Kezdem azt hinni, hogy igaz az a mondás, miszerint ha egyszer jól érzed magad, úgy érzed, hogy minden jó, az élet tesz róla, hogy a következő pillanatban minden elbaszódjon. Én is így észtem most magam. A tegnapi nap után, ami életem egyik legjobb napja volt, a mai talán életem legrosszabb napja volt. A mai napom már az elejétől kezdve el volt baszva. Úgy érzem, hogy talán jobb lett volna, ha fel sem kelek. De csak szép sorjában. Kezdjük az elején.
Már az ébredés pillanatában éreztem, hogy itt valami lesz ma,de higy ez, árra álmomban sem gondoltam volna. Van az az érzés, amikor tudjatok, hogy valami borzalmas fog történni, de nem tudtok elleni mit tenni, vagy amikor tudjatok, hogy le fogtok esni, és akkor mindennek vége, én is ezt éreztem, még ha végül nem is volt annyira szörnyű, számomra az volt. Szörnyű.
Reggel komásan keltem, ugyanis este miután Mark elment, majd' egy órát beszéltünk még telefonon, így elég későn feküdtem le. És a felkelés után elkezdődött a legrosszab napom. Azzal kezdődött, hogy amikor ki akartam szállni az ágyból, nem vettem észre, hogy rám van csavarodva, így szó szerint ki estem az agyból. Aztán öltözködéskor két különböző zoknit vettem fel, reggeli közben magamra borítottam a narancs levet, így mehettem át öltözni. Nem is volt péntek 13, el sem tudom képzelni, hogy mi lett volna, ha az van. Ráadásul egész nap el akartam mondani Hannah-nak mindent, de nem sikerült. Valahogy sehogy sem jött össze. Később pedig már tárgytalan volt. Vagyis azt hittem, hogy tárgytalan.

Reggel, amint beértem a suliba, rögtön Hannah fogadott, és már ott el akartam neki mondani az igazat. De nem jött össze.
- Szia- mondtam, amikor is odajött hozzám, és átölelt.
- Szia.- mondta, még mindig ölelve.
- Mi ez az ölelkezés?- kérdeztem.
- Csak boldog vagyok.- mondta.
- Oké. Örülök. Figyu. - kezdtem.- Mondanom kell valamit.
- Jézusom, mi történt?- kérdezte.
- Nyugi, semmi extra..- kezdtem, de nem tudtam befejezni, ugyanis a következő pillanatban megjelent Mike, így egymással voltak elfoglalva, én pedig nem akartam ebbe belerondítani.
- Várj, várj.- mondta Hannah Mike- nak, aki folyamatosan beszélt.- Pete mondani akart valamit.
- A, semmiség. Annyira nem is fontos.- mondtam.
- Biztos?
- Biztos.

Bemerünk a suliba, és elkezdődött a NAP. Csupa nagybetűvel. Ezután már esélyem sem volt, hogy elmondjam Hannah-nak az igazat, pedig annyival jobb lett volna, ha elmondom. Akkor nem történt volna az, ami végül megtörtént.
Végül nem mondtam neki el. Nem tudtam. De Később, a nagyszünetben Hannah rájött, nem mindenre, de valamire, és ez vezetett a későbbi gondokhoz.
Épp kint ültem, az udvaron a padon, amikor is Mark hívott.
- Szia.- mondtam.
- Szia.- köszönt ő is mosolyogva.
- Hogy vagy?- kérdeztem.
- Jól. De lehetnek jobban is.
- Mi történt?
- Semmi, pont ez a baj. Nem tudtam neki elmondani, akartam, de nem tudtam. Lehet, hogy még várnunk kéne vele. Nem tudom, csak úgy érzem, hogy még nincs itt az ideje. Jobb, ha még nem tud rólunk.
- Oké.
- Oké?
- Persze, ahogy akarod. Azonban nekem most mennem kell, jött egy ügyfél. Szia.- köszönt el.
- Szia.- mondtam, aztán megfordultam, és ott volt Hannah, engem nézett, de nem mondott semmit.
- Minden rendben?- kérdeztem, attól félve, hogy mindent hallott.
- Persze.- mondta mosolyogva, de olyan fura volt. Valahogy nagyon fura.

A nap végül el telt, anélkül, hogy elmondtam volna az igazat Hannah-nak. Anélkül, hogy megtudtam volna, hallott- e valamit. Délután hazafelé menet, úgy döntöttem, hogy meglepem Markot, és elmegyek a tetováló szalonhoz. Bár ne tettem volna. Akkor még minden normális lenne, minden jó lenne. De hát nem így alakult.

Ahogy odaértem a szalonhoz, észre vettem, hogy Mark ott áll kint a szalon előtt, és ugyanaz a srác ajka tapad az ajkaira, amelyik múltkor. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Tiszta déja vu érzésem lett, ugyanis a múltkor is így történt az egész. Akkor még lehet, hogy véletlen volt, de erre már nem lehet azt mondani, hogy véletlen. Én pedig ismét ott álltam megkövülve, nem tudván, hogy mit csináljak. Megint. Már épp megfordultam, hogy elmenjek, amikor is Mark észrevett, én azonban nem foglalkoztam vele, csak rohanni kezdtem, nem is néztem, hogy merre megyek. Csak szaladtam. Nem foglalkozva azzal, hogy Mark fut utánam és kiabál. Éppen kifulladtam, amikor is megragadta a kezem, és megfordított.

- Várj már. Hé.- mondta.
- Mit akarsz?- kérdeztem vissza idegesen.
- Ez nem az, aminek látszik.
- Tényleg? Akkor mi?
- Ez bonyolult.- mondja.
- Na ne mondd. Szerintem annyira nem bonyolult. Unatkoztál, ott voltam neked én, aztán meguntál, és tálaltál valami mást.
- Nem, félre érted.
- Mégis, hogy lehet ezt félre érteni.
- Megmagyarázom.- mondta.
- Hallgatlak.
- Ez csak azért volt, hogy megbizonyosodjam róla, hogy téged akarlak, és nem mást.
- Na, ne nevetess.
- De, ez igazság.
- Tudod, kit nézzél hülyének.
- Én nem.. Én csak megbizonyosodtam, hogy kedvellek.
- És ehhez ez kellett?
- Hülyeség volt, tudom.
- Eléggé. Egyébként nekem nem kell semmi vagy senki hogy rájöjjek , mit akarok mit érzek
Én ugyanis szeretlek, beléd szerettem. De, ez így nekem nem megy.
- Ne mondj ilyet.- néz könyörgően a szemembe.
- Sajnálom.- mondom, majd elsétálok. Otthagyom. Ő pedig nem jön utánam. Hagyja, hogy elmennek. Ha a dolgok eddig nem lett volna elég elbaszott ,ezután az lesz. Garantálom. A legszörnyűbb dolog. Ha nem tettem volna azt, amikor akkor tettem, akkor nem történt volna az, ami akkor történt...