Az élet természetesen eközben nem állt meg. Mozgalmas egy két és fél hónapja volt az Ideiglenes Szövetségnek. Legalább is így hívták magukat.
Odabent is nagy volt a feszültség, hiszen nem csak dolgozók, egyszerű munkások, vagy közemberek, hanem már diákok és gyerekek is eltűntek.
Eduardo, mint fizika- és spanyoltanár eléggé elkeseredett, hiszen harminchét főt számláló osztálya egyedül huszonkettőt számolhatott most.
A száznegyvennégy fős összevont osztály egy csapásra hetvenkettő lett július elejéről október közepére. Nickinek két hete se híre, se hamva. Belőle is újabb eltűnési esetet nyitottak ők hárman.
A hírek csak a rejtélyes esetekről szóltak, tele volt vele a sajtó. Az internetes oldalak a Vörös Laboratórium igazi főnökének kilétét tárgyalták. Már elkezdték felvetni azt, hogy nem Vonhof volt a fejes; Patryck Duszyński (az újságok szerint „volt egyetemista társa") neve is szóba került ám. Viszont még mindig messze álltak az igazságtól: Tord Langakertől.
Erre az egy dologra kérték meg Greent. Hogy maradjon csendben, és még ezt sem tudta teljesíteni: Paul a közmédia tárgya lett.
Ez a helyzet nem csak Paul vagy Patryck, de leginkább az egész Laboratórium sorsát sodorta veszélybe; évek óta egyetlenegy új elméletet sem látott a napvilág. Mindenki elfogadta, hogy Paul az, mert a legtöbben arra szavaztak. Amikor valahogyan Vonhofra terelődött a figyelem, az sem volt kutya. Egy évig ment a tippelgetés, a teóriák gyártása, ezzel volt tele az egész Föld. Most pedig kiderül, hogy azt még csak az első hullámként könyvelhették el.
Edd egy halott ember volt.
Az október 17-i projektátadásaik sem úgy akart sikerülni, ahogyan azt eltervezték. Délutánra időzítették, mert addig nyerhetnek egy kis időt. A belsős lázadás azóta is élt, megmaradt a lendület, ám a nagy banda kezdett szertefoszlani; Kyle és Nicki "távozásával" nehezebbnek bizonyult a csapat egyben tartása. Ha Edd aznap nem fordult vissza négyszer a metrópótló busszal, akkor egyszer sem. Matt napközben próbált hazajutni, mert otthon hagyta a gyakorlati feladatainak eredményeit, habár ez teljességgel lehetetlennek tűnt. Megint késve lesz kénytelen beadnia a munkáit. Ez pedig már a sokadik.
Az ügyükről nem derült ki sok, Eduardo sem jutott a sajátjukban beljebb. Ellenben Paul ver Vonhofról kisebb életrajz született. Azt is tudták, hova járt középiskolába, milyen szakra ment az egyetemen, kikkel találkozott, és mi is a szerepe a Vörös Laboratórium életében.
Ám Patryck Duszyński homályos maradt számukra. Az egyedüli ismereteik róla kimerült abban, hogy Paul munkatársa és barátja, meg a foglalkozásában. Viszont a Patryck melletti ember nevét már nem tudták kiolvasni, hiszen cirill írással lett közölve.
Anfisa létezése ennyin múlt. A cenzúra erős, ám nem tökéletes.
Edd azon gondolkozott, mennyi idő lesz, mire leesik nekik az, hogy a hamis verziót adta oda nekik. Vagy mikor jönnek rá arra, hogy Eric valaki totálisan más, akivel a legfelső, hetedik emeleten cserélt végül nevet: tehát a 7A osztály Eddje volt valójában Eric. Attól tartott, hogy nekik hamarosan végük lesz. Vagy az ideiglenes csapat esik szét, vagy a belsős lázadás. Vagy ami még rosszabb. Az egész élete, innen elmehet, és onnantól nincsen rá garancia, hogy az ő sorsa, vagy társadalmi szerepe ne változzon meg.
"Furcsa egy dolog az idő" – gondolta Edd. Amikor nem kéne, esetleg fontos lenne, hogy elteljen, gyorsan megy, de mikor már könyörögsz, hogy végre legyen vége a tizenegy órának, akkor sohasem akar eltelni.
Összerendezte a hibás papírjait. Csak fáradtan pislogott egyet. Rá sem tudott már erre a helyre nézni, sem arra, amit csinált. Semmi sem maradt itt már a nyári rossz emlékeken kívül. Abban bízott, ha ezt beadja, akkor talán kevesebb gondja lesz. Még egyszer átolvasta, amit először írt, ugyanis az igazi munkája otthon hevert a hátsó szobájában. Matt a saját ügyeivel volt elfoglalva, de már régóta végzett. Egyedül egy képet nézegetett.
– Edd! Mindjárt beadhatjuk, vagyis beadhatod a projekted. Én még az ezelőtti elméletemet adom ma, aztán holnap megy a gyakorlatom is. Egészen jól haladunk! – mondta Matt.
– Igen, igen! Alig várom az arcukat, mikor ledöbbennek a hibás egyenleten. Amit megfűszereztem egy apró mellékhatással. – válaszolta Edd.
– Kíváncsi leszek, mit mondanak majd rá!
– Ne félj, én is! Egyébként az ott a kezedben?
– Ez? Ja, csak egy régi fotó – rakta odébb az asztalon Matt.
– Mutasd! Én is szeretném látni! – kíváncsiskodott Edd.
– Rendben, úgyis van még egy kevés időnk, amíg végleg eltávoznak a munkáink. Tessék.
– Ez az a kép, mikor kimentünk Dániába? Te jó ég... az is már három éve volt. Repül az idő, Matt. Sosem hittem volna, hogy te ezt magadnál szoktad tartani!
– Az egyik kedvencem, ugye tudod? – mosolyodott el ő.
– Talán a legjobb közös kalandunk a mai napig! – nevetett fel Edd.
– Pontosan! Akkor még hárman voltunk. Igazából hárman. – Matt továbbra is tartotta a mosolyát. – Nem így, összeszedve, innen-onnan.
Ekkor realizálódott csak bennük. Tom már fél éve nem látta az otthonát. Nemsokára, november hatodikán lesz a nyolcadik hónapja.
Amióta eltűnt, egyedül problémákat kaptak a nyakukba. Történtek ugyan jó dolgok is, viszont az elenyészően kevésnek tűnt. Két kézen meg tudták számolni, mennyi. Érezhető volt a hiánya.
Dániához sok-sok kedves emlék fűzte őket. Főleg az, mikor az első órákban Tomnak annyira megtetszett a hely, hogy vett is egy dán zászlót, aztán megkérte Eddet, hogy fotózza már le azzal a kezében. Matt természetesen (és általában mindig) sikeresen a háttérbe fotózódott. Az a két hét mindent megért a számukra, semmit sem bántak meg abból.
– Csak gyere haza, Tom. – szólalt meg halkan Edd.
– Még el kell mennünk a világ többi sarkába is együtt! Azt pedig nem ketten szeretnénk. Ahhoz te is kellesz. – nézett vissza a képre Matt.
– Így is van. Szerintem én megyek, aztán leadom neki a csodámat. Meglátjuk, mit kezdenek vele!
Edd felállt a székéről, felment a kislépcsőn, és még egyszer visszatekintett. Belegondolt, még az is lehetséges, hogy nem fogja ezt a helyet többször viszontlátni mindezek után. A hibás lapok beadása, és az aktuális hírek témaköre miatt sanszos volt. Viszont móresre akarta tanítani a Vörösöket. A papírok gyűlölettel voltak átitatva, tinta formájában lejegyezve.
Sikeresen elment az irodáig. Bekopogott. Odabent nem ült senki.
A biztonság kedvéért még egyszer megtette ezt, de csend honolt a szobában. Meglátta, hogy az ajtó nyitva maradt, és egy kis cetli volt rátűzve.

Kedves dolgozók!
Ne keressenek egy darabig, tárgyaláson vagyok. Esetleges leadandók, elméletek ügyében annyit, hogy ha mára volt a határideje, vagy megbeszélnivalónk van, és behozták, tegyék le az asztalomra. Foglalkozni fogok vele (és azokkal, akiknek lettek volna kérdéseik), amint jut rá időm. Előre is köszönöm!
- Paul v. Vonhof

Edd úgy is tett. Benyitott, és az asztalra tette a remekművét. Amint a helyiségben állt, egy gondolat suhant át az agyán.
Itt van a lehetősége, hogy jobban megismerje a Vörös Laboratóriumot. Ki tudja, meddig tarthat el ez a megbeszélés?
Ugyanolyan résnyire visszazárta az ajtót, és körbesétált. Se nem túl kicsi, se nem túl nagy termet láthatott. Meglepő volt számára, úgy tudta, ezek mindig nagyobbak, ha valamilyen felső pozícióban áll az ember. Igyekezett az asztalán körülnézni, így a lehető legkevesebb dolgot változtatva meg. Az első, amit észrevett, az a ceruzatartó volt, két kis zászlóval beledobva. A hollandot értette, az Paul szülőhazája, ám a lengyelt nem. Inkább lefényképezte, amit érdekesnek talált. Valljuk be, az az egész irodát takarta. Amint ezt megtette, folytatta a keresgélést. Az asztalon minimum hat köteg papír állt, és még annál is több mappa, itt-ott eldobálva. Bármi lehetett fontos bennük.
"Egyszer élek, meg fogom tenni", döntötte el, majd elkezdte átkutatni az iratokat.
Nehezen talált bármit is. Minden jóváhagyásokról, pénzügyekről, munkaügyi bevallásokról, bírósági jelentésekről és adóbefizetésekről szólt. Semmi érdekes.
Lehetséges, nem a 'Munka' névvel ellátott mappában volt érdemes keresni. Miközben visszapakolta őket, a földön meglátott egy eldobott, kissé meggyűrt papírt. Egyelőre üresnek tűnt, és kifejezetten érdekelte őt, mit találhat rajta. Kisimította, majd tanulmányozás alá vetette.
– Mi a... szent ég.
Terveket látott. Kérdőjeles volt, kire vonatkoztak az utasítások, mert a papír itt-ott megégett, és egyedül egy számtöredék maradt meg olvashatóan, több helyen is kihúzva álltak a szabályok. Vagy parancsok, valóban nehezen lehetett eldönteni. Valamelyik Laboratóriumi tesztalany melléklete lehetett, és amit Edd látott, egy életre megjegyezte. El sem tudta képzelni, mit tettek azzal a szegény emberrel (fiatal férfi lehetett, feltételezése szerint), akinek érzéki képességet próbáltak átadni. Telekinézist. Az még a mai napig csak elméleti szinten létezik, mégis, ki az az elvetemült náluk, aki ilyenekkel próbálkozik?
Erre a kérdésére is gyorsan választ kapott. Nem ismerte meg a kézírást, mert Paul kézírása egy jellegzetes, félig dőlt, gyorsan írt, és sokszor javított szövegként volt olvasható. Itt egész mondatok álltak áthúzva, ám az összes pontos volt, amit el lehetett olvasni. Bárki írta, nem lehetett a főnöke. Meg is örökítette az egészet, hiszen ha elvinné, akkor azt valószínűleg észrevennék. Addig-addig olvasgatta a lapot a papírtornyok között, amíg meg nem találta azt a részletet, ami kiborította az egyensúlyából. Vonhof keze mégis benne van a dologban, és volt egy sanda gyanúja, hogy egy harmadik személy áll emögött. Aki írta, csakis nő lehetett. Ilyen rendezetten Patryck biztosan nem írhatott, és még azt állítják, nem is angol az anyanyelve.
Ha csak az álnevén, de akkor is felkerült arra a papírra. Hát ezért kellett az a nagy hűhó a projektjével!
El sem tudta hinni, mire kérték őt meg. Ezek után megfordult az agyában az a gondolat, hogy nem várja meg, amíg kirúgják, felmond. Gyorsan el is vetette, tudta, ezt egyáltalán nem teheti meg; maradni fog.
Az ő szere kellett arra, hogy tudatlanul kísérletezzenek az adott személyeken. Világos volt számára most már minden. Egyszerűbb ideiglenesen tudat alá helyezni valakit, és úgy elvinni, mintsem elmagyarázni, mi miért van. Ez megmagyaráz dolgokat. A részletet róla külön fotóra tette. A papíron pedig elindított egy újabb konfliktust: aláhúzta a részletet önmagáról, és egy rövid szöveget írt fel rá, és olvasta fel közben:
– Hogyan is kezdjem...Kedves Vörösök, elmehettek a jó édes- nem, ez nem jó. Tudok ennél jobbat is. Kedves Vörösök...
Beletelt pár percbe, mire sikerült összeraknia az improvizációját. Amint kész lett, Edd büszkén tekintett arra, amit leírt.

Kedves Vörösök!
Ha valamilyen más ehhez hasonló projektet is adnátok nekem, akkor velem is tárgyaljatok. Szeretném tudni, miért is dolgozom veletek. És azt, kinek a zseniális ötlete volt ez, amit még megcsinálni sem tudtok. Legalább ti végeznétek el a munkát. Ha nem megy, ne próbálkozzatok!
Üdvözlettel: Eric Grey

– Tökéletes. Ha harc, akkor legyen harc. Bár ne hagytatok volna ki belőle az elején!
Tudatta, nem is akárhogyan, hogy átlát a szitán, és még jobban ellen fog állni nekik; letegezte őket, és megírta a saját véleményét benne. Nem kegyelmezett.
Amilyen gyorsan csak tudta, megigazította a dolgokat, kiment, és mondta Mattnek, hogy mehetnek.
Bármi is történik itt, az ő dolga lesz, hogy kiderítse.
Felöltöztek, és megvárták Eduardot, aki egy kicsit későn, de megérkezett. Edd nem kicsit volt a sokk hatása alatt. Mindenki csendben állt, és várta a buszt, ami már most késett. A hazaút végéig senki nem mondott semmit, csak úgy ültek, és olyan nyugalom volt körülöttük, mint egy zárthelyi írásakor. Ám mindhármuk lelkét vihar dúlta.
Leszálltak, és elindultak a házuk felé. A spanyol barátjuk eldöntötte; ő beszél.
– Amigos, el sem hiszitek, milyen kevesen vagyunk. Huszonketten maradtunk, és attól félek, ez csökkeni fog. Helyettesíteni ma két órára mentem, pedig egy héten szoktam maximum egyszer. Egyszer! – törte meg a csendet Eduardo.
– Oh? Ezt képzeld, ma egyáltalán nem láttam a főnökünket reggel óta, és hetvenketten maradtunk. Ráadásul megkaptam én is a projektemet. Ami egy nem kicsit bonyolult biológiai elmélet, ráadásul illegálisan változtat meg fontos emberi funkciókat! – tájékoztatta őt Matt.
– Nem tudom, mi folyik odafent Norvégiában, viszont bármi legyen, az rendesen törvényen kívüli. Kezdek félni, ez már nem csak néhány projektmunka. – mondta Edd.
– Hogy ment a munkaátadás? – kérdezte Matt.
– Felettébb nyugodtan, Pault valamilyen taktikai megbeszélésen látják most, őt nem találtam meg, ám magamat igen.
– Kifejtenéd, por favor? – nézett rá Eduardo.
– Őszinte leszek, kutakodtam a papírmunkák között, mikor leadtam az álprojektemet. Egy furcsa papír volt a földön, és amint megnéztem, egy embertelen tervet fogtam a kezemben. Hárman vannak a masinában. Meg is van, nézzétek csak!
Edd megmutatta nekik a képeket. Abban a tudatban élt a fiú, hogy senki sem fogja felismerni, vagy valamit tudni mondani róla. Meglepődve hallott pár perc után egy választ.
– Nahát, ez a telekinézis-elmélet. Pontosan ezt kaptam! Nézd meg! – Matt kinyitotta az irattartót, amiben a projektet kapta.
– Tessék?! Ezt te kaptad? Én ezt most jól hallottam?! – kérdezett vissza Edd.
– Nagyon is jól, de bárki is írta, nem Paul volt.
– Az én munkámat is belerakták! Emiatt kellett annyira sietnem! Mennyi a határidő?
– Három hét. Viszont nagyrészt ki van dolgozva, csak megjegyzéseket kell hozzátennem. Beleolvastam, és gyönyörű munka.
– Akkor alábecsültem egy kicsit őket... biztosan olvastátok, amit piros tollal írtam nekik.
– Te bolond. Szerintem elkezdhetem megásni a sírodat. De adjátok ide egy pillanatra! – szólalt meg Eduardo, és elvette a papírokat. – Ezt az elméletet ismerem. Aki írta, valaha tanítottam egyetemi gyakorlat gyanánt.
– Igen?! Eduardo, miért nem ezzel kezdted, hogy öntsem rád a diétás kólád! – pislogott Edd, és szidta meg kissé az ideiglenes szomszédját.
– A lány akkor volt elsőéves, én meg akkor voltam a hatodik, egyben utolsó évemben. Fizikát tanítottam ugyebár, de ő másnak bizonyult. Mintha tudta volna, mit akarok mondani. Azután az óra végén odajött hozzám, és megkérdezte, hogy lehetséges-e a telekinézis a gyakorlatban.
– Nem ez a lényeg, mit mondtál?!
– Elmagyaráztam neki, ez csak elméletben létezik, de ha akarja, egyszer utánanézhet. Hónapokkal később odaadta ennek a jóval kezdetlegesebb verzióját. A nevét soha nem felejtem el. Anfisa. Anfisa Volkov. Rá nem jöttem évekig, hogy ez egy orosz név.
– Olyan, mintha láttam már volna valahol... hogyan írta le eredetileg a nevét?
– Megmutatom! – Eduardo odaadta nekik a képet, amelyet akkor, még régen készített, és rámutatott a cirillbetűs írásra. – Az ott a sarokban?
Amit akkor leírva láthattak, az a lány anyanyelvén írt neve. Igaza lett a zöld pulcsisnak: ő az, akit a kereséseknél megtaláltak.
– Egyezik. Tehát vagy ez a Patryck, vagy Anfisa vezeti a Vörös Laboratóriumot. Miért ilyen idegölően komplikált ez? – nézett rájuk Matt.
– Bár tudnám, amigo. Én meg nem hittem volna, hogy ide fog kilyukadni a lány, remek tanítványom volt. Még ha csak arra a pár hónapra is. – felelte Eduardo.
– Otthon van még rá időnk! – karolta át Edd a barátját, és a szövetségesét, amint benyitottak az ajtón a szakadó esőben.
Lement a Nap. Este volt már, mindenki elhagyta a munkahelyét.
Paul ekkor tért vissza, és vette át az elméleteket, a kidolgozott feladatokat, majd oltotta le a villanyt. Szokásához híven a helikopterrel tette meg az útját, és tért vissza a bázisra.
Most az egyszer lefutott, és nem csak lesétált. Megállt a harmincadik emeleten, és majdhogynem kivágta az ajtót Patryckra. A barátja nem kissé volt meglepődve, de inkább megijedve. A kezében tartott tervekre, és őrá nézett.
– Pau, drága barátom, mondd meg. Mi történt veled? – kérdezte csendesen Patryck, aki kis híján elejtette a lombikot, amit fogott.
– Inkább mi fog történni vele! Esküszöm, ez, ez az egy ember... halott számomra! – válaszolt neki Paul, aki azt sem tudta, mit szóljon az egészhez.
– Várj, ki? Te most Rightmyerről beszélsz itt a mai viselkedése miatt, vagy Markról, aki azóta is ellenáll? Talán Anfisa az, és mert elvesztette az elméletét?
– Tom várhat, Mark most egy darabig lényegtelen, úgyis szóra bírjuk.
– Hát akkor?
– Anfisa elmélete megvan, én vittem el mert-
– Ha tudnád, milyen álmatlan éjszakát okoztál neki, szégyen rád, Pau! Azt kereste egész este, de napközben is. – vágta közbe Duszyński.
– Mert kellett a projekthez, amit kiadtam ma. Pat, az a nem mindegy, hogyan kaptam vissza! – Paul kihajtogatta a lapot, és a pirossal aláhúzott részre mutatott. – Ha még egyszer. Ha még egyszer hozzám fog szólni Edd Green, és így írja alá a projektjeit, én fogom személyesen ide behozni.
– Idézem: Ha nem megy, ne próbálkozzatok. Idefigyelj Eri- akarom mondani, Edd, ha ezt le tudtad írni, most mondd el nekünk is! – mondta Patryck jóval hangosabban, és erre Anfisa is felfigyelt a mellettük lévő osztályon.
– Mi van? Mit csinált már megint a fiú? Vagy Rightmyer a problémás? – kérdezett vissza a lány.
– Most az egyszer nem, de el sem fogod hinni, mit kaptál az elméletedre! – adta a kezébe Vonhof.
– Tehát te vitted el!
– Nem ez a lényeg, a piros részt olvasd! – siránkozott Paul, miközben igyekezett megnyugodni.
– De, ez a lényeg, kétszer rontottam ma el az eljárást, és ez valaki életébe került. Működött volna, ha nálam van, mert fejből nehéz felidézni. Maxnek vagy Mattnek, bánom is én hogy hívja magát! Tényleg csak át kell futnia, és esetleg beleírnia valamit.
– Oké, viszont olvasd már el!
A teremre síri csend ült, Anfisa pedig visszaadta Patryck kezébe egy pillanatra az elméletét. Megfogta a legközelebbi használatlan dolgot, majd a képessége révén el is égette azt. Körülötte csak egy erős sercegést lehetett hallani egy pár pillanatig.
Soha nem érezte talán jobban megalázva magát, úgy, hogy most végezte az egyetemet, és annak második szakját. Egy fizikus, és egy vegyészdiplomával rendelkezett, szóval eléggé mélyre ment ez a beszólás.
– Hah. Amint látom, játszani szeretne a fiú. Hogy nyomjam le a torkán a saját elméletét, én fogom átnézni!
– Nagyon jól tudod, hogy nincs időnk erre. Neki kell állnunk a munkának. – mondta Paul.
– A baj, hogy mindkettőtöknek igaza van, és nem tudok kit megvédeni... jobb lesz, ha elindítjuk, és utána kijavítjuk a hibákat. – Patryck próbálta elcsitítani a kezdődő veszekedést.
– Ebben van valami, rendben, meggyőztél – felelte Anfisa – Viszont egyjátékos módban volt Eric. Hadd legyen most többjátékos!
– El ne hamarkodd! – próbálta Paul kivenni a kezéből Edd elméletét, de sikertelenül, mert a lány felemelte a feje felé.
– Jól van te fenyőfa, ez így nem fair! – mondta Patryck szemrehányóan.
– Pat, Pau, nem én tehetek arról, hogy törpék vagytok! – mosolyodott el ő, miközben visszaadta nekik a feladatot, amit Paul átvett.
– Te gonosz! – suttogta a két fiú olyan halkan, hogy azt már tisztán hallani lehetett.
– Hallom ám, Szende és Szundi!
– Mindegy is. Egy kérdésem van. 'Fisa, végső soron mit tudnál hozzáfűzni vegyész barátunkhoz? – kíváncsiskodott Paul.
– Azt, hogy elmehet Szibériába.
Amint ők hárman nekiálltak együtt utálni Eddet, úgy bezengték a harmincadik emeletet, hogy az majdnem összeomlott. Legalább is sok helyen hallották őket, közöttük a Vörös Tudós is. Amint lejött hozzájuk, csak csendben kinyitotta az ajtót, és bezárta. Egyikőjük sem vette észre őt elsőre. Várt, amíg végre látni fogja valaki, ám ez nem történt meg. Mikor már elég ideje volt ott, megszólalt:
– Emberek, ez a rikácsolás? Odafent, és odalent is hallani! A negyvenhatodikon! Komolyan, mi van ma mindenkivel?! – mondta Tord, amilyen hangosan csak tudta.
– Ne rikácsoljál, mert visszarikácsolok neked Eri- Úgy értem, szép estét, Vörös Tudós! Történt ma valami? – változtatta meg Vonhof a hangnemét egy pillanat alatt.
– Ezt én kérdezhetném tőletek. Valaki magyarázza el nekem, miért veszekedtek, de úgy, hogy szerintem Tom is hallja, miről vitatkoztok? – nézett mindhármukra felhúzott szemöldökkel, és egy összezavart arccal.
– Oh, Edd Green, te egy halott ember vagy- – kezdett rá Paul.
– Mi az oka, hogy nem ő lett a 01213-as alany?! – folytatta Anfisa.
– Mégis, miért hagyjuk szabadlábon? Miért nem hoztuk be egyből?! – értett egyet a többiekkel Patryck.
Itt még kivehető volt, ki mondott, és mit. Alig pár másodperccel utána, alig lehetett megkülönböztetni.
– Ha még egyszer beleír a jegyzetimbe, én nem tudom, mit csinálok vele!
– Vagyis felülírja a munkánkat!
– Van oka, miért ez a tuskó a célszemélyed?!
– Nem hagyhatom ezt!
– Mit kezdjek ezzel? Átírni nem írhatom, de ez valamit jelent!
– Nyugalom, nyugalom, egyszerre egyet! Látom, valami komoly dolog a téma. Paul, hadd halljuk; ha Edd benne van, te is ott voltál. – intette le mindnyájukat Tord, és próbálta megnyugtatni a társaságot.
– Hol is kezdjem ezt... – kezdett bele a felszólított.
– Lehetőleg az elején.
– Rendben. Tehát a megbeszélésről jöttem vissza, és elhoztam a feladatokat. Amint a földön lévő elméletre néztem, láttam, hogy 'Fisáé. Mikor felvettem, bele volt firkálva egy kisebb szöveg, odaadom, hogy megtekinthesd, – adta át Paul neki a lapokat. – mit is írt a régi barátod. Meg kéne tanulnom már azt, hogyan tartsam rendben a sok-sok iratot.
– Vicces kedvében van a fiú. Tehát a te hibád volt?
– Talán? Nem tudom!
– Gyere ide, Vonhof. Rogyaszd be a térded, és nézz rám.
Paul nem is volt szófogadatlan; leereszkedett a vezetője magasságáig. Várta, mit fog ezért kapni. Amikor elhelyezkedtek, Tord fogta, és lekevert neki egyet.
A többiek csendben néztek, mert ez nem gyakran történt meg, főleg nem felsőbb vezetőségi tagokkal. Az tény, hogy megesett a sok-sok Tesztalannyal, vagy egyes Taktikusokkal, de Tesztelőkkel? Velük alig fordult elő.
– Ezt... miért kaptam? – kérdezte ő, viszont voltak sejtései.
– Ide hallgass, Paul. Nagyon vékony jégen táncolsz, amely bármelyik pillanatban megrepedhet. Nem elég, hogy te okoztad azt is, hogy Patryck körül forognak az elméletek, olyan négy év után, még ez is?! Ezzel Anfisa személyazonosságának valószínűleg annyi! Az utolsó esélyeddel játszadozol, és ha azt eléred... – magyarázta el neki a Vörös Tudós.
– Igen, akkor repülök, tudom – felelte Paul, mert már ezerszer hallotta ezt.
– Nem.
– Nem? – nézett rá meglepve.
– Ha azt eléred... Rightmyer sorsára kerülsz.
Paul csak bólintott, hogy megértette a célzást. Legbelül, meg tudta volna fojtani önmagát, amiért még mindig képtelen volt bármit is normálisan megcsinálni. Ám a következő pillanat meglepte, mert Tord megölelte.
– És ezt... miért kapom? – nézett vissza, viszonozva ezt.
– Sikerült elérned benne a gyűlöletet, és ez volt a célunk. – mosolyodott el Tord.


(Írói jegyzet: megnéztem helyesírási szótárakban, de a 'rogyaszd' szó kérdőjeles maradt számomra ezek után is. Elméletileg helyes, viszont nem vagyok benne teljesen biztos.)