Újabb másfél hét telt el, júliusra váltott pár napja a naptár; viszont a dolgok nem fordultak sokkal jobbra. A munka csak halmozódott, és a hétvégék is feladatok megoldásával teltek, ahol már mindenki kijátszotta a rendszert, és élt a lehetőséggel, hogy együtt dolgozzanak a munkatársaikkal, vagy barátaikkal, esetleg mindkettővel.
A mókuskerék kezdődött elölről: korán felkelni, összepakolni, lemenni a metróhoz, és beindulni a városba, kilenc órát ülni, majd hazatérni.
Ma sem történt ez másképp a két fiúval; az út felét végig is aludták, mert a hétvége egyáltalán nem volt elég. Az összes szabadidejüket most a pihenéssel töltötték, hiszen a hét közbeni összevetett hét és egynegyed óra aztán nem sok.
A szokásos megállójuknál leszálltak, felmentek, és Nickire vártak. Ők hárman lettek a lázadás vezetői: azóta az összevont osztályon száznegyvennégyen voltak, velük együtt. Nicki egészen gyorsan megérkezett, és a fiúkra köszönt.
– Sziasztok! Hát hogy van a triónk másik két tagja ma reggel? – Nicki kivételesen energetikusnak tűnt ezen a csütörtökön.
– Hogy is fogalmazzak... olyan Vörös hajnaloktól vagyok fáradt, amilyenektől te. – mondta neki Edd.
– Nicki, ez lassan a második hetem lesz itt, de már jobb halottnak lenni, mint Vörösnek. Hogy fogjuk ezt túlélni?! – válaszolta Matt.
– Nem fogok hazudni srácok, engem sem tart már sokáig életben a reggeli kávé, de esküszöm nektek, hogy most már minden piros, vagy vörös, mint ez a Vöröshof.
– Az én tanítványom! – Edd elmosolyodott.
– Pontosan így van, menjünk, mert ez megint leszedi a fejünket, ha késünk.
Mindhárman benyitottak az ajtón, átvették a ruháikat, és bementek a 4D osztályára, ahol most nagyobb volt a felfordulás, mint általában.
Megszokott volt, hogy mindenki a mellette lévőtől próbálta megtudakolni a fontos időpontokat és határidőket, ráadásul sokan ismételten keveset értettek meg bármiből is.
A hármasfogat elfoglalta a helyeit, és nekiállt a saját ügyeit elintézni. Matt egyáltalán nem ülhetett volna mellettük, habár ez se Nickit, se Eddet nem zavartatta igazán. A lázadásuk erősebb lett, mint hitték; mindenki nevet változtatott, és kiállt magáért, ahogyan kellett. Körülnéztek, ám lövésük sem volt arról, miért fut mindenki fel és alá, vagy arról, hogy miért vette mindenki ismételten a szájára a Vörös Laboratóriumot. Matt meg is kérdezte a mellette lévő barátjától, akivel a régi munkahelyén dolgoztak együtt:
– Figyelj Kyle! Vagyis Peter! Mi történik itt? – kérdezte tőle.
– Igen, a fedőnevem Peter, de új szabályt akarnak bevezetni. – felelte Kyle.
– Na és mi lenne az?
– Tizenegy órás munkaidő! Én ezt nem hiszem el! Alice, várj meg, és mondd meg Emmának és Kirának is, hogy itt van a három vezetőnk!
Kyle elment, Matt ehhez szólni sem tudott. Inkább csak lepasszolta a mellette ülő Nickinek, és mivel ő elmerült a feladatában, megbökte a tükrével.
– Nicki! Nicki! Tudom miért ennyire feszült mindenki! – mondta.
– Mi az? Csak mesélj! – Nicki érdeklődve fordult a mellette ülő, vöröses hajú fiúhoz.
– Tizenegy órás munkaidő. Ezt szeretnék bevezetni, add tovább Eddnek.
– Tessék? Inkább kiugrom az ablakon!
– Miről megy a vita? – Edd is abbahagyta, amit csinált.
– Oh! Képzeld te viccmester – Nicki a munkapartneréhez intézte szavait – Tizenegy órával akarnak sanyargatni minket a kilenc helyett.
– Mi van?! Rendben, egy pillanat.
Edd befejezte még a tegnapról maradt mérését, majd felvette a papírcsákót, amit még egy ebédszünetben hajtogatott, hogy láthassák az ellenállást vezető beosztásukat. Szólt a két társának, akik utána is mentek. Matt összetapsolta az embereket, Nicki pedig csendre intette őket. Az újdonsült 4D csak érdekelten hallgatott, mi lesz a mai beszédben.
– Mindenki! Ez most egy rendkívüli megbeszélése a Szabadság Ellenállásának, hiszen most döntöttem úgy, hogy most fogunk megbeszélni egy újabb gondot. Ez a szóban forgó tizenegy órás munkaidő lenne. Ki mit tud erről, mikortól fog élni? Mert ez már átlépett egy határt! – Edd a tömeghez beszélt, amely láthatóan mérges volt.
– Jövő héttől hoznák életbe, azt pedig nem tudom, miképp fogom megoldani, főleg hogy majdnem két óra, mire oda-vissza érek. – szólalt meg egy férfihang a sok közül.
– Köszönöm Kyle! Tehát ez azt jelenti, hogy reggel fél nyolctól este fél hétig itt kellene lennünk?
– Rafináltabb ennél ez a Vonhof. Reggel héttől este hatig. – mondta Alice.
Sokan ezzel az apró részlettel nem lehettek tisztában, és egy újabb veszekedés alakult ki. Azért Paul sem volt sikertelen, nem jött rá, mi folyik a háta mögött, de ezzel a szabállyal erősen megosztotta a véleményeket. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy a tizenegy óra sok. Nagyon sok.
– Hát, erre csak egyvalamit mondhatok: vesszenek a Vörösök. – törte meg a zajt Matt.
– Igazad van! Én figyelem, ha bejön, mert most valamilyen megbeszélése van odafent, addig hallgassátok tovább Eddet meg Mattet! – Nicki az egyik asztalhoz ment, miközben ezt mondta, és leskelődött, hátha jön.
– Rendben Nicki! Ahogy hallottuk, folytathatom! Tehát! Hol is tartottam? – Matt elvesztette időközben a fonalat.
– Valahol ott tartottunk, hogy te átkoztad a feletteseinket.
– Ja, igen! Imádom a memóriádat, Kyle. Tehát ver Vörös elmehet oda a szabályával. Egyezségre kell jutnunk vele!
A csipet-csapatnak megtetszett ez az ötlet. Úgy hallatszott, mindannyian rábólintottak:
– Ahogy mondja!
– Így van!
– Pontosan! Legyen ez!
– Gyönyörű tervötlet!
– Társaim, nyugodjatok meg! – Edd próbálta a meglehetősen lármás társaságot elcsitítani. – Igen, a terv szép és jó, de tárgyalnunk is muszáj akkor. Mi legyen? Mennyi idő?
– Maradjon a mostani! – szólalt meg Alice.
– Ötletnek nem rossz, a baj, hogy nem fog beleegyezni. – a macskagazda nekiállt téteket hallgatni.
– Kilenc és fél? – mondta Emma.
– Esélyes, rápróbálok! Ha az nem jön össze?
– Tíz. – vetette oda félvállról Kira.
– Tíz először! Másodszor? Elkelt! Tíz a maximum. Jó ez így?
– Jó ez így! – bólintott rá mindenki.
– Remek! Valamit tudatnom kell veletek. Én, Edd Green esküszöm, hogy meg fogom védeni az embereimet, és szembe fogok szállni a Vörös Laboratórium elnyomásával!
– Eric... – Nicki próbálta a barátja figyelmét felkelteni.
– Ne most! Ki van velem?!
– Mi vagyunk! – mondta majdhogynem mindenki, mert Nicki továbbra is Eddet próbálta elcsendesíteni.
– Kijelentem, hogy az új rendeletet, aki kitalálta, annak nem kívánok rosszat, de levegőt sem! – Edd ezt a terembe zengő hangerővel jelentette ki, amelyet mindenki örömmel fogadott.
– Eric! – hallatszódott egy asztalra csapás, majd Paul hangja mögüle. – Itt telt le a türelmi időszakom! Tíz perc múlva, az irodámban! A többinek pedig, menjen vissza, és csinálja a dolgát!
Nicki pont ezt akarta mondani Eddnek. Nem volt ideje közölni vele, hogy jön a főnök. Mindenki csendben maradt ezek után, és megszólalni sem volt lélekjelenléte. Edd azt sem tudta, mit kezdjen ezek után. Mindenre számított, csak arra nem, hogy a tervezés közben fognak benyitni hozzájuk.
Be kell teljesítenie, amit ígért: szólni a többiek érdekében. Ám egyedül nem szeretett volna elindulni ezen a veszélyes úton, ezért odament a barátaihoz.
– Matt, Nicki... lehet egy irtózatosan nagy kérésem? – szólalt meg.
– Mi az, Edd? – Matt kérdően nézett rá.
– Utánam jönnétek, pár ajtóval lemaradva? Nickinek van egy tolla, amellyel néhány hangfelvételt lehet rögzíteni. Ha valaha is nagy ügy lesz ebből, szeretnék bizonyítékot.
– Ez a halálugrás, Edd! Emiatt kirúghatnak minket! – Nicki hangja elcsuklott, amint ezt kijelentette. – Csináljuk!
– Hozom a tükrömet. – Matt elszántan, és mosolyogva csatlakozott a lányhoz.
– Az mire jó nekünk?! Edd, muszáj vele együttműködnöm?
– Hogy megnézzünk benne engem – felelte a lila pólós. – De egyébként? Nicki, ha úgy süt a nap, akkor rávilágítunk.
– De hát nincs ott napsugá- Jól van, elfogadom. Hozzad. Eric, te meg menjél!
– Indulok már, csak maradj nyugton! – Edd elkezdett felfele menni a lépcsőn.
Igazából nagyon is megijedt, de nem mutatta ki a többiek előtt. Idáig minden a legjobb irányba haladt, és most a háta közepére kívánta az elbukást. Az ellenállásnak lehetséges, hogy ma leáldozott. Féltette az embereit, de leginkább a barátait, és ismerőseit. Úgy érezte, hogy minden egyes értelmes gondolata elhagyta a testét, és egy értelmes szót sem fog tudni formálni. Először esett igazán pánikba, fogalma sem volt, mit kellene kezdenie vagy kezdeményeznie, ha jól ki akar jönni ebből. Amire nagyon kevés esély volt.
Megállt az iroda ajtaja előtt. Benyitni sem mert, inába szállt a bátorsága. Leült az ajtó mellé, és igyekezett összeszedni magát.
Az ajtón Paul v. Vonhof, osztályvezető, 4D állt. Ijesztőbbnek bizonyult számára, mint a menza kisgyermekkorában. Vagy a másolataikkal való harc a mozis incidensből, ki tudja. Nem késleltethette örökké, elhatározta, hogy be fog menni.
Feltápászkodott, lenyomta a kilincset, ezután visszazárta a bejáratot. Megállt az ajtóban, egy lépést sem tett előrébb. Készen állt a vitára, nem először került már ilyen helyzetbe. Fel volt készülve arra, milyen módon fognak vele bánni, viszont csalódnia kellett a megérzéseiben.
– Eric, nem lesz nehéz megérteni azt a két dolgot, amit kérek. Az első az lenne, hogy tanuljon meg csendben maradni, és akkor legalább a hátam mögött ítélkezni. – Paul csak hallgatagan nézte, amint beszélt hozzá.
– Az nem kettő? – kérdezett vissza Edd óvatosan.
– Ezzel nem fog jobb helyzetbe kerülni, szóvicces fiú. Mégis, mi lenne a baj? Most mit csináljak magukkal? Ez van.
– Ez van? Már elnézést, ez van?! – Edd teljesen jogosan volt felháborodva. – Vonhof, miket gondol, a tizenegy óra munkaidő oké? Jussunk egyezségre, maradjon a kilenc!
– Még magának áll feljebb? Marad a tizenegy!
– Kilenc és fél!
– Tizenegy.
– Tíz, de ez az utolsó ajánlatom!
– Szakadjon le erről, ne terelje a témát. Tizenegy. Pont. – Paul itt akarta befejezni ezt a kitérőt, ám Eddnek más gondolatai voltak.
– Miért, miért nem tud lejjebb adni az elvárásaiból?! Mi teljesíteni sem tudjuk, akármilyen erősen próbálkozunk!
– Van egy szint, amit a szentírás kimond. Az más kérdés, hogy ki tudja teljesíteni.
– Fejezze már be! Mit ártottunk ennyire a csodás Vörös fejüknek, hogy most be kell hozni ezt az időszakot?
– Ugyan, maguk semmit.
– Hát akkor?! Mégis, mi az egyetlen oka, hogy maguk meg nem tudnak hozzánk igazodni, egy kicsit sem? Ez így nem járja, Paul! – Edd odalépett az asztalhoz, érezte, ahogy a bátorsága elkezdett visszatérni.
– Eric... ezt nehezen magyarázhatom el. Hagyjon fel ezzel! – a hollandon látszódott, hogy nem ez volt a kedvenc témaköre, amelyről szeretett volna beszéni.
– Igen? Hadd halljuk!
– Eric, idefigyeljen! – Paul felállt az asztalától, és egyenesen Edd szemébe nézett. – Ha még egyszer rossz hírekkel szolgálom a Vörös Tudóst, akkor én elmehetek onnan, ahol hat éve már biztosan dolgozom! A veszélyzónában állok, nem én hozom a szabályt, érti?!
Az utolsó mondatokra Edd egyáltalán nem számított. Legbelül kissé elszégyellte magát, ám igazat állított, amit nehezen értett meg; viszont tudatában volt vele, ki kellett mondania a jó érdekében. Attól még, hogy kemény főnök volt Vonhof, nem jelentette azt, hogy legbelül ő sem ember. Se nem Vonhof hozza a szabályokat, se nem ő adja ki a feladatokat, hanem kötelezik rá. Ez most teljesen megfordította a helyzetet; egy ismeretlen van a gépezetben.
A fiú fejében megfogalmazódott egy kérdés: ha nem Paul a vezetője a Vörös Laboratóriumnak, akkor ki?
Matt és Nicki ott ültek pár perce, viszont akárhogyan próbálkoztak, semmit nem tudtak bevenni, nemhogy felvenni. Hiába volt a sok erőfeszítés, de Nicki tovább próbálkozott a parányi mikrofon érzékenységének állításával.
– Matt, ez annyira jó, mint egy doboz gabonapehely! – Nicki tekergette az íróeszközt, hogy haladjanak.
– Meg lehet enni? – nézett vissza ő.
– Óh, ember. Úgy értem, ez használhatatlan!
– Próbáltad a másik irányba forgatni? Add csak ide! – Matt megfogta a kis szerkezetet, és az óramutató járásával ellentétesen forgatta. – És ezt nézd! Még mindig nem működik!
– Éljen! – Nicki visszavette tőle, és nem is kellett sokáig várnia, mire meghallott egy hangot az ajtó mögül.
– A falhoz, főnökasszony! – Matt odaállt az ajtó közelébe.
Gyorsan megértette, hogy ez az egyetlen esélyük; csak oda kellett állnia a szobához, tudta mit tegyen. Nicki letérdelt elé, és a tollat majdhogynem beleszúrta a falba a kérés érdekében, amelynek eleget akart tenni. Edd már az első naptól fogva egy szimpatikus társa volt neki, ezt a bizalmat nem szerette volna megtörni.
Mindeközben a szürke pólós erőt vett magán, és óvatosan visszakérdezett az előbb említett személyre.
– Már elnézést, de... ki az a Vörös Tudós...? – Edd zavarodva nézett az osztályvezetőre.
– A felettesem. Néha áldás, néha átok. – Paul csendesen válaszolt az előző percek hallgatásai után. – Vannak vele is gondok, nehéz kettőnknek együtt dolgozni időnként.
– Nem maga vezeti a Vörös Laboratóriumot?
– Nem vezetem én, nem hát. Most olyan tudás birtokába jutott, amit remélek, nem fog közölni senkivel.
– Valószínűleg! – Edd egy kissé félve mondta ezt.
– Tehát érti, miről van szó, túlestünk az első ponton, jöhet a második. A megbízatása.
Edd észre sem vette az asztalon álló mappát, amelyre rávésték a hamis nevét, meg egy számot: Eric Grey: Projekt 001. Nem értette a dolgot, miért ő, és mit akarnak tőle, ismét? Újabb túlóra, ez a büntetése, gondolta ő, ám a sors a mai második meglepetést adta.
– Eric. Átnéztem a tanulmányát, és ez egy külön feladat lesz, amit csakis magára bízok. Most nem bizonyítania kellene valamit, hanem meg kell alkotnia valamit.
– Miről lenne szó? – nézett Edd a mappára, majd Paulra, és vissza a mappára.
– Nagyon figyeljen. Az elmélete a gyakorlatban is működik, megemelem a kalapom. Szükségünk van a munkájára, és a kreatív ötleteire. Eric Grey, átadnám az Egyes Projektet.
– Rendben, de mit kell csinálnom? – Edd a kezében tartotta a jövőbeli munkáját.
– Mit gondol, miért kértem arra, hogy manipulánssal dolgozzon?
– Ezzel lesz kapcsolatban. Ugye?
– Pontosan. Eric, a feladata az lesz, hogy kidolgozzon egy tudatmódosító szert, és megadom az engedélyt a tesztelésre, embereken.
– Tessék? T-tessék? Paul, jól hallottam én ezt?! Ez nem illegális?! – Edd hangja a félelemtől magasabb lett.
Nem is félt, rettegett. Rettegett a gondolattól, a hivatalos törvényellenességtől, és úgy, hogy még ártani is fog azoknak, akiknek segíteni akart. Erre kötelezte el magát, és egykönnyen nem engedett belőle. Pontosan ötször volt a jogászoknak és ügyvédeknek baja vele, kisebb ügyekkel (az utolsó esetkor tizennyolc évesen felfüggesztették egyszer az egyetemi első évében, kisértékű bolti lopásért, a kollégista társának). De akkor sem bántott volna senkit.
– A jogtól ne féljen. Törvénybe ütközik, viszont én ennek ellenére is megkérem: dolgozza ki a megadott kritériumok alapján, amit adtam. Hasonlít egy altatóhoz, de nem pontosan az. Elnevezheti. Ez pedig az első komolyabb megbízatása. Semelyik másik ember nem kapott ilyet még, semelyik osztályon. Lenyűgöző.
– Úgy rémlik, ezt kimondja a Tudomány Törvénykönyvének hatodik törvényének második paragrafusa, hogy semmilyen rangú nem dolgozhat manipulánssal e célért, ha nem az orvostudományról beszélünk!
– Grey, a jog lesz a legkisebb baja, azt elintéztem.
– Nem vállalom. Nem akarok hatodjára is a bíróságra beülni.
– Maga naiv egy kicsit, a projekt nem a vállalom kérdése. Ez kötelező. A hamarosan viszontlátásra.
– Viszontlátásra. – Edd kinyitotta az ajtót, majd becsukta.
Matt még fejen is találta volna a tükrével, ha Nicki nem szorítja meg a kezét. Már arra készült, hogy Pault kell agyoncsapni. Mindketten csak néztek a fiúra, hogy mi történhetett, ami ennyire megviselte, és elcsendesítette. Mondani szerettek volna, még ha csak egy hangot is, megvárták azt, amíg a barátjuk képes lesz beszélni. Edd egy szót sem tudott szólni, az egyedüli reakciója egy hátrébblépés volt, az ijedtség hatására. Csak ez a két szó járt a fejében: 'Ez kötelező'. Ez volt az életében az egyik olyan mondat, amely a világra való állandó pozitív világnézetét elkezdte lerombolni.
A munkája számára elvesztette a gyönyörét. Azért küzdött, hogy a világot egy jobb hellyé tegye. Hogy megjavítsa a hibáit.
Erre szorosan odakötözték a kezét láncokkal az asztalához. Egyéniség akart lenni, nem pedig egy egyén.
Hárman elindultak lefele a lépcsőn, és visszaérkeztek a munkahelyükre. Az egész csapat egy csapásra hangos lett. Izgatottan nézték őket, és fel is tették volna a kérdéseiket, de Matt jelezte, hogy ne. Vették az adást, érezték, valami nincs rendben. Mindenki erről kezdett el halkan beszélgetni, a trió pedig visszafoglalta a helyeit. Nicki közelebb húzta a székét Eddhez, és Matt sem tett másképp. Végül ő is szólalt meg.
– Edd... mit mondott neked? Vagy inkább nem szeretnél róla beszélni? – Matt megpróbálta megtudni, mi folyik most a legközelebbi barátjával.
– Inkább mit adott nekem. Nicki, Matt, amit tennem kell... nem helyes, és alig van rá bátorságom, hogy belekezdjek. – mondta Edd.
– Annyit hallottam az egészből, hogy egyszer csendben maradtatok, és másodjára felkiáltottál. Mi az, Edd? Hallhatjuk, mit mondott? – Nicki megfogta a fiú kezeit, és megnyugtatóan rámosolygott.
– Kaptam egy megbízást.
– Az remek! Hiszen akkor bízik benned! – felelték mindketten.
– Amit csinálni fogok, az elméletemre alapul, amivel nem lenne baj, viszont törvénybe ütközik, és még akaratom ellenére ártani is fogok ennek a világnak. Nem hiszem el, hogy egy altató... nem is, csak ahhoz hasonló szert kell készítenem, és nem orvosi célokra.
– Oh drága. Ez már tényleg átlépte a határokat. – néztek rá ők.
– Mivel ez kötelező, átnézem, amit írtam, rendben? Elmondhatjátok a többieknek, ha akarjátok.
– Rendben van, mondom akkor én! – Matt felállt az asztaltól, és Kylehoz ment.
Edd elővette az eredeti irományokat, amit napokig írt, és nekiállt átolvasni. Valahol a közepénél tarthatott, mikor közel volt ahhoz, hogy eldobja az elméletet. Kiszámolta újra azt az egy részt, és egyből feltűnt neki. Hibásan írta fel. Hát ezért érezte keserűnek! Most már csak ki kellene fejlesztenie újból, és ekkor eszébe jutott valami.
Ha elveszik tőle azt, amit szeret, hadd vegye el ő is tőlük azt, amit sürgősen szeretnének megkapni. Maximum két hónapot kapott rá határidőnek. Tehát az eredeti elméletét csak egyszer kell kidolgoznia, nem kétszer, ami hatalmas előnyt jelentett számára. Ez a lehetősége arra, hogy haladjon a saját találmányaival, és utánanézzen az eltűnési ügyüknek, na meg a Vörösöknek egy kicsit jobban. Visszahívta Mattet, aki meglepetten nézett rá.
– Hogy-hogy ilyen boldog lettél? – kérdezte a fiú.
– Figyelj ide Matt, és te is Nicki! Egy hiba van a munkámban, amivel dolgoztam. Neve is van már ennek a valaminek: Manipuláns altatónak fogom elnevezni. – jelentette ki Edd.
– Még el is nevezhetted?! Irigy vagyok. – mondta Nicki.
– Ti is arra gondoltok, amire én? – Edd gonoszul elvigyorodott.
– Nem, miért, mire gondolsz? – nézett vissza a lány.
– Mi lenne, ha borsot törnénk a Vörös Laboratórium orra alá, és én azt mondanám, hogy ez így tökéletes? Miközben ők megszenvednek kétszer, nekem egyszer kell dolgoznom!
– Edd, ugye tudod, hogy a tűzzel játszol? Ez egy veszélyes terep! – kérdezett vissza Matt.
– Ez nem hangzik helyesen, barátom. – felelte Nicki. – Imádom. Megérdemelnék már.
– Pontosan. Viszont van még egy kis elintéznivalóm. Emberek! – Edd ismételten közérdekű közleményt szándékozott közzétenni. – Van egy dolog, amit elfelejtettem mondani! Vonhofnak van egy felettese, nem ő a góré! Köszönöm a figyelmet, most folytassátok tovább a munkát!
Száznál is több ember kezdett el egyszerre sugdolózni. Edd általában sohasem kereste a viszályt, de amiben ők voltak, az már nem csak pár nézeteltérés volt, hanem egy rangi-eszmei háború. Még ha sokan nem is jöttek rá.
Meglepetésére a régi szomszédjuk kereste, ezért válaszolt neki.
– Áh! Eduardo. Üdv neked is, véget ért a tanítás? – kérdezte a bosszút tervelő fiú.
– Buenas tardes a la todos, sí, ma nem vagyok sokáig bent, és lenne is egy kérdésem! Vagyis inkább egy kérésem. – felelte ő.
– Mondjad, ma már nem történhet velem rosszabb!
– Szóval egyetlen dolog lenne. Az én környékem már az albérletben sem biztonságos. Nem lehetne, hogy esetleg hozzátok közel költözzek?
– Tudod mit? Gyere! Vannak titkok, amiket hallanod kell. Tom apartmanja szabad most ugyebár. Megegyeztünk?
– Gracias, gracias amigo! Ígérem, nem leszek annyira hangos este. Nálunk is történt ez-az! – mondta Eduardo mindennél boldogabban.
– Ajánlom is, és ötre itt legyél. Adíos, amigo!
– Egyszer még megtanulsz spanyolul; ha addig meg nem halsz!
– Mondom, viszlát! – Edd nevetve tette le a telefont.
Úgy döntött, még ha nem is volt jóban Eduardoval, inkább békét köt vele mostanra, és együtt beleadnak apait-anyait. Igaz, már szövetségben álltak, de mindig elfogta az az egy rossz érzés, ha beszélgetni kellett vele. Ezt most félrerakva elfogadta az ellenséget is. Hihetetlennek tűnt a barátainak az, hogy az egyik pillanatban még teljesen el volt szomorodva, a másikban pedig már minden életkedve visszatért. Matt és Nicki ennek örültek is, mert egészen nyugodtan folyt ezután a napjuk. Mindenki fantáziáját izgatta az, ki is akkor igazából a vezető. Örültek, mikor ötöt ütött az óra. Olyan gyorsan indultak haza, amennyire csak tudtak. Nicki is velük ment a metróhoz, és ismételten leszakadt tőlük. Majdnem fél órát álltak, mire Eduardo megérkezett.
– Ne haragudjatok, elvesztem errefelé! – mondta a zöld inges.
– Megesik. Gyere, a visszaúton lesz mit mondanunk! – Edd mosolyogva vállon karolta, és elindultak hárman lefele.
– Mire ez a jókedv, amigo? Életedben nem voltál hozzám ilyen kedves.
– Tudod, ha összekényszerültünk, akkor jó lenne jóban lenni!
– Igaza van, üdvözlünk nálunk! – válaszolt neki Matt.
– Ha ti mondjátok, én elhiszem! Ezt otthon kéne megbeszélni, inkább induljunk haza. – felelte a spanyol ismerősük.
A hazaút vidámabb volt, mint gondolták volna. Végre nem a szomorúság, és az elnyomás hatását érezte Matt és Edd. Eduardo megérkeztével valahogyan jobbnak tűntek, és jobban teltek az órák.
Amikor már otthon voltak, és az új lakó elfoglalta ideiglenes lakóhelyét, kiderült számukra nem egy dolog, ami fontos.
– Szóval Eduardo! Képzeld, mik vannak! Kiderült Vonhofról egy érdekesség. – vetette oda Edd.
– Ráadásul még bele is tudjuk húzni a csávába együtt! – mosolyodott el Matt.
– Együtt dolgoztok? Én meg a ti ügyetekről tudtam meg egyet, s mást! A miénket is vizsgálják persze. – felelte Eduardo.
– Oh, majd arról is mesélj! De hallgass meg! – kezdett bele Edd. – Képzeld, nem Vonhof vezeti a Vörös Laboratóriumot. Egyébként vele jártunk egy iskolába még régen! Egy teljesen más ember az. Úgy nevezik, hogy a Vörös Tudós, vagy mi. Az utolsó dolog pedig, hogy elindítottam egy belsős lázadást, és minden jól halad.
– Mellesleg egy mód van arra, hogy kedvezzen a mi oldalunknak is! Eduardo, képzeld, Edd kapott egy feladatot, és meg tudja vele szivatni a Labort! – mondta Matt.
– Az úgy van, hogy én beadom nekik a mostani, hibás munkámat, szenvednek azzal, azután beadom nekik a jót. Én nyerek magamnak egy-két hónapot, ők meg végre megtanulják, hogy ne húzzanak ujjat velünk.
– Muy bien! Mit ne mondjak, ez valami zseniális húzás. Ez szép, sőt, gyönyörű volt, srácok! – Eduardo csak csodálta a tervüket. – Most pedig én jövök. A ti ügyetekről tudok pár szót mondani. Van ez a bizonyos Vörös Tudós. Na, nem csak Jon vagy Mark, de Tom létezéséről is tud. Megvan az az érzésem, hogy mi már szembefutottunk vele egyszer valahol.
– Tehát innen tudja a Kék Labort... – gondolkozott el Matt.
– Ez egyre nehezebb... van ötleted, ki lehet? – nézett rá Edd.
– Francamente, nincs. Ti dolgoztok vele, nem? – felelte a kérdezett.
– Hát persze! – csapott a homlokára Edd. – Volt az a srác! Akit Patnek hívott! Lehetséges, hogy ő az!
– Van benne valami. – felelte a másik kettő.
– Figyeljetek, most majdnem csak egymásra számíthatunk. Ha a Vörösök tudnak a Kék Laboratórium, és Tom létezéséről, ideje beleavatnom titeket egy titokba... gyertek közelebb.
Aznap Matt és Eduardo megtudták a Zöld Laboratórium létezését, és együtt tettek titoktartási esküt arra, hogy Edd titka nem fog kiszivárogni. Egy dologban biztosak lettek; ha valamit szeretnének elérni, közös erővel lesznek kénytelenek elérni.
A szövetségük már nem csak egy egyszerű összefogásról szólt: hanem a sorsukról, és a többiek jövőjéről.