Nem kell beszarni! :D Ez csak az 1. évad. Még tervezek egy másodikat is, bár nem tudom hogy lesz rá időm, meg wifim. xd De nem kell pánikolni! Hozom a 2.évad 1.részt majd valamikor. :)

Jó olvasást!

Ezer csók :*

A délután folyamán, még nagyon sokszor előkerült ez a kobrás téma. Sejtelmem sem volt erről! De úgy érzem, nem is akarom megtudni, honnan tud David ilyen információkat, mivel tudtommal - vagyis inkább a munka köri leírásomban nem szerepel! - ilyen információk nem kellenek a banda tagoknak, ahogy másoknak sem! Habár ha jobban belegondolok.. Egy két beteges rajongó talán még a kis lábujj hosszukat is tudni akarja, ávagy már tudja.

Épp pakoltunk át az én házamba, immáron minden cuccot Tom szobájából. Kijelenthetem végre, hogy el vagyok jegyezve!

- Mrs. Kaulitz! - nevetett fel George. - Csinálna nekünk kérem ebédet?

- Na még mit nem! - csaptam le az utolsó dobozt a nappaliban. - Csináljatok magatoknak! Nekem még ki kell pakolnom.

- Remélem tudja, Mrs. Kaulitz, hogy amint Mr. Kaulitz felesége lesz, a főzés baszottul magára fog hárulni. - vigyorgott rám Andy. Legalább az illemet tudja, bár a baszottul szó nem nagyon oda illik.

- Attól még nem változik semmi. - hunyorogtam rá.

- Ja, csak a bátyám beköti egy lökött tyúkkal a fejét. - röhögött fel Bill.

Csúnyán néztem rá. Lökött tyúk? Na megállj, Kaulitz! Csak pakoljak ki, és kinyírlak még ma!

Végül beadtam a derekam, és neki álltam mindenkinek kaját csinálni. Mi Gussal maradtunk a szokásos salátánknál, de már nem csak az egészségem miatt. Persze, Andytől megkaptam azt is, ha majd gyerekem lesz, tartanom kell majd az alakom, nehogy bálna legyek hirtelen. Emiatt hozzá vágtam a félig paradicsomszószos pizza tésztát. szép lett tőle az arca, bár túl sok a feltét smink. Haha!

Medi - Andy 1-0.

Mekkora királyság már! Csak egy probléma van. Én vagyok az egyetlen nő ebben a kan táborba! És ez kicsit nyugtalanít. az az egy bíztat, hogy Tom barátnője vagyok, de nem sokáig.

- Nem nézünk meg egy filmet? - kérdezte végre lenyelve a tele pofijából a kaját Andy.

- Horror? - kezdtem el húzgálni a szemöldökömet.

- Na még mit nem! - dobott hozzám egy gombát Andy. - Nem játszod be azt, amit a múltkor. A szar is megállt bennem!

- Szerintem jó volt. - röhögött Gustav.

- Szerintem is. - értettem egyet vele. - Bár a női sikolyok voltak akkor is a legjobbak.

- Na kapjátok be! - mutatott ránk George.

Bill és Tom épp a várost járták szervezni az esküvőt. Legalább ezt nem nekem kell, így van időm majdnem mindenre. Épp beraktunk valami vígjáték szerű filmet, mikor megcsörrent a telefonom.

- Áááááááh! - sikoltott bele egy már jól ismert hang. - Komolyan eljegyeztek?

- Igen! - csillant fel a szemem. - Tom megkérte a kezem.

- Na de hölgyeim! - csattant fel Andy. - Épp megy a film!

- Kussolsz Andy! - mondtuk egyszerre Rebával.

Mindenről és mindenkiről meséltem már neki, tehát már hang alapján, vagy inkább stílus alapján megtudja őket különböztetni. Dús információk!

Kimentem a kertbe, hogy telefonáljak, mivel nem volt kedvem Andy hisztijét végig hallgatni. Fogom még ezentúl sokszor hallani, sajnos!

- Na és mikor lesz a lagzi?

- Még nem tudom én sem. - sóhajtottam fel. A lábamat a medencébe lógattam. Kellemes volt. - Má rég elmentek az ikrek elrendezni mindent.

- Legalább ennyit segítenek, ha már mást nem. - nevetett a telefonba Reba.

- Igen, ugyan így vagyok vele.

- Majd azért küldj meghívót! Semmi pénzért nem hagynám ki ezt az alkalmat!

- Te lettél volna az első, akinek elküldöm. - nevettem a telefonba.

- Kíváncsi leszek én erre, anyukám!

- Nem csak te. Már azt hittem a nyaraláson, hogy gáz van.

- Ne nyugodj meg azért. Az mindig mindenhol minden kapcsolatban jelen van.

- Tudom, sajnos. - húztam el a számat. - Most leraklak, ha nem baj. Megyek n nézni a filmek. Majd holnap hívj.

- Oki doki!

Hát a film roppant unalmas volt. Andy olyan szar favicceken nevetett, amik nekem egyáltalán le se jöttek.

- Na jó. Megyünk aludni! - tápászkodott fel Gustav tizenegykor.

- Jóccakát, Mrs. Kaulitz! - vigyorgott rám mindenki.

Tom még nem volt itthon, ami kicsi furcsa volt. Ahogy ez eszembe is jutott, Bill küldött egy üzit, hogy egy hotelban maradnak, mert még sehol nem járnak a tervezgetésekkel, szervezéssel.

Fájdalmas sóhajjal dőltem be az ágyamba. Megcsapott az az ismerős illat. Tom illata. Azon a párnán aludt, ami a fejem alatt volt. Legalább ennyire velem volt, ha már baszott haza jönni a leendő feleségéhez.

Boldog voltam. Nagyon! Annyira, hogy alig bírtam elaludni. Egy fél éjszakát átforgolódtam, nyitogattam a szemem, az órát néztem.

- Áh, én ezt nem bírom! - ültem fel a hajamat tépve.

Reggel 5 óra van, és semmit sem aludtam. Lementem inkább egy kávét inni, megreggelizni. Elkezdek takarítani, azzal úgy is mindig elmegy az idő. Túlságosan is!

Reggeli kávém közben a mai napot akartam beprogramozni, kisebb nagyobb sikerekkel. Végül úgy döntöttem, reggeli helyett inkább elmegyek futni egyet. Úgy is rég futkostam már Berlin utcáin.

Felvettem egy szürke, alul gumis melegítőnadrágot, hozzá a futó cipőmmel és egy fekete toppal, a gatyához illő melegítő pulcsival. Lófarokba kötöttem a hajam, a fülest bedugtam a fülembe, és maxon indítottam el a zenét.

A házból kiérve megcsapott a hajnali friss, hűvös levegő. Nem volt rossz ötlet ez a pulcsi.

Elkezdtem futni a belváros felé. Egy újságos épp most pakolta ki a standját. Szegény öreg bácsi. Megálltam, hogy vegyek tőle egy számomra lényegtelen újságot, mikor a BRAVO magazin címlapja szemet szúrt.

"Tom Kaulitz új románca?

Friss híreink szerint, nem rég jöttek haza Madeline Montana-val a közös nyaralásukról, és elvileg el is jegyezte, ahogy hazaértek. De valamelyik nap fotósaink lencsevégre kapták, ahogy Tom egykori barátnőjével, Ria Sommerfeld társaságában, kéz a kézben sétálgattak.

- Tom elég furcsán viselkedett akkor! - írta az egyik olvasónk a magazinnak. - Ő is meg a nő is egyfolytában a környezetüket nézegették, mintha féltek volna valami miatt.

Hát, akkor drága Tom Kaulitz? Most mit lépsz majd? Madeline Montana szívét töröd össze, vagy folytatod titokban - már ha titokban marad! - a viszont?"

Azt hittem rosszul látok. A látásom homályosodni kezdett, a vérnyomásom az egekben, forgott körülöttem minden. A bácsika meg is kérdezte, jól vagyok-e, majd felismert. Azonnal elszörnyedt. Megvettem tőle a magazint, és futottam haza. Sprinteltem, mondom így. Benyitottam a házban, de már folytak a könnyeim.

Kinyomtattam húszezer példányban a címlapot, és mindenhova kiragaszgattam. Még a Kaulitz ház ajtajára is. Felszaladtam az emeletre, előkaptam a bőröndjeimet és villám sebességgel kezdtem el mindent bepakolni. Nem érdekelt, mit hagyok otthon, de minél előbb elakartam tűnni onnan. Nekem ebből elegem volt!

Az egyik lapra ráírtam hatalmas betűkkel, hogy GRATULÁLOK, SOK BOLDOGSÁGOT! és kiraktam a bejárati ajtóra. Hívtam egy taxit, ami ahhoz képest, hogy hét óra van, jó gyorsan a ház elé ért. Bedobtam az összes cuccomat a csomagtartóba, illetve a hátsó ülésekre. Időben! A Kaulitz ikrek pont akkor parkoltak le a fiúk háza előtt.

- Medi! - szállt ki Tom és kérdőn nézett rám.

Kisírt szemekkel fordultam felé, és a könnyeim megint potyogni kezdtek. Két szipogás között végül erőt vettem magamon.

- Viszlát, Tom!

Ezzel a mondattal szálltam be a taxiba, és elhajtottunk onnan minél gyorsabban, egyenesen a reptérre.

Az első Maldív-szigeteki gépet pont elértem, bár kicsit rohannom kellett, és négy bőrönddel nem a legkönnyebb.

- Viszlát, Németország! - néztem vissza az ablakból. - A soha viszont nem látásra!