja a frontot a boltban. Ha visszajöttek, ő is elszalad majd ebédelni, bár azt reméli, hogy nem egyedül.

Vince korábban küldött egy sms-t, hogy amennyiben jó időt repül, valamivel kettő előtt várhatja, ezért is ragaszkodott Rebeka ahhoz, hogy menjen először Olgi és Írisz ebédelni. Reméli, Vince lassan tényleg megérkezik. Annyira szeretné őt látni.

Rebeka elpirul, ahogy a tegnap estére gondol. Mindketten fáradtak és kielégültek voltak, nem beszéltek sokat, de Vince azt mondta, hogy csodálatos, hogy alig várja, hogy lássa, és azt is várja, hogy a magáévá tegye. Rebeka még most is megborzong a szavaktól.

Nem hitte, hogy a szavaknak lehet ekkora hatalma a teste felett, de ez nem ijeszti meg, hanem lenyűgözi. Nem hiszi, hogy bárki más ilyen hatással lehetne rá. Ehhez kell Vince mély és árnyas hangja, kell a szavakból kiütköző őszinte rajongás, kell az, hogy Rebeka tudja, Vince előtt semmit sem kell szégyellnie, mert a férfi úgy akarja, ahogy van. Szívdobogósan, lábremegősen édes érzés ez.

Összerezzen, mikor felcsendülnek a csengők a bolt ajtaja felett. Hűvös, hóillatú levegő surran a boltba, felkavarja a kellemes meleget. Rebeka kiegyenesedik, és reméli, hogy nem pirult el annyira, hogy az árulkodó legyen. Két harminc év körüli fiatal nő és három gyerek lép be a boltba. A gyerekek szája rögtön elnyílik a csodálkozástól, a szemük lelkesen felcsillan.

Rebeka elmosolyodik. Mindig lenyűgözi a gyerekek tiszta ártatlansága, hogy a csodák nekik még igazán csodák, hogy ők képesek teljes odaadással, félelem nélkül hinni. Bárcsak ő is képes lenne erre, bárcsak ne lopakodna olykor még mindig kifakult hideg a szívébe. Mint tegnap, amikor ágyba bújt, és az álom már kapargatta a tudatát, de még nem ragadta magával teljesen. Félig tisztában volt azzal, hogy álmodik, de mégis reszketett a hidegtől.

Vincét látta maga előtt, a férfi gúnyosan mosolygott. Hóban állt, és a lábán fagy kúszott felfelé. Rebeka figyelmeztetni akarta, de a jeges szél a torkát szorította és nem hagyta levegőhöz jutni. Vince csak mosolygott, mintha nem érezné, ahogyan a lába áttetszővé válik. A fagy feltartóztathatatlanul kúszott felfelé, és Rebeka remegő szívvel végignézte, ahogy Vince jéggé válik, majd míves jégvirágok nyílnak ki az áttetsző, tükörsima testen. Vince még akkor is mosolygott, dermedten, élettelenül, amikor a szél köré hurkolta magát és ezernyi csillogó kristállyá robbantotta.

Rebeka könnyekkel a szemében riadt fel, és hiába tudta, hogy álmodott, a hideg teljesen lebénította. Egyetlen könnycsepp végigfutott az arcán, perzselte a bőrét.

Rebeka elűzi a képeket, és próbál a vevőkre koncentrálni. Nem engedhet a félelemnek, hiszen nincs rá semmi oka. De azért nagyon jó lenne már látni Vincét, nagyon jó lenne beleveszni a férfi édesmeleg ölelésébe.

– Anya, ez milyen bolt? – kérdi a legmagasabb kislány.

Az anyuka kérdőn Rebekára néz, mire Rebeka elmosolyodik, és kilép a pult mögül. Leguggol a kislány elé, aki megilletődve, de kíváncsian néz rá.

– Elárulom, de titok, tudsz titkot tartani? – A kislány hevesen bólogat. – Varázsbolt – súgja bizalmasan Rebeka. – De nem kell félned, itt csupa jó varázslat lapul, bár a tündérek huncutok, velük érdemes vigyázni.

A két másik kislány is közelebb lép, a szemükben tiszta álmélkodás.

– Tündéjek? – kérdi a legkisebb aranyosan selypítve.

– Talán előbújnak, ha óvatosak lesztek. Picit tartanak az emberektől, és szeretik őket megviccelni, bár ti olyan édes kislányok vagytok, hogy tőletek talán nem fognak félni. Nézzetek szét bátran, és ha bármi érdekel, gyertek és kérdezzetek – biztatja őket Rebeka. A kislányok illedelmesen a két nő felé fordulnak, és csak amikor ők bólintanak, akkor indulnak meg hangos ujjongással.

Rebeka feláll, és picit aggódón a két nőre néz, de szerencsére mindkettejüktől csak széles mosolyt kap válaszul a meséjére.

– Imádják a tündéreket – mondja az egyik nő.

– Mostanában mindig tündéreket látnak mindenhol – teszi hozzá a másik. – Szerintem hosszan fogunk itt időzni.

Rebeka úgy véli, testvérek lehetnek, nagyon hasonlóak a vonásaik. Mindketten nagyjából olyan magasak, mint ő, és még a kabát sem rejti el, hogy nagyon csinosak és törékeny alkatúak.

– Nézzenek szét bátran, és ha segítségre lenne szükségük, itt vagyok – mosolyog rájuk Rebeka. Ahogy visszamegy a pult mögé, magán érzi a két nő tekintetét, és ez picit feszélyezi. Máskor őt nemigen veszik észre a vevők, csak akkor, ha kérdésük adódik, amúgy olyan, mintha láthatatlan lenne, és mi tagadás, ezt szereti.

Mikor újra feléjük pillant, mindkét nő egyszerre ereszt meg felé egy kedves mosolyt, majd, mintha nem is bámulták volna, elindulnak az egyik polc felé és eltűnnek mögötte. Rebeka rajtuk felejti a tekintetét, de ekkor újra megszólalnak a csengők. A bolt ajtaja felé fordul, és ahogy Vince belép, a lány szíve rögtön szédült dobogásba kezd.

Vince elmosolyodik, a tekintete mohón falja Rebekát, amitől a lány máris elpirul. Ha nem lennének vevők, most rögtön Vince nyakába vetné magát, így azonban kénytelen várni, bármilyen nehezére is esik.

– Vini! – csendül egy örömmel teli, hangos kiáltás, majd a három kislány együtt rohan Vince felé. A férfi arca felragyog, ahogy észreveszi őket, majd leguggol és széttárja a karját. A kislányok szabályszerűen rávetik magukat, átölelik és puszikat nyomnak az arcára.

Rebeka összevont szemöldökkel figyeli a jelenetet, és nem kerüli el a figyelmét, hogy bár Vince mosolyog, a szeme mégis veszélyesen elsötétül.

______

Bocsánat, hogy többet kellett várni, kicsit borongósabb napjaim voltak, de azt hiszem, már átment rajtam ez a buta hangulat. :)