~Izabella szemszöge~

Fájdalmasan keltem fel az ágyamból, hogy elkezdjem a napomat abban a borzalomban, amit iskolának hívnak. Egész este nem tudtam aludni folyton Shawn járt a fejemben, ahogy tegnap közöltem vele, hogy mi nem illünk össze és ne is álmodjon arról, hogy én valaha is vele leszek. Pedig életemben nem hazudtam ekkorát, mint akkor, de a bátyámnak is igaza van, Shawn nem lenne rám jó hatással, pedig megörülök érte. A csókjaiért, az érintéséért, mindenért őt akarom, vele akarok lenni a nap minden percében, de eltaszítottam magamtól ennél nagyobb hibát el sem követhettem volna.
Gyorsan magamra kaptam azt a ruhát, amit még az este készítettem ki, egy fekete hosszú ujjút és egy piros térd feledtig érő szoknyát, egy fekete magas sarkút húztam lábaimra, a hajamat itt ott megtűztem, hogy ne lógjon a szemembe, egy enyhe sminket is felvittem. Táskámat a hátamra kaptam és elindultam iskolába, a nappaliba összetalálkoztam a bátyámmal, aki a nyakkendőjével szenvedett.

- Jó reggelt húgi! - köszöntött egy arcra puszival.

- Jobbat. - ültem le kelletlenül az egyik konyhai bárszékre.

- No, most meg miért vagy elszontyolodva, tegnap is zokogva jöttél haza és ki sem mozdultál a szobádból. - tolt elém egy adag palacsintát. - És nem ettél azóta, hogy haza jöttem.

- Nem vagyok éhes. - löktem el magamtól az ételt. - És kidobtam Shawnt.

- Annak örülök, de miért vagy lehangolt? Hiszen örülnöd kellene! - vigyorodott el testvérem. - Na, ne sírj, elmosódik a sminked.

- De én szerettem végre valakit! - zokogva borultam Damien nyakába.

- Jobb lesz, higgy nekem, jól döntöttél, most már nem bánthat. - adott egy puszit a fejem tetejére. - Gyere, elviszlek a suliba!

Csendben ültem testvérem mellett egész út közben és csak azon járt az eszem, hogy ma szembe kell néznem Shawnnal, mellette kell ülnöm, beszélnem kell vele. Némán haladtam végig a folyosón, hogy kivehessem a szekrényemből a könyveimet, de ahogy kinyílt az ajtaja egy levél hullott ki belőle. Az elejére szépen megformázott betűkkel az én nevem állt, gondosan leragasztották a borítékot érdeklődve körbe lestem a folyósón kitől is lehet, de nem láttam senkit viszont éreztem, hogy figyelnek. A borítékban egy levelet találtam, amin néhány sor volt csupán.

Fogva tartasz engem

Nem tudsz az erődről

Száz lábnyira állok

De elesek a közeledben

Ezek a sorok álltak a papíron, amiket nem tudtam hova tenni értetlenül olvastam újra a sorokat, homlok ráncolva mentem a termem felé közben ismételten elolvastam a sorokat. Fogva tartasz engem, talán én tartok fogva valakit, de kit? Nem tudsz az erődről, nekem nincsen semmi különlegességem nem hallott senki sem énekelni. Százlábnyira állok, de elesek a közeledben, szóval közel van, de egyben távol és elgyengül mellettem. Ki lehet? Ezeken elmélkedve ültem le a helyemre, észre se vettem, hogy Shawn már ott van érdeklődve figyelt engem és a kezemben lévő papírt.

- Kitől kaptad? - mutatott a papírra.

- Nem tudom ki esett a szekrényemből. - feleltem halkan, nem mertem a fiúra ránézni féltem, hogy akkor elgyengülök.

- Iza baj van? - lengette meg a kezét Shawn az orrom előtt.

- Micsoda? - kaptam rá hirtelen a fejemet.

- Beszéltem hozzád, de te nem is figyeltél rám. - csalódottan pillantott rám.

- Bocsánat mit szerettél volna kérdezni?

- Beszélni szeretnék veled a tegnapról. - tette a kezét a combomra.

- Arról nincs mit beszélni!

- De van én, szeretlek Izabell! - fájdalmasan nézett rám közben egy picit megszorította a combomat. - Hallgass meg kérlek, csak egyszer! Egyszer hallgass meg!

- Shawn...- elhallgattatott egy csókkal és én teljesen elgyengültem a karjai között, pont én ültem a fal mellett így neki tudott dönteni és kezeivel megtámaszkodott a falon.

- Mr. Mendes és Miss Blackwell kérem ne itt tegyék közszemlére a magán életüket, hanem inkább zárt falak között. - zavart meg minket szúrós megjegyzésével Mr. Chenston ő a matek tanár.

- Elnézést Mr. Chenston nem fog többet elő fordulni. - szabadkoztam.

- Remélem is Miss Blackwell. - fordult vissza a táblához a tanár Shawnra sandítottam, aki kajánul vigyorgott.

- Lesz még több ilyen! - kacsintott rám és előre kezdett figyelni, én pedig próbáltam rendezni a légzésemet. Egész órán magam elé bambultam nem tudtam napi rendre térni a csók felett, az érzés leírhatatlan volt és újra tapasztalni akartam, de nem akarok újra pofára esni. Gondolataimból Shawn meleg érintése zökkentett ki, összerezzentem keze alatt, amitől ő lágyan elmosolyodott.

- Kedvesem gyere, most ének óra jön. - felelte gyengéden és kezemért nyúlt.

- Nem vagyok a kedvesed és többet nem csókolgass! - húztam ki a kezemet az övéi közül.

Shawnt kikerülve indultam meg a zene terem felé, de ő ott jött a nyomomban és nem bírta megállni, hogy ne simítsa a kezét a derekamra, szúrós szemekkel néztem rá. Ő csak el vigyorodott és egy csókot nyomot az ajkaimra meglepetten pislogtam és a szám is tátva maradt.

- Becsukod a szádat kedvesem vagy tegyek bele valamit? - mosolygott pimaszul.

- Kapd be Mendes! - morogtam.

- Majd te! - nevetett fel én morgolódva léptem el tőle, de nem kellett volna Tiffany és a pincsijei ott álltak és engem méregettek. Ekkor jutott eszembe Tiffy fenyegetése ijedten simultam vissza Shawnhoz, aki elégedettem ölelt magához, de pont ezt nem kellett volna csinálnom.

- Kérlek engedj el Shawn. - suttogom neki a fülében és szerintem, így úgy tűnhettünk mint egy szerelmes pár.

- Miért is?

- Nem akarok balhét. - értetlenül nézett rám, de nem engedett közelebb vont. Tiffy szemeivel végig követte az utunkat nekem meg a torkomban dobogott a szívem. Shawn lágyan egy puszit nyomot a halántékomra, amibe picit beleremegtem és lehunytam a szemeimet, a fiú halk kuncogására lettem figyelmes, mérgesen néztem rá, de ő csak hangosabban nevetett. - Mi olyan vicces Mendes?

- Az, ahogyan reagálsz rám. - simított végig az oldalamon. - Nem értem miért akarsz eltaszítani magadtól.

- Már mondtam! Csak ki akarsz használni! - sziszegtem és lelöktem a kezét a derekamról. - És ne tapiz nem vagyok senkid.

- Jól van. - hajtotta le a fejét szomorúan. - Izabell megkérhetlek valamire mielőtt teljesen elzárkózol tőlem?

- Attól függ mi az. - tettem karba a kezeimet.

- Majd meglátod, de jól figyelj! - vigyorodott el, elmosolyodva pillantottam rá, Shawn előre engedett az ajtóban és a helyemre ültem a leghátsó padba, de figyeltem, hogy a fiú jön-e utánam, de meglepetten konstatáltam, hogy Mrs. Rossal beszélget. Nyugodtan foglaltam helyet és elő vettem a clubban elénekelendő dalokat, hogy biztos jól tanultam meg a szövegüket, csendesen dúdoltam, amikor egy gyenge tapintást éreztem a karomon.

- Mit csinálsz gyönyörűm? - ült le mellé Shawn és a kezébe vette az egyik lapot, amit azonnal ki is vettem a kezéből.

- Átnéztem a dalokat, hogy jól tanultam-e meg őket. - feleltem csendesen.

- Énekelni fogsz? - csillantak fel barna szemei.

- Nem. - értetlenül pislogott rám.

- De...de miért nem? - kérdezte zavartan.

- Történtek olyan dolgok, amik miatt nem énekelhetek itt. - meredtem magam elé és Luke képe úszott be, amikor megismertem.

- Ezért is van az, hogy ennyire visszautasítasz? - kérdezte kedvesen és küldött felém egy biztató mosolyt. - Izabell én....

Nem bírta befejezni a mondatát, mivel becsengettek és a tanárnő vezényelt, hogy álljunk fel és elkezdtük a beéneklést, én csendben álltam. Megbabonázva hallgattam magam mellett Shawnt, ahogy együtt énekelt a többiekkel, a szívem összeszorult a gondolatra, hogy soha nem énekelhetek vele. Nem hallhat énekelni Izabellaként, csak ha Bella vagyok.

- Most pedig, hogy ezt befejeztük. - csapta összeizgatottan a tenyereit Mrs. Ross. - Shawn kérlek gyere ki és mond el az osztálynak, amit akartál.

A fiú mellettem szélesen elmosolyodott majd rám kacsintott és elindult a katedra felé, ahol megfordult az osztály felé. Végig nézett a teremben ülőkön, de rajtam állapodott meg a pillantása, lehajtott fejjel terültem a padon.

- Tudjátok, hogy azért is jöttem a suliba, mert egy versenynek is vagyok a zsűri tagja, amit az én kiadóm szponzorál. Hamarosan lejár a jelentkezési határ idő és tudom sokan vannak akik nem mernek jelentkezni. - itt rám nézett, az osztályban többen is felém fordultak, oh, hogy baszd meg Mendes ennél feltűnőbben nem is tudtad volna. - Na, szóval ezeknek a személyeknek szeretnék egy kis ösztönzést adni. Egy új dalommal, amit egy számomra fontos személynek írtam és azt is remélem az a személy magára fog ismerni. - sétált a zongora mellé, ahol helyet foglalt oldalról még rám nézett, mintha csak az engedélyemet várta volna a kezdésre egy halvány mosolyra húztam a számat, amitől ő is viszonzott. - A szám címe Mercy, remélem elnyeri a tetszéseteket.

https://youtu.be/LciBniKCw50

Ahogy Shawn énekelte a dalt rá ismertem a köztünk lévő szituációkra, amikor rácsaptam a bejárati ajtót, de ő még akkor is próbálkozott. Felfedte nekem mit is érez felém, tényleg ennyire belém szeretet, hogy szenved azért mert visszautasítottam. Elgondolkodva hallgattam a dalt, amiben érzésit tárja fel előttem. Észre se vettem, hogy a könnyeim gyorsan szánkáznak végig az arcomon, mire a dal véget ért, remegtem a visszafojtott érzelmektől. Mire Shawn abba hagyta a zongorázást én azzal a lendülettel rohantam ki az osztály teremből, nem figyelve a kíváncsi tekintetekre. Gyorsan szedtem a lábaimat, úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt és csak rohantam ki akartam minél előbb jutni az iskola épületéből. Azaz érzés kerített hatalmában, hogy megfojtanak a falak, a folyosó képe keringett előttem szédelegve lépkedtem le az emeletről.

- Izabell! - hallottam meg annak a személynek a kiáltását, aki teljesen összekuszál mindent a fejemben. - Izabell kérlek állj meg!

Tovább akartam menni, de a lábaim nem engedelmeskedtek nekem, össze akartak csuklani alattam, de a helyett, hogy a földön végeztem volna két erős kar csavarodott a derekamra, amik megtartottak. Erőtlenül hulltam a biztonságot nyújtó karok ölelésébe, ekkor megcsapott az a jellegzetes bódító illat, kétségbe esetten kapaszkodtam a fiú pólójába.

- Istenem Izabell. - fogta az oldalamat erősen Shawn és leült a földre közben gyengéden az ölébe húzott.

- Shawn. - szipogtam könnyeimtől elhomályosult tekintettel.

- Shh semmi baj kedvesem itt vagyok. - simogatta a fejemet, közben előre hátra dülöngélt velem. - Nincs semmi baj itt vagyok veled, nem bánthat senki.

- Shawn én ezt nem bírom. - zokogtam fel jobban markolva a fiú felsőjét. - Nem bírom ezt tovább csinálni.

- Miről beszélsz? - pillantott le rám kérdőn.

- Nem bírom magamat távol tartani tőled, akárhogy próbálom. - magyaráztam elcsukló hangon.

- Akkor ne tedd. - emelte meg az államat, hogy a szemembe nézhessen.

- De muszáj.

- Miért lenne muszáj? - szemeiben nyugodtságot véltem felfedezni. - A bátyád miatt nem akarsz velem lenni, ezt tudom és te is félsz. De befogom neked bizonyítani, hogy hiába való a félelmed. Szeretlek Izabell Blackwell.

Homlokát az enyémnek döntötte és úgy nézett rám, bőre melegen érintette az enyémet ezzel feltüzelve. Nem bírtam magamat visszafogni tovább ajkainak estem, ez őt hirtelen érte, de rögtön ura lett a helyzetnek és nem fogta vissza magát, azonnal viszonozta tetemet. Kezeit felvezette a derekamra, amibe gyengéden bele markolt én a kezemet a hajába vezettem, ujjaim köré csavarva puha barna tincseit.

- Szeretlek Shawn. - váltam el tőle, mire neki hatalmas vigyor jelent meg az arcán.

- Ne feled kedvesem te diktálod az iramot és én igazodok hozzád. - puszilta meg a fülem mögötti vékony bőrt. - Nagyon boldoggá tettél ugye tudod?

- Te is engem, az a dal gyönyörű volt. - suttogtam ajkaira.

- És minden szava igaz és most könyörültél meg a szívemnek, nem téptél szét. - kulcsolta össze ujjainkat. - Szeretném ha eljönnél velem egy randira, ha volna hozzá kedved.

- Szívesen elmennék veled. - a válaszomra Shawn szélesen elmosolyodott és csókjával fejezte ki felém a boldogságát. Vigyorogva karoltam át a nyakát, újra boldognak éreztem magamat mellette, ahogy ölel, ahogy a kezében tart. Szeretem Shawnt, csak ő is kegyelmezzen az én szívemnek és ne törje össze...