Szomorú volt a búcsú...
Csöpögős, mint a filmekben.
De hagyjuk a hasonlatokat. A lényeg, hogy úton vagyok Szöulba, magam mögött hagyva a múltam szörnyű, keserves emlékeit...legfőképpen Shawnt. 
Ahogyan meghallom a repülőn ülve, a hangos bemondó szavait, eleget teszek kérésének, miszerint bekapcsolom az övemet, és hátradőlök az ülésemben. Rettenetes tériszonyom van, a föld felett egy méterrel is rosszul vagyok, nem hogy több kilométer magasságban üljek...ez furán hangzott...
Amint éreztem, hogy gördülünk kifelé a kifutón, begörcsölt a gyomrom, és késztetést éreztem arra, hogy hunyjam le a szemeimet, és lélegezzek mélyeket, lassan. 
Mellkasomál iszonyatos feszülést éreztem ami csak egyet jelenthetett...fölfelé tartunk. Félve, de kinyitottam egyik szememet, és kipillantottam az ablakon. 
Mi? Máris fent vagyunk? 
Csak azt vettem észre, hogy már egyenesen haladunk a messzeségben, felhőtengerek között. Az üvegen keresztül lehetett látni, hogy mennyire aprócska innen minden. A folyók olyanok, mint egy kiömlött üdítő az asztalon...folydogál keskeny létében. A házak hangyányi nagyságúak, nem nagyobbak, nem kisebbek. Ez olyan...természetellenes. Számomra.
Mindig is mindent...legalábbis a legtöbb mindent, teljes életnagyságban láthatok, most meg...minden olyan pici.
Amint ezen töprengtem, megérkezett egy kedves hölgy mellém, gondolom stewardessként dolgozik itt. 
-Hi! Would you like a drink? -mosolygott
Én természetesen értettem a kérdésest, hiszen tökéletes angollal rendelkezem.
-Good afternoon! Yes. I would like a bottle of orange juice. -viszonoztam mosolyát, ő pedig ideadta nekem a kért narancslét, kifizettem, és továbbment az utasokhoz.
Bárcsak Szöulban is ilyen kedvesek lennének az emberek. 
De nem tudhatom ki milyen. 
Gondolataim a munkára tértek át. Vajon találok? Megfelelő lesz? Normális főnököm lesz, vagy valami goromba, utálatos személyiség?
Minden benne van a pakliban...sajnos.
Jelenleg egyedül a lakásom, és a nyelvtudásom miatt nem vagyok ideges. Mindkettő stabilan meg van, és tudom használni.
Aish...annyit gondolkodtam már a mai nap folyamán, hogy elálmosodtam...
Pedig nem szeretnék aludni. Mi van ha éppen akkor történik valami a géppel? Vagy nem ébredek fel, az emberek nem vesznek észre, és meghalok földet éréskor? Szörnyű ilyenbe belegondolni...pont egy repülőn.
De a szememnek nem tudok parancsolni...már csak annyit észlelek, hogy elhomályosul, és elcsendesedik körülöttem a világ, melyet kizárok.

"-Kérjük kedves utasainkat, kapcsolják be az öveiket, és a lélegeztetőket tegyék az arcuk elé! Nincs ok a pánikra, a pilóták megfogják oldani ezt a kis technikai malőrt.
Tudtam....tudtam hogy ez lesz...úgy tudtam. Ezért is utálom a repülőket. Kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok.
Másodperceken belül megtettem azt amit a stewardess kért, és nagy levegőket vettem. Kipillantottam az ablakon, és csak annyit láttam, hogy óriási sebességgel haladunk a föld felé...
Befogunk csapódni. Ezt senki nem éli túl. És a senkibe én is beletartozok.
Köszi Shawn, ezt is neked köszönhetem, mint mindent. A vesztembe futottam egy ilyen köcsög miatt.
Oldalra fordítottam fejemet, és láttam az utasok ijedt, zavart pillantásait, amint azok egymást próbálják nyugtatni. Ch...ami azt illeti. Engem még idegesebbé tesz mindez. 
Ha azt mondják "nyugi", még idegesebb vagy. Ha azt mondják "ne sírj", még jobban sírsz. Szerintem az agyunk ilyekor fordítva gondolkodik.
De hogy nincs még egy olyan hülye, aki egy repülő lezuhanásakor ilyeneken kattog, az is száz százalékosan biztos. Ügyes vagy Sophie.
Visszaültem normál helyzetembe, és csak vártam. Vártam a végzetet. Rettegtem, de mégis nyugodt voltam. Előfordul az ilyen az embereknél néha.
Viszont amikor már több száz kilométer per órás sebességgel haladtunk a talaj felé, szó szerint gyorsabban mint a szél...felment bennem az adrenalin, rosszul voltam, a mellkasom feszült, és nem tudtam gondolkodni. Kizártam magam körül mindent.
Pár méterre lehettünk csak, amikor..."

-NEM AKAROK MEGHALNI! -kiáltottam el magamat, mire mindenki rám kapta tekintetét- Bocsánat.-kértem elnézést angolul
De gáz...úgy tudtam hogy nem kellene bealudnom. Mindig ilyenkor kell baromságokat álmodni...
Viszont akkoris. Valahogy csak lehettem volna ura a szemeimnek. De én nem...túl gyenge vagyok. Az van amit a szervezetem, fejem akar. Nem az amit én...
-Tisztelt utasaink! Tájékoztatjuk önöket, hogy öt percen belül megkezdődik a leszállás. Kérjük kapcsolják be újra az öveiket, és élvezzék ki a maradék utazást! A megértést köszönjük! -jelentette be a hangosbemondóban egy női hang...gondolom a kedves stewardess hölgy.
Ismételten eleget tettem kérésének és vártam, hogy végre valahára vége legyen az útnak. 
A maradék időre elővettem a mobilomat, végighúztam ujjamat a kijelzőn, hogy feloldjam azt, és megnéztem az üzeneteket. 
Rinnietől kaptam körülbelül harmincat, hogy miért nem válaszolok már nyolc órája neki. Hát igen. Pocsékul hazudok, ezért nem írtam neki inkább semmit. Majd meglepem a lakásomhoz közeli parkban.
Újra felcsendült a bemondó hangja, így eltettem mindent a kezemből, és felkészítettem magamat lelkileg, hogy újra szörnyű érzés fog körülölelni. Megéreztem a már ismerős nyomást mellkasomnál, és próbáltam mélyeket lélegezni. 
Valahogyan a leszállás gyorsabb volt, így amikor megéreztem a döcögős talajt magam alatt, egy hatalmas mosoly terült el az arcomon, és boldogan csatoltam ki az övemet, mikor megkaptuk az engedélyt. Felálltam, mindkét bőröndömet megfogtam, melléjük pedig a kézipoggyászokat is, és elindultam, amikor kitárultak az ajtók. A lépcsőnél egy őr segített lepakolnom, amit megköszöntem kedvesen, és indultam a reptér épülete felé. 
Hatalmas volt a tömeg...
Betértem az ajtón, és mély levegőt vettem. 
Hmm...Szöuli levegő...vagy várjunk csak...nem...ez csak a tömeg szaga...a koreai emberek izzadtsága. Gusztustalan.
Átmentem az ellenőrzőkapun, ahol hamar végeztem. Hála az égnek nem sípolt be a melltartóm vas része...
Húztam magam után bőröndjeimet, és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a hatalmas épületet. Kilépve az utcára, elém tárult Szöul képe. Bár anya sokszor mesélt róla, közel sem számítottam ilyen szépre. 
Ez gyönyörű.

Az út szélére állva fogtam egy taxit, ami beletelt egy kis időmbe, tekintve hogy nem sokszor volt ilyenre szükségem. Megadtam neki a címet, és a cuccaim bepakolása után elindultunk. Fél órás út állt előttem, ami gyorsan eltelt, köszönhető egy kis BTS hallgatásnak..."Run"...imádom.
-Itt vagyunk. -hadarta el koreaiul a középkoraiban járható férfi
Megköszöntem, kiszedtem a csomagjaimat, és már futottam is a lakótömb felé. 
Nyolcadik emelet, harmincas lakás.
Beírtam a "kapu" kódját, és bementem. 
Jó illat fogadott...olyan friss volt.
Lehívtam a liftet, majd pár perc ácsorgás után megérkezett. Megvártam míg a lakók kiszállnak, ám az utolsó ember...wow.
-Annye! -köszöntött egy mosollyal az arcán a fiú.
Viszonoztam a köszönését, és kezet fogtunk.
-Új lakó vagy? 
-Igen! Most érkeztem a reptérről. -magyaráztam
-Segítsek felpakolni?
-Biztosan van jobb dolgod...nem akarok máris másra akaszkodni. -húztam a számat
Oh, kérlek ne menj el. Leszakadnak a kezeim.
-Ami azt illeti semmi dolgom. Szóval gyerünk. -vette el a bőröndöket kezemből és beszállt a liftbe- Ja egyébként Wooshin! Lee WooShin! -hajolt meg 
-Sophie Smith. -ismételtem meg tettét
-Örvendek! Hányas szint?
-Nyolcas.
Felmentünk, és amit az ajtóm elé értünk ki is nyitottam azt. Bepakoltunk, ő pedig el is búcsúzott.
-Én most megyek is! Nagyon örültem Sophie. Majd még találkozunk. Itt lakok egyébként pár házzal arrébb, ha valamit szeretnél szólj! -mosolygott
Bólintottam és elköszöntünk.
-Huhh...-sóhajtottam- Dolgos lesz a délutánom maradék része...
Elkezdtem a kipakolást. Először a ruháimat szedtem ki táskáimból, hogy ne gyűrődjenek még jobban össze. Ezeket követték a sminkek, hajápolási termékek, dísztárgyak. Felhúztam az ágyneműmet, és meg is ágyaztam a hatalmas franciaágyamon. A konyhában kipakoltam a poharakat, edényeket, evőeszközöket. Bevásárolni majd holnap megyek Rinnel, addig van még kajám.
Nos...egész otthonossá varázsoltam a lakást néhány óra leforgása alatt. És maga a felépítése is tetszik! Nagyon!
Jó életem lesz, azt már látom.

*Azoknak akik nem tudnak angolul*

-Hi! Would you like a drink?  -Szia! Szeretnél egy italt?

-Good afternoon! Yes. I would like a bottle of orange juice. - Jónapot! Igen, kérek egy üveg narancslét.