~ Izabell szemszöge ~

- Miről beszélt Mendes? Hogy, hogy kórházban voltál? - von kérdőre testvérem, ahogy becsuktam a bejárati ajtót. - Válaszolj Izabella!

- Rosszul érkeztem szaltó után és összeestem, mert nem ettem mostanság, ezért legyengültem. - magyaráztam nyugodtan közben a konyhába vettem az irányt, hogy végre egyek valamit, bátyám végig a nyomomban jött.

- És miért nem ettél? - ült le velem szemben és elvett egy uborkát a tányéromról.

- Nem tudom, nem volt hozzá kedvem. - vonom meg a vállamat és neki láttok a szendvicsemnek.

- Izabella ez nem így működik. - rázza a fejét hitetlenül Damien. - Mibe fogadok, hogy az a Mendes gyerek miatt volt, nem tévedek ugye? - mered rám mérgesen és az asztalra csap. - Húgi válaszolj!

- Igen! Miatta! Én szeretem és ő is szeret! - kezdtem vele kiabálni idegesen. - Végre egy fiú, aki táplál felém érzelmeket és nem azt nézi, milyen vagyok! Ő törődik velem, vigyáz rám!

- Csak színészkedik! - csattan fel Damien is. - Nem hagyom, hogy megismétlődjön a Luke-s esett!

- De ő nem Luke! - csapom az asztalra a tányéromat, ami darabokra tört. - Én szeretem!

- Nem érdekel, nem találkozhatsz vele többet! És pénteken az iskolából egyenesen haza jössz! Nem mész sehova azzal a fiúval! Ha meg tudom, hogy a tiltásom ellenére találkozol vele, akkor olyan büntetést kapsz, amit esküszöm, hogy nem teszel zsebre! Világos voltam?

Riadtan bólintottam, hogy értem, amit mond, soha nem beszélt velem így és őszintén megijedtem a saját bátyámtól. Gyorsan megettem a szendvicsemet Damien parancsára, hogy nem akarja, hogy újra kórházba kellejen kerülnöm és ne lehessen alkalma Shawnnak a közelembe jönnie. A nap további részében a szobámban tartózkodtam és készülődtem az esti fellépésemre, de a fájdalom sokszor megtántorított. Damien óránként rám nézett, hogy meg vagyok-e nem szöktem-e ki és mentem el Shawnhoz, oh ha már Shawnnál tartunk. A fiú kitartóan hívogatott egész délután, e ezt megelégelte testvérem, hogy a telefonon lógok és elvette tőlem, amikor újra megcsörrent, nem valami szépen beszélt Shawnhoz. Közölte vele, hogy többet ne merjen felhíni, különben én fogom megkeserülni utána egyszer sem jelzett a telefonom, hogy bárki érdeklődne utánam.

- Izabella kész vagy már? - kiabált fel nekem bátyám, mivel már indulnánk a klubba.

- Egy pillanat nem találom a cipőmet!

- Itt van lent! - szólt vissza. Lábaimat gyorsan szedve haladtam a lépcső felé, ahol meg kellett torpannom. - Izabella miért nem jössz már?

- Nem tudok le menni a lépcsőn. - álldogáltam, a testemet ért sérülések miatt nehezen tudok mozogni.

- Hogyan akarsz ma énekelni, ha lépcsőzni se tudsz? - jött fel hozzám, hogy lesegítsen.

- Ott majd megoldom, addigra hatnak a fájdalom csillapítok.

- Ha te mondod, de ha baj van szólj azonnal.

- Oké.

A klubba vezető úton nem szóltunk egymáshoz, én csak bambultan ki az ablakon az agyam folyton Shawn körül forgott, hogyan lehetnénk együtt. Erre sajna nem tudtam rájönni, de ez gyötörte az agyamat egy folytában, az öltözőben is ezen merengtem, amíg nem szólt az egyik hangtechnikus srác, hogy húsz perc és én jövök. Egy nagy levegő vétel után elindultam az öltözőből, éppen nyitottam volna ki az ajtót, amikor egy meglepett barna szempárral találtam magamat szembe, a fiú keze a levegőben volt bizonyára készült kopogni csak megelőztem.

- Oh, szia Shawn! - mosolyodtam el a fiú láttán, aki lehangoltan tekintett rám. - Mi baj? Mi történ?

- Beszélhetnénk van időd? - pillantott rám reménykedve a fiú.

- Persze van még időm a fellépésig. - álltam félre az ajtóból, hogy bejöhessen. - Miben segíthetek?

- Izabell nincsen véletlen itt? - nézett körbe kétségbe esetten, hát ha megtalálja a keresett személyt, pedig ha tudná hogy itt ülök előtte.

- Nincsen.

- Pedig azt hittem itt van láttam a bátyját kint a pultnál, egy szemre való szőke lánnyal. - magyarázta zavartan.

- Ugye nem látott meg? - riadtan kaptam felé a fejemet, ha Damien észre vette, akkor bajban vagyunk.

- Nem, annyira el volt foglalva azzal a lánnyal. - mosolyodott el keserűen. - Te véletlen nem tudod mi van Izabellel? Nem merem fel hívni, nem akarom bajba keverni.

- Nem tudom Damien elvette a telefonját, így én sem tudtam vele beszélni.

- Nem tudom mit tegyek mindenki keresztbe tesz nekünk! - fakadt ki kétségbe esetten. - Nem tudom, hogyan kellene csinálnom ezt az egészet, soha nem volt normális kapcsolatom. Izával szeretnék egy komoly dolgot egy igazi kapcsolatot.

- Iza is ezt akarja. - helyeseltem a fiú elképedve pillantott rám hosszú pillái alól.

- Tényleg?

- Igen. - bólintottam, nagy meglepetésemre Shawn hatalmas ölelésbe vont, amint ráeszméltem mit csinált visszaöleltem.

- Köszönöm, hogy hozzád mindig fordulhatok! - suttogta a fülembe.

- Mindig Shawn, de ha nem baj nekem mennem kell mindjárt kezdek. - mosolyodtam el.

- Alig várom az elő adásodat. - vigyorodott el. - Még valamit kérdezhetek?

- Már kérdeztél. - nevette el magamat, a fiú erre csak a szemeit forgatta meg.- Nyugodtan kérdez.

- Izabell miért nem énekel hangosan? - lépet oda hozzám. Bennem pedig a vér is megfagyott, elfordultam a a fiútól, hogy ne lássa a zavaromat.

- Azt nem mondhatom el. - ráztam a fejemet. - Ez az ő titka, amit tarts tiszteletben egy elég fájdalmas pont az életében az éneklés. - mondtam végig kis szövegemet végig meredten néztem magammal szemben a tükörbe. - Ne szakítsd fel a régi sebeit!

- Mi történt vele?

- Téged az ne érdekeljen! - csattantam fel idegesen az öltözködő asztalomról dühömben lesöpörtem mindent. - Kifele!

- Bella é....- a fiú riadtan nézett rám.

- Takarodj a szemem elől! - törtem ki őrjöngve.

- Bella én nem akartam kérlek....

- Nem Shawn távoz most azonnal! - a fiú lehajtott fejjel távozásra készült még visszanézett az ajtóból, majd az ajtót becsukva távozott.

A koncertem jól sikerült, de folyton éreztem magamon Shawn tekintetét, aki a páholyban figyelt engem, szemeiben érthetetlen csillogás volt. Damien lelkesen tapsolt a színpad szélén Jessyvel karöltve, egész este el sem szakadtak egymástól tudom, hogy bírják egymást, de nem merik bevallani a másiknak.

- Fergeteges voltál húgi! - rontott az öltözöm be Damien nyomában Jessyvel. - Te egyre jobb vagy!

- Köszi. - feleltem tömören.

- Most meg miért vagy elszontyolodva? - kérdezte Jessy. - Tíz perce csináltál egy hatalmas bulit a klubban most meg olyan vagy, mint akit halálra ítélnek.

- Kérdezd drága testvéremet ő majd válaszol helyettem. - válaszukat meg sem várva viharoztam ki az öltözőből.

A kabátomat magamra kaptam és a sapkát jól ráhúztam a fejemre, a szél erősen süvített, mivel az idő egyre rosszabbra fordult október vége felé. Lábaimat gyorsan pakolgattam egymás elé, hogy minél előbb haza érhessek, de valami megállított. A bár előtt egy sötét alak támaszkodott a falnak, de ahogy észre vette közeledő alakomat elindult felém, fejére rá volt húzva a kapucni, így nem láttam ki az. Viszont elfogott a félelem, ahogy egyre közelebb ért hozzám, kezeit kivette a zsebéből és leemelte a kapucniját ekkor ismertem rá Shawnra.

- Izabell te mit keresel itt? - Shawn meglepetten mért végig, én szótlanul meredtem az előttem álló fiúra, aki egyre közelebb jött hozzám, amíg át nem karolta a derekamat. - Miért vagy kint ilyen későn és ilyen veszélyes környéken kedvesem?

- Nem tudtam aludni és elindultam sétálni. - borzasztóan hazudok szerintem é magam se hittem el amit mondtam, Shawnt látva ő se hitt nekem. - Bár én is kérdezhetném miért vagy kint ilyen későn?

- Egy ismerősömmel kellett beszélnem, de elég csúnyán összeesőztünk, most ért véget a koncertje. - mosolyodott el, engem kirázott a hideg, ahogy a szél elsüvített mellettem. - Csodálatos hangja van, bár én a tiedre is kíváncsi lennék.

- Shawn már mondtam, hogy nem fogok neked énekelni. - ráztam a fejemet hitetlenül.

- Kérlek csak két-három sort énekelj el nekem és többet nem foglak zaklatni ezzel. - simította tenyerét az arcomra és apró kis köröket rajzolgatott a bőrömre. Gyengéden szeretgette kabáton keresztül is az átfagyott testemet, közelebb vont magához, hogy testünk teljesen összesimult, dereka köré fontam karjaimat. - Kedvesem kérlek csak pár hangot.

Kicsi csókot hintett homlokomra és úgy haladt lefele az arcomon, majd a nyakamra tért át ott halmozott el puszikkal, ujjai csípőmbe vájtak. Az ajkaim közül hangos sóhaj szökött ki, kezemet felvezettem felvezettem a hajába göndörödő tincsei közé markoltam, mire ő belenyögött a csókunkba. Egy hirtelen mozdulattal nyomott az utca falának, de nem vált el ajkaimtól, kezei fel le jártak a testemen, én nyaka köré tekertem a kezeimet ügyelve, hogy le ne essen a sapka a fejemről. Shawn ágyékát nekem nyomta, érezhettem, hogy büszkesége nehezen fér a nadrágjában, fenekembe markolva tartott magához közel, hogy érezzem mennyire is kíván.

- Kérlek énekelj nekem, különben itt teszlek magamévá. - lihegte erőtlenül Shawn. - Kérlek Gyönyörűm!

- Rendben. - töprengés után bele egyeztem, Shawn szélesen elmosolyodott. Ha néhány hangot elénekelek abból nem lesz baj, attól nem dől össze a világ. Egy mély levegőt követően kiengedtem a hangomat és lehunytam a szemeimet át adtam magamat a zenének, az érzésnek. Egy pillanat múlva becsuktam a számat és elhallgattam és kikukucskáltam pilláim alól, de amit láttam az meglepett. Shawn hatalmasra nyílt szemekkel meredt rám, szemiben a vágy még jobban fénylett mint eddig.

- Shawn mondj valamit! Ennyire rossz v...- nem bírtam befejezni a mondatomat Shawn ajkaimra tapadt, úgy csókolt, mintha ez lenne az utolsó.

- Gyönyörű hangod van. Miért kellett ezt titkolnod? - kérdezte szelíden közben lágyan cirógatott.

- Mert történtek olyan dolgok, amikhez az éneklésem vezetett. - hajtottam le a fejemet nem akartam a szemébe nézni.

- Hagyd a titkot. - államat megfogva emelte meg a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. - Gyönyörű a hangod és engem nem érdekel mi történt a múltban, de Mrs. Rossnak igaza van nem lehet egy ilyen tehetséget elpazarolni. Izabell te az éneklésre születtél.

Szavai melengették a szívemet mosolyogva öleltem magamhoz kedvesemet, aki erős ölelésbe vont, fejemre adott egy pici puszit. Ölelkezve álltunk a viharos erejű szélben, Shawn olyan közel húzott magához, hogy nem is éreztem a szél csontig hatoló hidegét, a fiú testéből forróság áradt. Kedves szavait újra gondolva lehet abba kellene hagynom a titkolózást és felvállalnom a hangomat, ki is vagyok és megmutatni én s vagyok olyan tehetséges mint a többiek.