A becsületessége csak álarc volt. Egy csaló álarca. Pedig milyen szép volt az az álarc, milyen őszintének tűnt, de az értékes nemesfém nem volt más, csak egy olcsó gipszutánzat. Milyen jószívűnek és igazságosnak látszott, de lám, mindent ellopott tőlem. Sajnos nem csak a vagyonomat, a pénzemet, a kincseimet, hanem a szívemből is magával vitt egy darabot. Most más csinos lányoknak adja elő a színjátékát. Másra mosolyog hazug ajka és másra ragyognak csalfa szemei. Mást csalogat az ágyába, hogy aztán egy hűvös hajnalon kifossza az áldozatát és lelépjen a megszerzett zsákmánnyal. Hol van itt a becsület? A hamis álarcban? A te hamis álarcodban? Mindannyian csaltunk már egy kicsit az életünk során, akár a szeretteink, akár a saját érdekeinket nézve, és van, hogy ezt be sem akarjuk vallani, mert félünk a megtorlástól. Attól, ami igazából járna nekünk a bűntettünkért. Azt már nem tudjuk vállalni. Ha fáj, sem számít, a bűntudat, a lelkiismeret itt már édeskevés. Becsületnek itt már rég nincs helye.