Szem forgatva léptem fel végre valahára a vár tetejére. Leporoltam magam, megigazítottam a ruhámat, és felnéztem. Tátva maradt a szám. A táj ami elém terült föntről, valami eszméletlen csodálatos volt! Közelebb sétáltam a széléhez, hogy jól körül tudjak nézni. Az egyik oldalon, a várost lehetett látni, ahogy a fények beborították, a másik oldalon pedig egy csupasz pusztát, ami szépen kivirágzott, a messzeségbe pedig egy erdőt láttam, azt hiszem. Bár amilyen sötét volt, nem voltam benne biztos.

- Nem azt mondtad, nem szereted a természetet? - fordultam fejjel Tom felé.

- Ez neked hol természet? - mutatott a városra. - Ez maga a város. Én azt szeretem! A nyüzsgést körülöttem, hogy sosem unatkozok.

- Nem félsz, hogy észre vesznek és lerohamoznak? - ültem fel a nálam jóval magasabb kő falra.

- Nem igazán. Sötét is van, és az emberek többsége nem hiszem, hogy felismer. Vagy ha igen, akkor nem biztosak benne, hogy tényleg én vagyok.

- Ilyenkor nagy mázlid van. - mosolyogtam rá.

- De neked is, Miss. Montana! - nyalta meg a szája szélét, és közelebb jött. A lábam közé fúrta magát. Szem magasságban voltunk mind a ketten. Ilyenkor látszott igazán a magasság különbség. Megfogta a derekamat, miközben magához közelebb húzott óvatosan, ügyelve a ruhámra. - Tudod, mivel hivatalosan is egy párt alkotunk, így most már neked se lesz nyugtod.

- Tudom! - hajtottam le a fejem kicsit szomorúan. - De nem baj. Szeretem a pezsgést.

Tom csak mosolygott, majd a tájban kezdtünk el gyönyörködni. Az égbolt tiszta volt, sok ezer csillaggal tündökölt. Míg én a várost néztem, milyen szép is kivilágítva, addig Tom az eget vizsgálta.

- Nézd csak! - mutatott fel. - Innen lehet látni a kis göncölt.

- Hol? - emeltem fel hirtelen a fejemet, hogy megkeressem a csillag képet.

Hirtelen Tom forró száját éreztem meg a nyakamon. A hideg piercingje miatt libabőrös lettem. Mosolyogva hunytam be a szemem, és engedtem, hogy a nyakamat puszikkal halmozza el. Lehajtottam a fejemet, s a nyaka köré fontam a karjaimat. Tom a számra pillantott, mire meleg bizsergés futott át a testemen. Már csak egy pillantásától is elöntött a vágy, hogy leteperjem. Szépen szólva! Lassan közelített, majd forrón megcsókolt. A heves csók csatánkat átváltotta a nyelvünk tánca. Még közelebb húzott magához, amennyire csak lehetett. A mellkasom az övének préselődött. Egyik kezével a hátamat fogta, míg a másikkal a popsimat markolta meg. akaratlanul is, reflex szerűen belenyögtem a csókba, mire egy férfias morgás hagyta el a száját.

- Ha így folytatod, itt helyben megerőszakollak! - suttogta a számba.

- Az nem lesz megerőszakolás. - mosolyogtam bele a csókba.

- Hagyod magad? - lepődött meg.

- Ellenkeznem kéne talán? Magassarkúban is tudok futni. - kacsintottam rá kacéran.

Tom magabiztosan lekapott a falról, és a lejárat felé kezdett el sétálni, engem az ölébe tartva. Lábaimat keresztbe fontam a csípőjén, s a nyakába kapaszkodtam, bár feleslegesen. Izmos karjai lazán tartottak, meg se látszott rajta az erőlködés fikarcnyi jele se. Lesétált velem a lépcső sokaságon, egyenesen a kocsihoz. Gondoltam, hogy hova fogunk menni, és inkább bele törődtem. Nem akartam ennyire elsietni a dolgot, de már én sem tudtam neki ellenállni. Kívántam! Tom amilyen gyorsan csak tudott, haza felé kezdett el hajtani, talán útközben az összes szabályt megszegve. Bár a huszonötödiknél már nem számoltam tovább. Beparkolt a garázsukba, és ahogy kiszálltam már vissza is emelt a csípőjére. Minden ajtót ügyeskedve nyitott ki, és nem zavartatva magát, köszönés nélkül cipelt fel a többiek előtt, akik szerintem csak pislogtak ránk. Bezárva maga mögött az ajtaját, kulcsra zárta, hogy véletlen se zavarjanak meg minket. Neki döntött a zárt ajtónak, és megint indult a szokásos csók csatánk. Lekerült róla a póló, lerúgtam magamról a magassarkút, ami tompán puffant a szőnyegén. Hirtelen fordult meg, és döntött le óvatosan az ágyára, a párnák közé. Míg rólam óvatosan tolta le a ruhát, az övével kezdtem el babrálni, bár nem sokáig. Amint az kicsatolódott, kigomboltam, és már rúgta is le magáról.