- Erre gondoltam. - nézett fel Gustav a szemüvege fölött.

- Így már értem. - lepődött meg magán Andy.

- Avassatok már be! - nyugtalankodott George.

- Nem csak Tom, de Medi vágyát is beteljesítjük azzal, hogy Tomot odavisszük. - magyarázta Bill.

- Ez tényleg egy szerelmes könyvbe illő kapcsolat, már nem azért. - nevetett George.

Bill grimaszolva mászott vissza csendben testvére mellé, aki még mindig el volt veszve a felhők nyújtotta látványban. Vagyis inkább, az emlékek felhőjében.Gustav és Andy már szakadtak a röhögéstől, George meg még mindig nem tudta miről van szó.

"Hát ha nem mi, akkor senki más nem csinálna ilyen fenomenális bulit! Felelsz vagy mersz, az örök kedvenc. És voltam olyan hangulatban a sok puncstól, hogy a leggonoszabbik énemet előhozzam. Pörgettem is. Az üveg szája felém nézett, míg a másik vége Petric felé.

- Felelsz, vagy mersz, Petric drágám? - vigyorogtam rá sunyin.

- Egyikkel sem úszom meg. - tépte meg a haját. - Merek.

- Fuss egy kört a hotel aulájában, a rózsaszín, macis alsógatyádban! - csillant fel a szemem.

Medi - Petric egy null.

Petric sóhajtva, már már sírva vetkőzött. Kamerák elő, követtük őt a liftbe az alsónadrágjában, majd az aulában elbújtunk egy tuja mögött. Petric végig futott rajta, míg a turisták és a vendégek vagy röhögtek, vagy eltakarták gyermekeik szemét, vagy videóztak ugyan úgy. Hatalmas siker!

- Nesze! - mérgelődött a liftbe lépve.Nem tudtuk, hogy támasszuk meg magunkat, annyira nevettünk."

- És én azt hittem, csak mi vagyunk ennyire fogyatékosok, de most komolyan. - nevetett fel George.

- A magad nevében beszélj, barátom. - mosolygott rá Gustav.

- Na olvassuk tovább! - törölte le könnyeit Andy.

"- Felelsz, vagy mersz Miss. Medison? - kacsintott rám Adam.

- Istenkém, inkább felelek. - nevettem el magam Adam fején.

- Hmm.. - gondolkodott el. - Ha lehetne egy gyereked attól a bizonyos valakitől, akkor milyet szeretnél, és mi lenne a neve? - mutatott a gyűrűmre.

- Először ezt leszögezem, az soha nem jöhet össze, tudjuk miért. - szomorodtam el. - Másodszor, ha fiú lenne, tuti hogy Thomas után kapná a nevét, ha lány, akkor meg Brooklyn.

- Miért pont utána? - nézett rám Vera.

- Ha már tőle van. - húztam fel a vállam. - Miért, adjam a hülye haverjuk, Anthony nevét?

- Az se jobb. - nevetett fel Josh.

- Na pörgetek! - emeltem fel a kezem, s már pörgött is előttünk az üveg. Sokáig pörgött, tehát volt egy pár idegtépő pillanat, amit átéltünk.

- Wáó! - vigyorgott gonoszan Stella. - Na ebből mi fog kisülni? - bökött oldalba.

- Josh barátom! - kiabált fel Adam. - Felelsz, vagy mersz?

- Felelek. - mondta Josh, már most felkészülve a halálára.

- Ha tehetnéd, itt és most, kit dugnál?

- Téged, egy karóra. - vigyorgott rá elégülten Josh.

- Ez nem ér! - ocsúdott fel Adam.

- Azt nem mondtad, hogy hogy dugnám. - mutogatott felé Josh a mutatóujjával."

- Komplett hülyék. - fogta már a hasát Gustav is.

- Örüljünk, hogy volt társasága, akik boldogították. - nézett Andy ki az ablakon. - Lassan megérkezünk.

- Jézus, már is? - kapott észbe George.

- Mennyi az idő? - kezdte el telefonját keresni Gustav.

- Lassan tíz. - nézett George hunyorítva a gép legelején lévő kis TV szerűségre.

- Akkor ideje készülődni. - csukta be a könyvet a közepénél Gustav.

Húsz percen belül, le is szálltak a Maldív-szigeteki repülőtéren. Magukra öltve az álruhát, a Paradise Hoteltól nem messze, egy kis nyaraló szerűségbe költöztek. Gustav és Andy összemosolyogtak, mikor nagybetűkkel olvasták a hotel nevét. Gondolták, adnak Medinek még egy kis időt, mielőtt elviszi a szívroham miattuk.

***

Tizenegy óra. Kómásan keltem fel, mivel nem aludtam valami sokat. Tom pulcsija azóta nem vesztette el az illatát, pedig már egy jó pár mosáson átment. Beleszippantva új erőre tettem szert. Úgy ahogy voltam, leszaladtam a kávézóba. Még be sem léptem, Stella már hozta is nekem a moccachinomat.

- Jól aludtál, drágám? - vigyorgott rám gonoszan.

- Nagyon jól. - kacsintottam rá.

- Akkor jóóó. Mert lehet ez volt az utolsó estéd! - hajolt közel a fülemhez, hogy a végítéletemet bele tudja suttogni.

- Vagy nem. - köhögtem fel. - Nyugi, rólad nem írtam cikiset.

- Tudom. - mosolygott rám, és boldogan sétált vissza a pulthoz.

A kávézóban ülve, előkaptam a laptopom, és elkezdtem a twittert nézni. Már most nagy volt a második kötetem rajongó tábora.

"EllieMarsall

Hát egyszerűen fenomenális! Az elsők között voltam, akik sorban álltak a a legelső példányokért, és már most olvasom másodszorra! Elképesztőőő! ^^"

"AdamNicolas

Azért a végére bele lehetett volna írni, hogy "Vigyázat! Rekeszizom fájdalommal jár!" Köszi szépen kis írópalántám, hogy a legcikisebb sztorikat is beleírtad!"

"PetricJamesHarward

Lehet, hogy az enyém a legcikisebb sztori, ami a könyvben szerepel, de akkor is, akárhányszor elolvasom, potyognak a könnyeim úgy nevetek! :D"

Már én is nevettem. Megint csak jól kezdődött a reggelem.Legalább egy órát ülhettem ott, mikor már a harmadik moccachinomat ittam. Az biztos, hogy mára elég adagot vittem be magamba ahhoz, hogy pörögjön az agyam és ne legyek fáradt.

- Biztos, minden okés? - nézett rám aggódva Stella.

- Persze, csak fura előérzetem van. - ráncoltam a homlokom, a telefonomat bámulva.

- Neked állandóan az van. - libbent el mellettem Petric.

- Te csak menjél dolgozni! - kiabáltam utána nevetve.

- Tuti, hogy jól vagy? - jött már oda Josh is.

- Mondom, semmi bajom. - mosolyogtam fel rájuk.

- Tudod, hogy ez nálunk nem jön be! - mutatott magára és Joshra is Stella.

- Jajj már! - legyintettem le őket. - Mondom, semmi nincsen, csak olyan fura előérzetem van. Hogy ma még olyan fog történni, ami nem mindennapos.

- Megnyerem a lottót! - csillant fel Josh szeme.

- Tuti nem. - vágta tarkón Stella.

- Köszönöm, hogy ennyire mellettem állsz! - szórt villámokat Josh.

- Áh, hát hol máshol álljak? Tán mögéd? - nézett értetlenül rá Stella. - De akkor nem látom Medit.

- Úristen, ne! - nevettem el magam.

- Miért, talán akkor jobb lenne? - tette csípőre Stella a kezeit.

- Hát lehet, nem látnám azt a hülye fejedet! - állt meg előtte Josh, ugyan olyan pózban.

- Együtt dolgozunk, te barom! - akadt ki Stella.

- Akkor húzz zacskót a fejedre!

- Na majd mindjárt én fogom meg tenni veled, de a te zacskóiddal. - fenyegette meg az ökleivel Stella, mire Josh leguggolt, magzatpózt vett fel.

- Ne bánts! - jött a kislányos hang.És, hát persze, hogy én ezt mindet levideóztam.

Nagyon örülök néha, hogy a telefon állandóan a kezemben van. Az ilyen pillanatok megismételhetetlenek. Stella és Josh ha hozzák a formájukat, a cifrábbnál cifrább viták tanúi lehetünk, azaz általában minden nap legalább kétszer. Mosolyogva néztem őket, majd felálltam, s elindultam vissza a hotel felé.