600 olvasó felett! *-* Úwiiiii! Örülök! Nagyon! :Ddddd 60 csillag felett járok. Ííííí! Imádlak titeket babikáim!
Remélem, továbbra is tetszik majd a sztorim és olvasni fogjátok.

Másnap reggel iszonyatosan fáradtan keltem fel. Morcos voltam. Ránéztem az órára hunyorogva. Ahhoz is fáradt volt hogy a szemem kinyissam, nem hogy felfogjam az időt. 12.00. Mi a szösz? Életemben nem aludtam ennyit. Furcsa volt. Ahogy a csönd a házban is. Kitakartam magam és kimentem. Az ikrek ajtaja nyitva, sehol senki. A hűtőn egy cetli volt, miszerint a szomszédba vannak, nem akartak felkelteni. Aranyos! Elkezdtem reggelit gyártani magamnak. Gyümölcs salátát kívántam meg, de az ikreknél banánon és epren kívül semmi nem volt. Így maradtam a banán turmixnál. Ahogy megittam, felmentem felvenni egy nadrágot, és átsétáltam a házamba. Gustav vette ezt észre az erkélyéről, s lekiabált.

- Jó reggelt álomszuszék!

- Neked is! - integettem vissza.

- Készülődj. Nem sokára megyünk fotózásra.

- Remek. - mutattam fel a hüvelyk ujjam, s belépve a házba rögtön felkeltem. Felszaladtam fürdeni és kivasalni a hajam. Az ágyamon egy ajándék doboz csücsült. Fehér volt maga a doboz, rajta arany színű masnival átkötve. Egy levél. Huha!

"Ezt vedd fel a fotózásra kérlek. Holnap szabad napot kapsz, Andy lesz csak otthon.

Puszi: David"

Ahogy levettem a tetejét a doboznak, azt hittem kiesnek a szemeim a helyéről. Egy gyönyörű szép krém színű koktél ruha lesett vissza rám, hozzá fekete bársony tű sarkúval, emelt talpal. Elképesztő volt! Azonnal beleszerettem a ruhába s a cipőbe. Felvettem, és a tükör előtt kétszer háromszor megfordultam. Tökéletesen simult a testemhez. Kiemelte a vékony csípőm, a homokóra alakom. Végig simítottam a két oldalamat a két kezemmel.

- Én is simogatnám. - hallottam egy mély, álmodozó hangot. Azonnal oda kaptam a fejem.

- Megijesztettél! Ezt ne csináld többször. - figyelmeztettem Tomot.

- Sajnálom. - rándult meg a válla. Neki dőlt az ajtófélfának, mellkasa előtt összefont karokkal, egyik lábát keresztbe téve. - Csoda szép vagy. Nagyon jól áll.

- Te meg szerintem beteg, mivel ez már két bók volt egy percen belül.

- De vicces kedvében van a kisasszony!

- Még jó. - mosolyogtam rá.

- A mosolyodat kalapáccsal s elehetne leütni az arcodról. - mozdult meg az ajak piercingje.

- Sírjak inkább? - emeltem fel íves szemöldököm a magasba.

- Isten ments. A mosoly sokkal jobban áll.

- Íme, a harmadik bók. - csettintettem Tom előtt. - Kaulitz, kezdem azt hinni hogy sürgősen orvoshoz kell vinnelek.

- Ha ha ha, Montana. Vigyázz a szádra mert nem lesz jó vége. - lépett elém, kezével az állam alá nyúlva. Pár centire az arcomtól. - Egy bünti így is jár neked az egyik esti pimaszkodásod miatt.

- Hű, de félek! - kacsintottam rá.

A ház előtt Bill a volán mögött már türelmetlenül dudált. Igyekeznem kellett, mert elég gáz ha miattam késtek volna. Gyorsan kifésültem a hajam, vörös rúzst kentem a számra, és Tom oldalán kisiettem a kocsihoz

- Na végre! - üdvözölt minket Bill a kocsiba szállva. - Azt hittem már soha nem jöttök.

- Nem tehetek róla hogy Miss. Montana a tükör előtt tollászkodik órákon keresztül. - nézett rám Tom kihívóan.

- Nagyon vicces. - nyújtottam ki rá a nyelvem grimaszolva.

Bill nevetett rajtunk. Mögöttünk a három fiú már verte a fejét az ablakhoz. Bill elindult. Gyorsan hajtott, rohadt gyorsan! A megszokott 10perc helyett legalább a felét lefaragta. Halál félelmem volt mellette. Ahogy kiszálltam a kocsiból, a térdeim megremegtek.

- Biztonságos talaj! - hajladozott mellettem Tom.

- Azért ilyen élet veszélyesen nem vezetek! - vágta be a durcit Bill.

- Alsó hangon is, majdnem elütöttél egy macskát, a szomszéd szemetest felborítottad, a piroson kiló 60nal száguldottál át! - néztem rá még mindig félelmetes tekintettel.

- Felborítottad a kukánkat? - akadt ki Andy mellénk lépve.

- Nem a tieteket! - legyintett Bill. - Az öreg nyanyáét a túloldalon.

- Az nem érdekes. - nevetett George.

Hála istennek a stúdió előtt most nem tolongtak a fotósok és a magazinoktól jött riporterek. Nyugodtan sétáltunk be a stúdió fotó termébe. Egy egyszerű fehér vászon volt a falra függesztve, illetve a talajra simítva.
- Pontosak voltatok. - magaslott fel a kamera mögül egy csávó. - Pedig arra számítottam hogy egy fél órát még késtek.

- Van egy hajcsár kisasszony a csapatban. Lehetetlenség hogy elkéssünk. - mosolygott Tom a csávóra miközben lepacsiztak.

- Ha rajtad múlna, még holnap se lennénk itt. - mutattam be neki. - Szia! Én..

- Madeline Montana. - fejezze be helyettem. - Örvendek. Shane vagyok.

- Én is! - pislogtam le rá. Kéz csókot kaptam tőle. Micsoda úriember!

- Előbb az egész bandátokat fogom fotózni. Az albumotok elejére ki kell választani a legjobbat. - magyarázta lelkesen a kamera mögé állva. - Na álljatok be szépen egymás mellé, szokás szerint.

A fiúk ráálltak a vászonra. Bill és Tom középen, jobbra Gustav, balra George. Beállásuk röhejes. Elkuncogtam magam ahogy őket néztem, de semmi kép sem akartam őket zavarni. Így inkább felfedező utat tettem a stúdióban. Körbe néztem minden egyes kelléket a fotózás helyszínén.

- George vágd már ki magad tisztességesen! - szólt rá Shane.

- Most ettem. - nyafogott George, de végül kiegyenesedett.

Elővettem a telefonom, és első kamerával csináltam egy selfiet. Picit csücsörítettem, a fél fejem volt a képen, háttérben a fiúkkal. Elküldtem Davidnek hogy kirakhatom e Instagramra vagy Twitterre. Áldását adta.

"MadelineMontana∆

Nagy fotózások menjenek! Megerőltető munka!

@tomkaulitzTH @billkaulitzTH @gustavschaferTH @georgelistingTH"

Instagramra is kiraktam. Nem telt bele pár percbe, már 150 ezer kedvelésen is túl voltunk. Nagyon jó volt látni, hogy a rajongók hogy állnak hozzá a bandához, hogy szeretik őket, a zenéjüket. Persze, minden komment és minden like után a telefonjuk csipogott. Úgy csináltam mintha nem tudnék semmiről. Hála istennek, nem egyesével csipogtak. Idegesítő!

- Kész. Akkor jönnek az ikrek. - nézte a mellette lévő laptopon a képeket Shane.