Sziasztoook! :) Megjöttem az új résszel! :D remelélem tetszeni fog. Mivel tegnap elég rendesen leégett a popsim nehéz volt ülve megírni és koncentrálni! XD
Ezercsók :*

- Igeeeeen. - vakarta meg Bill a tarkóját. - Rászóltam a fiúkra emiatt, hogy nehogy így kezdjék a reggelt.

- Tényleg, te hogy hogy fent vagy már ilyenkor?

- Nem tudom. - vont vállat.

- Nagyszerű! - néztem a telefonom kijelzőjére. - Mondjad David!

- Remélem felkészültetek a nyaralásra!

- Kellő kép. - válaszolt Bill.

- Jó, mert nem sokára indultok.

- Ezt hogy érted? - bámultam a telefont.

- Előrébb hoztuk a nyaralást, mert a turnéra már elkeltek a jegyek, az összes! És nem akarunk bonyodalmakat.

- Már is elkeltek a jegyek? - csodálkozott Bill is. - És mit tesz az, hogy előrébb hoztátok?

- Úgy, hogy van másfél órátok elkészülni, és már indultok is! Pápá!

Billel egymásra néztünk. Három óránk? Ami annyit tesz, hogy tizenegy órakor indul a gépünk. A reggelit félbe hagyva fejvesztve rohantam Tomhoz, hogy felkeltsem, míg Bill át a fiúkhoz. Tomot ne volt nehéz felkelteni, boldogan, mosolyogva rántott az ágyba, reggeli csókkal üdvözölve. Furcsállotta, hogy kipattantam az öleléséből, de mikor beszámoltam neki David mester művéről, rögtön kipattant a csipája neki is, és készülődni kezdett. ahogy átnéztem a szomszéd házba, a fiúk is fel alá rohangáltak, hogy nehogy otthon hagyjanak valamit. Én is átrohantam a házamba a már - hála istennek! - összekészített cuccomért. Még utoljára átnéztem, hogy minden meg van e. Gyorsan felvettem az fehér bikinimet, rá egy fehér rövidnadrágot, és egy fehér has kilátszós pólót. Belebújtam a fehér tornacipőmbe, a fejem tetejére helyeztem a napszemüvegemet, és még utoljára leellenőriztem az irataimat. A bőröndömmel a kezembe lépdeltem le a lépcsőn, zártam be az ajtót, és sétáltam át a Kaulitz házba. Már mindenki ott volt.

- Na akkor minden megvan? - kérdezte Bill, mielőtt bezárta az ajtót.

- Meg! - válaszoltuk egyszerre.

Egy limuzin állt be a ház elé, és Shacki integetett ki a volán mögül. Beraktuk gyorsan a csomagokat, és már indultunk is a repülőtér felé. Tom mellettem ült, kéz a kézben vártuk a megérkezést. A többiek sunyi módon csináltak rólunk egy képet, ahogy Tom vállára dőltem a karját fogva, ő meg a fejemre hajtott az övét.

"BillKaulitzTH

Dúl a szerelem! Nem lesz ám itt semmi veszekedés, a békülés már elkezdődött!"

Tweetelte ki a képünket. A telefonom rezgése se érdekelt a zsebembe. Élveztem Tom közelségét. Szerettem őt. És bebizonyította, hogy ő is engem.

A repülőtéren egy könnyes búcsúzás, és mindenki ment a saját repülőjéhez. Becsekkoltunk, és már szálltunk is fel a gépre. Az ablak mellett ültem, Tom pedig mellettem. Egy elosztóval, a telefonjáról hallgattunk zenét, mindkettőnk füle bedugva. A felszállás zökkenő mentes volt, már csak várni kellett. A felhőket kezdtem el nézni, mikor Tom elaludt. Mosolyogva csináltam róla egy képet. Aranyos volt, bár a szájából kinyúló nyál már kevésbé. Halkan nevetve vetettem magam a felhők rejtelmeibe. Elkezdtem a csapat másik felén gondolkodni. Reméltem, hogy ők is jól fogják érezni magukat és nem csak mi. Bár nekik Hawaii olyan lesz, hogy ki tudja. Majd jó lesz viszont otthon hallgatni az idióták alkotásait. Ahogy belegondoltam, hogy ennyi idő alatt mit tudnak összehozni, kétségeim támadtak afelől, hogy ház vagy hotel egybe marad a nyaralás végére. És hogy mi mit fogunk csinálni?! Akkor még nem tudtam eldönteni. Végül én is elaludtam.

Már csak a hangos bemondó jutott el a tudatomig, miszerint hamarosan megérkezünk. Rendesen fáradtnak éreztem magam a három órás idő eltolódás miatt. Míg itt majdnem kettőt ütött az óra, addig Németországban még csak reggel tizenegyet. Tom még mindig szuszogott mellettem. Nem volt szívem felkelteni, de muszáj lesz.

- Tom! - böktem meg az oldalát, mire felpattant.

- Ezt ne csináld! - nézett rám fáradtan.

- Hamarosan megérkezünk.

- Az lehetetlen. - pislogott rám miután megdörzsölte a szemeit

- Mondom! - mosolyogtam rá.

Végszóra a hangos bemondó megszólalt, miszerint leszállni készülünk. Tomra néztem, aki vigyorogva cuppogott felém.

- Ilyenkor már puszi kéne, mi?

- Jó, bocsánat! - bújt hozzám.

Ezzel még bajba leszek, hogy ilyenkor sose tudok rá haragudni. Bekapcsoltuk a biztonsági övet, s perceken belül már földet is értünk. Hát valami fenomenális volt. Mire megtaláltuk a bőröndöket, meg mire eltájoltuk magunkat hogy merre, mi, hány méter, addigra olyan ideg szállt belém, hogy az első szembe jövő embert lecsaptam volna. Tom a napszemüvege alól kukucskált körbe, merre is mehetnénk. Csodálatos hely volt. Elindultunk sétálva, és nem győztük forgatni a fejünket. Végül megtaláltuk a számunkra lefoglalt, egyetlen egy óceánba nyúló bungalló szerűséget.