Születés, halál, szerelem, fájdalom, félelem. A hétköznapokban megfeledkezünk arról, hogy konkrétan mi is tart minket életben. Egy dobogó szív, melynek hangja aszerint zenél, hogy éppen hogyan érezzük magunkat. A hétköznapi robotolásban ez eszünkbe se jut, viszont amikor egy kisbaba megszületik, egy szerettünk meghal, összekötjük életünket a szerelmünkkel, nagy fájdalmak közt elveszítünk valami fontosat, vagy menekülünk valami elől, százszor olyannyira képes a szív hangja zenélni. Százszor olyan hangosan és százszor olyan erősen, mint általában. A füledben hallod a lüktetését, a tested izzadni kezd, remeg a kezed, elgyengülsz, arra sem emlékszel, hogy mi történt pontosan. Magára, a történésre nem, de az érzésre annál inkább, ami vagy jó, vagy rossz hangulatot váltott ki belőled. Tudod-e, hogy az milyen? Tapasztaltad valaha is? Érezted már magad olyan boldognak, hogy a szíved majdnem kiugrott a helyéről, vagy ha nem, te magad tépted volna ki onnan, hogy ne fájjon tovább? A szív hangja a szív zenéje. Széles skálán mozog az ő lejátszási listája, és egészen biztos, hogy néha még el is sírod magad. Most éppen mit játszik a szíved? Az enyém egy csendes számot. Csendeset, de nyugtalanítót, és ez már egy jóideje így van, már nem számolom, hogy mióta.