Élt valaha egy kegyetlen herceg, aki a csillagok között uralkodott. Rettenetesen hiú volt. Mindig úgy ragyogott, mint egy csillag. Az alattvalóinak kötelessége volt tudniuk azt, hogy a kedvenc édessége a habcsók, a kedvenc időtöltése a sakkozás, és soha nem fogyhattak ki a hajlakkból sem. A hercegnők, udvarhölgyek megölték volna magukat egyetlen csókjáért, hiszen amilyen kegyetlen volt, olyan elbűvölő is.

Volt egy kedvenc sakktáblája annak bábuival, amit még az anyjától kapott a szülinapjára. A bábuk aranyból, és ezüstből voltak, egy-egy akvamarinkővel kirakva. A hercegnek elég volt kettőt csettintenie, és a tábla máris előtte volt. Egy nap viszont szörnyű dolog történt. Az egyik cselédnek feltűnt, hogy sehol sincs a sakktábla. Az egész kastélyt végig kutatták utána. A herceg még nem tudta, hogy sehol sem találják a táblát, de aztán ebéd után jött a parancsszó.

– A sakktáblámat! – kiáltotta el magát Eric.

A szolgák megijedve néztek össze. Muszáj volt bevallaniuk az igazat.

– Öhm... Felség...

– Talán valami baj van? – vonta fel a jobb szemöldökét a herceg, már sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége.

– Hogy is mondjam? A sakktábla... Egész délután kerestük, de sehol nem találtuk meg.

Eric próbálta megőrizni a hidegvérét.

– Elveszett?

– De még megtalálhatjuk.

– Azonnal keressétek meg!

Így hát folytatódott a keresés. A herceg idegesen járkált fel-alá. Azért is volt ez számára olyan fontos, mert már a szülei nem éltek. Eric nem rég töltötte be a 18-at.

– Na jó. Ki látta utoljára? – kérdezte idegesen.

– Én a tegnap este a könyvtárszobába vittem – szólt egy cseléd.

– Utánam a könyvtárszobába! – indult el a személyzettel a fiú – Nos?

– Oda, az asztalra tettem le, de reggelre már nem volt ott.

– Felség! Mintha ezt a zárat feltörték volna – lett figyelmes az egyik szolga.

Valaki az éjszaka betört és ellopta a sakktáblát.

– Ez mégis hogy történhetett meg!? – csattant fel Eric, erre a személyzet összerezzent - Akárki csak úgy ki-be sétálgathat a kastélyomba, és elviheti a holmijaimat? Azonnal kutassátok át az egész királyságot! Ha valaki nem hozza vissza holnapig a sakktáblát, minden egyes bábujával, mindenkit lefejeztettek! Világos voltam!?

– Igenis!

A herceget ritkán lehetett kihozni a sodrából, de ha felhúzták, jobb ha senki nem állt az útjába.

A faluban éppen karácsony volt. Mindenki vidáman énekelt és táncolt. A kastélyban soha nem tartották meg a karácsonyt, ezért az emberek megijedtek, amikor a kastély katonáit meglátták a faluban. Az egyik katona észre vette, hogy egy kislány épp a sakkbábukkal játszik. Olyan 5 éves lehetett. A férfi azonnal odament hozzá, a kislány pedig csak nagy, kerek szemekkel nézte őt.

– Add csak ide azokat! – a katona megpróbálta elvenni a kislánytól a bábukat, de az egy szó nélkül elszaladt – Állj csak meg! – szaladt utána a katona.

A kislány a nővéréhez futott, akit Christie-nek hívtak. Christie egy 18 éves, világszép lány volt. Hosszú, szőke haja fürtökben omlott a vállára, és gyönyörű szép akvamarin színű szeme csak úgy ragyogott a karácsonyi fényekben. Anna-val sajnos árvák voltak.

– Christie! – szólította meg nővérét Anna.

– Mi az? Megmondtam, hogy ne nyúlj ezekhez! – jelentette ki a nagyobbik lány, amikor meglátta a húga kezében lévő sakkbábukat.

– Te vagy felelős a kislányért? – kérdezte a katona Christie-t, amikor hozzájuk ért.

– Igen, én vagyok. Őt hagyják békén, nem tett semmi rosszat.

– Akkor ti most velünk jöttök!

A katonák elvitték a két lányt a kastélyba.

– Felség! Megvannak a tolvajok.

– Ti most hülyének néztek engem? Ez a két törékeny virágszál? – akadt ki Eric, amikor meglátta a lányokat.

– Nézze! Találtam náluk pár bábut.

– Na és a többi?

– Azt majd ők elmondják.

– Nem mi loptuk el! Egy furcsa öregasszony akarta nekünk odaadni ingyen. Én nem fogadtam el, de biztos amikor nem néztem oda, Anna elvett párat. Nem tudom, hogy hol a többi – vallotta be Christie.

– Sajnálom! – bánta a tettét a kisebbik lány.

Eric bármennyire is dühös volt, nem tudott nekik ártani. Főleg a nagyobbiknak, ő igazán megfogta.

– Öregasszony? – kérdezte kétségesen a fiú.

– Simona... – szólalt fel az egyik cseléd.

– Az a vén szipirtyó! Keressétek elő azt a nőt, őket meg zárjátok be egy szobába!

Simona egy boszorkány volt, Eric keresztanyja. Mindig azon mesterkedett, hogy tegyen keresztbe Eric-nek, de ezúttal túl messzire ment.

– Befelé! – lökte be egy katona a két lányt a szobába.

– Most miért tartanak itt minket? – kérdezte szelíden Anna a nővérétől.

– Nem tudom, Anna – válaszólt Christie.

– Héj, az micsoda?

Anna Eric hajlakkja után nyúlt, és elkezdte nyomogatni, majd nevetett.

– Anna! Ezt nem szabad!

Eric pont akkor lépett be az ajtón.

– Te hozzá nyúltál a hajlakkomhoz? Cselédek! Foglalkozzatok vele egy kicsit. Játszatok vele, vagy mit tudom én, csak ne legyen láb alatt.

– Igenis! Gyere szépen – vezette ki az egyik cseléd Anna-t a szobából.

– Ha tudod hogy kinél van a sakktábla, akkor miért nem engedsz el? – szegezte a nagyobbik lány a kérdést a herceghez.

– Az is lehet, hogy csak hazudtál.

– Én nem hazudtam!

– Én viszont nem tudhatom ezt biztosra.

Eric elkezdett közeledni Christie felé, de ő csak hátrált. Végül már nem volt hová hátrálnia. A fiú átkarolta a derekát, és feléje hajolt.

– Mégis mit művelsz? – kérdezte elhalkuló hangon a lány.

– Csak engedd, hogy megismerjelek.

– Hagyd abba! Engedj el! Azt mondtam, hogy engedj el! – pofozta fel a srácot Christie.

Eric-et még soha senki nem ütötte meg. Ezután a lány ellökte magától és elszaladt. Ekkor pont szembefutott a nevető Anna-val.

– Megvagy! Ez a kis haszontalan felfalta az összes habcsókot – jelentette ki a cseléd.

Ahogy ezt Eric meghallotta idegesen lépett ki az ajtón. Mindenki a reakciójára várt.

– Csak... Csak hagyjatok engem békén! – azzal lelépett.

– Tudod mit, Anna? Gyere, süssük újra az összes habcsókot! – invitálta a nővére a kislányt.

– Jó - mondta az kedvesen.

Christie-ék neki is álltak sütni. A személyzet kíváncsi szemekkel leste, hogy mi fog ebből végül kikerekedni.

– Kész is van! – szólt fel a nagyobbik lány.

– Megkóstolhatom? – kérdezte a szakácsnő.

– Persze.

– Hm... Ez nagyon finom! Talán még jobb is, mint amit mi szoktunk készíteni.

– Köszönöm! Az anyukámtól tanultam, aki sajnos már nem él.

– Ezt meg kéne kóstolnia a felségnek is.

– Majd én beviszem neki – jelentkezett az egyik cseléd, és már el is indult a tálca habcsókkal – Felség!

– Hagyj békén!

– Hoztam egy kis habcsókot. Ez majd jobb kedvre deríti.

Eric vállat vonva megevett egyet.

– Ki sütötte ezt? – érdeklődött a jóízű falat után.

– A lány.

– Felség! Megtaláltuk Simona-t! – jelent meg hirtelen az egyik katona a boszorkánnyal.

– Hol van a sakktáblám te nőszemély!?

Simona felnevetett.

– Nem gondolod, hogy a viselkedésed már olyan gyerekes?

– És hogyha neki ez okoz boldogságot, akkor maga miért nem hagyja békén? – szólt bele egyszer csak Christie.

– Tessék? Nem kéne beleütnöd az orrod mások dolgába, kislány!

– Őt hagyd békén! – kelt védelmére Eric.

– Nocsak. Eric! Talán mégis vannak barátaid?

– Add vissza a sakktáblámat!

– Tessék, vedd el, ha tudod! – kezdett el játszadozni a boszorkány a herceggel felmutatva a táblát.

Eric neki futott volna Simona-nak, de az ellökte egy varázsütéssel, így a falnak csapódott.

– Eric! – kiáltott fel Christie ijedtében.

– Ah! – nyögött fel a fiú.

– Eljött az ideje annak, hogy ő is megfizessen – jelentette ki Simona.

– Miért csinálta ezt!? – vonta kérdőre a lány.

– Na nehogy már őt védenéd...

– Attól, hogy más, még nem biztos, hogy rossz ember. Ha az ilyenekkel rosszul bánunk, akkor azzal csak olajat öntünk a tűzre.

– Öhm... Christie, szerintem nincs jól a herceg – mutatott Anna a lassan elporladó fiúra.

Mivel ebben a világban csak egy csillagnak számított, annak a varázserőnek köszönhetően elvesztette a fényét, a csillogását.

– Eric! – fogta meg a nagyobbik lány a srác kezét.

– Christie... Belátom, nem kellett volna annyira önzőnek és hiúnak lennem. Így most már az uralkodásomnak vége.

– Nem, ez nem igaz. Túl fogod élni!

– De legalább nem csak én fogok meghalni, hanem azok is, akik hozzám tartoznak – szegezte hirtelen a tekintetét Eric a boszorkányra.

– Hogy? – kérdezte az értetlenül.

– Eric! Nem! – kiáltott fel a lány.

Christie kezéből már csak Eric maradékai porban hullottak szét.

– Christie! – szólítgatta a lány húga.

Christie felnézett, és körülötte a személyzet is egytől-egyik porrá vált.

– Mi folyik itt? – kérdezte feleszmélve.

– Beteljesül az, amit Eric mondott – jelenette ki Simona, de ezek voltak az utolsó szavai, mert már ő is porrá vált.

Ezek után a kastély elkezdett omladozni.

– Christie! – félt egyre jobban a kisebbik lány.

– Futás!

Utánuk már csak egy nagy romhalmaz maradt. Egy sakkbábu, a király bábuja odagurult Anna lábához.

– Christie, nézd! – mutatott rá.

A lány felvette a bábut, és elmosolyodott.

– A hiú csillagherceg uralkodásának ideje lejárt. Sakk-matt!

Ezután minden karácsonykor az égen megvillan egy csillag egy másodpercre, majd a fénye örökre kialszik.