A koncert után kifulladtan, izzadtan, büdösen jöttek le a színpadról a srácok.

-Nah...milyenek voltunk? -lihegett Nam

-Elképesztőek...tényleg...szavakat nem találok.

Elégedetten mosolyogtak, majd berohantak az öltözőbe. Én lassan követtem őket, hiszen csak annyi dolgom lesz, hogy lemossam a sminkjüket.

Lassan huppantam bele a sminkesszékbe, mivel hallottam, hogy mindannyian zuhanyoznak.

Szerencséjük van, hogy itt volt külön, fürdésre alkalmas helyiség. Nem minden koncerthelyszín biztosíthat ilyet.

A mobilomon kezdtem el böngészni. Felmentem Twitterre, és az első dolog ami fogadott, az az volt, hogy egy fan-felhasználó, kamu hírt terjeszt még mindig rólam és Yoongiról...

Miért kell ezt?

Idegesen csaptam le a telefont pultra, és temettem arcomat a tenyereimbe.

-Mi a baj?

Hirtelen felkaptam a fejemet, hiszen úgy tudtam mindenki fürdik. Sugával találtam szembe magamat.

-Semmi...

-Sophie...Mi van?

-Mondom, hogy semmi!

-Velem ne kiabálj! Idősebb vagyok, és fiú!

-Sajnálom...

-Szóval akkor, mi bánt?

Felvettem a telefonomat, előkerestem dühöngésem okát, és a képébe nyomtam a mobilt.

-Ez? Ezen kár őrlődnöd. Nyugodj le, most az a lényeg! Hagyjad ezeket. Ők ilyenek. Neked viszont nem tesz jót, ha mérgelődsz!

-Jó! -erősítettem meg copfomat, egy húzással- Köszönöm. -öleltem át

-Mégis mit? -viszonozta a gesztusomat

- Hogy bízol bennem, és mellettem vagy. Rosszabb fogadtatásra vártam.

-Már a kórházban is öröm volt nézni, ahogy alszol. Valahogy. Megfogtál a kisugárzásoddal. Jó benyomást keltettél.

Csak elmosolyodtam, és elengedtem.

-Na csüccs ide, had mossam le azt a kegyetlenül elkenődött sminkedet. -paskoltam meg a széket

Eleget tett kérésemnek, és bele is kezdtem munkámba.

Yoongi után sorra jöttek a többiek is. Legnagyobb meglepetésemre, mindenkivel beszélgetésbe tudtam elegyedni, és úgy éreztem, minden tag valamilyen szinten közelebb került hozzám.

Utolsóként Jiminnel kellett foglalkoznom, és talán az ő társaságában voltam a legfeszültebb.

Néma csend uralkodott a sminkesszobában, hiszen a többiek az öltöző, egy másik részében készülődtek a haza útra.

-Khm...és amúgy...milyen egy idolokkal teli lakásban élni? -törte meg a kínos csöndet.

-Hát...ez az egy nap eddig jól alakult. -mondtam zavartan

Nem számítottam rá, hogy mondani fog bármit is.

-Miért érzem, hogy feszült vagy a közelemben?

Kinyitotta egyik szemét, ellentétesen azzal, amelyiken épp dolgoztam, és szinte átlyukasztotta az arcomat pillantásával. Próbáltam úgy tenni, mintha nem vettem volna észre, hogy néz, de valljuk be, elég hülye dolog volt tőlem.

Csak nem vagyok annyira vak, hogy nem látom... Ezt gondolom ő is kiszúrta.

Pillantásai égettek, így kénytelen voltam egy másodperc erejéig ránézni.

Kár volt. Elterelte a figyelmemet, és csak akkor eszméltem fel, mikor észrevettem, hogy a feketére színeződött vattával az arcát dörzsölgetem, immáron mindkét szemével vizslatta az enyémeket, és pimasz mosoly húzódott, tökéletes adottságokkal megáldott arcán.

Park Jimin, miért veszed el az eszemet...

Perceken belül, már csak arra lettem figyelmes, hogy görnyedt tartásomból felegyenesedtem, ő pedig teljes nagyságában állt előttem, egyetlen köntös fedésében.

Zavartan, feszengve ácsorogtam, és néztem felfelé azokba a gyönyörű íriszekbe, melyek egyre közeledtek felém.

Sajátjaimat automatikusan hunytam lefelé, tudtam hogy mi következik, mégsem tiltakoztam, vagy ellenálltam.

Szemeim még résnyire nyitva álltak, amikor elkezdtem hátrálni, mindössze egy lépést; megakadtam a pultnál. Ő közeledett hozzám, majd oldalra biccentette a fejét, és lehunyta szemeit. Én is így tettem.

Leheletét már éreztem ajkaimon, minek hatására sóhajtottam egyet. Kellemes volt, mégis zavarba ejtő.

Egyikőnk sem mert innen tovább haladni.

Csak szuszogtunk, és semmi mást. Ő kezeivel két oldalamon támaszkodott meg, a sminkesasztal egy szakaszában.

-Sophie! -kiáltott valaki, egy másik helyiségből, mire Jimint szinte azonnal a székbe löktem

De mondhatni, késő volt, hiszen Yoongi ekkor már az ajtóban állt.

Istenem, mondd hogy nem nézte végig.

-Ti meg mit csináltatok? Vagy...zavarok? -húzta féloldalas mosolyra száját

-S...semmit. Végzem a dolgom. -nyomtam egy kis sminklemosót egy tiszta vattapamacsra, és elkezdtem törölgetni Jimint arcát, ott, ahol összekentem

-Jah...biztos. Na szóval, PD-Nim Hyung azt kérdezi, hogy mikor végeztek?

Letöröltem még az utolsó sötét csíkot is bőre felületéről, majd ledobtam az elhasználódott, puha anyagot az asztalra, és elkezdtem összepakolni a kellékeket, az arra kinevezett táskába.

-Jimin...mehetsz öltözni. Mire kész leszel, én is végzek itt.

Bólintott, majd meghajolt, és úgy ment ki Suga mellett az ajtón. Amint eltűnt, drága barátom, egy idióta vigyorral az ábrázatán lépkedett be, csiga lassúsággal hozzám, jobban mondva mellém.

-Nocsak, nocsak. -támaszkodott meg a már tiszta pulton- Mi is volt ez az előbbi? Mondhatnám majdnem csók...

-Nem tudom miről beszélsz...-ráztam fejemet

-Oohohoho...de...pontosan tudod Sophie! És elmeséled, hogy mi történt.

-Otthon! -sóhajtottam, és elfordultam tőle

-Megbeszéltük. -kuncogott, és szinte csilingelt a hangja

Aljas dolog ez tőle...

***

Rövidesen hazaértünk, és én szinte azonnal a szobámba rohantam.

-Idióta vagyok! Egy hülye barom! Mégis...hogy tehettem...hogy gondolhattam hogy...ah. -mérgelődésem sírásba fulladt...

Muszáj voltam kiadni magamból a feszültséget. Ez pedig kiváló ötletnek bizonyult.

Elmentem letusolni, hogy felfrissíthessem magamat, közben próbáltam megnyugtatni felkavart lelkemet.

Lassan végeztem, saját arcomról is lemostam az aznapi vakolatot, és felvettem pizsamámat.

A vacsorát már korábban elintéztük egy étteremben így a telefonomat magamhoz véve, elkezdtem tárcsázni Rinnie számát.

-Helóka Kislány! Mesélj! -kuncogott a vonal túloldalán.

-Rin! Ma majdnem csókolóztam Jiminnel...-hangom komoly volt, egy cseppnyi boldogság nem volt benne

-Valami hihetőbbet mondj kérlek...-nevetgélt

-ChaeRin! Én halál komolyan beszélek. Ilyennel nem viccelnék.

-Ne baszd...és hogy sikerült!? -hallottam hangján, hogy teljesen megdöbbent

-Épp a sminkjét mostam le. Elterelte a figyelmemet, és lefagytam...aztán majdnem megtörtént. -csuklott el a hangom

-Most örömödben, vagy bánatodban sírsz mindjárt?

-Nem tudom. Én nem akartam csak...-kopogásra lettem figyelmes- lekell tennem.

Ezzel leraktam magam mellé a telefonomat, nagyokat lélegeztem, hogy megnyugodjak, és szólaltam meg.

-Gyere.

Nem lepődtem meg, amikor Yoongi tárulkozott elém, tudtam, hogy jönni fog.

-Tető, vagy maradjunk itt?

-Most maradnék. Gyere ülj ide. -paskoltam meg a lepedőmet

Lehuppant, és kíváncsi tekintettel tette fel kérdését:

-Szóóóóval...mi történt pontosan? Mi volt ez a "majdnem csók!?"

Sóhajtottam egy nagyot, és belekezdtem...volna, ha meg nem toldja előbbi mondatát.

-És a legkisebb részletre is kíváncsi vagyok!

Bólintottam.

-Úgy kezdődött, hogy lemostam a sminkjét...és míg a többiekkel beszélgettem, vele egy szót sem. Aztán kérdezett valamit, amire már nem emlékszem -vakartam meg a tarkómat-, utána pedig zavarba ejtett egyetlen mondattal...

-És mi volt az?

-Hogy miért érzi, hogy feszült vagyok a közelében. Erre nem válaszoltam neki, viszont ő csak bámult rám, és kénytelen voltam én is őt nézni. Aztán elkezdett közeledni, és oda jutottunk, hogy én a pultnál támaszkodom, ő mellettem, és lehunyt szemekkel, úgymond, csókra kész pozícióban, egymás ajkára szuszogunk, de tovább nem halad egyikőnk sem.

Aztán jöttél te. Hál' Istennek! -sóhajtottam

-Figyelj. Én megértem a helyzeted. Azt, hogy mennyire kínos, vagy zavarba ejtő most ez a helyzet. De egy valamit elkell mondanom. Ezt...csak a bandatagok tudják, senki más. Ezért kérlek, hogy ne mondd tovább senkinek!

-Megígérem.

Bólintott, és összekulcsolt kezekkel kezdett bele.

-Jimin...fél a lányoktól. És ne úgy értsd, hogy meleg. Olyan, mint Kook. Inkább...tart az ellenkező nemtől. Három éve fiúkkal van összezárva. Érthető, hogy elszokott. Persze ott vannak, a fanok, de érted. Nem közvetlen közelségből vannak itt.

-Értem én...csak mégis. Ez nagyon furcsa volt.

-Jimintől, ez irtózatosan nagy dolog volt! És most nem túlozok. Tisztelem, hogy eddig elment!

A takarómmal babráltam, és hallgattam Yoongi szavait, amikor újabb kopogás hallatszott.

-Gyere. -kiabáltam ki, a megszokott, "invitáló" szövegemet

Meglepődtem, megijedtem, és megilletődtem, mikor megláttam ki a késői látogató.

Jimin volt az.

-Öhm...zavarok? -vakargatta tarkóját kínjában

-Nem. Én már úgyis menni készültem. Jó éjt, sziasztok! -köszönt el Yoongi, és már ment is

-Neked is, szia!

Magunkra maradtunk...ketten, egy szobában, egy ilyen incidens után.

Feszültség, zavar, és idegesség telepedett ránk.

Mit mondhatnék? Mit kellene mondanom?

-Beszélhetnénk? Vagy inkább, majd hol...

-Beszéljünk. -néztem rá, és kisimítottam néhány rakoncátlan tincset a szememből

Leült az ágyam szélére, és láttam rajta, hogy sík ideg.

-Ami azt illeti...