~Izabella szemszöge~

Boldogan ültem Shawn karjai között, ő szorosan ölelt engem, mintha kámfor lennék. Folyton a szavai jártak a fejemben, hogy ő ezt a kapcsolatot komolyan gondolja, és tényleg szeret, nem hazudik nekem. Lágyan simogatja a karomat és édes szavakat suttog a fülembe, közben néha egy elvetett puszit add a nyakamra.

- Tényleg nekem írtad azt a dalt? - böktem az engem zaklató kérdést.

- Az utolsó szóig neked írtam. - nyomot, egy érzékeny csókot az ajkaimra. - Teljesen megbolondítasz te lány!

- Nem haragszol rám, amiért olyan durva voltam veled? - néztem rá félve.

- Nem haragszom, örülök, hogy újra az enyém vagy, hogy itt vagy mellettem. Nem akarok többet távol lenni tőled kedvesem, ha tudnád mit tettem otthon, amikor közölted velem, hogy nem akarsz velem lenni. - mondta szomorkásan, de közben ott bújt meg a szája sarkában egy vigyor, az én arcomról pedig lefagyott a mosoly.

- Istenem Shawn ugye nem megint, úgy jártál, mint a klubban? - fordultam meg a karjai között és kezembe vettem az arcát, hogy megnézhessem nincs-e rajta sérülés. Ide oda forgattam a fejét sebeket keresve rajta, erre ő elröhögte magát, nevetve fogta meg a kezeimet. - Most meg mi olyan vicces, hogy aggódok érted?

- Nem az a vicces, de annak nagyon örülök, hogy aggódsz értem. - mosolyodott el és egy puszit adott.

- Akkor mit műveltél? - összeszűkített szemekkel vizslattam.

- Összetörtem a családi porcelán készletet és az összes poharat. - magyarázta nevetve. - Apának reggel müzlistálból kellett innia a kávéját.

- Ezt azért csináltad, mert elutasítottalak?

- Igen és féltékeny is voltam. - vonta meg a vállát lazán.

- Miért voltál féltékeny?

- Ahogy Justinnal beszéltél, egyszerűen elkapott az ideg. - ujjaimmal játszadozott és a gyűrűmmel, ami az ujjamon díszelgett. - Azt hittem másik fiú miatt nem akarsz velem lenni.

- Justin csak a matek házit kérdezte.

- Engem az nem érdekel, te csak is az én barátnőm vagy más fiú rád sem nézhet, csak én. - bújtatta a fejét a nyakhajlatomba, a lélegzete csiklandozta a bőrömet.

- Még nem vagyok a barátnőd. - szólaltam meg magabiztosan.

- Még! - vigyorogva emelte rám tekintetét és egy hosszú csókot, nyomot az ajkaimra. - Pénteken rá érsz?

- Igen, de miért? - pillantottam rá vigyorogva.

- Elvinnélek egy randira. Megfelelne milady?

- Nem is tudom. - játszottam a nagy gondolkodót.

- Szóval nem tudod? - húzta fel kételkedve a szemöldökét Shawn közben szélesen elmosolyodott.

- Igen nem tudom. - incselkedtem vele.

- Akkor had győzzelek meg. - óvatosan ajkaimra tapadt.

- Ez elég meggyőző volt. - nevettem fel, erre Shawn újra megcsókolt. - Elmegyek veled.

- Ennek nagyon örülök és lenne hozzád egy nagy kérésem. - ijedten néztem rá. - Nyugi semmi rossz dolog, tudod, hogy összetörtem otthon az edényeket. - bólintottam egyet. - Ma el kell mennem, venni és nem akarok egyedül menni.

- Nem értelek.

- Volna kedved elkísérni? - nézett rám kérlelően.

- Minek kellek én oda? - kulcsoltam át a nyakát a kezemmel.

- Segíthetnél választani és annyira nem értek hozzá miből pontosan mit kell venni és stb. - suttogtam ajkaira. - Az óráink után elmehetnénk.

- Én később végzek, mint te.

- Micsoda? - úgy húzódott el tőlem, mintha harapnék. - Délután nincsen semmilyen foglalkozása az osztályba senkinek, ellenőriztem, hogy biztos eltudj jönni velem.

- Nekem nem olyan az orra rendem, mint nektek. - lesütött pillákkal válaszoltam, amit Shawn értetlenül figyelt. - Négykor végzek.

- Olyan későn? - fújtatott hitetlenkedve. - Mit csinálsz ilyen sokáig?

- Az nem tartozik rád! - bújtam ki az öleléséből, hogy felállhassak, ha nem szédültem volna meg. Shawn rögtön utánam kapott és nem hagyta, hogy elessek.

- Jól vagy? - kérdezte riadtan Shawn.

- Igen, csak egy kicsit megszédültem. Menjünk vissza a terembe. - indultam meg a terme felé, abban reménykedve, hogy nem lesz semmi baj. Shawn biztatóan karolta át a derekamat, ezzel oldalról támogatva, ami nagyon jól esett.

- Holnap zárul le a versenyre való jelentkezés, úgyhogy aki akar, az még ma keresse fel az igazgatói iroda mellett a jelentkezési lapot. Áh Shawn, Izabell itt vagytok, minden rendben van Izabell? - fordult felém Mrs. Ross.

- Persze tanárnő most már minden rendben van. - bólintottam mosolyogva, közben Shawn a kezével közelebb húzott magához.

- Ennek örülök. - fordult vissza az osztály felé, mi visszaültünk a helyünkre egész végig éreztem magamon Tiffy tekintetét. Az óra további részében csendben néztem kifele az ablakon, Shawn egy folytában a kezét a csupasz combomon pihentette, amitől apró bizsergések futottak végig a bőrömön. A csengő recsegésére tértem magamhoz és kezdtem pakolni, egy tesi óra következett.

- Izabell kérlek, maradj itt egy kicsit. - szólt kedvesen Mrs. Ross.

- Megvárlak a terem előtt. - adott Shawn egy puszit az arcomra és már el is tűnt az ajtóban, azt maga után becsukva.

- Miről szeretne beszélni tanárnő? - lépdeltem az asztala mellé.

- Tudod, van ez a verseny. - idegesen rágcsálta a szája szélét, bólintottam egyet, hogy értem. - Beneveztelek rá.

A kezemből kiestek a tankönyveim hangosan csattanva padlón, lesokkolva álltam kedvenc tanárom előtt, aki szélesen mosolygott rám. Bennem az ütő is megállt remegve néztem magam elé.

- Ugye viccel velem tanárnő?

- Nem viccelek. - állt fel határozottan. - Izabell annyira tehetséges lány vagy ezt nem pazarolhatod el! Tudom, hogy énekelsz abban a klubban a férjemmel elszoktunk menni és meghallgatni, nagyon tehetséges vagy! Öröm téged hallgatni! De ezt nem tarthatod meg magadnak, ezt hallania kell mindenkinek! Ezért fogsz elindulni a versenyen és megnyerni!

- Tanárnő ön ezt nem értheti, miért nem énekelhetek igazán! Engem nem hallhat senki se énekelni, aki tudja, hogy ki vagyok. - kezdtem könyörögni. - Kérem, vonja vissza a jelentkezésemet.

- Sajnálom, ezt nem tehetem, nem hagyok elveszni egy tehetséget. - magyarázta nekem. - Délután a versenyre fogunk felkészülni.

Szótlanul szedtem össze a szétszórt cuccaimat és siettem ki a teremből, ahol az ajtóban rögtön Shawnnal futottam össze, aki hatalmas vigyorral fogadott. Mosolyogva karolta át a derekamat és vezetett a tornateremi öltözök felé és egy csók kíséretében utamra engedett, csak bár ne engedett volna el...

~Shawn szemszöge~

- Megvárlak a terem előtt. - adtam egy puszit az arcára és kimentem a teremből, de nem mozdultam az ajtó mellől, valamennyire hallottam a beszélgetésüket.

- Miről szeretne beszélni tanárnő? - kérdezte félénken Izabell.

- Tudod, van ez a verseny. Beneveztelek rá. - a vigyorom nem is lehetett volna nagyobb, az én gyönyörű barátnőm is versenybe száll, és végre hallhatom énekelni. Izgatottan bokszoltam a levegőben, majd kibújtam a bőrömből, közben bentről hangos csattanás hallatszott, belestem az ajtó ablakán Izabell lábai előtt ott hevertek a könyve. Magamban jót mosolyogtam reakcióján.

- Ugye viccel velem tanárnő? - kedvesem hangja törte meg örömujjongásomat.

- Nem viccelek. Izabell annyira tehetséges lány vagy ezt nem pazarolhatod el! Tudom, hogy énekelsz abban a klubban a férjemmel elszoktunk menni és meghallgatni, nagyon tehetséges vagy! Öröm téged hallgatni! De ezt nem tarthatod meg magadnak, ezt hallania kell mindenkinek! Ezért fogsz elindulni a versenyen és megnyerni! - várjunk milyen klub? Nem Bella szokott ott énekelni, vagy Iza is szokott? Ezt meg fogom kérdezni vagy ellopódzok a klubba és meghallgatom, nem fog róla tudni csak az én titkom lesz.

- Tanárnő ön ezt nem értheti, miért nem énekelhetek igazán! Engem nem hallhat senki se énekelni, aki tudja, hogy ki vagyok. Kérem, vonja vissza a jelentkezésemet. - na, azt nem, ha a tanárnő ki is veszi a jelentkezők közül, akkor én írom vissza, akkor is, ha megharagszik rám.

- Sajnálom, ezt nem tehetem, nem hagyok elveszni egy tehetséget. Délután a versenyre fogunk felkészülni. - egy hatalmas kő esett le a szívemről, a tanárnőnek jövök eggyel. Pillanatokon belül nyílt az ajtó és egy teljesen fal fehér Izabellel találtam magamat szemben, elvigyorodtam kis ártatlanságán, nevetve nyomtam egy puszit a fejére. Még figyeltem, ahogy elvonul az öltözőbe majd én is elmentem, bentről a fiúk hangos beszéde szűrődött ki.

- Nash add vissza a cipőm! Nash! - rohant el mellettem Nash akit Cameron kergetett. - Fogd már meg Nasht Shawn!

- Itt meg mi folyik? - kérdeztem nevetve és neki láttam öltözni.

- Semmi csak Nashre rájött az öt perc. - duzzogva vette fel a cipőjét Cameron.

- Ja, értem már. - vigyorodtam el a napfolyamán már nem tudom hányadszor.

- Mi ez a nagy jó kedv Mendes? - fordult felém Nash.

- Jól alakult a napom. - nevettem el magamat.

- Ki volt az áldozat? - vigyorodott el Justin. - Csak nem sikerült Duci Izát megfektetni?

- Nem! - csattantam fel felhúzott, hogy csúfolták.

- Mi az, hogy nem? - dőlt előre hitetlenkedve Nash. - Egyáltalán jutottál valamire?

- Igen! - húztam ki magamat büszkén. - Már a barátnőm!

- Ja, azt tudom elég durván estél nekem tegnap. - dörzsölte a nyakát Justin. - Csak nem beleszerettél?

- Dehogy miket beszélsz? - nevettem fel kicsit rájátszva. - Valahogy be kell jutnom az ágyába.

- Megnyugodtam. - tette a kezét a szívére Justin. - Már azt hittem egy ilyen kis nyomiba vagy szerelmes. Kiráz a hideg is, ha ránézek.

Erre már nem válaszoltam inkább bementem a tornaterembe ahol a lányok már felsorakoztak a bemelegítéshez, ma is szertornáznak, e-miatt aggódok Izáért. A fiúkkal foci közben is néha felé pillantottam, most valahogy máshogyan viselkedett, minden apró dologra összerezzent és mintha a sírás kerülgette volna. Remélem most nincs semmi baj és senki nem avatkozott bele abba, hogy közeledek felé. Az is fájt, hogy le kellett tagadnom azt mennyire is szeretem, de nem akartam ezt, hogy ki tudódjon.

~Izabella szemszöge~

Az öltözőbe lépve Tiffyvel találtam szembe magamat és az utánfutóival, akik kihívóan méregettek engem. Nem foglalkozva velük ültem le és kezdtem átöltözni, de folyton engem néztek a lányok ettől feszélyezve éreztem magamat, gyorsabban kezdtem öltözni. Indulni akartam kifelé az öltözőből, amikor egy kéz fonódott a karomra és visszarántott, amitől elterültem a földön. Tiffy és a bandája felém magasodtak úgy méregettek engem, próbáltam felállni, de kirántották a lábamat alólam, amitől visszaestem.

- Mi az kicsi Iza itt nem tudsz Shawn mögé bújni. - kezdte a szöveget Tiffany. - Kis naiv lányka mit gondolsz magadról azt hiszed kellesz Shawnnak?

- Oh, Izike téged csak egy jó éjszakára szeretne magának. - nevettet gúnyosan Natasa.

- Ez nem igaz Shawn szeret! - vágtam vissza idegesen. - Szeret engem!

- Ugyan írt neked egy dalt, másnak is csinált ilyet. - legyintett Tiffy. - Minek kellene neki egy rusnya, hájas lány, aki olyan tudatlan, hogyan is kell kielégíteni egy férfit. Shawnnak egy tapasztalt lány kell!

- Ha az kellene neki, akkor nem velem lenne. - sziszegtem. Tiffynek ekkor borult el az agya teljes erejéből hason rugót, fájdalmasan görnyedtem össze levegőért kapkodva, de ő nem hagyta abba ismét rugót taposott karmolt, ahol ért. Összegömbölyödtem, hogy védjem magamat több kevesebb sikerrel.

- Remélem ebből megtanultad, hogy kerüld Shawnt egyszer már figyelmeztettelek. Következő alkalommal nem leszek ilyen kegyes. - dobta hátra hosszú szőke haját és barátnőivel elindult órára. Már csak én voltam egyedül a teremben, fájdalomtól könnyezve küzdöttem föl magamat ülő helyzetbe, a levegőt hangosan kapkodtam. Az arcomat megmostam, pár mély levegő vétel után én is elindultam az órámra, az arcomra megpróbáltam érzelem mentes tekintetett felvenni. Reménykedtem benne, hogy ma nem kell a lányoknak semmit sem csinálni, de nekem soha sincs szerencsém. Szertornázni kellett de jó. Remegő testtel kezdtem bemelegíteni, de legszívesebben kifutottam volna folyton éreztem magamon a kutató tekinteteket. Tiffyét és barátnőiét, Shawnét zavartan csináltam a feladatokat, néhány mozdulatnál olyan fájdalom hasított belém, hogy kis híján elsírtam magamat.

- Izabell gyere, te jössz! - kiáltotta el magát a tanár mire bennem meghűlt a vér, csak ezt ne nem fogom tudni megcsinálni a feladatott. - Gyere Iza!

- Tanár Úr nem lehetne, hogy most engem most kihagyjunk ebből a feladatból? - kérdeztem kedvesen, de ezzel felkeltettem magamra a többiek figyelmét.

- Sajnálom Iza sokat hiányoztál az órákról a múlt hónapban és neked még nincs jegyed, de a többieknek már öt hat van. - mosolyodott el lágyan. - Úgyhogy kezdj neki a tornáknak, tudom, hogy képes vagy rá. Sokszor láttalak már tornázni.

Szemeimet összeszorítva lépdeltem a gerenda felé, újra beugrottak nekem a múltkori sérülésem és félelemmel telve közelegtem a tornaszer felé. Kezdetnek csak sétálgattam rajta, majd szökelltem, mérlegállást csináltam, amiből rögtön spárgába mentem át.

- Oh, Istenem! - Shawn lelkesen figyelt a pálya széléről száját tátva és elkezdett hangosan kurjongatni, megtapsolni, ahogy szaltózva érkeztem le a gerendáról. - Igen ez az én csajom!

De ekkor ütött be a baj, a szaltóban érkezésemből összecsuklás lett, a fájdalom kegyetlenül hasított belém, amitől összeestem. Shawn lelkes üdvrivalgása pillanatok alatt riadt kiáltásba váltott át, erőtlenül feküdtem a földön és levegő után kapkodtam.

- Izabell kicsim hallasz? Kicsik figyelj, rám kérlek nem lesz semmi baj! - Shawn kezei között tartott engem és úgy nyugtatott, amíg a tanár tárcsázta a mentőket. - Nem lesz baj gyönyörűm! Itt vagyok neked! Veled leszek végig!

- Ugyan már Shawn ne foglalkozz, vele biztos csak rá játszok! - csendült fel Tiffy fülsértő hangja. - Semmi baja sincs! Figyelem éhes kis cafka!

- Befognád a pofádat! Nem látod, hogy nincsen jól!- mordult rá Shawn és még szorosabban ölelt magához.

Shawn lágyan simogatta az arcomat, közben előre hátra dülöngélt velem, hátha a fájdalmat, így enyhítheti, de nem sikerült neki a fájdalom hullámokban tört rám.

- Mindjárt itt vannak a mentők! - térdelt mellém a tesi tanár és ő is az arcomat kezdte vizslatni. - Be fognak vinni a kórházba és értesítik a bátyádat!

- Nem kell, jól vagyok! - próbáltam kikászálódni Shawn kezei közül, de ő jobban magához szorított.

- Nem mész sehova, itt maradsz, amíg nem jönnek a mentősök és én bemegyek veled. - mondta határozottan Shawn végig a szemembe nézve. - Így jó lesz babám?

- Igen. - dőltem erőtlenül a mellkasának, ő pedig a hátamat simogattam. Shawn nyugtató szavakat suttogott a fülembe, közben folyamatosan cirógatta a hajamat. Egyszer csak oda szólt Cameronnak, hogy vigye haza az ő és az én táskámat, mert nem akarta őket itt hagyni, de engem sem szeretett volna magamra hagyni. Pillanatokon belül a mentősök érkeztek és kiszedtek Shawn kezei közül, hogy feltegyenek egy hordágyra, gyorsan kitoltak az iskolából, hogy minél előbb elláthassanak. Ki kell találnom egy jó hazugságot, hogy miért estem össze fájdalomtól szenvedve, nem mondhatom el, hogy Tiffany tette, mert akkor még többet kapok.

~Shawn szemszöge~

Sokkolva ültem a mentőautóban és le se tudtam venni a szemeimet Izabellről, aki fájdalomtól torzult arccal feküdt előttem. Végig a kezét fogtam, hogy tudja, itt vagyok mellette, erősen kapaszkodott belém el sem akart engedni. A kórházban nem engedtek be Izabellel a vizsgálóba, mert nem vagyok hozzá tartozó, idegesen doboltam az ujjaimmal a térdemen. Minden alkalommal, amikor nyílt az ajtó felpattantam, hogy megkérdezzem bemehetek-e végre hozzá, amint az egyik nővér igent mondott fejvesztve rohantam hozzá. A kórterembe belépve Izát láttam az ágyon ülni és az orvossal társalgott, a szemeim elkerekedtek, ahogy megpillantottam nyugodtan ült az ágyon nem

- Izabell! - siettem hozzá, hogy szoros ölelésbe vonjam. - Nagyon megijesztettél ilyet többet ne csinálj! - suttogtam a fülébe, ahogy átöleltem. - Nagyon szeretlek!

- Már semmi bajom Shawn. - mosolyodott el lágyan és az arcomra simította a tenyerét, amire egy puszit nyomtam. - Látod Shawn nincs bajom, ne idegeskedj!

- Én azért ezt nem mondanám ki ilyen nyugodtan kisasszony! - szólalt meg mellőlem az orvos.

- Miről beszél Doktor úr? - fordultam el kedvesemtől, aki riadtan nézett az orvosra, mintha nem akarná, hogy tudjam mi történt vele.

- A barátnőjének csúnyán zúzódott a hasa, az oldala, karjai és a lábai is, több helyen felszakadt a bőre és véraláfutásos lett. Ezektől a sérülésektől erős fajdalmai voltak a kisasszonynak még a tornagyakorlatok elvégzése előtt. - magyarázott nekem az orvos, én rosszallóan néztem barátnőmet, aki lehajtott fejjel ült ölelésemben. - Amikor szaltóban érkezett a földre, akkor a fájdalom felerősödött és összpontosult elgyengült a teste, ezért csuklott össze. A vérképét is megnéztük és egyéb dolgokat, a hölgy manapság mellőzte az étkezést is.

- Micsoda? - hűltem el ezekre a szavakra, ez nem lehet igaz.

- Az étkezés hiánya miatt is következett be a rosszullét és a stressz hatására. - nézte a lapokat az orvos. - Írtam fel pár dolgot, amit be kell tartania, hogy rendbe jöjjön! Jövő héten várlak vissza kontrolra, az a has sérülés nem valami szép.

- Haza vihetem Izabellt? - kérdeztem kíváncsian.

- Igen. A bátyját nem tudtuk elérni és a szüleit sem. - magarázta az orvos.

- Nem csudálom. - mormogta az orra alatt kedvesem.

- Köszönöm Doktor úr a segítséget! - fogtam kezet a férfival, aki gyorsan távozott. - Gyere Izabell haza viszlek.

Karoltam bele szépségembe, hogy segítsek neki felállni, erősen kapaszkodott belem, teljesen rám támaszkodott. Jó érzés volt, hogy szűksége van rám, kellek neki és most úgy érzem, hogy megbízik bennem.

- Shawn hogyan jutunk haza? Nincs itt egyikünk kocsija se... - kezdett idegeskedni, mire egy csókkal hallgatattam el.

- Most már lenyugodtál? - kérdeztem felvont szemöldökkel, erre csak egy bólintást kaptam. - Rendben, amúgy Cameron elhozta a kocsimat, amíg te bent voltál.

- Oh, oké. - hajtotta le a fejét. Óvatosan elvezettem az autómig, ahol segítettem neki beülni, fájdalmas szisszenést követve ellazult az ülésben, gyorsan átmentem az én oldalamra, beszálltam és elindultam Iza otthona fele.

- Amúgy ne nyugodj meg nagyon, mert el kell szépen mesélned mi is történt veled! - magyaráztam neki.

- Nem történt semmi csak béna vagyok! - morgolódott.

- Izabell! - csattantam fel idegesen. - Kórházba kötöttél ki! Nem valami apróság történt veled!

- Shawn kérlek, hagyjuk ezt. - felelt csendesen és az ablakon ki fele meredt, az út további részében nem beszéltünk egymással.

- Megjöttünk! - parkoltam le a házuk előtt. - Gyere, segítek kiszállni.

- Nem kell, köszi. - nyitotta ki a saját ajtaját, de kis híján kiesett a magas Rang Roverből. Azonnal kipattantam a helyemről, hogy segítsek neki a vállamba kapaszkodva, az ajtóig kísértem, az egyik virágcserép aljából kivette egy pótkulcsot.

- Nincs itthon a bátyám. - léptem be vele a házba, Izát egészen a szobájáig felsegítettem.

- Nem akartam veled kiabálni. - ültem mellé, ahogy ő kényelmesen elhelyezkedett az ágyában.

- Semmi baj. - fogta meg a kezemet.

- Iza kérlek, ne csináld ezt. - néztem rá esdeklően. - Nagyon megijesztettél ma, tudni szeretném mi történt veled. Szeretlek Izabell és nekem egy szívfájdalom, ha szenvedni látlak. Ne csináld ezt velem. Szeretlek!

- Én is szeretlek Shawn. - hajolt oda hozzám egy csókra.

- Akkor elárulod nekem ki tette ezt veled és miért éheztetted magad? - fogtam kezeimmel közre az arcát, erre rögtön ajkaimra tapadt. Átkarolta a nyakamat, így közelebb húzott magához, nem tétováztam visszacsókolni kezeimet végig vezettem oldalán, amibe bele remegett. Mosolyt csalt az arcomra, hogy milyen hatással is vagyok rá, fölé kerekedetem ezzel eldöntve az ágyon, kényelmesen feküdtem lába között. Csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg, Iza pólóm nyakánál fogva húzott közelebb, másik kezével a hajamba túrt, ennek hatására belemorogtam. Ráharapott az ajkamra, amitől a csípőmmel ágyéka felé löktem, így egy kisebb sikoly szökött ki a szájából, ezzel engem elégedettség töltött el. Hátrébb csúszott az ágyán, magával rántva, mosolyogva könyököltem fölé és nyakát kezdtem csókokkal behintettem, amitől Iza a hajamba túrt.

- Ugye tudod kedvesem, hogy ezzel csak az időt húzod és el kell mondanod mi történt veled. - nyomtam újabb csókot kulcscsontjára, kezeit a feje felé fogtam. - Na, baby nem mondasz semmit?

- Shawn...- ennyit bírt mondani elakadt a lélegzete, ahogy ágyékomat hozzá nyomtam.

- Nem hallom, hogy válaszolnál. - ismételtem meg csípő mozdulatomat. - Hallani akarom a hangodat baby.

- Shawn... kérlek...- nyüszített alattam Izabell, ahogy a nyakát csókolgattam.

- Mit kérsz kicsim? - tekintettem rá, lehunyta szép barna szemeit, a levegőt gyorsan kapkodta, az arca kipirosodott. - Na, baby elvitte a cica a nyelved?

- Ha nem hagyod abba, akkor nem birok megszólalni. - pihegve vette a levegőt, olyan aranyos és ártatlan, és majd én fogom megrontani, ezt a tüneményes lányt, aki itt fekszik alattam és kiszolgáltatottan. Én fogom neki megmutatni milyen is az igaz élvezett, milyen, amikor mocskos gondolatok járják át a fejét, amit ki élhet. Hogy én mekkora szemét vagyok! Kiakarok használni ártatlan lányt, aki bízik bennem és én egy fogadás kedvéért képes leszek tönkre tenni, akit egyre jobban szeretek. Ez a lány teljesen elveszi az eszemet, nm tudok neki ellenállni, vonz, és ezt nem tudom tagadni.

- Szeretlek. - suttogtam az ajkaira. - Ígérj meg nekem valamit kedvesem.

- Bármit. - csókolt visszamosolyogva.

- Ha valaki olyat mondana rólam, amivel bemocskolna előtted és azt mondaná, hogy csak kihasznállak...- itt a szemében szomorú fény csillant. -... az hazudik én, szeretlek Izabell, bárki bármit mondjon. Te vagy az én hercegnőm. Szeretlek!

- Szeretlek! - hajolt ajkaimra. - És megígérem, hogy nem fogok nekik hinni.

- Ennek örülök. - nyomtam egy puszit a szájára.

- Miért kellet ezt megígérnem? - pillantott rám zavartan, gyorsan terelnem kell a témát.

- Majd később meg tudod. Na, akkor ideje mesélned mi volt veled tesi órán. - szálltam le róla, de helyette az ölembe húztam átkulcsolva a derekát, ő pedig a nyakam köré a kezeit.

- Shawn kérlek, ne firtassuk ezt. - döntötte a homlokát a mellkasomhoz.

- De igen. Nem akarom, hogy ez újra megtörténjen.

- Én sem kérdeztem semmit az előbbi kis szövegednél, úgyhogy te se akadékoskodj. - bökdöste a mellkasomat, amin jól szórakoztam. - Ne neves ki!

- Nem tehetek róla olyan kis aranyos vagy. - nyomtam egy puszit telt ajkaira. - Na, de ne tereld a témát nem válaszoltál!

- Te sem, hogy miért kellett azt a dolgot megígérnem! - csattant fel Izabell.

- Jól van, napoljuk a témát. - tettem fel védekezően a kezemet. - Nem vagy éhes?

- Nem. - rázta a fejét.

- De enned kell, nem szabad éheztetned magadat. Többet, nem amíg itt vagyok veled. - böktem meg a hasát, amitől hangosan nevetni kezdett. - Szóval csikis vagy ezt jó tudni.

- Inkább menjünk enni nagyfiú. - szállt ki az ölemből és kézen fogva vezetett le a konyhába. Leültem az egyik bár székre, amíg ő derékig eltűnt a hűtőben és következőnek rengeteg cuccal fordult vissza, oda sietem hozzá, hogy segítsek.

- Köszi! - mosolyodott el, ahogy a pultra lerakta a hozzá valókat. - Milyen szendvicset szeretnél enni?

- Hmm. - gondolkodtam el látványosan és felkaptam Izát majd a pultra tetem ő hangosan sikongatott örömében. - Én téged akarlak megenni!

Nyakához hajoltam, amit puszikkal szórtam tele nevetve próbálta Iza eltolni a fejemet. Ebből az egészből nem lett szendvics készítés helyette csók csatát kezdtünk vívni, a konyhapult tetején.

- Szia, húgi megjöttem! - csapódott a bejárati ajtó és pillanatokon belül Damien jelent meg a konyhaajtóban. - Húgi hoztam... mi a jó büdös franc?

- Damien? - húzódott el tőlem Izabell és riadtan nézett bátyjára.

- Ti meg mi az istent műveltek? - szegezte nekünk a kérdés. -Mit művelsz a húgommal Mendes?!

- Én szeretem Izabellt és nem választhatsz el tőle! - emeltem le Izát a pultról. - Többet nem fogom elengedni.

- Már pedig el fogod! Nem akarlak a közelében látni! - ragadta meg a pólóm gallérját és az ajtó felé kezdett tolni. - Ne lássalak meg itt többet!

- Csak akkor megyek el ha Izabell mondja! - néztem a kedvesemre, aki megszeppenten figyelt minket. -kedvesem?

- Shawn kérlek, menj, nem akarom, hogy bajod essen, holnap találkozunk a suliban. - lépett elém és egy szenvedélyes csókot adott. - Alig várom a pénteki randit.

- Én is. - ettől a mondatától a szívem csak úgy repesett az örömtől. -Szia, baby holnap találkozunk!

- Oké. - mosolyodott el szélesen. - Értem jössz reggel?

- Ezer örömmel! - nyomtam még egy csókot a szájára. - Szeretlek!

- Jól van elég az álszent nyálcsorgatásából és a hazug szavakból. - forgatta a szemét Damien és kirántotta a kezeim közül a húgát. -És nem viszed holnap suliba, mert én viszem. Most már ideje indulnod Mendes.

- Jól van. - bólintottam le mondóan nem akartam feszíteni a helyzetet. Elindultam a lépcsőn lefele, de eszembe ötlött valami fontos. - Damien!

- Mi az Mendes?

- Kérlek, figyelj Izabellre, mert nem szeretném, hogy ismét kórházba kerüljön. - mondtam komoly ábrázattal, amitől Damien fal fehér lett.

- Micsoda? - kérdezte elhűlve.

- Majd én elmondom. - suttogta Iza a fülébe, testvére lesokkolva nézett húgára majd rám.

Egy utolsó csókot váltottam kedvesemtől majd elindultam haza. Az járt a fejemben egész végig, hogy Iza miért nem akarja nekem elmondani mi történt vele, de bízok benne, hogy majd előbb utóbb megnyílik nekem. Alig várom már a pénteki randit, már mindent elterveztem ez lesz Iza életének legkülönlegesebb randija...

Ezt egy jó barátnőmnek küldőm remélem megfelelt:)