Sekélytó egy bányászfalu volt. Aránylag nagy település és bár nem volt város, de keleti oldalán mégis egy lakótelep foglalt helyet, néhány négy szintes panelházzal. Edgár lassított, majd a második adandó alkalommal letért a főútról. Lassan haladtunk a házak között, majd egy ház előtt megállt.

- Milánnak tegnap jelentettem be, hogy te is jössz. Meglepett, hogy milyen könnyen fogadott. Sőt, még le is jönne beszélni veled.

- Mert? – kérdeztem, meglepve.

- Pontosan nem tudom, de érdekli pár dolog, amit te jobban tudsz, mint én.

- Micsoda?

- Azt nem tudom pontosan, de ne számíts jelentős dolgokra. Csak szeret kis dolgokat tudni az emberekről.

- De néha a kis dolgok a legjelentősebbek.

- Ezt majd megvitatjátok. Én csak szóltam.

- Kösz! – kiszálltam, majd odaléptem a kerítéshez. Ed hátrament a raktérajtóhoz, majd kivett két sporttáskát. Követtem és felkaptam én is, amit találtam a furgonban és bementünk a házba. A férfi előhalászta a kulcsokat, majd kinyitotta a bejárati ajtót. Eközben Viki is hozta a holmiját és jött utánunk a szobába.

Körbenéztünk. A ház három egyenként két ágyas szobából, egy konyhából és egy fürdőből állt. Középen egy kisméretű nappali feküdt. Az összes fal fehérre volt festve és a csempék is mellőzték a mintákat. Inkább emlékeztetett egy kórházra, mint egy otthonra és ezen még a barna bútorok és a vörös szőnyeg sem segített túl sokat. A vékony falak, és a szellősen lerakott bútorok tágas teret teremtettek. A ház déli oldalán nagy ablakok nyíltak, melyen át egy meddőhányóra nyílt a kilátás.

- A kocsiban akartál valamit mondani. – kezdtem, de Edgár tekintete azonnal válaszolt – Oké – folytattam – Akkor had kérdezzek még valami mást.

- Mond.

- Majd hazamehetek néhány holmimért Zedbolgba?

- Majd. – a férfi hangja türelmes volt – Előbb jó lenne, ha lecsillapodnának a dolgok a városban. De utána én is átmegyek Izáért. Addig viseld az én ruháimat!

- Ez mennyi idő? Ott van az összes pénzem.

- Pár nap. Még el kell hitetnünk Mortenékkel, hogy minden az eredeti tervek szerint megy.

- Szóval mutatkozni akarsz Csetalegben?

- Eltölteni ott egy kevés időt. – bólintott Ed – Itt kell, hagyjalak titeket egy kicsit, de a pénz miatt ne aggódjatok. A SoWeb fiókod felejtsd el, a nagyszobában van egy gép, mellette egy cetli a belépési adatokkal. Az eredetit véletlenül se használjátok, mert rögtön kiderülne, hogy honnan írtok!

- Értem – bólintottam, majd ismét körbefordultam.

Nehezen tudtam elfogadni, hogy most egy jó darabig nem létezhetek, viszont az érzés ismerős volt számomra. Mintha csak most költöztem volna az Aggastyán-hegyre. Új falak, új emberek. Ugyanakkor most semmi nem maradt az előző életemből. Mikor hét évesen átkerültem a folyó ezen oldalára, ez nem jelentett akkora gondot. Hiányzott a nagy ház, a külvárosi hangulat és apa. Illetve az általa nyújtott anyagi biztonság. Legalább is ezt tukmálta belém anyám, amíg bírtam vele. Az igazságot nem is tudom pontosan. Mindenesetre visszasírom azokat az időket, mikor még nem arról szóltak a napjaim, hogy minden tetves koronát odafigyelve költsek, mert kevés maradt a hó végére. Sokkal kényelmesebb volt csak élni.

- Most elmegyek, veszek kaját, addig rendeszkedjetek be!

- Rendben – bólintottam, majd tekintetemmel a lányt kezdtem keresni. Furcsamód ott állt mellettem. Úgy tűnt, értette, hogy mi van. Kicsit talán irigyeltem is miatta.

- Mióta terveztétek ezt? – kérdeztem tőle – Mármint több mint egy éve?

A lány megrázta a fejét, majd leült az asztalhoz. Látszólag nem volt túl sok kedve semmihez. Persze megértettem. Visszagondolva az elmúlt hetekre, elég sok dolgon esett túl. Eszembe jutott az a pillanat, mikor hívtam Edgárt. Most kezdtem megérteni a mosolyát. Valószínűleg tudta, hogy kivel beszélek, és azt is, hogy mire készülök. Legalábbis nagyon meg kellett bíznia bennem hozzá.

A lány megbökött. Odapillantottam, majd vártam, hogy csináljon valamit. Kezét az asztalra helyezte, majd írni kezdett a levegőben.

- Nincs itt a füzetem. – mondtam, erre megvonta a vállát és felállt. Erre követtem és együtt kezdtük feltúrni a nappalit, valami cetli után.

Sokat mondott a házról, hogy nem volt sehol egy jegyzettömb. A falon egy kis kép lógott, az asztalon kis vázában pedig művirág foglalt helyet. Ki tudja mióta. Átugrottam a konyhába, hátha van ott valami, de nem volt. A lány ez idő alatt a táskákban matatott. Én már nem is papírt kerestem. Minden szekrénybe benéztem és minden ajtót kipróbáltam, hogy kiismerjem a házat. Mire végigértem a nyolc helységen, Viki már Edgár laptopját tette az asztalra és felnyitotta a fedelét.

Felnézett és rám mosolygott.

- Miért érzem azt, hogy te számoltál a géppel? - kérdeztem, mire a lány felkacagott – Hagyjuk – tettem hozzá halkan, majd leültem mellé.

Bekapcsolta a gépet. A rendszer aránylag gyorsan felállt. Ami igazán sokáig tartott, az a jelszó begépelése volt, holott a lány egyetlen hibát sem vétett és nem is gépelt lassan. Ez is Edgár egyik különös hóbortja volt. A jelszavai mindig valamelyik kedvenc könyvének kulcsfontosságú mondatai voltak, jobbára többszörösen összetettek. Viki entert nyomott, amit azonnal az asztal megjelenése követett.

- Miket tart Ed a gépen, ami ilyen jelszót igényel? - kérdeztem a lánytól, mire ő felém fordult, majd miután megveregette a gép oldalát, maga felé lökte a mutatóujja végét.

- A tiéd? – kérdeztem meglepve, mire a lány bólintott, majd megnyitott egy jegyzettömböt. Próbáltam reagálni, de igazából nem volt mit. Érezni lehetett, hogy Edgár nagy hatást gyakorolt rá az évek alatt. Látszott, hogy tényleg ő nevelte.

- Nem értelek – gépelte, mire azonnal felugrott a szemöldököm.

- Miért? – kérdeztem.

- Jöhettél volna te is Eddel – a lány számon kérő tekintettel nézett rám. Gondolom Ed is tőle tudta, hogy hová mentem.

- Elbíztam magam. – feleltem – Ledorival már sikerült elsimítanom pár ügyet. Tudod sok volt a zűrös ember a szállóban és az ő dolgukról simán lehetett tárgyalni.

- Akkor is hülye vagy! Tudtad, hogy Morten is ott van

- Tudtam. – feleltem – Őmiatta aggódtál?

A lány bólintott, de az arca továbbra is számon kérő maradt. A billentyűkre tette a kezét, de nem kezdett el írni. Vártam, hogy most mit akar kérdezni, de nem gondolkoztam az eshetőségeken.

Felém fordult, majd vizsgálni kezdett. Közel hajolt, majd ahogy meglátta az arcomon a foltokat, aggódva fordult a gép felé. Lassan érteni kezdtem, hogy mire akar kilyukadni.

- Selytetted, hogy ez lesz igaz? - kérdeztem tőle.

A lány bólintott.

- Egy dolgot árulj el nekem! – fordultam felé – Veled is ezt csinálta?