Dayana szemszöge:

Ha jól számolom ma már másodjára ébredek fel Dr. Deaton klinikáján.
Most nem próbálok meg egyből felülni mert úgyis tudom hogy fájni fog. Szóval szépen lassan felültem és Dr. Deatonre néztem aki épp azzal a lánnyal beszélgetett akivel egyszerre sikítottunk. 
–Dr. Deaton.  Mikor juthatok már ki innen?–kérdeztem kicsit idegesen mert kezdett előtörni a klausztrofóbiám.
–Nem sokára.  Mikor kezdett el előtörni belőled a sikítás? –kérdezte a doki felém fordulva mire csak sóhalytottam egyet.
–Akkor amikor kinyílt az ajtó–néztem rá félve, ugyanis tudom hogy ez mit jelent.
–Megjöttünk!–hallottuk meg a kiabálását valakinek.
–Stiles, mondtuk hogy ne kiabálj mikor ide érünk. Gondolom most már az egész utca tudja hogy te megérkeztél–hallottam meg Scott szórakozott hangját.
Hallottam hogy kinyílik mégegyszer az ajtó és ekkor megéreztem Peter (nagybáttyám)  szagát. Kiszaladtam a szoba féleségből és Peter nyakába ugrottam.
–Néha zuhanyozhatnál. Szerintem a város másik felén is érzik a szagodat–motyogtam a nyakába mire csak felnevetett.
–Nagyon vicces. Semmi hiányoztál meg minden?–kérdezte mikor már képes voltam róla lemászni.
–Persze.  Khm. Hiányoztál meg minden de te mégis mit keresel itt? Mármint tényleg jó téged látni de én úgy tudtam hogy meghaltál–néztem rá kiváncsian mikor már kettesben voltunk. Ugyanis a többiek már bementek a dokihoz.
–Ó Lydia az itteni Banshee feltámasztott. Te mit keresel itt?–kérdezte mire csak újból megöleltem.
–Ki volt?–tért inkább rá a lényegre mire dühösen elváltam tőle.

–Meg fogom bosszulni. Meg fogom találni Gerard Argentet, és akkor majd szépen elvágom a nyakát. Majd félbe vágom és a vadászok küszöbére teszem. De én nem fogok elmenekülni utána mint az a gyáva féreg amikor megölte őket. Az összes vadászt meg fogom ölni. A gyerekeiket is. Az unokáikat is, és azokat is akik bíznak vagy bíztak egy Vadászban. Meg fogják kapni amit érdemelnek–jelentettem ki már félig átváltozva a karmaimat fényezgetve.

–Látszik hogy rokonok, mindd a ketten pszihopaták–mondta azt hiszem Stiles és óvatosan elkezdett visszalépkedni a többiekhez.

–Haza megyek–jelentettem ki miután túlestem az 5 perces döbbenetemből.
–Haza kísérlek–bólintott inkább magának Peter és elindultunk újdonsült otthonomba.

Útközben elmeséltük hogy mi történt velünk amíg nem láttuk egymást.

Mikor hozzám értünk Peter is bejött és bepótoltuk az elmúlt 4 évet. Így hajnali 5-kor aludtam el azzal a gondolattal hogy hatkor már kelhetek is mert iskolába kell mennem.