A nap már felkelt, mikor Edd átment a 6C apartmanba, majd kihúzta a függönyöket Matt szobájában, és leült a szobájában egy székre. Matt pár perccel ezután nekiállt hunyorogni, majd felébredt. Még teljesen félkómás állapotban nekiállt gondolkozni, hogyan hagyta széthúzva a függönyöket, ha ő azt minden este összeköti?
Egészen gyorsan rájött, miként sikerült ezt elérni; a barátja ott ült, alig két lépésre tőle.
- Neked is szép reggeleket Edd - Matt felült az ágyában, és ránézett a már indulásra kész Eddre. - Remélem, hogy tudod, utálom, ha ezt csinálod.
- Matt, már reggel nyolc van, és ha oda akarnánk érni időben, akkor egy kilenc fele el kell indulnunk.
- Ahhoz még nincs kicsit korán?
- Nem, ehhez nincs elég korán! Amíg te összekészülsz az alatt az egy óra alatt, én megkeresem az iratokat, és az egyéb dokumentumokat, aztán itt találkozunk, oké?
- Jól van, a sajátjaimat is megkeresem neked - mondta Matt, miközben egyet ásított.
- Köszönöm! - Edd mosolyogva fordult ki a szobából. Tudta, hogy Matt, ha lassan is, de időre kész lesz.
Először a saját iratait rakta bele egy táskába, és átellenőrizte, hogy mindent belerakott-e. Amint ezzel végzett, megfogta a szobakulcsát, és bezárta a 6A apartman ajtaját. Pár lépést tett, és megállt a 6B előtt, ami Tom lakása volt. Elkezdte a hozzátartozó kulcsokat keresni, egy darabig matatott a zsebeiben, de végül megtalálta.
Mély levegőt vett, és benyitott.
Furcsa volt úgy bemenni arra a helyre, ahol mindig együtt filmeztek, most nem énekelt, vagy írt dalszövegeket senki, és nem lehetett hallani bárkit is gitározni.
Teljes csend honolt a kis szobákban, és az előtérben. Edd bement a hálóba, és nekiállt fontosabb papírokat keresni. A sok fiók, és kották miatt kissé nehezen talált meg bármit is, amit kellett. Tom szobája mindig is egy rendezetlen káosz volt, csakúgy, mint Matté.
Habár ez alól Edd sem volt kivétel.
- Egyszer rendbe kéne raknod. - mondta ki ezt a gondolatát hangosan. Annyi különbséggel, hogy most nem kapott rá választ.
Amint végzett, még elvett egy keretezett képet, hogy a rendőrség be tudja azonosítani, és kulcsra zárta az ajtót. Amikor már az ajtó előtt állt, egy kicsit elnézegette, és sok kellemes emlék eszébe jutott. Eközben nem vette észre, hogy Matt mellé állt.
- Na, Edd, akkor mehetünk? - kérdezte egy meglepően vidám tónussal.
- Matt! - Edd majdnem eldobta a kezében tartott képet. - A szívbajt hoztad rám! De megvannak az irataid?
- Persze, akkor induljunk, mert tudod, milyen nehéz odabent sorra kerülni.
- El ne felejtsd azt, hogy még sorszámot is kell húznunk, az a komplett halál a rendszerben - mondta Edd, és elkezdett lesétálni a lépcsőn.
- Edd, és metróval, busszal, vagy gyalog menjünk?
- Felülünk a metróra, mert mi a külvárosi-kertvárosi részen élünk ugyebár, és így is legalább egy óra lesz bejutni.
- Rendben, kíváncsi leszek, mekkora a sor ma, hiszen kedd van - Matt kinyitotta az ajtót, és a metrómegálló felé vették az irányt. - Ki tudja, mekkora lesz a népsűrűség?
- 255,6 fő per négyzetkilométer. Oh. Tehát nem Nagy-Britanniáról beszélünk?
- Nem, de ügyes próbálkozás! - Matt elmosolyodott. - Ma is tanultam valamit tőled.
- Fordulj be, itt vagyunk a metrónál! - szólalt meg Edd, miközben előkereste a bérletét.
- Ja, tényleg! Az is kell. Amíg lemegyünk a lépcsőn, megtalálom, rendben? - Matt szintén elkezdte keresni a bérletét a hátizsákjában.
Amint mindketten megtalálták, megvárták az első belvárosba tartó metrót, és felültek rá. Az út elég unalmas volt, ezért amíg Edd elkezdte lerajzolni a tegnapi ötletét, addig Matt nekiállt beszélgetni vele.
- Hé, Edd, ez Ringo lesz?
- Igen, csak most egy esőkabátban fog ülni a réten - mondta Edd az orra alatt, miközben dolgozott a remekművén.
- Imádod azt a macskát, valld be.
- Nem látom vele a problémát? - Edd kissé összezavarodva nézett a barátjára. - Miért, mi van Ringoval?
- Semmi - válaszolt teljesen közömbösen Matt. - Csak folytasd. De még egy dolgot szeretnék mondani!
- Hallgatlak.
- Még a metró üvegében is jól nézek ki! - Matt büszkén nézett vissza a tükörképére.
- Aha - Edd ráhagyta, mert őt jelenleg azt az egy rajzot leszámítva nem izgatta semmi különösebben.
Az út hátralevő részében Edd befejezte a munkáját, és Matt mindenről mesélt, ami eszébe jutott neki, és ezt ő kifejezetten szerette hallgatni, hiszen a barátjának mindig voltak újabb, meg újabb ötletei. Le is szálltak, majd felmásztak a lépcsőn, és nem sokkal odébb bementek a rendőrkapitányságra. Amint benyitottak, irtózatosan hosszú sor fogadta őket.
- Nabaszdmeg! - Edd nem tudta visszatartani az idegességét. - Szerintem estig nem fogunk bárhová is jutni!
- Várj, hadd húzzak sorszámot! - Matt izgatottan odaállt az automata elé. - Milyen ügyben is jöttünk?
- Eltűnt személy bejelentése.
- Ahogy mondod! - Matt kiválasztotta a keresett kérést, és kihúzta a kis papírfecnit, amelyre egy szám volt írva. - 138 a számunk - felelt Eddnek.
- A most következő pedig a... huszonhatos?! Komolyan? - Edd nehezen tudta ezt feldolgozni, hogy ennyire hátra kerültek, és ezt nem félt megosztani az emberekkel, akik szintén a behívásra vártak. - Azt tudtam, hogy sokan leszünk, de hogy ennyire?!
- Nyugodj meg, nem mindenki eltűnést akar bejelenteni! Az tény, hogy annyian vannak, mint az oroszok.
- Nem, még annál is többen!
- Akkor annyian, de minket a hetes asztalhoz hívtak. Tehát talán, de csak talán gyorsabban sorra kerülünk!
- Van benne valami, legyen, hiszek neked! - Edd egészen megörült ennek, mert nem akarta az egész szabadnapját az őrsön tölteni.
Viszont Matt tévedett.
Már három órája ültek a váróban, és még csak a 79-est hívták a helyére.
- Az érzékeim néha csalnak, bocsi. - Matt a kijelzőn nézte a számokat.
- Mondd meg nekik, hogy játsszanak szabályosan, mert piros lapot kell adnom akkor - Edd időközben elkezdte az iratokat rendezni.
- Edd, csak egyszer lépj már fel egy stand-up comedyben! - Matt elvigyorodott. - Kérlek! Tetszenél a nézőközönségnek!
- Egyszer lehet róla szó, oké? - Edd most örült annak, hogy Matt felhozta ezt. - Már ábrándoztam róla régebben, csak nem tudom, mikor!
- Ha túlleszünk ezen, és mindhárman ismét egy csapatban vagyunk, azután bármikor.
- Megjegyzem - mondta Edd - kellenek a te irataid is! Pakold elő őket.
- Rendben! - Matt kivette a táskájából minden fontosabb írott dokumentumát. - Megvannak.
- Szóval, kezdjük el leellenőrizni. Személyi igazolvány?
- Megvan.
- Útlevél?
- Az is megvan.
- Lakáspapírok?
- Minden tiszta!
- Lakcímkártya?
- A kezemben!
- Lakcímváltoztatási iratok még 2016-ból?
- Összetűzve, ideraktam eléd.
- Az adóbevallásod?
- Azt még év végén kell beadni- Nem?!
- Csak viccelek, nyugi! De az adóhatósági igazolványod?
- Aha, folytasd.
- Életbiztosítás, lakásbiztosítás, meg az összes többi biztosítás?
- Mind egy helyen. Igen.
- A hatóságid?
- Az is.
- TAJ-kártya?
- Ha kell, a kezedbe adom!
- Akkor a közösek megvannak, már csak az övét nézem át, az ő nevén van a közös költség, meg még a kocsink papírja.
- Nekem már semmit sem kell nézni?
- Nem hát, addig legyél unatkozó várvédő!
- Miért? Miért akarod tőlem ezt?
- Foglald el magad.
- Na, ezért akarom, hogy menjél! - Matt nevetve indult el vizet venni az automatából.
- Esküszöm neked, egyszer fellépek! Az minden vágyad, amint látom.
- Meg egy tetőtükör! - szólt vissza a váróterem másik feléből.
Egy kis idő múlva Matt két palack vízzel tért vissza.
- Tessék - az egyiket odaadta a barátjának - mivel itt fogunk mostantól lakni.
- Igazad van - mondta Edd, miközben lecsavarta a kupakot. - Szerintem itt fogjuk Ringot is felnevelni.
- Az meglehet.
Még egyszer átrendezték, és átnézték a sok-sok lapot, és továbbra is vártak arra, hogy mikor jönnek ők végre. Amíg Edd elővette a képet, amit leakasztott, Mattnek felcsillantak a szemei.
- Edd! Edd, gyere! Az a mi számunk ott fent! - Matt boldogan mutatott a képernyőre.
- Az nem a százhuszon- Oh, igen! Az ott fent a miénk! Gyere, ne vesztegessük az időt! Mindketten elindultak a hetes ablakhoz, és megvárták, amíg az ott ülő hölgy rájuk figyel.
- Jó napot kívánunk - Matt ráköszönt a dolgozóra. - Mi lennénk a 138-as.
- Jó napot uraim, kérem, üljenek le. Miben tudok segíteni?
- Egy eltűnési ügyben jöttünk. - Edd megigazította a szemüvegét, és a nő szemeibe nézett. - Be szeretnénk jelenteni a barátunk eltűnését.
- Egy nevet kérnék, és a személyes iratait.
- Edd Green - eközben odacsúsztatta az irattartóját.
- Uram, láthatnám a magáét is?
- Matthew James Hartmann - Matt átadta az igazolványait.
- Mindketten rendben vannak. Akkor kezdjük a bejelentést! Az eltűnt teljes neve?
- Thomas Rightmyer - Edd átvette a szót.
- Bármilyen becenév, amire hallgat?
- Tom. Mi mindig így hívjuk.
- Mennyi idős, és mikor született?
- 1993. június 27, jelenleg 26 éves.
- Születési hely?
- Nagy-Britannia, London.
- Rendben van, tudná nekem jellemezni, hogyan nézett ki, és mit viselt az eltűnésekor?
- Olyan 1 méter 78 centi magas, húszas éveiben jár ugyebár, tüskés, barna hajjal, teljesen fekete szemekkel, ez alatt azt kell érteni, hogy a szemfehérje is fekete. Egy sötétkék pulcsit visel, alatta szürke pólóval, és farmernadrággal. Az eltűnésekor ugyanez volt rajta.
- Bármilyen különleges ismertetőjel?
- A bal felkarján van egy heg, de semmi más.
- Az iratai nála vannak?
- Nem, a fontosabbak mind nálunk vannak.
- Elkérhetném őket? Így könnyebb lesz azonosítani a barátjukat.
- Tessék, hölgyem! - Edd odaadta a feltehetően összes dokumentumot, amelyek Tomhoz tartoztak.
- Köszönöm szépen - amint megkapta az iratokat, elkezdett az asztalon lévő gépbe adatokat bevinni. Egy rövid idő után megfordította a képernyőt. - Ő lenne az? - mutatott a képernyőn levő emberre.
- Igen, pontosan! - szólaltak meg mindketten izgatottan, de kissé félve is. - Tom Rightmyer, ő a mi emberünk!
- Ezt tudják igazolni bármilyen kézzelfogható formátumban?
- Természetesen! A kép alig két napos. - Edd az elhozott fényképet is odanyújtotta a lánynak. - Egyeznek, most már biztosan tudjuk, hogy róla van szó. A következő kérdés, van valamilyen maradandó betegsége?
- Nincs.
- A családjáról tudunk valamit?
- Testvérei és unokatestvérei nincsnek, a szülei pedig meghaltak.
- Ez esetben, a barátairól?
- Azok mi ketten lennénk, Matt, és én, Edd. A munkahelyén még van egy Steve Brown nevű ismerőse.
- Értem, mikor, és hol látták utoljára?
- Tegnap délután öt óra felé, a King Street 16. szám alatt.
- Milyen helyeket szokott látogatni?
- Általában az ott található parkot olyan 100-200 méterrel odébb, továbbá mi hárman együtt szoktunk elmenni a FunDead vidámparkba.
- A munkahelye hol található, mi a foglalkozása?
- A Gainford Street-i kórházban dolgozik, klinikai gyógyszerészként, itt van a rendőrőrs mellett.
- Már nincsen sok hátra, nagyon jól csinálják! Mások ilyenkor már elveszették volna a fejüket. Most egy-két társadalmi szempontú kérdés jön; van Laboratóriuma?
- Éppenséggel igen - szólalt meg Matt először információkkal.
- A Laboratórium teljes neve?
- Kék Laboratórium, a tagja vagyok, de - Matt ekkor megfogta a barátja vállát - Edd nem.
- Hivatalosan be van jelentve?
- Igen, szerintem megtalálja az adatok között.
- Így is van, és ez a közérdeket szolgálja, vagy otthoni kislabor?
- Az utóbbi, hölgyem.
- A barátjuk milyen szerepet foglal el?
- Taktikus, egy átlagember, mint mi ketten - mondta Edd.
- Uram, ön biztos ebben? - a fiatal lány a gépre nézett, (amit időközben visszafordított) majd vissza a fiúkra.
- Igen, holtbiztos! - Edd ezt teljes meggyőződöttséggel jelentette ki, de a szemeiben már lehetett látni a kételyt.
- Mert téved. Még egyszer megkérdezem, ez az állítás valós?
- Igen, miért?! - Matt és Edd már érdeklődve, de félve néztek a rendőrre a gép mögött.
- Az adatok nem hazudnak. - A nő megcsóválta a fejét. - A barátjuk Tesztalany.
Egy pillanatra csend állt be közöttük. A két barát egymásra nézett, és egyikük sem akarta elhinni, amit hallottak.
Mind Edd, és mind Matt agyán ugyanaz a gondolat futott át: Tom tesztalany?!
Az teljes mértékben kizárt!
- E-ez teljesen biztos? - Matt már az iratait kezdte visszapakolni, mikor ezt megkérdezte.
- Ha nem hiszi, nézze meg az adatlapot! - a képernyő ismét velük szemben állt. - Elég ritka, és fura hogy Tesztalanynak van Laboratóriuma. Ez egy a milliárdban, hogy példát találjunk rá. Matthew, azt mondta, tagja a Laborjának. Megválaszolna még néhány kérdést?
- P-persze - Matt egy percig habozott - Megválaszolom, amit csak tudok.
- Mennyi idős pontosan a Kék Laboratórium?
- Jelenleg három éves, és egy hónapos.
- Min, esetleg kin dolgoznak ott? Őszintén válaszoljon.
- Gyógyszereket tervezünk, hiszen Tom gyógyszerész, és a munkahelyén van egy Tesztelő, a munkatársa, aki kipróbálja nekünk ezeket, szerződésünk is van.
- Láthatnám a papírokat?
- Egy pillanat, megkeresem - Matt elővett egy mappába rakott hosszú papírsort. - Itt is van.
- Mióta tart ez az egyezség?
- Három éve, majdnem a Laborunk megalakuláskor egy időben.
- Látom, és ön milyen szerepet tölt be a Laborban?
- Biológus, és Taktikus vagyok.
- Hányan vannak összesen? Ebbe számítsa bele Rightmyert is.
- Összesen vagyunk öten, nem egy nagy Laboratórium.
- Rightmyer állt valaha Tesztelői szerepben?
- Nem. Soha. Taktikus családba született.
- Ebben az esetben, maga, és a többiek álltak valaha ugyanebben a szerepben?
- Egyedül a munkatársa, senki más - felelt Matt az utolsó kérdésre válaszolva.
- Itt írják alá a jelenléti ívet, és felveszem a barátjukat a listára. Amint lesz bármilyen hír is, telefonon, vagy e-mailen tudatjuk önökkel.
- Rendben, és köszönjük, hölgyem. Nagyon hálásak vagyunk maguknak! - Edd és Matt egyszerre mondták, miközben leszignózták a papírokat.
- Mindent megteszünk, amit csak lehet. Legyen további szép napjuk!
- Magának is! - a két fiú elköszönt a rendőr-titkártól.
Kisétáltak a helyiségből, visszamentek a metróig, és nemsokára elindultak hazafelé.
A fél utat teljes csendben ülték végig.
Egyikük sem tudta, hogy mit mondani ezek után.
Edd kínkeservesen próbált valahogy megszólalni, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Szóval... akarom mondani... - Matt is megpróbált összehozni egy mondatot, de nem túl sok sikerrel.
- Igen, tudom. - Edd igyekezett olyan nyugodt maradni, amennyire csak tudott.
- Csak egy kérdésem van... ezt miért nem mondta meg nekünk, Edd?
- Idáig abban a tévhitben éltem, hogy Tom családjában valaki esetleg Tesztalany volt, és talán visszaütött arra a rokonra! Tudod, hogy mire gondolok, mikor 2015-ben valamikor láttuk a ''szörny'' alakját.
- Azóta sem válaszolódott meg a kérdésem - Mattnek hirtelen eszébe jutott valami - Vajon ő alakváltó?
- Nem, nem! Az szörnyen jó lett volna, de most már tudjuk, hogy egyszerűen egy kísérletnek köszönheti.
- Mégis, ezt mikor szándékozta volna közölni velünk?
- Őszinte leszek veled, fogalmam sincs. Talán szégyellte, és ezért nem merte bevallani nekünk.
- Mondjuk, az lehet, mindig is egy kicsit csendesebb személyiség volt, és egy kicsit nehezebben nyílt meg körülöttünk. De nagyon is megbízott, és bízik bennünk. Valami más is lenne?
- Ezt kiderítjük, ha megtalálták oké? Amint hazaérünk, az első dolgom az lesz, hogy eltűnési lapokat gyártok, és fénymásolok.
- Edd. - Matt rárakta a kezeit Edd vállára rakta. - Nincs is fénymásolónk, mégis, hogy akarod sokszorosítani őket?
- Hallottál már olyanról, hogy társasházi nyomtató, vagy fénymásoló? Na, hát nekünk olyan nincs! Tehát elővesszük a nagyanyád ajándékát, az írógépet fogjuk használni, az indigóval.
- Edd, te ezt kibaszottul nem gondolhatod komolyan. Tudod, az mennyi időbe fog telni nekünk?
- Annyira nem lesz sok, tudod, hogy gyorsan rajzolok, és te is segíthetsz nekem.
- Majd megírom a szöveget, és nézd el nekem a rajztudásomat, ami nem létezik, de majd megpróbálom a legjobbamat.
- Ugyan, csak másold le rólam, mint a régi szép időkben!
- A tökéletes csapatmunka. - Matt elmosolyodott. - Gyere, hazaérkeztünk.
- Oh? Máris? Először pakoljunk le, te áthozod az írógépet, aztán találkozzunk nálam?
- Az jó lesz, viszek valamit enni is.
- Tökéletes! Már hiányzott nekem ez a közös hagyományunk.
Pár percre szétszéledtek, Edd megkereste a ceruzáit és a filceit, Matt pedig elhozta, amit ígért. Berendezkedtek a nappaliban, ezután elkezdték az eltűnési lapokat gyártani.
- Szerinted jó lesz így a leírás? - Matt kérdőn nézett Eddre.
- Rakd le ide nekem, amíg beüzemelem ezt a masinát - mondta Edd, miközben a másolófestéket próbálta berakni az írógépbe.
Amint ezzel végzett, leült Matt mellé, és nekiállt elolvasni, amit a barátja írt mindössze pár perc alatt.
- 'Keressük...' - Edd magában folytatta az áttekintést. - Ez tetszik, maradhat így!
- Szerinted mennyi kell belőle?
- Nem tudom, szerinted egy 200-250 megfelel?
- Legyen inkább 300, sosem lehetünk biztosak, és a több általában jobb - Matt erre akarta Eddet rábeszélni. - Na meg úgy több helyre is el tudjuk juttatni.
- Ez logikusnak tűnik, és ezt fura tőled hallani, hogy van egy hosszútávú terved. Viszont rendben! - Edd beleegyezett Matt javaslatába.
- Akkor úgy látom, ezen nincs mit vitatni.
- Ha te írod, és én illusztrálom, akkor az úgy jó lesz neked?
- Az tökéletes, mert úgysincs túl sok művészi érzékem, azzal téged áldottak meg. Akkor kezdjük!
Matt felült egy székre, és nekilátott gépelni, Edd pedig a kész papírokra, és másolataikra elkezdte felrajzolni Tomot, hiszen se annyi képük, se fénymásolójuk, főleg színes nem volt nekik.
Időközben be kell vallani, néha-néha megálltak más dolgokkal is foglalkozni, és lehetséges, hogy több időt töltöttek el azzal, hogy megtalálják a munkához a zenét, mintsem hogy többszörösítsék a munkájukat. Nem sokkal ezután azon kapták magukat, hogy alig sikerült bármi érdemlegesre jutni.
- Nem lesz ez így jó, alig vagyunk meg tíz-húsz darabbal! - Edd ezt egy vélhetően kétségbeesett hangnemben jelentette ki.
- Jobb lesz, ha újra nekiülünk, így addig sem végzünk, mire be kell adnom az adóbevallásom! - Matt ismételten nekifogott másolni a kézzel írt szövegét.
Telt-múlt az idő, de végül elkészültek az általuk kijelölt mennyiséggel estére. Már csak el kellett őket helyezni a kisvárosukban.
- Te figyelj, Edd - mondta Matt, miközben összepakolta a holmiját, és összerendezte a lapokat. - Hol kezdjük el felrakni a szórólapjainkat?
- Azt gondoltam, egyet a lépcsőházba, a többit pedig az ismertebb utcákon, és ha még marad, a reptér, és a régi lakóhelyünk környékén is felhelyezhetünk egyet-egyet.
- Jól van, mennyi az idő?
- Olyan este nyolc van, így pár utcát körbe tudunk járni, és ha ismerősökkel, esetleg a szomszédokkal szembefutunk, akkor a kezükbe adunk egyet ezekből, és megkérjük, hogy küldjék körbe, vagy meséljenek róla az ő ismerőseinek! Holnap meg elmegyünk a postára feladni egyet a munkában lévő haverjának.
- Edd, te sem vagy egy túlzottan hosszútávra tervező, engem is meglepsz a részletes terveiddel.
- Nézd, te is, és én is mindig improvizálunk valamit, de ebben most biztos vagyok. A nyomás alatt jobban dolgozom! - Edd kitessékelte a barátját az ajtón, és a fél kezével bezárta, mert a másikban egy nagy köteg cellux, és a röplapok voltak.
Lementek a lépcsőn, és felragasztották az első eltűnési lapot.
- Én most komolyan büszke vagyok magunkra! - Edd arcán egy félmosoly volt látható. - Nézz csak ránk, képesek vagyunk feláldozni a napunkat ahelyett, hogy csak ide-oda telefonálgatnánk.
- Na, az ilyenkor tényleg nem ér semmit, ezzel egyet kell értenem. - Matt felnézett a faliújságra, és egy furcsa örömérzet töltötte el. - Vannak olyanok, akik még ennyit sem tennének meg a barátaikért, vagy a családjukért!
- Elkeserítő, hogy azok, akik ilyen közel állnak egymáshoz, még ennyit sem képesek megcsinálni - Edd a másodperc erejéig lehangolt lett. - Mindegy, folytassuk az utunkat a villanypóznákhoz!
- Várj meg, ennyi papírt nem olyan könnyű hozni! - Matt Edd után futott, hogy utolérje, mielőtt még bezárja az ajtót.
Ezt kisebb-nagyobb sikerrel elérte, mert egy kicsit az ajtónak ütközött.
Matt és Edd ezt képtelenek voltak komolyan venni, és amíg elkezdték a városban kirakni az eltűnési lapokat, egy jó darabig még erről beszéltek, és egy kicsit nevetgéltek is közben. Ha valami ismeretlen rájuk nézett volna, azt hinné, hogy ezek nemrég jöttek ki részegen a sarki kocsmából. Körbejárták a környező utcákat, még elmentek a kevésbé ismertekre is, hátha onnan fognak visszajelezni nekik.
A lámpák már egy ideje felkapcsolódtak, és ők úgy döntöttek, hogy most már hazaindulnak, mert ma nem fognak tudni végezni vele. A visszaúton még összefutottak Hellucard-dal.
- Hé Hedd, láttam, amit felraktatok a faliújságra. Ha tudok, majd segítek nektek!
- Oh? Szia! Nagyon köszönjük! Sokat jelent nekünk. - Edd elmosolyodott.
- Ugyan, ez a legkevesebb srácok. Még le kell mennem a közértbe, szóval holnap látjuk még egymást!
- Viszlát, szomszéd! - Matt és Edd integettek neki.
Mindketten egy kicsit boldogabbak lettek attól, hogy valaki segít nekik. A hazaút nem tartott tovább pár percnél; fellépcsőztek a hatodik emeletre, Matt pedig ránézett Eddre. Matt a kulcsaival bajlódott, hogy bejusson.
- Mi legyen holnap?
- Először a posta, aztán folytatjuk kiragasztani ezeket, oké?
- Rendben van, felírom valahova. Aludj jól Edd! Holnap reggel találkozunk.
- Te is, Matt, igen, holnap! - Edd megvárta, amíg a barátja bemegy a lakásába, majd ő is befordította a kulcsát.
Letusolt, és felült az ágyára, de nem tudott elaludni.
Üresnek érezte az estét, hogy most nem lehetett a szomszédból hallani a szokásos énekhangot, a gitár behangolását, és ennek sikertelensége esetén a legszebb mondatokat, amivel istenítenének egy focimeccsen.
Egy dolog viszont nem hagyta nyugodni: Tom miért hallgatta el előlük ezt az egy aprócska részletet?