Íme a 9.rész!
Köszönöm annak, aki olvassa és várja a folytatást! :D a kommenteket továbbra is várom tőletek!! ✌ Viszont, jövőhéten nem tudom hogy fogok tudni új résszel jönni! ☝ Kisérettségi ezaazzzzz! ⏰
Lőjjön le valaki!
Hárman maradtunk a nappaliban, a történtek feldolgozása alatt. Tom még csak most kezdte el felfogni a helyzetet, Gustav már az interjúra meg a mai randira gondolt, én meg már most kezdtem a lelki erőmet gyűjteni a turné tervezéséhez.

- Kértek valami reggelit? - néztem a két fiúra, bár Tomra inkább nem akartam.

- Én már ettem, nem köszönöm.

- Tom?

- Már meghalok egy jó palacsinta rakásért. - mosolygott rám a szokványos Tomot félholdas mosolyával, bennem tudatosítva, hogy neki kell állnom palacsintát sütni.

- Oké. De akkor menj és készülj el, mert nem így fogsz reggelizni.

- Zavar a szexi testem látványa? - Megáll az eszem! Még kacérkodik.

- Nem, de hívom át a többieket, és én se szívesen nézném a már már világító hófehér felsőtested! - osztotta a magas labdát Gustav, végig mutatva Tom mellkasán. Nem is volt fehér! De ez mellékes.

- Hmpf.. - horkantott fel Tom, majd durcázva baktatott az emeletre készülődni.

Gustav áthívta a maradék hiányzó társaságot reggelire, majd mellém lépett, és segített palacsintát csinálni. Tudta nagyon jól, hogy egy egész hadseregnyi palacsinta adagot kell kisütni, mert annyit esznek mint a lovak. Legalább segített, és ez kedves tőle. Elbeszélgettük az időt. Bill, Andy és George is idő közben átmászott kómásan hozzám. Felküldtem őket Tomhoz, míg mi elkészültünk a palacsintával.

Megterítettünk az ebédlőben. Gustav facsart frissen narancs levet, míg én a palacsintákat kirakva az asztalra, Andynek nutellát, Georgenak szamócás, Billnek fekete ribizlis, Tomnak pedig csokis öntetet kerestem. Nagy szerencsémre, minden volt itthon. Gustavval magunknak egy reggeli gyümölcs salátát daraboltunk fel, hogy mi se maradjunk éhen. Bár Gustav már evett, még sem tudott ellenállni a friss gyümölcsnek.

Lehívtuk a fiúkat, és mint az oroszlánok, akik legalább 1 hónapja nem ettek, rávetették magukat a palacsinta rengetegre. Pár perc alatt el is fogyott az a legalább 50 darab, amit Gustavval sütöttem ki. Igaza volt! Talán többet is esznek mint egy ló.

10 óra. Volt még 9 órám elkészülni a randiig. Mivel nem tudtuk mit csináljunk, így Tom és Bill haza mentek, Gustav és Andy maradt ott velem, George meg elment meglátogatni a szüleit, amíg volt rá ideje.

- Na mivan kis huncut lány? - karolta át a vállamat Andy, szemöldökét emelgetve. Furcsán néztem rá. Tudtam hogy nem normális, dehogy ennyire!

- Mi lenne? Gondolkodok az estén.

- Bánatodat mosogatásba folytod? - jött be Gustav a másik oldalamra állva.

- Honnan veszed hogy bánatos vagyok?

- Olyan letörtnek tűnsz. Általában kicsapongsz a jókedvtől.

- Tudod Andy, néha kell ilyennek is lenni. Nemsokára a rám hárul egy csomó feladat és elintézni való. Kiélvezem a nyugalmat és a szabadidőt.

- Azt jól teszed. - sóhajtott fel Gustav.

- Nem lesz olyan szörnyű hidd el. Csak megkönnyítik a helyzeted, nem Gus?

- Én mindenféleképpen. - kacsintott rám Gustav.

- Köszönöm, de ez csak egy. A mai napot senki nem tudja könnyíteni.

- Bánod? - fordult felém a konyha pultnak támaszkodva Andy.

- Még is mit? A randit? - néztem fél szemmel Andyre. Bólintott. - Miért bánnám?

- Tehát örülsz neki. - sejtelmes vigyorral követte Andy példáját Gustav.

- Azt se mondom hogy örülök neki. Ne forgassátok ki a mondataim.

- Mi ugyan nem! - emelte fel két kezét Andy. - Csak kíváncsiak vagyunk.

- Ha igazi lenne, talán örülnék neki. De így, hogy kamu, és csak a hírneve feldobására szolgál... Inkább feladatnak tekintem, mint randinak.

- Ezt hogy érted? - kérdezett vissza Gustav.

- Ez minden csak nem romantikus.

- Tehát te romantikázásra vágy? - kezdte Andy kapisgálni a célzásaimat.

- Mondhatjuk. - mosolyogtam fel rá. Persze, nem akartam a tudatukra adni hogy kivel is - bár Tommal se lenne rossz! - amíg nincs egy normális férfi az életemben.

- Tommal nem tudsz romantikázni, tudod-e?

- Andy, én sem vagyok hülye. Nem is rá gondoltam.

- De azért valld be hogy jó lenne. - Oh Gustav! Miért értesz meg fél szavakból?

- Ha megtudnék benne bízni. - csak azért is kiakartam térni az egyenes válaszok elől.

- Nem bízol benne?

- Mint barát, ha úgy tekintem akkor de. De mint pasi egy esetleges kapcsolat előtt, úgy nem.

- Érthető.

- Egyet értek Gustavval. - gondolt bele Andy is végre a dolgok mélyébe.

A délelőtt folyamán a srácok próbáltak reálisan gondolkodni, érvelni minden jó mellett, de a végén feladták. Be kellett látniuk, hogy nem fog egykönnyen a véleményem változni.