Tompa hangok jutottak el a tudatomig. Valaki beszél hozzám. Ismerős a hang de fogalmam sincs arról, hogy ki lehet vagy arról, hogy mit mond. Ki kellene nyitnom a szeme. De nem megy. Túl nehéz. Hiába harcolok a hang egyre gyengébb. Egyre jobban hív vissza a sötétség és a harctól egyre jobban kifáradok. Nem vagyok elég erős és hagyom, hogy a sötétség magába szippantson.
   Lezárt személyamon keresztül is túl erős a fény. Vakító, erőszakos és fájdalmas. Össze szorítom a szemem, hátha jobb lesz, de nem. Kínok között felemelem a kezem, hogy árnyékot tartsak. Ahh, tökéletes. Egy ideig csak pihentetem égő szemeimet, majd megpróbálom kinyitani őket. Mintha tonnák nehezednének a szemhélyamra, de most nem adom fel és kinyitom a szemem. Fogalmam sincs arról, hogy hol vagyok. Rideg fehér falak között fekszek. Egy aprócska ablak töri meg a fehér falak monotonitását pontosan velem szemben. Azon a picsi ablakon keresztül érkeznek a fájdalmasan, gyötrő napsugarak. Kába vagyok még de hallok valamit. Valaki van még ebben a szobában. Hallom nyugodt, lassul, egyenletes szuszogását.  Tovább nézelődök és anyukámat pillanatom meg a szoba sarkában lévő fotelben.  Lábait maga alá húzva, teljesen össze gömböjödve alszik abban a barna kopott, kényelmetlennek tűnő ősrégi fotelben. Vajon mióta ülhet ott? Vajon mióta vagyok én itt? Vajon miért vagyok én itt? Hiába erőltetettem meg az agyam nem tudom felidezni, hogy mi történt velem.
  Nem akarom megzavarni az alvó anyukámat így csak fekszek az ágyban és gondolkozom. Valószínűleg kórházban vagyok. Legalábbis minden jel erre utal. A fehér falak, az az idegesítő pittyogás amit az egyik közelemben lévő gép ad ki és az ágy.
  Nem tudom mennyi ideig fekszem ott tétlenül. Talán  percek telnek el addig amíg nyílik az ajtó és bejön egy ápoló, vagy órák, ki tudja.
- Na végre Avery! Már nagyon aggódnunk érted. Mindenki alig várta, hogy felébredj. -  nem tudtam erre mit mondani csak ertőltetetten elmosolyodtam.
- Hogy érzed magad?- fagatott tovább az ápolónő.
- Hát ha azt mondanám jól, hazudnék.
-Ne aggódj, drágám, pár nap és kutya bajod sem lesz. -  kis szünetet tartott közbe ellenőrizte a gépeket majd teljes figyelmét rám fordította. -  Most élmények és ide hívom az orvost, hogy végezzen el rajtad pár rutin vizsgálatot és szólok a családodnak, hogy felébredtél. Amikor vissza jövök anyukádat is felébresztjük, oké? - csak bólogattam, a nővér még egy utolsó bátorító mosolyt villantott rám, majd távozott.
  Rövid idő múlva újra nyílt az ajtó és egy ismeretlen  arc dugta be a fejét az ajtón, majd be is jött, biztosan az orvos.
- Jó reggelt! -  köszönt vidáman. -  Hogy vagyunk?
- Csak az mondhatóm amit a nővérnek, ha azt mondanám jól vagyok hazudnék. -  a középkorú férfi felnevetett.
- Lesz ez majd jobb is. -  közelebb jött hozzám és ő is a gépeket kezdte tanulmányozni.
- Mióta vagyok itt?
- Két napja hozott be a mentő titeket. A sokk miatt azóta eszméletlen voltál.
- Minket? -  kérdeztem vissza.  Az orvos megtorpant. Lassan felém fordult és eléggé aggodalmas képet vágott.
- Tudod, hogy hogy hívnak?
- A maga nevét nem nem tudom de én Avery vagyok.
- Hány éves vagy? Hol születtél? Hol laksz? Ki ül a fotelben? Tudod mi történt veled ?
- 16. Montereyben születtem ott is élek a szüleimmel. Az anyukám ül a fotelben és nem nem tudom mi történt velem. 
- Avery autóbalesetett szenvedtél, te és a barátod, a vőlegényed és.. és a.. -  nem kellett folytassa  a képek ellepték az agyam. Cam, a nap amikor teherbe estem. Rengeteg emlék Ashley születése előtt és után. Ashley a kisbabám. A nyaralás és a baleset.
Újra és újra lejátszódtak azok a borzasztó képsorok a szemem előtt.
   Zihaltam, mégse kaptam levegőt. A szívem zakatolt és mégis úgy éreztem, hogy szép lassan leáll és meghaltok. A tér egyszerre tágult ki és szűkült össze. A testem túlságosan nehéznek éreztem mégis mintha lebegtem volna. Érzékeltem a körülöttem lévő világot mégse voltam tisztában azzal, hogy mi történik körülöttem. Kiáltásokat hallottam, de fogalmam se volt róla, hogy a sajátomat vagy valaki másét. Az elmém mintha egy hatalmas üveg lett volna mely hirtelen megrepedt és abból az aprócska kis repedésből több száz hosszú, kanyargó repedés indult útnak. Bármelyik pillanatban össze törhetett volna az egész de mielőtt ez bekövetkezett volna egy fájdalmas szúrást éreztem a koromban és a világ újra eltűnt a békés, kellemes meleg sötétségben.
Helló mindenki! 😍
Tudom már megint későre sikerült részt hozni. 😔 Remélem tetszett nektek ez a rész. 😊
Puszi Pillangók!! 😘😘
C. ❤️