Sziasztok! :3 Bocsánat a késésért csak tegnap közmunkán szenvedtem egy óvodában! :'DDD
Jó olvasást!
Ezer csók:*

Az ember olykor elgondolkodik az élet nagy kérdésein.

Mit miért csinálunk, mit miért tervezünk, hova tartunk, kivel. De ezekre még én sem kaptam meg a választ.

A tengerparton ültem, mikor Tom egy bögre teát nyomott a kezembe és leült mellém. A kapcsolatunk makulátlan, eddig! Kedves, odafigyelő, megértő. Kimutatja hogy szeret. De! Meddig fog ez tartani? Nem várom, nem azt mondom, de nem is akarok a mélypontig eljutni. Soha! Azt akarom, hogy továbbra is - bár lehetetlennek tűnik! - ilyen maradjon a kapcsolatunk. Megtudjunk mindent beszélni, őszinték legyünk egymással. Ez nekem nagyon fekszik! Imádom amíg ilyen.

Megakadályozni nem tudtam, hogy ne szeressek belé. A bizalmam felé kialakult, habár nem tudom mennyire. A 100% nincs meg, abban biztos vagyok.

Lement a nap. Szótlanul ültünk egymás mellett, ölelkezve. Néztük a vizet, a narancssárgás égboltot, majd lassacskán elsötétült körülöttünk minden. Nyugalom volt.

- Rossz kedved van? - hallottam meg Tommy bársonyos férfi hangját a fülem mellett.

- Csak elgondolkodtam. - mosolyogtam rá kesvesen. Viszonozta a gesztust.

- Nem tudom te hogy vagy vele, de én már nem akarok itt lenni. - Tom egy keserű sóhaj után bocsánat kérően nézett rám. Bólintottam. David megjelenése elrontott mindent! Sz idilli pillanatokkal együtt. A kedvünket is elvette az egésztől. Felálltunk és besétáltunk a nyaralóba. Nagy mázlinkra nem pakoltunk ki. Elővettem a telefonom és elkezdtem tárcsázni Gustavot, míg Tom az öccsét.

- Mizu kicsilány? - hallottam a hangján ahogy mosolyog. Apropó! Gustav mindig mosolyog. Kalapáccsal se lehetne leütni a mosolyát, de hála istennek mi így szeretjük

- Tommal vagy holnap, vagy holnap után repülünk haza. Csak szólni akartam.

- Mi is ezen gondolkodtunk a srácokkal. Unalmas nélkületek.

- Ez itt is igaz. - nevettem el magam.

- Na majd holnap értesítelek, hogy mizuka van.

Gustav mindig annyira kedves. Egy csepp ördög sincs benne. Talán már egy kicsit természet ellenes, de sose baj. Tom fel alá járkált, idegesnek tűnt. Felhúzott szemöldökk néztem végig rajta.

Talán eddig tartott a makulátlan kapcsolatunk? Mert ilyenkor tuti fixen nem lehet vele beszélni.

*Pitty-pitty*

David

Beszélnünk kell majd!

De jó! Mindenkinek mi baja van ma este? Sose fogom megérteni.

Elmentem letusolni. Fáradt voltam de nagyon. A pizsim Tom pulcsija még mindig, meg egy rövidnadrág. Befeküdtem az ágyba. Az ajtó alatt beszivárgott a nappaliból a fény. Tom még mindig telefonált. Sóhajtottam egyet, és vissza írtam nagybátyámnak.

Medi

Rendben van. SMSezzünk.

David

Hosszú lenne leírni. És sokkal fájdalmasabb.

Medi

David ha megint arról van szó, hogy szakítanunk kell, bele se kezdj!

David

Nem arról. Nem pontosan arról. De van hozzá köze. Gustav mondta hogy jöttök haza valamikor.

Medi

Igen. Már nem jó itt kint. Minnél előbb haza akarunk menni.

David

Beszélek velük, vagy max elküldelek titeket hozzájuk.

Ingattam a fejem. Sehogy sehol senkivel se volt jó. Miért? Áh, hagyom inkább. Letettem a telefonom, és inkább lefeküdtem. Ahogy csönd lett, Tom hangja behallattszódott.

- A szakításunk nem is olyan messze jár. David felvetette már......... Nem tudom, nem hiszem.... Medi már alszik, tehát van időm beszélni........ Ugyan már! Senki sem ezt akarja, ezt te is tudod!.......Megyek, majd beszélünk..... Szius.

Szius? Hát ki az apám köszön így el? Pfú, Tom Kaulitz! Akármit csinálsz a hátam mögött, kinyírlak.

Bejött halkan. Befeküdt mellém, átölelt, és már aludt is. Remélem, reggelre nem lesz ilyen nyomott hangulatunk. Bár nekem addig az lesz, míg ki nem derítem, kinek köszönt így. Szius. Megáll az ember esze.

Reggel kapva az alkalmon hogy előbb keltem, a telefonját kezdtem el keresni. Egy kis kutatás után meg is lett. Mi a szar? Most komolyan rajz kód van a telefonján? Mit titkolsz Kaulitz? Idegesen tettem le a helyére és mentem le meginni a reggeli kávém.

Kint ülve és a vizet nézve, egy szuper ötlet jutott eszembe. Elő vettem a saját telefonom és már tárcsáztam is.

- Megtehetnél nekem egy szívességet. - vigyorogtam ördögien.

- Megint mi kell? - ásított bele a telefonba Gustav.

- Ne legyél morci. - szóltam rá. - Kérlek, nézd meg hogy az idősebb Kaulitz kivel telefonált utoljára. - kezdtem el suttogni és nézni, hátha felkelt már.

- Jézusom már megint mit csinált? - ébredt fel egyből Gus, ahogy meghallotta a szívességem tárgyát. - Könyörgöm mond, hogy semmi olyan!

- Gus, nem tudom! Ezért kértelek meg rá.

- Kérek egy pár percet, és utána visszahívlak!

Ezzel már le is tette a telefont. Az a pár perc nekem bővel elé lesz ahhoz, hogy Tom büntetésén gondolkodjak. Na most vagy lebukik vagy nem?! Mindenesetre feleslegesen nem tupírozom az idegrendszerem, tehát Gustav hívásáig megpróbálok nyugodt maradni... DE NEM LEHET! Hiába minden. Nyert a feszültség.

A kis terasz szerű valamin ültem még mindig. Vártam Gustav hívását, de hát ez egy végtelenségnek tűnt. Bementem reggelit csinálni. Félúton jártam, mikor a telefonom megcsörrent. Fénysebességgel repültem ki, aztán majdnem földhöz is vágtam a telefont.

- Játék felkérés? Komolyan? - ráncoltam a homlokomat.

Beletettem inkább a zsebembe, és visszamentem. Kezdtem éhen halni, tehát ha törik ha szakad, én most akkor is(!) megreggelizek.

Bőven volt időm megcsinálni egy kisebb adag rántottát, és volt még időm elkezdeni eszegetni is, mikor végre Gustav hívott.

- Na melyik álszent picsa volt az? - szóltam bele épp hogy lenyelve a falatot.

- El kell hogy keserítselek, de nem tudom! - hallottam Gustav hangján a csalódottságot. - Ismeretlen számról hívták, és így nem tudtam megnézni.

- A picsába! Már bocsánat! - kaptam a számhoz. Nem szoktam káromkodi de ez kicsúszott.

- Viszont beszéltem Daviddel és nem jó híreket közölt.

- Emlegetett szamár! - néztem a kijelzőre. - Gustav tudod tartani? Pont ő hív.

Meg se vártam szegény Gus válaszát, már is hívás várakoztatóra tettem és felvettem Davidnek a telefont. El nem tudtam képzelni, mi ilyen nagyon sürgős, hogy nem enged még telefonálni se.

- Már megint mi van? - szóltam bele unottan.

- Haza kell jönnötök! - nem volt valami vidám! - Az egész csapatnak! Kezdj el pakolni, és a legközelebbi géppel már jöttök is.

- Aha, oké! - lepődtem meg. - Ha megbocsájtasz, épp Gustavval telefonáltam mikor hívtál.

- Akkor szólj nekik is! Rájuk is vonatkozik.

Bííp-bííp-bííp.

Perszeeee! Tedd rám mindig a telefont! Meg se várd soha a válaszom! Mindig menj a saját fejed után! Fúúúú! Ez a nap maga a pokol.

Gustavnak is szóltam, beszámoltam Davidről és már mentem is pakolni. Tom még mindig az igazak álmát aludta. Remek! Nem szeretem felkelteni, de most olyan jól esne! Oda álltam mellé, fogtam a lepedőt és legörgettem az ágyról. Szegénykém, mekkorát puffant!

- Mi van mi van? - pattant fel álmosan.

- Jó reggelt! - vigyorogtam rá cseppet sem kedvesen. - Kezdj el készülődni, megyünk haza.

- Má' mé'? - kezdett el ásítozni. - Még van legalább egy hetünk, ha nem több.

- David mindenkit haza rendelt, és cseppet sem repes az örömtől.

Tom nem értette, mi van velem, azt meg pláne nem, hogy mi van Daviddel. Totál homály volt neki ez az egész dolog. Beletörődve elment lezuhanyozni, és készülődtünk.

Még utoljára átnéztem a házat, hátha ott hagyunk valamit - Isten ments! - és kiléptem a kis házból. Egy taxi már ott parkolt és várt minket. Megszegve legalább huszonöt szabályt, elég gyorsan kiértünk a reptérre, és pont elértük a gépet.

- Azt nem értem mi a francnak a hajnali tíz órási géppel megyünk. - feküdt el teljesen a székben Tom. Fullcap sapkáját az arca elé tolta, kezeit összefonta mellkasa előtt, gondolom aludni készült.

Forgattam a szemem, végül az ablakon kezdtem el kibámulni.