*Jimin szemszögéből*

Az a nap...nem szabadott volna megtörténnie.

Alapból nem akartam arra a helyre menni, tudtam hogy tele van fanokkal, és a menedzser hyung sem örül, ha elbóklászunk egy magunk. De végül Hoseok hyung hosszas nyaggatása után kénytelen voltam bele menni egy akaratlan dologba.

Mivel alaphangon messzire volt a hely, nem is értettem miért nem egy közelebbihez megyünk, de beletörődtem.

Szerintem az odafele úton kiosztottunk legalább húsz aláírást...

Fárasztó tud lenni az idolok élete.

A kávézóhoz érve hatalmas meglepetésemre szinte csak felnőtt férfiak tartózkodtak, akik -öltözködésükből ítélve- üzletemberek lehettek.

Hope hyung odavezetett bennünket egy asztalhoz, ami az épület sarkában helyezkedett el...tökéletesnek bizonyult.

Viszont a pincér lány, aki kiszolgált bennünket, egészen véletlenül ismerte a bandát, és egy "OPPA" kíséretében sarkon fordult, majd vissza...

Annyira kíváncsi lennék mit éreznek ilyenkor az emberek...össze-vissza dadognak, mosolyognak, legyezik magukat, dobálják a hajukat...kinek jön ez be!?

Legyen magabiztos, bátor, és talpraesett.

Amíg ezen gondolkodtam, kicsit sikerült elbambulnom, aminek hála, az asztalon üldögélő vizes kancsó tartalmának egy része, ismeretlen okokból -V elmondása szerint- az ölembe borult.

Rákvörös fejjel -a méregtől- trappoltam ki a mosdóba, imádkozva azért, hogy legyen tele a papírtörlő adagoló szerkezet. Beérve a modern helyiségbe, kitéptem egyszerre legalább öt darab papírt, és törölni kezdtem a vizes nadrágomat. Hallottam, hogy a két nem normális társam, akik közül az egyik a hyungom, mégis több ésszel rendelkezem, hahotázva jönnek befelé. Szikrákat szóró szemekkel néztem rájuk, ők mégis jót nevettek reakciómon. Normális esetben lehet én is így tennék, de a korai órákban, (tíz óra múlt, viszont nekem ez korán van) nyűgös, és fáradt vagyok. Majd belejövök egy óra múlva a "bulizásba", hangulatcsinálásba. Addig élvezem V hülyeségeit.

-Jimin-ah, nagyon felhúztunk? -kérdezte Taehyung

-Hol marad a hyung!? -vonom fel a szemöldökömet

-Két hónap van közöttünk, me...

-Két hónap, és tizenhét nap...-vágtam közbe, és emlékeztettem

-Törődj bele, hogy nem foglak hyungozni. Örülj, hogy Kook betartja...

-Az még szép lenne, ha nem...-morogtam

-Na...legyen már benned élet...-kócolta össze a hajamat Hobi hyung

Megforgattam a szememet, és eljöttem a mosdókagyló elöl, majd elindultam kifelé, nyomomban a két hülye gyerekkel.

Mikor visszaértem az asztalunkhoz, észrevettem, amint két fanlány, őrülten vihorászik, kuncog, olvadozik...

Miért nagy dolog az, hogy eljöttünk kávézni a reggeli órákban? Mi is emberek vagyunk, szoktunk enni, inni...Megértem , hogy idol vagyok, de attól még életem is van.

Levetődtem az egyik sor kanapé szerűségre, majd a telefonomat véve kezembe megnyitottam a kamerát, és mikor a két társam is megérkezett, készítettünk egy selcat, amit majd kiposztoltam Twitterre, leírva a fanoknak, mennyire szenvedek. Ekkor az egyik irányból, egy kisebb zaj támadt, így oldalra fordítva a fejemet, megláttam annak forrását.

Egy gyönyörű, középbarna bőrszínű, barna hajú, és szemű lány volt, aki kissé mintha idegeskedve nézegetne bennünket.

Szürkés színű nadrágot, fehér cipőt és felsőt viselt, valamint egy rózsaszínes kardigánt.

Ajkát beharapta, és úgy pillantott egyenesen rám.

Létezik a szerelem első látásra?

Mert akkor azt hiszem megfertőződtem...

A szavam elállt, egyre többet kellett pislognom, gyomrom aprócska görcsbe rándult, a szívem pedig hevesen vert.

Neeem...az nem lehet, hogy egy fan tetsszen meg. Képtelenség. Több millió lányt láthattam már eddig a közönség soraiban, mégsem fogott meg egy sem.

Ez a nap egyre rosszabb...

Míg ezen gondolkodtam leült, majd újra felállt.

Csak ne jöjjön ide...

Erre a gondolatomra apró léptekkel indult meg az asztalunk felé, majd hosszas óráknak tűnő percek után, meg is érkezett.

-Annie! -integetett mosolyogva

Miért gondolom azt, hogy aranyos, amint remegő lábakkal áll előttünk!?

-Oh...Annie! -húztam le a maszkomat, erőt véve magamon, nagy levegőt véve, próbálva azt mutatni, hogy úgy tekintek rá, mint az összes többi fanlányra

Csak ne egy aláírást akarjon....csak ne azt. Ne legyen olyan mint a többi....

-Kérhetnék egy aláírást? -amint kimondta a szavakat, elillantak az érzéseim, és semleges lett....

-Persze, miért nem ezzel kezdted? -nevetett fel J-Hope, és elővett a zsebéből egy kis noteszt, amiből kitépett három lapot, amiket aláírtunk

-Köszönöm szépen! Esetleg a barátnőm is kaphatna...

-Már írjuk is! -mosolygott V

Amint megírtuk azokat is, csak bambán bámultam rá, próbálva nem feltűnően végrehajtani cselekedetemet. Nagyon szép arca volt, és talán ez fogott meg benne. Viszont...ugyanolyan mint a többi lány.

Hirtelen a Save me-t hallottam meg a rádióból felcsendülni, ami mosolygásra késztetett...jól esően hatott rám, ha a saját zenénket hallom, akár tévéből, akár rádióból.

-Ohh...Jimin-ah...énekelj egy kicsit a rajongónknak! -szapult J-Hope

Én csak mégjobban vigyorogni kezdtem, és elkezdtem énekelni Jungkook részét, de mikor belekezdtem, megdőlt egy kicsit a lány, és összeesett. Mindenki gyorsan felpattant, és próbáltunk segíteni. V fölé tornyosult, viszont ekkor már egy vöröses hajú lány is ott térdelt mellettünk, akivel J-Hope hyung próbált beszélni. Arrébb siettem, és gyorsan elkezdtem tárcsázni a mentősöket, V pedig a karjába vette a lányt, és az ajtó felé rohant vele, ahogy csak tudott. Az ablakból láttam, ahogyan velem majdnem egymagasságú, szőke hajú társam is megérkezik, akinek a kezébe adja Taehyung-ah a lányt, majd magyaráz neki valamit.

A mentő autó rövidesen megérkezett, és azonnal el is vitték, kísérőként pedig Yoongi hyung, és V ment vele.

Én odasétáltam Hobi hyungékhoz, és bemutatkoztam a másik lánynak, akinek ChaeRin volt a neve, a barátnőjének pedig Sophie.

Sokkal nyugodtabbnak tűnik a közelünkben Rin, mint Sophie.

-Jimin, felhívtam a menedzsert, nem sokára itt van értünk, a bandával, és elmegyünk a kórházba. -ecsetelte Hoseok, én pedig helyeslően bólogattam

-Én pedig....azt hiszem indulok, hogy odaérjek időben. -mutogatott Rinnie

-Elviszünk...-ajánlottam, ő pedig megköszönte a segítségünket

*A kórházban*

Csak akkor mehettem be a kórterembe, amikor megadták arra a jelzést, nehogy összeessen megint...miattam.

Mikor pedig bementem, szó nélkül vizslattam a padlót.

-Mi a baj? -kérdezte remegő hangon...gondolom PD-Nim elújságolta neki a híreket

-Mivel nem egy fan ült még rajtatok kívül a kávézóban, eléggé sokan láttak benneteket. Látták hogy aláírást osztogatnak a srácok, de mindenki azt gondolja, hogy a barátnődnek kérted, te pedig ismered a Bangtant már régről.

-És ebben mi a rossz? Lehet a rosszullét miatt nem értem, de most ezt tényleg nem vágom...-kérdezősködött Sophie...aranyos

-Voltak fanok, akik elkezdték boncolgatni ezt a témát, és ők arra jutottak, hogy Suga barátnője vagy...

Még hogy Suga barátnője...ez vicc.

-Elnézést, de azt hiszem nem hallottam jól...Oppa barátnője?

-Igen...

-De ott sem volt a kávézóban...

-Az lehet, viszont betoppant arra a helyre, mikor összeestél, és V átadott neki, elhadarva a történetet.

Szóval ezt mondta neki a kis Alien...

-Akkor...most mi lesz? -kérdezte a "sérült"

-Úgymond kiderítettük, hogy te szépészeti szakra jártál iskolába. Szóval feltenném a kérdést, amire a válaszodnak igen kellene hogy legyen. -húzta a száját - Munkába kellene állnod, mint a Bangtan Sonyeondan sminkese, és styleistja. Egyébként is most akartunk felfogadni egy új szakembert... Vállalod?

Erre már muszáj voltam látni az arcát. Kíváncsi voltam a válaszára, hiszen ha nemet mond, kénytelenek leszünk valami mást felhozni a terítékre, ugyanis a fanok nem egyhamar szállnak le az ilyen témákról.

-Miért van erre szükség? -kezdtek könnyesedni a szemei

-Nem fognak egy hamar leszállni a Yoongi témáról...és szerintem te sem akarsz a főcímlapokon szerepelni...

Megrázta a fejét.

-Kérhetek egy kis időt? -pislogott nagyokat a takarót bámulva

-Természetesen...viszont szeretnénk, ha legkésőbb holnap reggel megjelennél az ügynökség előtt a válasszal.

Bólintott, és kiment mindenki a kórteremből, engem leszámítva

Közelebb mentem az ágyhoz, és próbáltam keresni a tekintetét.

-Khm...-köszörültem meg a torkomat -...sajnálom...a srácok mindig is ilyenek. Legfőképpen velem.

Nem mondott semmit. Csak hallgatott egy ideig.

-S...semmi baj. Igyekszem...igyekszem döntést hozni minél előbb...sajnálom a kellemetlenséget. -emelte rám tekintetét, kissé dadogva

Elmosolyodtam, és megsimogattam a haját, majd kimentem a szobából.

A folyosón már nem láttam a srácokat, és a főnökéket sem, hiszen ők elmentek, de én még úgy döntöttem maradok. Leültem a székre, és beszélgetésbe elegyedtünk Rinnievel...

Ő egy nagyon talpraesett lány szerintem. Úgy beszélgettünk, mintha ezer éve jóban lennénk, közben még csak ma ismertük meg úgymond egymást. Nagyon szimpatikus lány.

Viszont nagyon aggódó is, mert amikor meglátta az üzenetet, hogy Sophie hívja, felpattant, és betrappolt hozzá, majd pár perc múlva kijött, és szólt nekem, hogy menjek oda hozzá.

-Mondjad...-mosolyogtam lágyan

-Add már meg neki a számodat, mert nem lehet tudni, hogy mikor engedik ki, holnap pedig hallania kell PD-Nimnek a választ.

Bólintottam és bementem hozzá.

-Ideadod a telefonodat? Akkor beleírnám a számomat...-vakartam meg a tarkómat

Kis fáziskésés után válaszolt csak.

-P...persze, máris...-adta volna át kezembe a mobilt, de ekkor leborította a kis polcról

Gyorsan felakartam venni, hogy ne neki kelljen hajolgatni, de mivel mindketten hirtelen nyúltunk ugyanoda, a fejünk is összekoccant.

-Ne haragudj! -mondta gyorsan, kissé meghajolva előttem

-Semmi baj, te se haragudj, véletlen volt. -biccentettem

Felvettem a telefont, és elkezdtem belepötyögni a számomat, majd mikor végeztem, megláttam a hátterét...én voltam rajta... Ez...aranyos.

-Hízelgő, hogy én vagyok a háttérképed...-mosolyogtam idétlenül

Elvörösödött, majd halkan kuncogva emelte rám tekintetét, fejét rázva.

-Akkor, ha nincs rám szükségetek, mennék, mielőtt még az őrült fanlányok megtudják, hogy itt vagyok. -nevettem fel keserűen

Ezzel ki is slisszoltam a szobából, és gondosan beöltözve indultam el. Arcomat elrejtettem egy napszemüveggel, maszkkal, és sapkával, amennyire csak lehetett, és tömegközlekedéssel utaztam haza a dormig.

Remélem igen lesz a válasza az állásra, mert ha nem, akkor az eléggé megpecsételheti a banda életét.

Valamint szeretném tőle megkérdezni, hogy megtalált-e a névjegyzékében...

"A fiú aki miatt kórházba kerültél"...-felkuncogtam, ahogy visszagondoltam rá, majd leszálltam a járműről, és pár sarkot sétálva hazaértem.

A dormunkban Jungkook-ah fogadott:

-Hyung! Tényleg szerelmes vagy? -tágultak nagyra szemei

-Hogy mi.............!?

Egyből leesett a tantusz.

-J-Hopeeeee! -kiabáltam

-Hol marad a hyung, törpe!?

Elszámoltam magamban háromig, és egy mosoly kíséretében bementem a szobánkba.

-Nem tudom miért szapulsz egyfolytában, de visszakapod még te ezt, Hoseok...

-Valamit lehagytál...-majdnem felrobbant a nevetéstől

-HYUNG! -emeltem ki a szót.