Az ébresztő ötkor megszólalt a szobában.
Hiába, az élet pár eltűnéstől nem igazán változik, ennek ellenére is be kell menni a munkába. Akkor is, ha talán nem is az lenne a legfontosabb. Fél óra múlva össze is készült a szemüveges, majd elindult hajnalban az aluljáróhoz.
Kora reggel volt, és a megállóban rengetegen voltak, többen, mint gondolta volna.
Az idő is telt ám közben; egy egészen fülledt júniusi napra kellett Eddnek bemennie a munkahelyére. Matt aznap odavolt az éves orvosi vizsgálatokon, amelyet mindig egy nap intézett el, tehát ma teljesen egyedül indult be a belvárosba. Amint felült a metróra, elkezdett átnézni mindent, amin dolgozott. Pár hete kapta meg az engedélyt a munkahelyén a felettesétől, hogy általa jóváhagyva letesztelhesse önkénteseken a munkájának gyümölcsét. Mivel sikerrel járt, és bevált, amit tervezett, a nagyok, azaz a felettese, és a főnökök is látni akarták az új innovációt.
Ma jött el a napja, hogy végre beadja, vagy bemutassa a projektjét, amelyben sikerült egy olyan altatót kifejlesztenie, amely nem álmosít a hétköznapokban, még akkor sem, ha valaki esetleg többet venne be, mint kellene.
Végül sikerült megértenie a módszert, még ha az hetekbe, talán egy hónapba is telt. Edd azt érezte, hogy valami használhatót, és maradandót alkotott.
Hasznosnak és boldognak érezte magát, ez elfeledtette vele egy darabig a rossz híreket, és mintha visszatért volna a rendes kerékvágásba.
Annyira belefeledkezett az izgatottságába, hogy elkezdte hangosan olvasni, amit prezentálni készült.
A mellette ülő kisfiú izgatottan hallgatta, még ha nem is értette, mit mond. Az anyuka csak furán nézett a mellettük ülőre, de Eddet nem nagyon izgatta, tovább gyakorolt. Ez így ment még két megállón át, amíg a fiúcska hozzá nem szólt.
- Uram! Mi az, amit maga itt leírt? Izgalmasan hangzik!
- Oh, te azt nem értenéd. - mondta Edd - Tényleg tetszik?
- Nagyon! Folytatná, kérem? Vagy mesélne, min dolgozik? - a fiú szeme csillogott, annak ellenére is, hogy az anyuka kicsit mérgesen nézett rá.
- Timothy, mit mondtam neked? Nem beszélgetünk idegenekkel! Amúgy is, amit beszél, az nem is igaz, ugyan már. Tudod, hogy a tudomány nem létezik!
- De anyu! Olyan jó, amit itt mesél az úr. Hadd hallgassam, kérlek!
- H-hölgyem. Kérem. Úgyis gyakorolnom kellene, amit bemutatok, ő lehetne a hallgatóközönségem. - Edd kissé félve, viszont mosolyogva nézett az anyukára.
- Jól van, de nemsokára leszállunk.
- Nagyon köszönöm, anyuka!
- Akkor mesél nekem? - Timothy Eddhez fordult.
- Természetesen! Mi érdekelne? Mert ez elég hosszú.
- Amin dolgozol! Csak folytasd, amit elkezdtél!
- Nos, Timothy, én gyógyszereken, és új oltásokon dolgozom, ezekkel tudok segíteni az embereknek, hogy jobban érezzék magukat, ha betegek. Ez az egyik munkám, amit be kell mutatnom!
- Azta! Ez csodás! Csak meséljen! Olyan, mint egy érdekes esti mese.
- Ez nagyon aranyos tőled, és rendben, folytatom akkor, ahol abbahagytam. Tehát a működési elv lényege az, hogy... - Edd elkezdte a tanulmányát nézni, amit inkább bemutatóanyagnak kéne hívni.
Soha nem érezte még a kísérleteit ennyire hasznosnak, és ilyen ártatlan gyerekkel sem találkozott még. Azon a reggelen úgy érezte, még vannak olyanok, akik tisztelik a munkáját, és elfogadják őt, ahogy van. Már semennyire sem félt attól, hogy bemutassa a huszonhat, (talán még több) oldalas terveit a majdnem három hónapos munkájáról, ez a kissrác minden reményt visszahozott belé. Ma semmi sem lehet rosszabb, ez egy jó nap lesz, Edd megérzései ezt sugallták.
Olyan négy megállóval később leszállt a kis család, Edd pedig Timothy után integetett, ezután tovább elemezgette a remekművét. Sokan nézték a metrón, és ennek kifejezetten örült. Az emberek mindig felfigyeltek valamire, ami új, és logikus, ezt ő már csak nagyon is jól tudta. Ezt mindaddig folytatta, amíg el nem ért a végállomáshoz, és kénytelen volt összepakolni. Felsétált a lépcsőkön, majd körülnézett. A környék ugyanolyan maradt, mint régen, és úgy tűnt, mint ha egy dolog sem változott volna meg.
Összefutott Nickivel, a munkatársával útközben, és elkezdtek egy rövidebb beszélgetést folytatni.
- Szia, Edd!
- Jó reggelt, Nicki. Mesélj, mi volt a hétvégén?
- Tudod, befejeztem a projektemet, meg elmentem az unokatesóm esküvőjére, veled? Azóta haladtatok?
- Ugyanott vagyunk, én is befejeztem a munkámat, de ez unalmas. Ringoról van pár vicces képem amúgy, majd ha lesz rá időnk, megnézed?
- Oh, persze! Imádom a macskátokat. Megnézhetem most? Kérlek! - Nicki teljesen izgatott lett ettől.
- Igazad van, miért várassalak meg? Tessék.
Amint együtt nézték a képeket, mindkettejük elmosolyodott ezen a monoton hétfő reggelen. Pár perc múlva beértek, ám valami nem állt össze.
Mindenki feltűnően nyugodt volt, pedig itt hétfő reggel aztán tényleg az őrültekháza van.
Edd általában úgy ért be, hogy valaki az ő pulcsiját húzta, heten kérdezték arról, mi lesz aznap, és ő általában valakit közülük mindig levakuzott, hogy másszon már le róla, majd az egész osztály nevetett. A vázlatok és képletek összetépésein keresztül a kávésbögrék eltörésein át (aminek valljuk be, néha Edd is, Nicki is része volt) az ír népdalokig minden volt, amíg be nem jött az osztályvezető helyretenni a bandát.
Ma viszont nulla. Semmi. Csend.
Még egy csészetörés utáni káromkodás sem volt hallható.
Se az osztályvezető nem volt itt, ami elég fura volt az általános káoszra tekintve. Edd és Nicki, mivel egymás mellett, és gyakran együtt is dolgoztak, elfoglalták a helyüket, majd nekiálltak a mintáik vizsgálásának.
A csendben már egy légy zümmögését is lehetett volna hallani, annyira hangos volt abban a nagy térben. Edd felült a mikroszkópjától, és odasúgott valamit Nickinek.
- Nicki...
- Mi van, Edd? Nem látod, hogy teendőim vannak?! - Nicki is felnézett a műszertől, majd a munkapartnerére nézett.
- De, látom, viszont unatkozom, és megvagyok az első adaggal. Miért van ekkora csend? Valakit kirúgtak? - Edd elkezdett gondolkozni erről a témáról is.
- Az lehetséges, Alexet ma nem láttam. Ez a hallgatás meglepően érdekes, főleg a hét kezdetén.
- Alex most nyaral, azt hiszem.
- Jó neki, nem kell ilyen vacakokat elemezgetnie, mert muszáj az akaratod ellenére is.
- Szívesebben fejlesztenék ki megint valami újat, ha lehetséges, nem pedig ezt nézegetni.
- Pontosan. Edd, akkor ne is nagyon zaklass, be szeretném fejezni mihamarabb. Én nem vagyok olyan szerencsés, mint te. - Nicki visszadőlt a székével, és nekiállt tovább folytatni a méréseket.
- Várj... nem fogadták el az ötleted? Nicki, ne szívass engem, az zseniális volt! Olyan sok ötletet és újítást tartalmazott, meg a teória logikus is, már majdnem egy fél évet dolgoztál rajta!
- Ugye, mennyire idegesítő? Pedig én csak egy egyszerű folyamatot írtam fel másképp, és még érdekes is lenne.
- Csak add be nekik, úgyis kénytelenek elolvasni. Az, amit írtál a programozott sejthalálról, az tényleg egy mestermunka, és figyelemre méltó.
- Kedves tőled, Edd. - Nicki elkezdett valamit összeírni. - Remélem, bejön, amit mondasz.
- Én is nagyon reménykedem, hogy így lesz! - Edd is újra hozzálátott a feladatához.
Így ment ez egészen késő délelőttig, amíg az egész laborrészleg egy pillanatra megállt olyan fél tizenkettő körül a munkájában. Még Nicki is felpillantott, pedig ő nagyon is beleélte magát a munkájába. Edd persze most az egyszer bele volt merülve a saját dolgába, Nicki pedig megbökte a tolla hegyével.
- Hé, Edd! Nézd, itt a nagyfőnök és a felettesünk. Őket ketten együtt ritkán látni.
- Tessék? Ők? Ketten? Ez végre valami teljesen új! - Edd érdeklődve nézett fel a lépcsőre, és a legnagyobb meglepetésére, egy ismeretlent látott a nagyok mögött.
Első ránézésre meg nem mondta volna, hogy fiú vagy lány, talán egy kicsit mindkettő. Viszont amint kissé közelebb ért velük, látszott, hogy férfiasabb volt. Egy kissé göndör, sötétbarna hajú, nagy szemöldökű, piros pulcsis alakot tudott kivenni a távolból, legalább is neki a távolból.
Ami meglepte, hogy néhány injekciót is látott nála, pedig azzal itt csak négy emelettel odébb dolgoznak.
"Biztosan áthelyeznek ide egy dolgozót", gondolták mindannyian, ám tévesen. A nagyfőnök beszédre készült, amire igazán kevés példa volt. Mindenki rájuk nézett, és árgus szemekkel figyelt:
- Tisztelt dolgozók! Közölnöm kell magukkal, hogy a mai naptól fogva nem én vagyok a cég vezetője...
Először halk sustorgás, majd egyre összezavarodottabb morajlás hallatszott a majdnem száz, pontosabban a kilencvenegy fős vegyészeti-kísérleti osztályon. A legtöbben szitkozódtak, voltak, akik meglepettségükben vagy ijedtségükben összetörtek tollakat és ceruzákat, ezt senki nem hagyta szó nélkül.
Már harminc kerek éve ugyanaz volt a cégvezető, és még nem is a végét járta az útjának. Mégis, mi értelme lenne őt lecserélni?
- Csendet! Hadd folytassam. A mellettem álló úr, aki maguknak teljesen új, Paul ver Vonhof, a Vörös Laboratóriumtól veszi át a cégünk tulajdonát, és irányítását. Mindezek mellett, Vonhofé az osztályuk vezetése is. Az ő parancsaira és feladatira fognak hallgatni holnaptól. Köszönöm a figyelmüket, folytassák, amit csináltak.
Amint a nagyfőnök és a volt felettesük elhagyta a labort, és bezárta az ajtót, egy pillanatig néma csend ült az osztályra. Mindenki egy mély levegőt vett, majd elkezdte az őszinte véleményét magas hangon, vagy ordítva kinyilvánítani a cseréről, és senki nem kendőzte meg.
Ilyen hangzavarra három és fél éve nem volt egy példa sem, mikor bevezettek egy új rendeletet. Akkor is ugyanilyen zsivaj keletkezett, pedig itt még csak a hellyel ismerkedtek, és az egyszerűbb teóriákkal.
A hely, ahol Edd dolgozott, a Szabad Természettudományi Dolgozók Egyesülete, azaz az SzTDE ki nem állhatta a vetélytársat, a Vörös Laboratóriumot. Nem az csak erejük, hanem a befolyása, és az akkori gyakornokaik miatt.
Két dologról híres volt az SzTDE 4D osztálya: a kreativitásukról és a véleményformálásukról, amelynek most is hangot adtak.
- Ezt nem hiszem el!
- Mégis, ez kinek az elvetemült ötlete volt ez?!
- Vesszenek a Vörösök!
- Nem leszek egy marionettbáb!
- Azt felejtsék el!
- Nem! Nem, soha!
- Megadni magunkat nekik?! Komolyan?!
Ceruzatörések, füzetledobások, és ingerült asztalütögetés hallatszódott alig az első néhány után. A 2C laboron keresztül a 6F laborig valószínűleg az összes munkás végighallgathatta a 4D érzéseit.
Talán ez az osztály volt a leglojálisabb a munkájához, és készen álltak megvédeni a helyet, ahol dolgoztak.
- Ennyit arról, hogy a cég szabad! Basszák meg a kurva Vörösök! Rohadtul nem kértünk belőletek! Menjetek vissza Észak-Európába! Norvég barmok. - Nicki az asztalra csapta a spirálfüzetét, őt szinte sohasem lehetett káromkodva hallani.
- Hova a francba tűnt az, hogy megvédjük a vállalat becsületét?! A rohadt édesanyjukat! - Edd eközben odasétált a többiek mellé, majd ő is beszállt a beszélgetésbe.
- Egyetértek! Így van! - válaszolták a többiek elölről-hátulról.
A helyzet kezdett elfajulni, és csak egy mélyebb hangot hallottak.
- Hölgyeim, uraim, kérem... ez nem is lesz olyan rossz. Összeszokik majd a társaság! - Paul először szólt a dolgozókhoz.
Mindenki a szeme sarkából nézte ezt a bizonyos Vonhofot.
El sem tudták dönteni, mit gondoljanak igazán róla, de egy a biztos; ki fogják tagadni közülük. Nem volt jó előérzetük az embereknek ezzel a vezetővel kapcsolatban. Senki sem bízott meg benne, vagy tartotta volna annyira, hogy hozzászóljon esetleg. Csendben ítélkeztek felette.
- Melyikőjük tart ma egy bemutatót a kísérleteiből? - a Vörös körülnézett, és a szemkontaktust kereste, amelyet mindenki láthatóan került. - Ne szégyenkezzenek, ha nem jó, akkor úgyis elnyeri méltó módon azt, hogy éghet a pofája.
- Maga ezt mi okból mondja nekünk? - kérdezte valaki, ám nem kapott választ.
- Na, miért akarunk bújócskát játszani? Értem én, hogy ez egy osztály, csak nem általános iskolai. Hát jól van, akkor visszaszámolok! - Paul odament a falhoz, majd a ledermedt huszonévesek a náluk talán öt-hat, esetleg hét évvel idősebb feltehetően norvég férfit nézték, ahogy hátat fordít nekik, és amint ilyen kicsinyesen játszik a 4D laborral. - Egy... kettő...
Gyermekien ördögi játékot folytatott a fiatalokkal. Bárki is tart ma előadást, kénytelen előjönni, ha nem akar rosszat a csapatnak, főleg az utálatukat.
Edd el sem tudta képzelni, hogyan fogja a munkáját előadni ennek.
Kénytelen lesz egy egész tengernyi személyes információt megosztani az ellenféllel. Ezek után Eduardot már egy legjobb barátként is el lehetne könyvelni.
Valamiért viszont ismerős volt neki ez a név. Vonhof... hol hallotta ő már ezt?
- Tizenhét... tizennyolc... tizenkilenc...
- Uram! - Edd halkan megszólalt. - Paul! Hívhatjuk így...? Én vagyok az, aki ma előad.
- Remek, akkor megértették a lényeget! Ne forduljon ilyen elő többször. Jöjjön! - Paul ránézett a most ingben lévő szemüveges fiúra.
- Egy pillanat, hadd hozzam az anyagot is, otthagytam az asztalomon. - mondta Edd, miközben pár lépést tett meg, és alig egy perc múlva ott is volt a jövőbeli vezetőjük mellett.
Visszanézett a többiekre, akik sok szerencsét kívántak neki fejbólintással, majd kisétáltak a laborból. Egymás mellett sétálva egyikőjük sem tudta, mit szóljon a másikról. Edd alapjából sem volt előítéletes, tehát nem akart semmit mondani róla, viszont kételyei támadtak.
"Ki ő? Miért jött, és mit akar? Mi lesz velünk és a többiekkel egyáltalán?" - Edd képtelen volt ezt teljesen feldolgozni.
Mindig ő kezdeményezett beszélgetéseket, szóval a szokásához hű maradt. Egyetlen kérdés izgatta, amióta meglátta, és fel akarta tenni neki.
- Uram... ön norvég? A kíváncsiság beszél belőlem. - Edd a nála nem sokkal alacsonyabbhoz vetette a gondolatait.
- Nem, éppenséggel holland vagyok, honnan tudta? - Paul furcsállva nézte.
- Tudja, ránéztem magára, és egyszerűen látszódott, hogy nem skandináv. Azt gondoltam, német egyébként, de ez is érdekes, nem tudtam, hogy a Vörösök foglalkoztatnak északi országon kívülieket is.
- Most már tudja, és a továbbiakban hívjon Paulnak. A maga neve?
- Eric...! Eric Grey. - Edd bajban volt, hogy kitaláljon egy új nevet.
Egyáltalán nem bízott Paulban, de hazudni is borzalmasan tudott. A titkait, és a valódi kivoltát viszont nem akarta felfedni előtte.
- Nem szereti a nevét? - Paul egy pillanatra megállt.
- Igen. Jobban örültem volna, ha esetleg mást kaphattam volna. Mondjuk Peter-t, vagy Jay-t. - Edd szembe fordult vele.
- Akkor majd nem hívom így a nyilvánosság előtt. Mondja, mennyi ideje dolgozik itt?
- Három és fél éve. Az egyik legidősebb vagyok ezen az osztályon, tele vagyunk pályakezdőkkel. Habár én sem vagyok ám annyira tapasztalt még!
- Értem. Mennyi időt dolgozott ezen itt, Eric?
- Négy hónapot! De szerintem megérte.
- Így is legyen, nemsokára kezdhet. - Paul bement a tárgyalóba, és bezárta az ajtót.
A bemutatója előtt volt öt perce, hogy összekészüljön az előadásra.
Amilyen gyorsan csak tudta, kihúzta a nevét a kézzel írt jegyzetein, és átírta 'Eric Grey'-re. A prezentációját is kijavította ebben az ügyben. Abban reménykedett, hogy egyik felette lévő sem fogja megkérdőjelezni ezt a döntését. Amint a gépét is beállította, behívták.
Ami igazán meglepte, hogy csak ketten voltak. Ő és Paul. Senki más.
Ennek ellenére mindent előkészített neki. Felettébb érdekes volt, de úgy döntött, erre a végén tér majd ki, ám utólag ezt elhanyagolta.
- Eric, mi is az, amin dolgozott vagy dolgozik?
- Egy új típusú altatón a hétköznapi emberek használatára - Edd teljes magabiztossággal állt neki a beszélni a terveiről és megoldásairól.
- Rendben van, ez egy nehezebb téma, sokan próbálkoznak vele, miért választotta?
- Úgy vélem, ha más szemszögből, és a mindennapok problémáiból merítünk ötleteket, akkor még rengeteg jó is származhat belőle! Amikor egy új hatóanyaggal és módszerrel dolgoztunk, akkor jutott eszembe az egész, és otthon még részletesebben kidolgoztam.
- Kezdheti.
Edd töviről hegyire elmesélte az egészet.
Az egyszerű bevezetéstől indított a gyógyszertípusba. Órákon át ott állt, és csak beszélt. A működéséről, az elméletéről, és a gyakorlatban lévő tapasztalatokról az engedélyezés által. Sohasem érezte még magát jobban elfogadottnak itt, mint az alatt a három-négy óra alatt, amit egy egyszerű teória ismertetésével töltött.
A legjobban annak örült, hogy még véleményezték is.
- Igazán igényes, összeszedett kutatói munka. Nagyon remélem, hogy a társai is legalább ilyen jók, ahhoz képest, hogy kezdők. Esélyre méltó. Szeretném elvinni a munkáját, megmutatnám a többi nagynak is, rendben? - Paul felállt a székéből, és egy félmosolyt mutatott Eddnek.
- Tényleg? Oh, azt nagyon megköszönném! - Edd boldogan átadta neki a kézi jegyzeteit, mert egy gépelt példánya is volt otthon.
- Sokat beválasztottak, de engem ez érdekelt. Ilyen izgalmas ötletet Taktikus társaimtól ritkán látni, tartsunk ebben össze! Megbeszélem odafent a nagyokkal, és amilyen szerencséje van, még haza is indulhat. Eric, holnap látom. - a felettes kezet nyújtott neki.
- Viszontlátásra uram... akarom mondani Paul! - Edd gyorsan kezet is rázott vele, majd lemenetelt az öltözőbe. Átvette az utcai ruháit, és még összefutott Nickivel is, amikor kiment.
- Végül mi volt? Milyen ez a Vörösköpenyes? - kérdezte Nicki.
- Idegesítő... de legalább becsületes. Mivel egy Vörös a vezérünk, féltem volna beadni a munkádat. Mi lesz, ha csinál vele valami, és elviszi?
- Edd? Be kellett adno-
- Eric. Hívj Ericnek, és gyorsan találj ki egy fedőnevet. Terjeszd el, mert én nem bízom benne eléggé, és egyikünk sem szerintem.
- Nézzenek oda, valaki megtanult hazudni! - Nicki ironikusan szólt a munkapartneréhez.
- Jól van, jól van, de ez tűnt az egyetlen értelmes megoldásnak! Úgyis látlak majd holnap.
- Szép további napot Edd, akkor Eric és Naomi találkozik kedd reggel!
- Szia, Nicki, és úgy legyen.
Amilyen sebesen csak tudott, elindult a metróhoz. Elég vegyesek voltak a meglátásai és az érzései, mert ma olyasmi történt, amely meghatározza majd az elkövetkezendő napjait.
Elfogadták a munkáját, de elvették a szabadságát.
A visszaúton már semmi más nem járt a fejében, csak az új vezető, Paul.
Mi lesz, ha lebukik?
Mennyire bízhat meg benne ideiglenesen, vagy örökre? Ha pedig igen, ez milyen következményekkel fog járni?
Egyáltalán, az igazat hallotta a munkájáról?
Edd fejében annyi minden volt, hogy már ő maga is belezavarodott. Feldúlt volt, de boldog. Elfogadást kapott, ám igaz az, amit állít? Ő sem tudta. A Vörösök pedig eléggé bosszantották nem csak az ő, de Nicki, és a többiek agyát is.
Olyan két-három évvel ezelőtt ő vezette körbe egy gyakornokukat, aki olyan lekezelően bánt velük, mert elméletben ők jobbak és erősebbek, ők pedig elmehetnek a fenébe, hogy azt hitte, ott viszi majd el a raktárba, és ott is hagyja. Egy a biztos: az SzTDE nem bírta a VL-t, azaz a Vörös Laboratóriumot.
Híres volt a labor, Európa szerte mindenki ismerte a munkásságát, Ázsiában is voltak kapcsolataik, Észak- és Dél-Amerikában pedig sokan hallottak róluk. Viszont senki nem tudta, hogy ki vezette ezt a pedáns tudományos vállalatot. Elméletek viszont voltak bőven; sokan azt mondták, egy norvég kisvállalkozó álma jött be, néhányan azt, hogy egy fiatal orosz lány, de voltak, akik megneveztek konkrét embereket is, mint például Paul ver Vonhofot.
Amint leszállt a metróról, magában megismételte még egyszer a nevét:
- Várjunk csak... Paul Vonhof... Paul ver Vonhof. Nabaszdmeg! - Edd az utca közepén majdhogynem üvöltötte az utolsó szót.
Itt esett le neki, hogy miért hangzott ismerősen a holland neve.
Hát persze.
A legelfogadottabb elmélet rá vonatkozott, mert ezt alá is tudták támasztani. Miközben hazafelé sétált, rájött, hogy a sorsa meg van pecsételve.
Idő kérdése, és ő sem lesz több egy robotoló munkásnál irányítás alatt. Megérkezett a társasházukhoz, felgyalogolt a lépcsőházban, megkereste a kulcsait, majd az éppen megérkező Matt előtt bevágta az apartmanja ajtaját. Még csak kulcsra sem zárta. Lepakolta a cuccait, és leült a szőnyeg közepén. Egyedül megnyugodni akart, semmi mást.
Ez viszont a helyzetre nézve elég nehéznek tűnt.
Amilyen halkan csak lehetett, benyitottak a 6A lakásba.
- Szia, Edd... milyen volt a napod? - Matt leült mellé, és maga mellé rakta a táskáját.
- Neked is szép estét, és olyan vörös, mint a lemenő nap! - Edd próbálta elrejteni az idegességét és a haragját. - Az eredményeiddel mi a helyzet?
- Olyan szépek, mint én! - felelte a bájgúnár.
- Ennek örülök, ez legalább valami jó hír.
- Mi történt odabent ma, Edd?
- Hogy mi történt? Hogy mi történt?! A Vörös Laboratórium, az történt, Matt! - Edd a hangját akaratlanul emelte fel, és ez így is maradt a továbbiakban.
- Ne viccelj. Az lehetetlen.
- Na, és szerinted kit kaptunk a nyakunkra? Vonhofot! Paul ver Vonhofot!
- Ha ez igaz, akkor minden tiszteletem a tiéd, barátom. Remélem, nagyobb baj nem lehet.
- De van...
- Oh, ne. Neki adtad elő. Kénytelen voltál neki előadni.
- Pontosan... de legalább tetszett a munkám neki. A jegyzeteimet bezzeg elkérte! Még jó hogy Eric Grey-nek neveztem át magamat.
- Te meghamisítottad a nevedet?! Tudod te, mekkora bajban vagy?! - Matt nem kicsit akadt ki ennek hallatán.
- Nem fogom magamat leleplezni előtte! Amúgy is, Taktikus, nem sokat árthat nekünk!
- Edd, te komplett idióta! A szabályok szerint, ki az, aki elkérheti a munkádat?
- A feletteseim.
- Jó, és a feletteseid milyen társadalmi pozíciót is foglalnak el?
- Kivétel nélkül Tesztelők... a jó édes életbe már! Azt mondta, megbeszéli a nagyokkal, akkor a nagyok a VL... Matt, most kiadtam a munkámat a norvég labornak. Én ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ennyire hülye?!
- Azt én sem tudom, Edd, de innen már nincs visszaút. Beadtad neki a terveidet, elvitte, és már csak az itthoni példányt látod viszont. Neked annyi.
- Miért, miért nem jöttem rá előbb?! Ez az egész jelenlegi életemet meghatározza! - Edd időközben nekiállt fel-alá járkálni.
- Edd, figyelj, aludj rá egyet majd ma, mert ez valami nagyon bonyolult, és úgy érzem, elvesztettem a nem létező agysejtjeimet is. - Matt odaállt a barátja mellé.
Ekkor megcsörrent az egyik telefon. Mindketten megnézték, de Matt készülékéről jött a hang. Eduardo hívta őket. Matt felvette neki.
- Buenas tardes amigos, mi a helyzet veletek? Cómo estas? Meséljetek, mert nekem is van mesélnivalóm. - Eduardo hangja meglepően ijedt volt.
- Szóval... ez bonyolult, de annyit mondok, hogy átvett engem a VL. - mondta Edd.
- A Vörösök? Nem mondod komolyan. Matt, és te? Te maradtál?
- Én igen! - válaszolt neki.
- Legalább te még biztonságban vagy. Nekem beljebb kellett mozdulni a környéken albérletbe, mert már rajtam kívül senki sem élte mindennapjait az utcában.
- Hát, ez sem jobb, és nem fogod elhinni, kit is kaptam vezetőnek. - Edd már eléggé komolyan beszélt.
- Mondjad. Hadd halljam, amigo.
- Vonhofot.
- A Paul? Paul Vonhof?
- Igen, az a Vonhof. Aki elméletileg a vezetője az egésznek.
- Hát az elég szerencsétlen. A legjobbakat kívánom. Legalább az én iskolám még biztonságban van.
- Addig örülj, amíg nem törnek a ti életetekre. Egyébként kedvelik a diákjaid a fizikát?
- Félig-meddig, ez nagyon tőlük függ, de én igyekszem.
- Akkor egészen jól haladsz. De Paul nem tudja az igazi nevemet, Eric-ként ismer.
- Te nevet hamisítottál, amigo? Fantástico. Aztán le ne bukj!
- Téged se vigyenek el a környékről. Szerintem azért jó lenne, ha nem fogyna tovább ez a csapat.
- Én is így vagyok veled. Kilépek, ki tudja, vajon lehallgatnak-e minket? Adiós, Edd.
Eduardo lerakta a kagylót, a fiúk pedig csak egymást nézték.
Eduardo beljebb költözött, Edd munkahelyi szabadságát elvették, már csak idő kérdése, és Matt lesz a következő.
Vagy nem, egyikük sem tudta.
A helyzet kezdett egyre bonyolultabbá válni, hiába tűnt egyértelműnek az elején. A lakás tulajdonosa összeszedte a dolgait, és visszarakta a táskájába őket. Képtelen volt most bármi másra is gondolni, akárhogyan akarta ezt elkerülni.
- Figyelj Matt, kipróbálom, amit mondtál, alszom rá egyet. Persze azzal a tudattal, hogy Paul valószínűleg elhozta a cégünk és a munkánk végét, ráadásul még azt sem fedhetem fel előtte, hogy mi a nevem igazából, és tisztában vagyok azzal is, amit hazudott, és Vonhof Tesztelő. Lesz min gondolkozni az este! - Edd teljes lázadó szenvedéllyel jelentette ezt ki, nem akart beletörődni abba, hogy elvették tőle a függetlenségét.
- Ne beszéljük ezt meg? - kérdezett vissza Matt, miközben már nyitotta volna az ajtót.
- Nincs mit megbeszélni... azért köszönöm. - Edd becsukta, és kulcsra is zárta utána.
Egy új korszak vette kezdetét. Az összezavarodottság korszaka.

(Írói jegyzet: Timothy, Nicki, stb. csak afféle mellékszereplők, akik a sorozatban nem szerepelnek.
Paul pedig interszex. Emiatt nem jött rá Edd, hogy fiú vagy lány-e. Egy kicsit mindkettő is.
Ezek is a headcanonok közé tartoznak, amiről a leírásban beszéltem. Nyugi, nem csak ilyenek vannak!)