És íme még egy rész! :) Szurkolni, mert nem sokára kapom a bizim! *-*
Jó olvasást!
Ezer csók :*

Hát a repülő út valami borzalmasan unalmasan telt. Tom horkolt mellettem, kb végig aludta az egész utat. Én Gustavval Twitter-en beszélgettem, legalább ennyi szórakozás volt ebben a pár órában számomra.

GustavSchäferTH

Jajj Medi, ne csináld! Tuti semmi gáz nincs.

MadelineMontana∆

Gus, akkor sem tudok lenyugodni. Nem hagy a gondolat. :/

GustavSchäferTH

Próbálj meg aludni egy kicsit. :/ Már mi is a repülő ülünk. Nem sokára úgy is kiderül, minek kellett vissza menni.

MadelineMontana∆

Mi? Jajj! xd Engem nem a haza út érdekel Gus! :D

GustavSchäferTH

Ja, akko jó! xd Már azt hittem emiatt idegeskedsz. De Tom miatt meg amúgy sem kéne.

MadelineMontana∆

Könnyű azt mondani! :/

GustavSchäferTH

Ne aggódj már ennyit! :D A stressz árt a szép bőrödnek, a mire haza érünk addigra fel se fogunk ismerni mert vén nyanyás ráncos bőröd lesz.

MadelineMontana∆

Mondtam már mennyire szeretlek?! -.-

GustavSchäferTH

Most mondtad épp! :3 De ez kölcsönös! ^^

MadelineMontana∆

Én egyszer kinyírlak! :D Na jó nem, mert te vagy a legnormálisabb mind közül, tehát inkább Andy-t ölöm meg.

GustavSchäferTH

Micsoda megtiszteltetés! xddd

20 perc. Ennyi kell a pokolhoz. 20 perc, és leszáll a gép. Kb 30 perc, mire Davidhez száguldunk, és talán még öt perc, mire felérünk hozzá. Utána meg majd a hajamat fogom tépni, valahogy érzem.

Tomot rángatni kezdtem, de meg se nyikkant. apám, hogy lehet ennyit aludni? Mint egy medve ami téli álmot alszik, olyan a két Kaulitz. Inkább nem erőlködtem tovább, felesleges lett volna. Bekapcsoltam az övemet, és ártam, hogy végre landoljon a földön a gép. Mára elegem volt a levegőből, a lebegésből, de pláne az ülésből.

A bőröndök keresésével is eltelt egy kis idő. Tom halál kómásan húzta maga után a sporttáskáját. Én elől konkrétan túra tempóban szaladtam már.

Shacki már kint állt a limuzinnál, és várt minket, persze nem egyedül. Egy rakat újságíró állt kint mellette, a kocsi körül.

- Oh francba! - sziszegtem a fogam között.

Tom felnézett a szitkozódásomra, és azonnal kinyílt a csipája. Gyorsan szedte a lábát, hogy beérjen, összekulcsolta az ujjainkat, és mint két boldog szerelmes pár, nevetve mentünk ki a reptérről.

A vakuk villogtak, a kérdések repkedtek, mi meg szartunk bele, már bocsánat. Gyorsan a testőrök segítségével beültünk, és már ott sem voltunk.

A limuzinban nagyot szusszanva csúsztam kicsit lejjebb. Már csak pár perc, és David unott pofikáját fogom nézni, meg hallgatni az idegölését. Ja, meg megtudni hogy minek kellett hazajönnünk.

Az ablakon bámultam ki. Azt hittem káprázik a szemem, mikor megláttam Nikolajt, egy hatalmas zsákkal, ahogy egy újságárusnál majdnem minden újságot felvásárol, és a zsákba süllyeszt.

Megyek lottózni. Éreztem, hogy valami nem stimmel. És azt is tudtam, hogy kivel. Sunyin néztem Tomra. Nem mutattam ugyan, de nagyon haragudtam rá! Gondolhattam volna, hogy csinált valamit. De mikor? Hisz egész ideáig a nyakamon volt, vagy legalább is a közelemben. Talán egy két éjszaka, meg egy egy délelőtt volt, mikor nem együtt voltunk, de tudtommal akkor neki is melóznia kellett a bandával. Vagy mégsem? A kis sunyi!

Egy másik limuzin mögé pakoltunk be. Ezek szerint a banda másik fele már megérkezett. Tommal futó lépésben száguldottunk be az üvegépületbe. A liftig meg se álltunk.

- Ez a zene idegesítő! - morogta Tom felfelé nézve.

- Szerintem nyugtató! - hunytam be a szemem, és a halk zenét kezdtem el hallgatni. - Na jó, nem, tényleg idegesítő!

- Te tudod miről van szó?

- Ha tudnám, nem itt lennék. - néztem fel Tomra. - Vagy, már rég elmondtam volna megspórolva azt, hogy visszautazzunk.

- Jogos! - pislogott rám, majd elmosolyodott.

Nem viszonoztam, és látszott rajta, hogy megvillant a kis villanykörte. Észre vette, hogy nincs minden rendben, de nem tette szóvá. Ideje se lett volna, mert már szaladtunk is tovább nagybátyám irodája felé.

A hatalmas ajtón berobbantunk. Akkor halkultak el a többiek is. Gustav és Andy csak ültek és pislogtak, Bill és George pedig az asztalon támaszkodva a kezeiken vörösödő fejjel néztek ránk.

- Na jó, ne kerteljetek! - lett elegem mindenből. Leültem Gustav mellé, ő legalább nyugalmat sugárzott, már amennyire. - Miért kellett iderohannunk?

- Mi sem tudjuk. - ült vissza a helyére George.

- Nem mondtam nekik, mivel titeket vártunk. - fordult felénk a székével David. A szék karfáján könyökölt, arca előtt összekulcsolt ujjakkal. Hű! De feszült itt valaki. Most már tényleg kezdett felidegesíteni ez az egész dolog és egyre jobban mutattam is ki nyugtalanságom.

David vigyora egyre nagyobb lett, ahogy Tomot bámulta. Mi folyik itt? Tom megköszörülte a torkát, felállt és elém sétált. Felé fordított és letérdelt elém. A szívem kihagyott egy ütemet, ha nem kettőt. A zsebébe nyúlt, és egy kis bársony fekete dobozkát húzott elő. Kinyitotta, és egy gyémánt szívecskés gyűrű szemezett velem.

- Madeline Montana. - kezdte el mély, férfias hangján. - Lennél a feleségem?

A teremben meghűlt a levegő. Köpni nyelni nem tudtam, ahogy a többiek se, főleg Bill. Na, erre senki nem számított!

A szám is tátva maradt, ahogy Tomot bámultam. Valahogy nem voltam képes elhinni azt amit mondott, és azt ami történik körülöttem. Gustavra pislogtam, de ő se volt a magaslat tetőfokán. Senki nem reagált semmit.

George volt az, aki összeszedte magát és megbökött a könyökével. Ötszázezer pislogás között ráztam meg a fejem és bambultam tovább Tomra.

- IGEN! - kiabáltam neki és az ölébe ugrottam. - IGEN IGEN IGEN IGEN!

Hát nem aranyos? Megrendezte ezt az egészet, basszus! A sírás határán voltam, mindenki tapsolt körülöttünk, én meg már abszolút nem haragudtam Tomra. Most már! Egy forró csókba fonódtunk össze, és fel is kapott az ölébe megpörgetni.

- Végre! - mosolygott rám, és még egy csókot adott.

- Na de ha megbántod, én esküszöm megfosztalak a kobrádtól! - komorodott el David arca, de a végére elnevette magát.

- És te még is honnan tudod, hogy kobrája van? - néztem rá furcsán.

- Hát őőh izéééé.. - vörösödött el David.

Azzal a lendülettel ugrottam le Tom öléből, és távolodtam el fal fehéren. Tom meg nem értette miről van szó, de persze mindenki más igen.

- Tom! - sikkantottam fel.

- Miről van szó? - nézett mindenkire felváltva.

- David honnan tudja hogy kobrád van, bátyó? - fehéredett el Bill is a végére.

- És honnan tudod, hogy nem nagyító kell hozzá? - fordultam még mindig ugyan olyan arckifejezéssel David felé.

- Tessék? - hunyorgott rám Tom. - Most komolyan azt hiszed, hogy ehhez.. - mutatott le a sliccére. - .. nagyító kell?

- Én nem ezt mondtam! - visítottam vissza. - Itt a fő kérdés, hogy David honnan tud ilyeneket!

- David! - nézett volna felé Tom, de David már nem volt sehol.

Már csak az ajtócsukódást hallottuk, meg a porfelhőt láttuk, amit maga után hagyott. Szép! Lelépett. Bár a helyében én is ezt tettem volna. Elég cinkes helyzetbe került ő is, s egyaránt Tom is.

De mire Tomot faggatni kezdtem volna, már rég David után szaladt.