Lement az öt tanóránk, az utolsó duplarajzot élveztem, és szerencsére nem azokat a furcsa jeleket rajzoltam, á nem... Csak azt rajzoltam le, ahogy egy tizenhat szirmú világokék lótusztból előbújik Visi Uddha, a lótuszt egy kékruhás, kékhajú nő tartja, alatta a Visuddha Réalether felirat volt. Csak aztán rajzoltam a jeleket, meg a kódokat. Nem tudok hazudni, ez van, így is, ha hazudok, tüsszentenem kell, nem tudom, miért. Visuddhát is letüsszentettem, mármint a rajzot. Pedig olyan jó rajz volt! Nagyon büszke voltam rá.

Úgy döntöttem, erről beszélnem kéne egyik teológusnak készülő barátommal, Samuel Blue-val. Sam volt az egyik legrégibb barátom, szinte minden filozófikus, vallási, kultisztikus dologgal foglalkozott egyszerre, átlátott miden összefüggést, és még használni is tudta ezeket mágikus képességként, de ezért nagy árat fizetett: szegény srác vak volt. De mégis, az aurákat látta, nekem fehéres-világoskék volt, és azt mondta, a 16-os és az 5-ös számokat tudja az aurámhoz kötni. Szerintem ez jel, a világoskék ötös, Visuddha Réalether, Visi Uddha pozi, a tizenhat szirmú lótusz.

Csakhogy Sam a szülei halála után a Lord Gondozóintézetbe került, amit APC leghíresebb milliárdosa alapított és tartott fenn, Christopher Lord. Régi ismerősöm. Esélyem sem volt találkozni Sammel.

Végül megnéztem az üzeneteim, hátha írt már Luke. "Ezt mr. Peterson írta." - lepődtem meg. Mr. Peterson volt a város rendőrfőnöke, és mindig szólt, ha kellett a segítségem a bűnüldözésben, mert kihallgatásban nagyon jó voltam.

"Siessen, tudjuk hol van Steallord." - írta. - "A helyjelzet 5161711213141Vi140Mu15416.

A várost bonyolult rendszer alapján osztották fel, senki nem jegyezte meg, melyik pont hol van, kivéve a kód kitalálója, Lord és emberei a Lord Technologies cégnél. Szerencsére GPS létezik, és az elvezet a megfelelő helyjelű ponthoz. "Megint Vi, 5, és 16. Valami készül." - gondolhattam volna, de sosem hittem az összeesküvés-elméletekben. Pedig ez akár meg is menthetett volna.

Sötét, hosszú sikátor közepe volt a város bűnözőjének búvóhelye, de a sűrű köd miatt semmit nem láttam.

- Ő lesz az. - hallottam egy baljós hangot talán bal felől.

- Ő az, Kharinnausz lánya... - mondta egy másik.

- És végre egyedül van...

- És a Mester elégedett lesz, mert elfogtuk...

- Elhallgass, még meghallja!

- Bocs.

- Hahó, van itt valaki? - tettettem az ártatlant, aki semmit nem hallott.

Erre semmi válasz. Jellemző. De mit is vártam? Hát... Talán azt, hogy az életem nem egy horrorfilmbe csap át egyik pillanatról a másikba.

- Fuss Vicky, fuss! - mondta nekem egy srác a sikátorban felém rohanva.

- Miért, állj! - mondtam. A fiú meglepetésemre megállt. Megkérdeztem, miért fussak, és csak akkor ismertem fel a tolvajt, akit üldöztem, Luke Steallordot. Azt a ruhát viselte, amit a másik Luke, 5.B ügynök is. Még egy sétabotszerű, világoskék nyelű, fekete kővel díszített talán varázsbot volt a bal kezében, a jobban pedig egy fekete gerincű világoskék könyv volt.

Akkor értettem meg, hogy Luke Steallord és Falzerivér ugyanaz a személy.

- Te vagy 5.B? - kérdeztem.

- Igen. - vigyorodott el egy pillanatra Luke, majd elkomorodott. - Te pedig a leendő 5.A, igazi születési neveden Veronica Réàlaqua. Gyere, mert különben elkapnak! - azzal futni kezdett.

- Kik?

- Kharinnausz szolgái. Gyere már, Vera! Itt akarsz meghalni...?

Természetesen nem akartam meghalni, hittem is, nem is Luke-nak. Utánafutottam, és egyszer csak egy kör alakú terembe értünk, ahonnan egyforma távolságban hét folyosó csatlakozott be. Az elsőnek falai és padlója piros, a másodiknak naracssárga, a harmadiknak citromsárga, a negyediknek zöld, az ötödiknek világoskék, a hatodiknak indigókék, a hetediknek lila.

- Dahlia, megjöttem! - kiáltotta Luke.

- Luke! - hallottam egy tizenhét év körüli lány ijedt és mérges hangját, és a lány előlépett a piros folyosóról.

Piros pólót, fekete farmert, feketés-piros köpenyt, piroscsíkos fekete cipőt viselt, és egy hosszú, piros nyelű, fekete kövű varázsbotot tartott a bal kezében. Bal csuklóján egy ásványkarkötő volt, hétféle színű kővel, a folyosók színeinek megfelelően. Jobb karján egy gránátköves ásványkarkötő volt, kezében egy fekete markolatú, vörös pengéjű kard. Jobb vállára fekete tegezt helyezett, benne fekete-piros tollú nyílvesszőkkel. Másik, bal vállára vörös idegű, fekete fájú íj volt erősítve, csuklyája nem takarta el ijedt, de iszonyatosan dühös arcát. Szeme vörös volt, de az egyiket hosszú, barna haja takarta el.

- Te vagy... - kezdtem, és az emailjeimet nézegettem.- Dahlia Regina Réabornepour?

- Te vagy Veronica Réàlaqua? - kérdezett vissza.

- Igen, ő az. - mondta helyettem Luke. - Vera, ő itt Dahlia, 1.B ügynök, Muladhara-. Aniplancityben Diana Hudsonként hallhattál róla.

- Te vagy a lány, aki öt éve eltűnt? - lepődtem meg. - Az egész város téged keresett!

Még csak nyolc éves voltam akkor, de tisztán emlékszem, volt egy ilyen eset, amit nekem kellett volna megoldanom, de a testvérvárosunk, a kaliforniai Dorpieville nyomozóján is kifogott az ügy...

- Én vagyok. Luke, mutasd meg Verának a szobáját! Én Kevinhez megyek, segítségre szorul. - azzal Dahlia elrohant.

"Szimpatikus..." - gondoltam magamban.

Luke elmondta, hogy a szobám a világoskék folyosó jobb oldali, fehér alfolyosóján lesz, az övé pedig a fekete alfolyosón, balra.

- Saját konyhád, fürdőszobád, étkeződ, vendéglátó szobáid, mindened van, ami kell, még edzőterem is. Jut eszembe, ott vár egy kis meglepetés. Veled megyek, szeretném látni a reakciód.

A fehér alfolyosó tényleg fehér volt itt-ott világoskék pöttyökkel. Balra a második szoba volt az edzőterem, különféle akadályokkal és bábukkal. A közepén pedig...

- Ez lesz a te páncélod, Veronica Réàlaqua. - mondta Luke.

A bábun egy páncélruha volt, felső része olyan, mintha halpikkelyek borították volna, a fehér pikkelyek között megjelent egy-két kék is, középen a számomra már nagyon ismert szabályos háromszög a három súlyvonalával és a beírt körrel, teljesen kék színben. A páncél alsó része combközépig érő, világosszürke fémszoknya volt, egyik sarkában az általam lerajzolt "szem a holdban"-jellel, alatta rövid fémshort volt, rajta kék holdsarlókkal. Volt még egy térd aljáig érő, hegyes végű és sarkú fémcsizma, mintája hasonló volt a short mintájához. Volt még hozzá vállpáncél, egy fel-és alkarpáncél, és egy hosszú, széles, kék köpeny. Kaptam még fegyvereket is, egy fehér varázsbotot, amin mint egy inda, kúszott fel egy világoskék csík, végén világoskék energiát tartalmazó kristálygömb volt, körülötte hat vízcsepp, piros, narancs, sárga, zöld, indigókék és lila. Kaptam még egy fehér markolatú, kék pengéjű kardot, ami szinte vibrált a közelemben, egy fehér tegezt benne kék-fehér tollú nyílvesszőkkel, és egy világoskék idegű, fehér fájú íjat. Mindezekhez még egy hétszínű csakrakarkötő, egy kék köves karkötő, egy olyan kis háromszög-izé, és egy csakrafamedál járt, mint anya keleti ezoterikus könyveiben. Plusz vész esetére egy világoskék sisak.

- A csakrakarkötő és a medálok a kommunikációhoz kellenek.- mondta Luke. - Az a háromszög egy Fano-sík, a lényege, hogy 7 pontnak 7 egyenessel kell összekötődnie úgy, hogy 1 egyeneshez 3 pont, 1 ponthoz 3 egyenes tartozik. Hogy tetszenek a cuccok?

- Tyű. - többet nem tudtam szólni. A világoskék volt a kedvenc színem, az aurám színe, Visi Uddha színe, Visuddha Réalether színe, és a fehér is egészen közel állt hozzám. Akkor pedig kaptam rengeteg olyan színű cuccot. - Még volnának kérdéseim.

Abban a pillanatban viszont Luke csakrakarkötője fehéres-pirosas színnel felragyogott, és egy kép vetült a srác elé, mintha Skype-olt volna.

- Este vacsora és tanács, értesíts mindenkit! - mondta egy 18 év körüli, sötét hajú, vörös szemű srác, Kevin Peter Ertzroth.

- Kevin, miden oké? Valami csatát látok a háttérben.

- Csak Kh. meg akarja szerezni az ajnáusokat... Mindegy a ragozás. Itt van Dahlia is, tartja a frontot.

- Jó hír: megvan 7.A és B. Thomas értük ment.

- Helyes, de beszéltem vele, Kh. serege őket is el akarja fogni. Ti maradjatok ott, és védjétek Réàlaquát! Majd jelentkezem. - azzal a hívás véget ért.

Luke biztosított róla, hogy Kevin válaszol majd nekem, és kimentünk a központi terembe. Leültünk egy kör alapú asztalhoz, és mondta, hogy addig is ismerjem meg a többi testvéreinket is. Ritkás, szőkésvörös hajú, nagyjából 16-17 éves lány lépett be narancssárga-fekete csíkos szerelésben.

- Elizabeth Agnes Musicafirron vagyok. - mondta. - Te pedig Veronica Réàlaqua.

- Igen, én. - mondtam.

Beszélgetni kezdtünk, és megállapítottam, hogy egyedül szeret dolgozni, de mégis függ másoktól, több... hm... viszonya is volt, nem ért a művészetekhez, nem is kreatív, és minden vallást tagad. Pedig az Elizabeth név jelentése Istennel való esküvésem, de mindegy. Többször vágyott mások életére, de meg is értem, szomorú élete volt. Amíg beszéltünk, Elizabeth többször szívott el egy-egy cigit, legalább kétszer húzott meg egy italosüveget, és idegességében egyesével tépkedte ki a hajszálait, közben csak nyavalygott, hogy pedig ő annyi mindent tett már az emberiségért. Na igen, én sem akarnék ő lenni.

"És Elizabeth fél a férfiaktól." - mondta nekem Luke valahogy úgy, hogy csak én halljam.

"Ne ijeszgesd akkor." - mondtam neki, hátha cukkolhatom kicsit. Fel se vette, de azért egy pillanatra elvigyorodott.

- Clara Evelyn Solaropti? - kérdeztem egy éppen érkező lánytól. Tejfölszőke haja volt, vége citromsárgára festve, ruhája hosszú, sárga volt, fehér csipkével, mint akár egy hercegnőnek. Alig két évvel lehetett idősebb nálam.

- Igazából a Clary-t, az Evy-t vagy a Lynt jobban szeretem. - mondta, és kezet rázott velem. Hirtelen valami megnyugtató melegség járt át, mire mindketten elmosolyodtunk. - A ruha... csak szeretem ezt a ruhát, és a tiszteletedre ezt vettem fel, Vera. Lukey, veled mi a helyzet?

- Semmi különös, Clar. - mondta Luke kissé bosszúsan.

- Ja, nem szereted a Lukey-t.

- Nem igazán.

- Nicholas Oswald Drackterr. - mutatkozott be egy fiú, Clarával egyidős, barna hajú, sárga, enyhén hüllőszerű szeme őrülten villogott, és az a művigyor, amivel köszöntött... Aztán kézrázás után egyszerűen rettegtem mindentől.

- Nick, tűnés kifelé! - kiabált rá Clara, és Nicholas kelletlenül bár, de elment, és visszatért a lelki nyugalmam. Nem értettem, mi folyik itt. - Bocsáss meg, az aurája...

- Betty Rose Naturalouva vagyok. - mondta valaki, és egy teljesen zöldre festett hajú lány libbent egy székre, közben Nicholast is berángatva.

- Ez festés? - kérdeztem. - Csak olyan... jól fed...

- Nem, zöld a természetes hajszínem, és egy kis barna. Kérsz egy áfonyácskát?

- Mit? - kérdeztem, és egy kis, élő áfonyácska pottyant a kezembe.

- Visuddhanátus Vera. - mondta az áfonya. Úgy döntöttem, hogy majd egyszer én, Viola és Anais közösen neveljük érett áfonyává.

Rövid beszélgetés után megállapítottam, hogy Betty kicsit Clarára hasonlít, hobbija minden, ami természettel, gyógyítással kapcsolatos, és állítólag egyszer Nicholast is meggyógyította. Mármint kedvesebb lett tőle, vagy mi.

- William Alfred Healhater vagyok. - mondta az utolsó, nálam idősebb testvérem unottan. William Betty tipikus ellentéte volt, nem mintha Clara és Nicholas nem egymás tökéletes ellentétei lettek volna.

- Csak ennyi? - kérdeztem kissé nagyvonalúan.

- Igen, "csak". - mondta Nicholas.

- Megvan a maradék is! - jelentette be Elizabeth. - 6.A Samuel Aron Allészéa, látnok, de amúgy vak, 6.B Jasmin Blanca Nosee, tökéletes ellentéte. 7.A Kate Sophie Cosmomaster, nagyon...sahasrarás, Ian Dominic Parkinson az ellentéte.

- Végre itt vagyunk. - toppant be Kevin és Dahlia Sammel és Jasminnel, és Thomas Kate-tel és Iannel. Kevin tipikus vezér volt, állapítottam meg. - Tanácselőrehozás most helyben, azonnal. Sok megbeszélni valónk van.