Hajnali túra egy ajándékért

Vince leállítja az autót, és fáradtan felsóhajt. A Nap álmosan hunyorogva pislog a világra, de mintha máris mosolyogna. A sugarai törékenyen szikrázó mesevilággá változtatják a világot. Vince is mosolyog, ahogy a tekintete bebarangolja a hófedte utcát és házakat, pedig kimerültebb már aligha lehetne.

Csak pár órát aludt, és az sem volt igazán pihentető. Álmában vicsorgó hóemberek rabolták el tőle Rebekát, ő pedig térdig érő hóban vergődve próbálta őket utolérni. Aztán egy karácsonyfákkal teli erdőben volt, és ördögszerű krampuszok hátborzongatóan kacagva izzósorokat tekertek köré, miközben kaján képű manók röhögve karácsonyfadíszekkel dobálták, de mindez semmi volt ahhoz képest, hogy azt érezte, nem mentheti meg Rebekát. Pokoli álom volt – és eléggé zavarba ejtő.

Mikor verejtékben úszva és hevesen dobogó szívvel felriadt, hideg futkározott a gerincén. Forró zuhanyt vett, aztán elgondolkodott azon, hogy visszafekszik aludni, de az ágyára nézve megborzongott az álmában érzett fagy emlékétől, és inkább egy kávé mellett döntött. Ez hajnali három magasságában történt.

Máskor is előfordul, hogy korán kell kelnie egy ügyfél miatt, de az mégis egészen más. Ha hajnalban szállnak fel, annak külön varázsa van, szóval örömmel vállalja az ilyen utakat, bár hát egyébként is imádja a repülést – szerencsésnek tartja magát, hogy meg tud élni abból, ami a szenvedélye.

Szeret a magasból letekinteni a világra, szereti azt a szabadságot, amit odafönt érez. Persze vannak szabályok, kötöttségek, nem repkedhet kedvére, de odafent egyszerre érzi magát egyedül és mégis egynek a világgal. Odafent tudatában van annak, mennyire véges az emberi lét, mégis végtelennek tűnik. Odafent olykor összekeveredik a lent és a fent, és amikor már semmi nem egyértelmű, amikor már minden csak nézőpont kérdése, akkor mintha megértene valami fontosat az életről. Aztán a gondolat csalfán, megfoghatatlanul elillan, akár a hajnali köd, de az érzés megmarad.

Ez az érzés arra figyelmezteti, hogy mindig csak az adott pillanat valóság, hogy nincsenek értéktelen pillanatok, hogy egyetlen szabadság létezik: szabadnak lenni önmagunkban. Minden más csak illúzió.

Hajnalban nagyon vágyott arra, hogy repüljön. Érezni akarta maga alatt a gép biztonságot suttogó zúgását, látni akarta, ahogy eltolódnak az arányok, és ami korábban olyan nagy volt, egészen apróra zsugorodik. Vince szerint ez az egyik titka az életnek. Minden csak attól függ, honnan nézi az ember. Ami ma még lehetetlen, holnap talán már csak egy könnyű legyintés. Végül is régen a repülés is csak egy túl merész álom volt.

Azok a pillanatok, amikor a magasba emeli a gépet, mindig erre figyelmeztetik, és hajnalban, ahogy a kanapéján ülve álmosan bámult ki az ablakon, úgy érezte, erre a pillanatra lenne szüksége, mert valamit nem vesz észre, de akárhogy gyötörte az agyát, nem tudott rájönni, mit.

Később bekapcsolta a tévét, keresett egy természetfilmes csatornát, mert némely sporteseménytől eltekintve azokat kedveli a legjobban, de ezúttal nem sokat fogott fel abból, amit látott. Kísértették az álomból benne ragadt képek, ebből pedig egyenesen arányosan következett, hogy Rebekára gondolt.

A tekintete az egyik könyvespolcán pihenő kívánságpalackra siklott, a fényesen ragyogó izzókra, és eszébe jutott a kívánsága. Azon töprengett, vajon valóra válhat-e, és ha valóra válik, az a kívánságpalack műve lesz-e. Aztán a decemberre gondolt, Rebeka különös félelmére, és arra, hogy nem számít, jogos-e, mert ő hisz abban, hogy decemberben semmi jó nem történhet vele. Talán csak idő kérdése, hogy újra azon agyaljon, nem kellene találkozniuk egymással, sőt, hogy nem kellene együtt lenniük.

Tehát ha azt akarja, hogy Rebeka igazi esélyt adjon kettejüknek, elsősorban el kell érnie, hogy ne féljen a decembertől – nyilván a maga kifacsart módján a tudatalattija erre akart rávilágítani az álommal. Ahogy erre ráébredt, már azt is tudta, mit kell elsőként tennie – ezért jött a bátyjához.

Illés nem a városban lakik, körülbelül tíz éve még ott volt lakása, de amikor betöltötte a huszonnyolcat, úgy döntött, visszaköltözik oda, ahol felnőttek. A szüleik is itt laknak még, bár a tó a másik oldalán – Vince nem tudja, hozzájuk is beugorjon-e, bár egy reggelit nem bánna, és senki sem csinál finomabb hagymás-szalonnás tojásrántottát, mint az édesanyja. Az talán segítene, hogy kevésbé érezze magát fáradtnak.

Kiszáll az autóból, lezárja, aztán behunyt szemmel mély levegőt vesz. Idekint egészen más illata van a télnek, mint a városban. Tisztább és mélyebb, akárcsak az éjszaka hullott szűzfehér hó. Vince Rebekának még nem merte bevallani, de a maga részéről imádja a telet. A színeit, a hangulatát, a belekapaszkodó nevetős emlékeket.

A merengésből a mobilja csengése szakítja ki – túlságosan is rideg és idegen a jóleső, békés csendben ez a hang, picit össze is rezzen tőle. Előhúzza a kabátja zsebéből a mobilt, és meglepve látja, hogy Trix keresi. Különös, Trix nem az a korán kelő fajta, mit akarhat?

– Jó reggelt, Mókus! – fogadja Vince a hívást.

– Figyelj, bátyus, Rebekának már mondtam, de jó, ha te is tudod, én leszek az első gyereketek keresztanyja.

– Trix, mi a francról beszélsz? – morogja Vince.

– A gyereketekről – kuncog a húga remekül szórakozva.

– Egy: Rebeka és én még csak most ismerkedtünk meg, kettő: hogy a büdös életbe lehet, hogy beszéltél vele?

– Mivel tudtam, hogy te úgyse mondasz semmit a randitokról, Esztivel felugrottam hozzá, most jöttünk el.

– Te jártál Rebekánál? – Vince nem igazán érti, hogy miért féltékeny a húgára. Valószínűleg leginkább azért, mert kezd megkattanni. Vagy a kialvatlanság tehet róla. Igen, egyértelműen – semmiképp nem az, hogy Trix láthatta ma Rebekát, ő pedig nem.

– Ezt mondom – nevet fel Trix, és ahogy Vince ismeri, épp a szemét forgatja. – Irtó cuki ez a csaj, és szerintem nagyon kedvel téged.

Vince nem igazán tudja eldönteni, hogy haragudjon-e a húgára és morogjon egy keveset, vagy inkább próbáljon meg belőle még több információt kicsikarni.

– Ezt mégis miből gondolod? – gyűri le a kíváncsiság.

– Abból, hogy korán reggel szédülten mosolygott, pedig Eszti szerint, márpedig ő jól ismeri, mert gimis koruk óta legjobb barátnők, szóval Eszti szerint Rebeka reggelente mindig mogorva. Pont, mint te. Bár te mindig mogorva vagy, szóval lehet, hogy ez nem is számít igazán.

– Trix, a lényeget – szól közbe Vince, mi tagadás, mogorván.

– Valaki nagyon kíváncsi – jegyzi meg kajánul Trix. – Oké, le ne harapd a fejem – folytatja gyorsan. – Lényegében ő mondta, persze nem konkrétan, de csak az nem hallhatta ki a hangjából, aki süket.

Vincéből megkönnyebbülten kiszakad a levegő. Nem volt benne biztos, hogy Rebeka ma reggel nem úgy ébred, hogy a pokolba kívánja, amiért kirángatta a jégre.

– Hogy van a keze?

– Nem panaszkodott rá. – Trix egy pillanatra elhallgat, aztán olyan nagy levegőt vesz, hogy Vince még a telefonon keresztül is hallja. – Ne haragudj, hogy lerohantalak, meg azért se, hogy őt lerohantam, de gondoltam, ha valamit elbénáztál, majd megpuhítom, és ha már megtettem, mármint, hogy felmentem hozzá, gondoltam, jobb, ha tőlem tudod meg, mintha ő mondja el. De esküszöm, nem mondtam rólad semmi rosszat. Vagyis... hát, szóval azt mondtam, néha nagy tökfej vagy, de ez igaz, és erre nem árt felkészíteni. – Vince hallja a húga hangján, hogy szélesen vigyorog. – Meg az is kicsúszott a számon, hogy szerintem őt igazán kedveled, nem úgy, mint a libáidat, de ennél többet tényleg nem árultam el, pedig szerintem Rebeka nagyon kíváncsi volt. Látnod kellett volna, milyen aranyosan elpirult, mikor rólad beszéltem. Egyébként jól érezte magát veled, és szerinte nem voltál tökfej. – Trix megint nagy levegőt vesz. – Na, most már leüvöltheted a fejem.

Vince hallgat, próbálja kihámozni Trix tirádájából a lényeget, de az agya nem működik olyan flottul, mint általában.

– Vince? – Trix hangja idegességtől ingatag.

– Gondolkodom – morran Vince a telefonba.

– Tehát még vagy – vágja rá Trix, de Vince erre nem reagál. A húga fárasztó poénjaihoz most nincs idegrendszere.

Megindul, és ahogy fel-alá járkál, a hó ropog a talpa alatt. Egész kis ösvényt tapos ki és a keze is lefagy, mire végre képes összeszedni a gondolatait.

– Oké – jelenti ki, ahogy megtorpan. – Nem üvöltöm le a fejed, de most már duplán jössz nekem.

– Miért duplán?

– Beugrottam Télapónak.

– Ó – nyugtázza Trix megadón. – Jól van, mit kérsz cserébe?

– Először is: felnőtt férfi vagyok – ha nem tűnt volna fel, csak közlöm, már jó ideje –, szóval hálás lennék, ha kimaradnál a kapcsolatomból Rebekával. Másodszor pedig... szükségem van a segítségedre.

– Miben? – vidul fel Trix, de Vince figyelmét nem kerüli el, hogy az első kijelentésére nem reagál, azonban most nem törődik ezzel, majd megmossa a fejét később, jelenleg fontosabb a második pont.

– Rebekáról van szó – kezdi Vince. A részletekbe nem megy bele, de lefoglalja magának Trixet vasárnap délelőttre.

– Istenem, ez remek móka lesz! – lelkendezik Trix, mikor Vince a végére ér.

Vince nem osztja ezt a fene nagy lelkesedést, de ha Trixszel kell töltenie egy délelőttöt egy bevásárlóközpontban ahhoz, hogy végül célt érjen Rebekánál, akkor még ezt is bevállalja.

Mivel most már nem csak az ujjai készülnek lefagyni, hanem ő maga is fázik, elköszön a húgától, és becsenget a bátyjához. Nem tart attól, hogy álmából veri fel Illést, a családból Trix és ő az, akik az apjukra ütöttek és nem rajonganak a korán kelésért, a bátyja inkább hajnali pacsirta típus, sőt, sokszor inkább nappal alszik, és éjszaka él – ahogy olykor megjegyzi, olyankor legalább biztosan nem kell senkivel találkoznia, ami egyébként elég következetlen, mert Illés a legzárkózottabb ember, akit csak Vince ismer. Gyakorlatilag elég, ha összevont szemöldökkel, szúrósan néz, és máris biztos, hogy inkább kitérnek az útjából – már persze, ha valakibe szorult egy csöppnyi józan ész.

Nem kell sokat várnia, nyílik a ház ajtaja, a bátyja kilép a verandára, aztán felé indul. Vince és ő nem hasonlítanak igazán egymásra, talán a vonásaikban fel lehet fedezni, hogy testvérek – ha valaki elég kitartó ahhoz, hogy hosszan nézze őket –, de egyébként inkább egymás ellentétei, legalábbis külsőleg. Illés olyan, mint a testet öltött éjszaka. Nemcsak a mélykék szempár vagy a sötét, mindig kissé kusza haj teszi, hanem inkább az, hogy árad belőle valami végzetes komorság. Ha Trix szerint Vince keveset mosolyog, akkor Illés azt se tudja, hogyan kell mosolyogni – ebből is látszik, hogy a kishúguk szeret túlozni, hiszen azért Illés is képes mosolyogni, bár legalább olyan gúnyosan, mint ahogyan általában Vince.

– Nyúzottan festesz – jegyzi meg Illés, amint kinyitja a kaput. – Kérsz kávét?

– Mindig olyan szívmelengetően tudod köszönteni az embert – dörmögi Vince szárazon, aztán egymásra vigyorognak. Vince átöleli a bátyját, és alaposan meglapogatja a hátát.

Nem mondanak többet, csak a ház felé indulnak. Egyikük sem kifejezetten szószátyár típus, és csak azért, hogy ne legyen csend, nem szoktak beszélni.

Már a konyhaasztalnál ülnek, a cserépkályhának hála Vince már azt sem érzi, hogy jég csörgedezik az ereiben vér helyett, amikor a bátyja mosoly árnyékával a szája szegletében ránéz.

– Mit tehetek érted így korán reggel?

Vince hallja az iróniát Illés hangjában, és máskor valószínűleg visszavágna valamivel, de most túl fáradt ahhoz, hogy szópárbajba bonyolódjon a bátyjával.

– Kellene egy rénszarvas – böki ki inkább.

Illés szeme elkerekedik.

– És én mégis mit csináljak, szarjak neked egyet?

– Barom – közli gúnyosan Vince –, egy faragott rénszarvas.

Illés fafaragó, Vince szerint lenyűgözőek a munkái, és nem hiszi, hogy elfogult lenne, mert Illés elég jól keres ahhoz, hogy minden gond nélkül megéljen. December környékén mindig rengeteg vásárra készít árut, többek között rénszarvasokat is, és Vince nagyon bízik benne, hogy még nem adta el mindet.

– Minek? – méregeti összevont szemöldökkel és láthatóan kissé megütközve Illés.

– Találkoztam egy nővel, és...

– És egy rénszarvassal akarod levenni a lábáról? – horkan fel Illés, majd sötéten elvigyorodik. – Kedves öcsém, öregszel, régen ennél ügyesebb voltál.

Vince megrázza a fejét.

– Ajándék lesz. Bonyolult.

– Van időm – dől hátra Illés, és összefonja a mellkasa előtt a karját.

Vince nagyot sóhajt, de azért röviden összefoglalja a lényeget, nagyon röviden, és leginkább arra koncentrálva, hogy miért is kell neki egy faragott rénszarvas.

– Te mit tennél a helyemben? – kérdi a végén, bár a bátyját ismerve leginkább költői kérdésnek szánja, Illés azonban borúsan pillant rá.

– Hátat fordítanék, és olyan messzire futnék, amennyire csak lehetséges.

– Ez nem opció.

Illés fürkészőn néz rá, de Vince nem hátrál meg. Eszében sincs elfutni. A végére akar járni annak, hogy mi az a mély vonzalom, ami Rebeka felé húzza.

– Mondd, mikor találkoztál ezzel a nővel?

– Rebekával – helyesbít Vince ösztönösen.

– Boszorkányos név – jegyzi meg Illés összeráncolt homlokkal.

– Szerintem is – vigyorodik el Vince, de nem teszi hozzá, hogy Rebekában is van valami bájosan boszorkányos.

– Öcsém, neked elgurultak a gyógyszereid – rázza meg a fejét Illés. – Keresd meg őket, mielőtt késő lesz.

– Azt hiszem, azt akarom, hogy késő legyen – mondja gondolkodás nélkül Vince. Nemcsak Illést, őt is meglepik a saját szavai, de mégsem érez ijedtséget. Máskor már az is elég volt, ha egy barátnője egy-egy ruhát nála hagyott, őt máris sürgető kényszer feszítette, hogy meneküljön. Most azonban, bár valamennyire várja, nem jön ez az érzés – és ettől megkönnyebbül.

– Hát téged aztán alaposan tökön ragadott ez a nő. Egyáltalán megvannak még a golyóid, vagy már a markában tartja őket?

– Fogd be – morogja Vince. – Maradt még rénszarvasod vagy nem?

– Van egy, megtartottam, mert az a kedvencem – dől hátra Illés, és megint összefonja a mellkasa előtt a karját.

– Megkaphatom?

– Nem is tudom, még nevet is adtam neki – dünnyögi töprengve Illés.

– Nagy magányodban kezdesz kicsit megkattanni – jegyzi meg csípősen Vince.

– Te beszélsz megkattanásról? Az ég szerelmére, rénszarvast akarsz adni egy nőnek – vág vissza szúrósan Illés.

Mereven néznek egymásra, aztán előbb Illés, majd Vince szája sarka is megrándul, de a nevetés már egyszerre tör ki belőlük. Végül Illés bólint egyet, feláll, és eltűnik a műhelye felé. Vince nem követi, az a hely Illés számára szent és sérthetetlen, nagyon keveseknek engedi meg, hogy belépjenek, és bár Vince már járt odabent, hívás nélkül soha nem lépne be újra. Tiszteli a bátyja munkáját, és ha épp olyasmin dolgozik, amit még nem akar neki megmutatni, akkor ő még nem is akarja látni, csakis akkor, ha majd Illés szerint itt lesz az ideje.

Pár pillanat múlva Illés visszatér, és az asztalra állít egy tenyérnyi nagyságú, lakkozott, aprólékosan kifaragott rénszarvast. Vince előredől, és alaposan megszemléli.

– Te, ez csálén vigyorog és kancsi – jegyzi meg, bár igazából aranyosnak találja ezeket az apróbb hibákat.

– Elrontottam, de ezért a kedvencem – bólint kimérten Illés, aztán halkan hozzáteszi: – Nem tökéletes.

– És mi a neve? – tudakolja Vince. Minél tovább nézi, annál jópofábbnak tűnik ez a kissé suta rénszarvas.

– Kajla – közli bujkáló nevetéssel a hangjában Illés.

– Eredeti – mosolyodik el Vince.

– Jól meggondoltad?

Vince még mindig mosolyogva a bátyja szemébe néz. Tudja, hogy ez a kérdés nem egyszerűen a rénszarvasra vonatkozik, de nem kell gondolkodnia a válaszon. Akarja Rebekát.

– Igen.

Illés néhány másodpercig kíméletlenül átható tekintettel mered rá, aztán halvány, elfogadó mosollyal bólint.

– Akkor a tiéd.

– Köszönöm – biccent Vince, és visszafordul Kajla felé.

Nem tökéletes, de pont ettől különleges és egyedi, így aztán mégis tökéletes – mert csak egyetlen egy van belőle az egész világon, mert megismételhetetlen. Mint Rebeka.

„Fiam, ha találsz egy nőt, akit különbnek látsz mindenki másnál, ne engedd el" – mondta egyszer az apja. Horgászni voltak – minden nyáron kivonulnak a világból egy hétvégére együtt, az apjuk, Illés és ő, ez gyerekkoruk óta hagyomány, amolyan fiús hétvége. (Kivéve persze, hogy Trix nyolcévesen kikönyörögte, hogy velük tarthasson, és egyikük se tudott neki nemet mondani – de ahogy nyolcévesen megesküdött rá, fiúnak álcázza magát.)

Vince arra már nem emlékszik, minek az apropóján mondta ezt az apja, de a szavak az elméjébe vésték magukat – és nem hiszi véletlennek, hogy pont most jutnak eszébe. Szóval itt az ideje megmenteni a decembert.

______

Mivel kissé rohangálósak lesznek a következő napjaim, nem tudom, mikor érkezem az új fejezettel, de mint mindig, természetesen azért most is igyekezni fogok. :)

Nagyon szép és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! :)