Harry J. aznap Litákkal töltötte a napot, mr. és mrs. Sharp Csakraella anyámat foglalta le, a beszélgetésbe Lady Anasthasia, mr. Peterson és a három mágusunk is belefojt, így én, a barátnőim, a testvéreim és Mike Lord nyugodtan beszélgethettünk, a felnőttektől függetlenül.

- Utálom, ha gyereknek néznek minket! - morogta Kevin, és mind egyetértettünk.

- Na és, mikor kezdesz el tanítani? - kérdeztem. - Az én házamban...?

- Dahlia szülinapján. - mondta Kevin, és Dahlia felé biccentett.

- Nem felejtetted el... - lepődött meg Dahlia.

- Dahlia, mindig villog a karkötőnk a közelgő szülinapok alkalmával.... - mondta Luke.

- Ünneprontó! - mondta Kate.

- Istenem, de unalmasak vagytok! - mondta ásítva Mike.

- Akkor húzz el, a beszélgetés fakultatív program. - mondta Thomas, és Mike először vonakodva bár, de elment a szobájába, messze a Bázis területétől.

Én, Viola és Anais elindultunk a szobámba, Kevin és Dahlia pedig elkezdték rendszerezni a muladharánus iratokat.

- Szín a vörös. - mondta Kevin.

- Én is tudom... - morgott Dahlia. - Testrész az a hülye fejed.

- Nem. - nézett fel zavartan Kevin, aztán felnevetett. - Illat az a fura vegyesparfümöd.

- Az csak pénzszag! - méltatlankodott Dahlia. - Nem parfüm! A szerencse-egydollárosom szagát érzed.

- Na jó, menjünk! - mondta Anais, majd elmentünk a szobámba, az ötödik folyosó jobb oldali mellékfolyosójára.

Ismét elkápráztatott az egész szoba és kiépítése. Tizenhat szirmú lótusz alakú volt, teljesen kékre volt festve, a padlószőnyeg mintája a tizenhat szirmú lótusz volt, közepén lefelé mutató háromszöggel, benne egy beírt körrel, ami a telihold akarna lenni. A szobát halvány, kék fény járta át az átvilágított opál-és kalcedonkristályok miatt. A plafonba kék ásványokat "ültettek", fölöttük voltak a lámpák. Igaz, hogy lehetett volna használni normális lámpát, de nem akartam. Néhány füstölő állt magányosan egy kék asztalkán, és a jegyzetfüzeteim.

És ott volt a fehér-világoskék csíkos levél is benne Visi Uddha pozival és Áfival. Azt nem tudom, Áfi hogyan fért be a borítékba, de szerencsére nem áfonyasűrítménytől tocsogott az asztalom.

- Uramisten, hol van Áfi?! - estem kétségbe, és keresni kezdtem a kis visuddhanátus áfonyát.

- Segítség, megfulladok! - hallottam egy vékony hangocskát az ágyam alól.

- Mi a fene...? - kezdte Anais, majd Viola előhúzott egy sárga dobozt, a kulcslyukból kék fény áradt.

Hozzáértem a dobozhoz, majd hangosan visítottam, és a dobozt darabjaira hullott.

Anais és Viola elhűlve nézett rám.

- Ha ez visuddhanátus képesség, nem süketülsz meg?! - kérdezte Viola.

- De. - mondtam vérző fülemet tapogatva. - Eddig sose csináltam ekkora erővel... Nem is tudom, hogy sikerült. Aúh.

- Ez ijesztő egy kicsit. - mondta Anais. - Nem vagy teljesen ura az erődnek.

- Mike a tesód? - kérdeztem végül.

- Féltesóm. Lady Anasthasia nem az anyám. Utálom Mike-ot, Anasthasia viszont...

- Nagyon úrinő? - segítette ki Viola, mire Anais bólintott.

- Valami titkotok? - kérdeztem, de csak a fejüket rázták. - Oké, Liták és Harry Jones a nagyapám. Ugye, Anais-nek Liták, Violának Harry J...

- Jó isten, bűnöző polgármester a nagyapám! Nem kéne szólni a szüleinknek? - kérdezte Viola.

- Nem, Harry nem akarja, hogy tudják.

- Érthető, végül is halottnak hittük. Mármint nagyapaként. Csakraella sem tud róla?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - És Lord sem, ami kész csoda, mert a várost érintő ügyekben ő az első, aki mindent tud.

- Hé, találtam valamit! - mondta Anais, és köré gyűltünk. - Horatio Magica naplója. Úgy tűnik, elhagyta.

- Vagy Nicholas ellopta, és rám akarta kenni a dolgot. - motyogtam halkan. - Egyszer elkapom a grabancát annak a beteg állatnak!

- Vera, ő a bátyád! - emlékeztetett Viola. - És egyelőre ő az erősebb.

- Igazad lehet. - mondtam.

Vörös színnel villogni kezdett a karkötőm, és nem tudtam eldönteni, hogy Dahlia vagy Kevin-e az. Dahliára tippeltem, mert mintha a nőnem jelei bontakoztak volna ki a fényből.

- Vera, tudnátok jönni? - kérdezte Dahlia. - Tesói megbeszélés. Viola és Anais is jöhetnek.

- Oké, ott vagyunk, egy másodperc! - mondtam, megfogtam a csakrafa-medálom, barátnőim belém kapaszkodtam, és behunytam a szemem.

Ez egy újfajta teleportációs módszer volt, amit Thomas a mágusokkal talált ki, természetesen Kevin és Dahlia beleegyezésével. Valóban egyszerűbb volt, mint sétálni: csak meg kellett fogni valamelyik csakramedálomat, a fát vagy az új Kundalini-szimbólumot, rágondolni arra a helyre, ahova menni akartam, és hamar oda is értem.

Kinyitottam a szemem, és a Csarnokban voltunk, a Nagy Bölcs Öreg mellett. Na igen, Thomas azzal is számolt az áttelepítéskor, hogy a Csarnok közepén, a régi asztal helyén fog állni a fa. "Vajon nagyapa odabent van most?" - tanakodtam, mert ha igen, akkor ezentúl ő is részt vett akarva-akaratlanul a megbeszéléseken.

Most nem volt asztal, sem szék, helyettük csakramintás, indiai ülőpárnákon ültünk, amivel tegnap anya dolgozott a tárgyalás előtt, alatt és után is. Emlékszem, anya azt mondta utána, hogy fejbe vágta volna Lordot egy muladharás párnával, ha nem vitték volna be a börtönbe, de szerencsére nem kellett "bemocskolnia az ő kisfia párnáját annak a hitvány, pogány gazembernek a vérével és egyéb belsőségeivel"...

Pedig azt hittem, hogy anya nem keresztény, hanem hindu.

- Nem is vagyok keresztény. - mondta anya. - De ő sem az. Ő lehet pogány, nekem viszont megvan a saját vallásom.

- De az ő vallása a harmoneriai politeizmus. - mondtam. - Persze ezzel nem védeni akarom, csak azt mondom, ő is vallásos.

- Ha neked az vallás, amit ő művel... - mondta anya elgondolkodva. - Na mindegy.

Ha belegondolok, egy harmoneria félisten és egy majdnem déva, azaz angyal keresztény gyermeke vagyok, és egyik vallásnak sem vagyok őszinte híve. Ez érdekes, és talán választok majd egyszer magamnak vallást. Kezdem megszeretni a hinduizmust.

A többiek is megérkeztek, és leültünk Nagyapa köré (én már csak így fogom hívni a Nagy Bölcs Öreget, mert a Cdani Cadin Anicianin kicsit hosszú név, és nem akarom a fát az ember Litákkal összekeverni).

- Örülök, hogy mind itt vagyunk. - kezdte Kevin. - Tudjátok, szeretnék tartani egy kis "csakratan" oktatást néhány személynek, többek között annak a rendőrfickónak, aki elvitte Lordot a börtönbe. Ehhez viszont rendszereznünk kell az összes ismeretet, nem csak a muladhara csakráról, a többiről is. Szeretném, ha holnapra végeznétek vele, hogy június 2-án, Dahlia szülinapján megkezdhessük a szelektálást és az oktatást. Úgy gondolom, csakránként kéne tanítani, és végül keresünk valakit, aki az egészet összefoglalná, összefüggéseket tanítana, satöbbi. És lehetne egy kis hindu mitológia is, plusz harcművészet, esetleg egyéb keleti kultúrák, mit szóltok?

Nicholas és Clary zavartan nézett össze, majd a két muladharánusra néztek.

- Valami gond adódott? - kérdezte Dahlia.

- Te mondd el. - bökte oldalba Clary Nicholast.

- Miért én legyek a rossz hír hozója? - csattant föl Nicholas. - Mindig a bírót és a hírnököt nyiffantják ki...meg engem!

- Bökjétek már ki! - mondta a két muladharánus.

- Amikor Kharinnauszék felfedezték a régi bázisunkat, azt a parancsot kaptuk, hogy gyújtsuk fel az iratokat. - kezdte Nicholas, sárga szemében lángcsóvák látszottak, annak a napnak az emlékei.

- És eleget tettünk a parancsnak. - mondta Clary zavartan, aranysárga szeme ikerbátyjára tévedtek. - Agni tűzisten segítségét és áldását kértük, de...

- Az iratok nem pusztultak el. - folytatta Nicholas, és mintha egy kicsi csalódottságot láttam volna az arcán, aztán újra a csodálat arckifejezése lett úrrá rajta. - Aztán Agni és a manipuránusok mind megjelentek, és azt mondták... azt mondták...

- Mit? Mit mondtak? - kérdezte Dahlia kíváncsian.

- "Nicholas és Clara Manipura, még nincs itt a pusztulás ideje..." - mondta Nicholas. - Azt mondták, ketten együtt erősebbek vagyunk a pusztulásnál...

- És a tekercseket egy tűzfal őrzi a folyosókon, és minden folyosót tűz járt át, de nem pusztított el mást, csak a szörnyeket emésztette el.

- Gyönyörű volt. - áradozott Nicholas. - Ahogy az aranyló, isteni tűz belülről égette szét az árnyfarkasokat és pokolkutyákat, aztán az elpusztított lények tetemei arannyá váltak, a tűz pedig csak égette, tökéletesítette áldozatait...

- Tehát van tekercs és arany is. - mondta Kevin.

- Igen, Muladhara. - mondta Nicholas, és újra felvette cinizmusának álarcát. - Van, de Agni tüze őrzi az egészet, és nap mint nap járnak még oda Lord emberei. Ixivaz Wail és Indn Lunv emberei már mind odavesztek. Ó, ha láttátok volna azt a rengeteg kínszenvedést, ahogy elpusztultak...! Még ti is gyönyörötöket leltétek volna benne, bátyáim, nővéreim, öcséim és húgaim! Na meg persze ti is, Anais és Violina.

- Viola a nevem. - mondta Viola.

- Nicholas, egyedül te élvezted volna. - mondta Thomas, de a manipuránus fiú már nem figyelt.

- A Mennyei Tisztító Tűz...! - ismételgette lázasan, és sárga szemében még mindig azok a lángok tükröződtek.

Életemben először féltettem második legfiatalabb bátyámat, de mintha Clary is transzba esett volna, de kevésbé látszott ez rajta, és sokszor csak megrázta a fejét, és ismét figyelt.

- Manipuránus betegség. - suttogta nekem Luke. - Lord elátkozta őket, hogy ha meglátják az Isteni Tüzet, sose felejtsék el, és a rabjai legyenek sokáig.

- Meddig?

- Évekig, vagy amíg másik tűz vagy víz ki nem oltja őket.

- De ha a víz... meghalnak! Ezek alapján...

- Az én vizemtől nem.

- Ezért vagy Nicholas-szal! - döbbentem rá.

- Igen, ezért vagyok Nicholas-szal. Kevin és Agnes kért erre. Tisztában vannak vele, mi a káros szenvedély. Clary egy kicsit könnyebb eset, de Nicholas... kétmilliószor meghalt volna, ha nem vagyok. Viszont egyre komiszabb velem.

- Ennek ellenére segítesz rajta. Jó testvér vagy.

- Tudom. De inkább rabszolga.

Kevin ijedten nézett Nicholasra, aki valami himnuszt dúdolt Agninak. Betty meghallotta a beszélgetésünket Luke-kal, és egy szót súgott a fülembe: Anais.

- Szerinted... - kezdtem. - Ú, te jó ég!

- Két szerelmes pár... - kezdte Betty, aztán komolyra fordította a szót. - Igaz, ez muladharánus év, de muszáj vagyok foglalkozni velük. Nagyon betegek mindketten.

Lassan bólintottam, majd Kevin kijelentette, hogy a tanításhoz szükséges ismereteket anyából és az ősökből szedi ki. Ha már nem talált több szakirodalmat.

- Nem tehetünk mást... - mondta Kevin, majd Dahliához fordult. - Te pedig, kérlek, nézd meg a régi bázist Thomas-szal!

- Rendben. Mindenki tudja a dolgát? Szerezzetek infókat az ősöktől!

Mindenki elment a maga dolgára, de Kevin még magához hívta Dahliát, Thomast, Agnest, Betty-t, Williamet és Luke-ot. Én pedig - mivel olyan jó szokásom ez - hallgatóztam.

- Vigyázzatok a manipuránusokra, kérlek! - mondta Kevin. - Lassan itt a nyár, és ők már a Naptól is képesek spontán kigyulladni. Istenem, Kundalini, segíts, takard el a Napot!

- Kevin, tudod, hogy a Napfogyatkozástól elvonási tüneteik lesznek. - mondta Agnes. - Amíg a fák között vagyunk, nincs baj.

- Köszönjük, Nagyapa! - mondta Dahlia halkan. - Viszont azt hiszem, Luke-nak nehéz dolga lesz.

- Tudjátok, az a gyanúm, hogy Nick belezúgott Anais-be. - mondta Betty.

- Ezt inkább hagyjuk! - mondta Thomas. - Vérfertőzés, még csak az kéne!

- Inkább vigyázok rá! - mondta gyorsan Luke. - De csak akkor, ha Vera is segíthet.

- Legyen, ahogy szeretnéd. - mondta Kevin, majd a kis csapat eloszlott.

- Megint hallgatóztál? - kérdezte tőlem Luke, amikor elhaladt mellettem.

- Kicsit? - mondtam tétován. - Nagyon?

- Kérlek, ne terjeszd azt, amit hallottál! - mondta Luke.

- Én tudtam róla. - lépett elő Kate.

- Én is sejtettem, de... - mondta Sam. - Nem gondoltam volna, hogy a manipuránusoknak is készült átok.

- Ez van. - vonta meg a vállát Luke, majd búcsút intett, és elment Nicholasért. - Nem csak mi vagyunk az átkos kiválasztottak.

Én, Sam és Kate lassan sétáltunk, fel a felső szinteken át a palota körüli erdőben.

- Mindegyik fa él és mozog. - mondta Kate, és nagyot szippantott az erdei levegőből.- Élettel teli az egész, nem olyan, mint Aniplancityben.

- Ott sosem tudhatod, hogy egy emberi szív dobog a fában, vagy tényleg növény-e. - mondta Sam. - Főleg amióta Cooper a polgármester. Mindenkit, aki ellenszegül neki, a mágusok növénnyé és állattá változtatnak. Sokan visszasírták Harry Jones-t.

- Ez szörnyű. - mondtam. - Van egy gesztenyefa a házunk előtt. Remélem, ha egyszer egy nyulat és egy békát látok alatta ülni, nem a szüleim azok.

- Vera, talán a szüleid nem is élnek. - mondta Sam szomorúan. - Akárhol lehetnek.

- Lady Anasthasia megóvta őket az átváltoztatástól. - jöttem rá. - Én így hiszem. Még mindig a pincében vannak. Megúszták.

Sam átkarolta a vállam, én pedig reménytelien gondoltam arra, hogy egy nap kiszabadíthatom a szüleimet.