Még két hét sem telt el az új vezető érkezése óta, de a dolgok rendje már teljesen felborult. Edd teljesen ki volt készülve.
Nicki majdnem mindig kérdezett tőle, és ő is tőle, hiába tudtak mindent, amit kellett. A most pedig zöld vagy szürke pólós fiú egyszer késett két percet, és emiatt bent kellett maradnia még egy órát, mert elméletileg el van maradva a munkával. Gyakorlatilag pedig elemeznie kellett valamit, amivel soha az életben nem dolgozott. Igazából azt sem tudta, mire megy ki a játék, viszont volt egy olyan sejtése, hogy ez valamilyen teszt, amin neki valahogyan át kellene mennie az összes tudásával, amit akkor össze tudott szedni. Ezután kapott egy megoldatlan elméletet, amelyet ki kellett dolgoznia, és erre még a híres-neves Vörösök sem tudták a megoldást.
Nem is tévedett.
Az ébresztőóra megint csipogott, mint minden egyes nap, hajnali ötkor. Mintha Edd legbelül ezt már tudta volna, az ágya szélén ült már tíz perce, de a lottófőnyereményért sem akart még egy napot Paul ver 'Vörös' Vonhof osztályvezetővel tölteni, aki állandóan sétálgatott mindenki között, és egyedül az ebédszünetben nem látták a szemük előtt.
Tudta, hogy mindezek ellenére mégis bele fog állni, megteszi amit tud, és elindul ma is a fél hetes metróval. Kinyitotta az ablakait, majd a kisszoba ajtaján kilépett az előtérbe. Ő maga is meglepődött, mikor kopogtattak nála, főleg ilyen korán. Odasétált még félálomban a bejárathoz, és még azt sem nézte, ki állt előtte a szomszédjai közül.
- Ha valamit mondani akarsz, remélem fontos, mert ha emiatt kések, nem szeretnék újra túlórázni. - Edd csak egy helyben próbált megállni, és kezdett kiélesedni a látóköre.
- Jaj neked, mikor aludtál el? - Matt bement, majd bezárta az ajtót. - Mert úgy tűnik, mint ha ezt ma kihagytad volna.
- Drámakirályfi, legközelebb ne hajnali egykor intézd a szomszédokhoz a bajaidat, hogy miért hagyják abba a fúrást, főleg nem egy zenei színdarab formájában. De ne aggódj, felvettem videóra! - Edd elmosolyodva ült le a konyhai széken, amit az egyik kis kalandjuk során találtak.
- Ez még mindig megvan a régi padlásunkról, amit megszállt a dobozos szellem? Az valami hatalmas emlék a mai napig! Várj. Milyen voltam az éjszaka?
- Mehetnél operaénekesnek is.
- Tudom! - Matt értette a poént, ő sem tudta magát elképzelni énekesként. Habár valaha régen még modell akart volna lenni, letett róla, amint megtalálta a rejtett erősségét: a biológiát.
Leült a barátjával szemben, aki majdnem visszaaludt a konyhaasztalon. Csak néhány köteg papírt, és négy elhasznált tollat talált mellette, meg egy ötödiket megkezdve. Ezt ő sem hitte el.
Azt gondolta a Tükörherceg, ezt még a legfrissebb állapotában sem tudta volna megoldani, és részletesen kidolgozni ezt a bonyolult norvég feltételezést, ami már olyan négy éve megoldatlan.
Máris ilyen komoly munkával bíztak meg mindenkit, ennyire hamar? Hiszen még csak nyolc napja vannak itt, és ez lesz a kilencedik!
- Edd, van egy kérdésem. - Matt visszarakta mellé a lapokat.
- Mondjad, és ha azt kérdezed, mi a működési elv, akkor azt érdekes módon itt nem a folyadékban kell keresni. - Edd már nekiállt magyarázni, csakúgy, mint ha Nicki mellett ülne, és Paulra várnának.
- Te jó ég... ezen a teórián dolgoztál egész este? Ez nem megoldatlan?
- A hipotézisem kérlek szépen, negyvenkilenc oldal. Pontosan negyvenkilenc.
- Ez nem állapot, hogy hajnalok hajnalán írjátok az ő dolgaikat! - Matt is egy alapvetően békés ember volt, de ezt ki nem állhatta.
- Matt, nem lehet azt, hogy ma véletlenül beteget jelentek?
- Tudod, hogy nem fogja neked engedni, akármit csinálsz. Ez pedig mai dátummal van felírva, így végképp nem. Mennyi ideje írod már ezt?
- Az harmadik igazi napunk óta.
- Kaptál hat, hangsúlyozom, hat napot, hogy ezt te megírd. Ez bolond.
- Most mit csináljak vele? Mondjam meg neki, hogy elmehet melegebb éghajlatra?
- A probléma az, hogy szinte semmit sem tudunk ezzel kezdeni. Szóval reménykedem a legjobbakban mindannyiótoknak.
- Majd megbeszéljük ezt, még össze kell készülnöm, és a többi már történelem.
- Jól van, megvárlak itt, nem baj?
- Nem.
Edd visszament a szobájába, és valahogyan el is kezdett pakolni, na meg átöltözni. Várt arra, hogy megtörténjen a ma hajnali munkájának beadása, és hogy mit fog kapni rá. Hogy még egyszer elvegyék tőle azt, amin olyan keményen dolgozott annyira kevés idő alatt. Ehhez neki hónapok, esetleg évek kellettek volna, nem nyolc nap. Majdnem minden vagy kétszer volt aláhúzva, vagy kétszer áthúzva, és nem volt köztes lehetőség.
Az már más kérdés hogy félúton közben elaludt, de a kóla mindig felébresztette. Átnézett mindent, megkereste a fehér köpenyét, összetűzte a lapokat, és végül leellenőrizte, hogy Ericnek írta-e fel magát. Igen, teljesen jól ment ez az egész álnévesdi a számára. Megnézte a szobájához nyíló hátsó ajtórészt is, hogy jól bezárta-e, és nem hagyta nyitva. A villany égve maradt, ezért gyorsan le is kapcsolta.
Mindenki azt hitte, az a művészsarka, de hatalmasat tévedtek, hiszen Edd mindig itt dolgozta ki ezeket a munkákat. Ott végre nem zavarta senki.
Amint kész lett, indulás előtt megsimogatta Ringo-t, visszatért az előszobai részhez, és igen gyorsan összeütött valamit. Már most késében volt.
- Figyelj ide, Edd - Matt szavait most az előtte kapkodóhoz intézte. - Mi lenne, ha együtt járnánk be a munkába mostantól? Úgy gondoltam, az jó lenne mindkettőnknek.
- Matt, te gondolkozol? Furcsa tőled hallani. Tetszik, benne vagyok! - Edd leült a barátja mellé.
- Mondja az, aki negyvenkilenc oldalt írt egy majdnem lehetetlen elméletről! Induljunk, mert én is késni fogok!
- Azért útközben még ehetek?
- Persze, csak gyere már!
Cipőt húztak, és amint kiléptek a lakásból, megcsapta őket az a tipikus eső utáni nyári meleg. Siettek is le az aluljáróhoz, ahol állandóan sokan álltak és vártak, vagy vesztek el metrót keresve. Eléggé sok időbe telt, mire a csotrogány megérkezett az ő megállójukhoz. Az ajtók kinyíltak, és leültek a végében. Mattnek ekkor jutott eszébe két dolog, amit elfelejtett megkérdezni.
- Edd, mondd azt, hogy erről van valamilyen másolatod, mert ha nincs, én nem tudom, akkor mit csinálok veled. Ugye van? Egyébként, szerinted hogy áll a mai ruhaválogatásom? - kérdezte tőle a jelenleg lila pólós fiú.
- Nyugi, csinálok róla egyet útközben! Vagy leírom a metrón. Egyébként? Egész jól! Nekem legalább is tetszik.
- Köszönöm, és az teljességgel kizárt, hogy te le fogsz tudni írni ennyit egy óra alatt.
- Csak figyeld a mestert! - a fiú mosolya sokat elmondott, amint megpörgette a kezében a tollát, és nekiállt írni.
Az egész út alatt csak másolt, és másolt. Matt fel sem tudta fogni, mi is történik, vagy mi vezérelte a pajtását abban az egy órában, de Edd kész lett vele a leszállásig. Összerendezte, az eredetit elrakta a táskájába, majd a kezébe fogta a másolatát. Leszálltak, és felfele mentek a lépcsőn.
- Ezt hogyan? Mégis, ezt hogyan?! - mondta Matt, aki teljesen le volt nyűgözve a teljesítménytől.
- Még egyszer elmondom: jobban tudok nyomás alatt dolgozni. - Edd a füle mögé tette az elhasznált tollát, és végre a barátjára figyelt.
- Remélem, ezt máskor előbb fogod megcsinálni.
- Te is az utolsó pillanatban adsz ám be mindent, ne is tagadd!
- Nem is!
- Bocsánat. Majdnem mindent. Habár ez alól én sem vagyok kivétel! - Edd csak nevetett.
- Jól van, na! - Matt egy kicsit szúrós szemmel nézte őt, de tudta, hogy ez így van, így volt, és így is lesz. Mindig.
- Szerintem a visszaúton is együtt kellene jönnünk, és itt találkoznánk, mert nem vagy innen messze, mikor is ér neked véget a műszak?
- Ma jön hozzánk valami gyakornok, de ugyanakkor ér véget a munka, délután ötkor. Az megfelel?
- Persze. Viszont én rohanok, ez már a héten szerintem a második késésem. Szia Edd!
- Szóval ezt megbeszéltük. Majd... - Edd amint megigazította a szemüvegét, megpillantott valakit. - Majd látlak itt akkor Matt! Sok szerencsét a gyakornokkal! - gyorsan integetett, majd futni kezdett a bejárathoz.
Éppen akkor látta meg Pault. Az egyetlen íratlan szabály egyike, ami mindenkire vonatkozott, az az, hogy előbb kell beérni, mint az osztályvezető.
Nem volt mit tenni, Edd úgy döntött, megkockáztatja a hátsó ajtót. Lefordult az első bejárat előtt, és igyekezett hátra jutni, amilyen gyorsan csak tudott.
- Bal oldalt! - hallott egy ismerős női hangot.
- Nicki, csak nem te is késében vagy?! - Edd a kerülőút végén megállt, és nézte a munkatársát, ahogy ugyanazzal az ötlettel próbált időt nyerni.
- Ha az ébresztőm ébresztett volna, időben itt lettem volna! - Nicki kinyitotta az ajtót, ledobta a cuccait a sarokba, majd felkapta a köpenyét, és visszavette a hátára. - Annyira utálom, ha nem hallom meg!
- Én egész este ezen az anyámkínja elméleten dolgoztam, és konkrétan - Edd rámutatott a padlóra - itt fogok összeesni, ha ma is ad valamit. - eközben magára öltötte a munkaruházatot.
- Azt mondom, rakjuk le ide a táskáinkat, és menjünk be.
- Tegyünk úgy, mint ha már itt lennénk fél nyolc óta! Akkor a lelke is megnyugszik, egyedül az elméletemet olvasom neked! - Edd a csuklójánál fogta meg a lányt, majd nagy lépésekben bevezette az osztályra.
Mindketten leültek a helyeikre, és mindent megtettek, hogy úgy tűnjön, itt vannak már régebb óta. Edd az elméletet olvasta, Nicki hallgatta, amit néha kevésbé értett, de tetszett neki. Ezt egyértelműen nem csak ők csinálták, az egész osztály félt, és kimerült is volt. Az előttük ülők szintén valamilyen elméleten próbáltak agyalni, amit nem is tudtak elkezdeni, akárhogyan próbálták. Paul, mint mindig, bejött a fenti ajtón, lelépcsőzött, nézte a dolgozókat, és mindenki remegett legbelül az ijedtségtől.
Elkezdődött a majdhogynem kilenc órás műszak; csoda, hogy kaptak ebédszünetet.
Amíg Nicki a saját elméletein dolgozgatott, addig Edd a gyakorlatban próbálta bizonyítani a hosszas elméletét, mert otthon működött neki.
Mindent szeretett volna ő csinálni, csak nem ezt. Haza akart menni, arról a helyről, amit úgy szeretett, mert önmaga lehetett, és kiteljesedhetett a munkájában. Ez pedig a porba hullott.
A kilencvenegy emberből már csak nyolcvan maradt itt, ebből tíz eltűnt, a tizenegyedik meg felmondott.
Most mindenki külön feladatokat oldott meg, és még egymással sem tudták megbeszélni, vagy együtt kidolgozni, amit muszáj lett volna ezen az osztályon. Edd tudott egyedül dolgozni, de szerette a többiek gondolatait is meghallgatni, hátha eszébe jut róla valami. Nem csak ő, de a munkatársai is így vélték ezt, hiszen mindenki más-más területet kedvelt jobban, és ezen a szakon egy-két biológus, vagy fizikus is megfordult. Együtt kiegészítették egymást, és amint szétszedték őket, meglátszottak az eredményeken. Mindenki nekiállt rosszabbul teljesíteni, ez alól senki sem volt kivétel.
Mialatt dolgoztak, az idő csak nem akart telni. Edd szenvedett azzal, hogy végre eltalálja a jó mértéket, mert majdhogynem korlátlan ilyen mennyiségű anyaga volt. Valamilyen manipulánsra kellett elméletet bizonyítani, de még ő sem értette teljesen pontosan, mivel dolgozik.
Úgy sejtette, nem csak ő, de még a Vörösök sem tudták, mi az, amin munkálkodni kéne, hiszen egy prototípust kapott.
Nicki éppenséggel szintén valamit bizonyítani próbált, de sokszor lecsukta a szemét időközben. Amíg Nicki aludt, Edd megkérte a mellette lévő Lilyt, alias Lucyt, hogy védje meg, ha idejön Paul. Ő kapott az alkalmon, hogy felmenjen az ötödik emeletre az 5C-hez, és lehozza a víztartályukat, aminek a semmin kívül nem volt túl sok haszna. Felkarolta, majd nekiállt lassan futni vele a lépcsőn, vissza a helyére. Amilyen gyorsan ment, és amilyen gyorsan megállt, el is ejtette, ez persze nagy zajt csapott. Mindenki felnézett rá a munkájából, de legfőképpen Paul bámulta meg.
- Eric, maga mégis mit csinál? Elengedtem? - kérdezte meg tőle Vonhof.
- A munkámat, Paul. - felelte a zöld pólós.
Edd csak az ő kedvéért, még bele is rúgott a tartályba egyet.
- Naomi, és maga? Csak nem alszik? - a főnök ránézett a mögötte ülő lányra.
- Nem főnök úr, csak elősegítem a kognitív funkcióim működését egy nagyobb pihenéssel! - Nicki félálomban válaszolt neki.
Ezen mindenki elmosolyodott egy pillanatra.
Érezni lehetett a hangjaikon a gyűlöletet, amelyet ha nem is hallottak gyakran a szájukból, most lehetett. Elég népszerűek volt a dolgozók között ahhoz, hogy kedveljék őket és tanácsokat kérjenek tőlük. Nem mindenkit sikerült még, de néhányukat már rávették a névcserére. Viszont a másik hetvennyolc visszabeszélni? Ezt meg sem merte volna tenni. Végül főhősünk felemelte a tárolót, és a helyéhez vitte, majd ismételten elkezdte az arányokat keresni, Nicki pedig tovább írta a teóriáit, amint Edd rávette, és biztatta, hogy nincs sok hátra belőle.
Paul csak felsóhajtott egyet, majd visszament a hátsó sorhoz.
Amint látókörön kívül esett, Edd és Nicki lepacsiztak egymással. A nyolc nap alatt ez volt talán az egyik legnagyobb lázadásuk. Igen. Az egyik.
Eddnek és Nickinek nem ez volt az első alkalma, hogy visszabeszéltek az új vezetőjüknek. A többiek sorsát nem akarták kockáztatni, tehát ők ketten vállalták el a védők szerepét.
Már kora délután lehetett, mire Edd végre a véletlennek köszönhetően megtalálta a működőképes arányintervallumot. Az optimális, a minimum, és a maximum is megvolt neki; 450-480 milliliter folyadék, optimálisan 465-70, lehetőleg vízben feloldva. Nem is lehetett volna boldogabb, örömében felkiáltott:
- Működik a kémiai reakcióm! El tudjátok ezt hinni?! - Edd csak hüledezni tudott a boldogságától.
- Azta! Én még mindig az enyémet írom, nagyon gratulálok, Eric! - mondta Nicki, aki ennek szintén megörült.
- Éljen! - szólt hozzá Lucy.
- Ver Vonhof! Te Vöröshajnal! Told ide a segged, mert mutatok neked valamit! - jelentette ki Edd nagy büszkeséggel.
- Mi lenne az, Eric? Mellesleg vigyázzon arra, hogyan beszél! - felelte Paul, miközben odaállt a fiú mögé.
- Hány éves is ez a teória?
- Négy. Miért?
- És maga hány éves? - kérdezte Edd egy meglepően nyugodtan.
- Harmincegy... de mégis miért? - Paul csak összezavarodva nézett rá.
- Tehát azt állítja, hogy én akkor voltam utolsóéves egyetemista és huszonkettő, mikor ezt a feltételezést kimondták, és maguk, akik nagy valószínűséggel jóval idősebbek lehetnek nálam, nem tudták megoldani? Egy huszonhat éves, lassan a negyedik évét húzó dolgozóra tették fel minden tudásukat? - a fiú egy megalázó hangnemben intézte ezt a két mondatát a hollandhoz.
- Tudja, éppenséggel nem maga volt az egyetlen ezzel a megbízással, de aranyos gondolat. Ez a hipotézis pedig a munkatársamé, még az első munkái közül való.
- Még a saját ötleteit sem tudja megoldani? Szégyen. Ne is ez legyen a lényeg, hadd mutassam be a hatnapos munkám gyümölcsét!
Paul valójában nem az igazat mondta. Ezt még egyszer ő írta fel, de képtelen volt megoldani, akármivel próbálkozott, és akárki segítségét kérte.
Edd kimérte az optimális mennyiséget, elkeverte benne, és ugyanaz a kristálytiszta víz látszódott. Amint ez megtörtént, nekiállt magyarázni.
- Paul, az érdekessége ennek a szernek... fogalmam sincs mi a neve, tényleg, mi a neve? - Edd gyorsan közbevetette.
- Még én sem tudom, legyen most Manipuláns 1.
- Jól van! Szóval Manipuláns 1 titka abban rejlik, hogy nem a folyadékban kell keresni a megoldást. Az eredeti elmélet azért volt működésképtelen, mert főként a folyadék tulajdonságait elemezte. Manipuláns 1 reakcióképessége és oldódása a lényeg. Ha sikeresen tudjuk elegyíteni folyadékkal, ám lehetőleg vízzel, akkor bizonyos mértékek között áttetsző marad. Habár ízre még kicsit keserű és...
- De Eric, miért kóstolta meg?
- Hajtott a kíváncsiság! Ez volt a cél?
Paul el sem tudta hinni. Hát vannak még csodák.
Amit ők nem tudtak megoldani négy év alatt, most megcsinálták nyolc napon belül. Pedig mennyivel fiatalabb volt nála. Mennyivel kevesebbet ismert nála. Sokkal kevesebb tapasztalattal rendelkezett, mint ő.
Mégis igaza volt Tordnak. A srác tényleg egy hülye zseni.
- Ez... volt a cél. Gratulálok. Megoldott egy négy éve megoldatlan elméletet.
- Nagyon köszönöm! El is viszi most azonnal?
- Ha megengedi.
- Vigye. Remélem, örömét leli majd a negyvenkilenc oldalamban! - mondta Edd egy nagy mosollyal.
Mielőtt ezt megtehette volna, keresték a főnököt a vonalon. Lejjebb tekerte a hangerőt, majd felvette a hívást.
- Neked is szia, Pat. Mi lenne a vita tárgya?
- Addig odaadjam az elméletemet? Már kész van!
- Persze Eric, csak tegye le az asztala szélére, rendben?
- Ahogy mondja! - Edd összerendezte, és a másolatát lerakta, ahová kérték.
- Pat- Hogyne lenne vele dolgom. Ennyire ostoba csak nem lehetsz. Hallgatlak. Várj... micsoda? Az technikailag nem lehetetlen? Ha jól tudom, a gyakorlatban Tesztalanynak nem lehet Laborja, mégis miért olyan fontos ez? Áhh, beugratós keresztkérdés! - Paul folytatta a beszélgetését, amelyet Edd és Nicki részben végighallgattak.
Kevésen múlt, hogy lebukjon. Odébb is állt, és kiment az osztályból. Senki sem hitt a szemeinek. Az ebédszünet már megvolt, és a vezető nincs a szemeik előtt?
A fiú megvárta, amíg Paul végleg eltávolodott, ezután felállt a székére, és úgy döntött, itt az ideje Nicki közreműködésével beszédet tartani.
- Munkatársaim! - kezdett bele Edd. - Valljátok be, nektek is elegetek van ebből a vezetőből, ugye?
- Ki nem állhatjuk! - hangzott a felelet kórusban.
- Ahogyan én sem! Ezért hallgassatok meg. Ketten nem tudunk erős ellenállást létrehozni. Szeretnétek visszakapni a régi napjaitokat itt?
- Ki nem akarná?!
- Most vagy visszahúz a mély, vagy felállunk a gödör legaljáról! Ha kell, elmegyünk a végsőkig, és sztrájkolni fogunk! Ki tart velem?
- Mi mindannyian! - szólalt meg a tömeg.
- Akkor idefigyeljetek! - vette át a szót Nicki. - Egyikünk sem akar napról napra újabb elméleteket kidolgozni, igaz?
- Ráadásul teljesen egyedül! Így soha nem érünk a végére!
- Ha rátok nézek, meg tudom mondani, hogy egyikőtök sem aludhatott hat-hét óránál többet az elmúlt másfél hétben. Néhányatoknak már gyermekei is vannak, egyesek még albérletben élnek, és vannak, akik most egyetemi gyakornokok itt.
- Embertelen, hogy még a kisfiammal sem tudok beszélni esténként! - mondta Lucy.
- Már két napja késik a beadandónk! - válaszolt az egyetemista ikerpáros.
- Halljátok mindezt, emberek? Amint leváltották a főnököt, az egész rendszer felborult! - Nicki szintén fellépett az Edd melletti székre.
- Ha pedig tönkreteszik, amiért dolgoztunk, mi is rendszert váltunk! Két egyszerű szabálya van. - Edd ezt a legnagyobb magabiztossággal jelentette ki.
- Halljuk! - mindenki egyszerre nyert bátorságot, és szólalt fel újra.
- Az első, hogy mindenki nevet változtat, és átírja a névtábláját, amit általában nem hord! Mint ahogy én vagyok Eric, Nicki pedig Naomi, Lucy most Lily névre hallgat. Még vagytok páran, akiknek ezt meg kell tennie!
- Másodszor, Paul azt akarja, hogy versenyezzünk egymással, tehát viszályt szeretne szítani közöttünk! Ki akar készíteni minket, de nekünk kell kikészíteni őt előbb!
- Mert nem fog bekészíteni minket, mint egy befőttet.
- Edd... vagyis Eric, könyörgöm... na mindegy. Szóval értitek mire mondta a hasonlatot! Össze kell fognunk, egy minél erősebb köteléket létrehozni a nyolcvanunk között!
- Még ha Paul nem is engedi, mi összedolgozunk! Meg kell lennie a céges e-maileteknek, csinálunk egy levelezőcsoportot a holnapi ebédszünetben. Ott beszéljük meg majd a dolgainkat!
- Már csak egy kérdésünk van; ezt mégis hogyan tartjuk titokban előtte? - a többiek kérdően néztek a két lázadást indító vezetőre.
- Nyugalom, megoldjuk! A lényeg, hogy mindenki tartsa a száját erről. Ha e-mail vagy levél jön, mondjátok, hogy spam!
- Mindenki jöjjön közelebb! - Nicki lemászott a székről. - Lesz egy mottónk. Egy csatakiáltás-szerű valami, rendben? Ami így szól: Az SzTDE szabad marad, visszaverjük a Vörös hadat!
- Hadd halljuk! - biztatta Edd a körülötte és a mellette lévőket. - Egy, kettő, három!
- Az SzTDE szabad marad, visszaverjük a Vörös hadat! - zengett nyolcvan ember szájából.
- Kitűnő! Most menjetek vissza a helyetekre, mert lépteket hallok! Futás!
Ki-ki helyére szalad, amint benyitottak az ajtón. Valószínűleg Paul a hívás végére érhetett, mert pont akkor köszönt el Patrycktól, és adta át neki az utasítást. Már a munkaidő közepén jártak, és tudták, hogy innen nincs vissza sok, azután pedig végre hazamehetnek, és az utolsó két napot már kihúzzák valahogyan.
Az utolsó óráikat már mindenki csak egyezkedéssel töltötte, csak úgy, mint a gyerekek az iskolapadban: papírra írták fel az üzeneteket, összegyűrték, és elrúgták, odaadták, vagy átdobták a másiknak.
Örökkévalóságnak tűnt, mire eljött a délután öt óra. Amint ez megtörtént, mindenki fellélegezhetett, ám nem sokáig; újabb kidolgozandót, és most gyakorlatot is kaptak. Voltak, akik még az előzőt bizonyították, és akadtak olyanok, akik másnapra már beadták volna a munkájukat. Habár Edden nem látszódott mindig, mégis, már ereje sem volt egy újabb gyakorlatot elvégezni. Inkább megfogta a most kapott papírokat, és ekkor vette észre, hogy Paul otthagyta az elméletét, ahova pár órával ezelőtt lerakta. Gyorsan vissza is vette a tulajdonát, mielőtt végleg el fogja vinni, majd holnap odaadja neki.
Ha már ő felvételt csinált róla titokban, miközben magyarázott, akkor hadd kapja vissza egy kicsit.
Nicki elkísérte Eddet a metróig, mert ő úgyis busszal járt be. Elköszönt tőle, a fiú pedig a barátjára várt. Kis időbe telt, mire ideérkezett, és nem is volt túl boldog.
- Ezt nem fogod elhinni, Edd. Most már tényleg azt mondom, hogy ezek a Vörösök elmehetnek melegebb éghajlatra. - mondta Matt, amint odalépett a pajtásához.
- Matt? Mi van veled? Mit csináltak már megint? - Edd nem kissé aggódva nézett rá.
- Holnaptól össze vagyunk vonva; bezárják a munkahelyem!
- Azt mondod nekem, hogy még ti sem vagytok biztonságban? Pont ti, akik el vannak rejtőzve a nagy cégek elől?
- Edd, fogalmam sincs, mi folyik itt, de azt is tudták, hogy én a Kék Laboratóriumhoz tartozom.
- Hát nem a Temze- Várjunk. Mégis, ezt honnan tudhatták?!
- Attól tartok, hogy ha így folytatódik, rá fognak jönni, hogy a nevem nem Max John Haddock.
- Jaj nekünk. Inkább üljünk fel a metróra, te pedig mesélhetsz nekem.
- Igazából csak egy kérdésem van; te a 4D osztályba vagy beosztva?
- Matt! Egy helyen fogunk dolgozni, és láthatod Vonhofot is! Végre be tudlak mutatni Nickinek!
- Ez egyébként jó! De még egyszer, mi a pasas teljes neve?
- Paul ver Vonhof. Annyira ismerős volt, és tudjuk most már miért.
- Edd. Általános iskolában. Ő felettünk járt úgy négy-öt évfolyammal, ő volt a gyerek, akinek a fél feje állandóan be volt kötözve, és sohasem láttuk a bal? Nem, a jobb szemét.
- Most hogy így mondod... bakker, tényleg ő az.
- Ugye-ugye? Kiderülnek itt titkok.
A metró kivételesen időben jött, ezért időben haza tudtak érni. A lépcsőház teljesen kihalttá vált ilyenkorra, tehát senkit sem zavart, ha felmentek a lakásaikba. Matt úgy döntött, most az egyszer kell neki az egyedüllét, hogy ezt meg tudja emészteni. Csak elköszönt a barátjától, majd be is húzta maga után az ajtót. Edd benyitott a saját apartmanjába, lerakta a táskáját, majd kulcsra zárta a kicsi lakást.
A kezébe fogta a kulcscsomót, és a hálószobához vezette útja. A régi szekrényéhez lépett, majd odébb tolta.
A háta mögé nézett, hogy nem követték-e. Tiszta.
Megkereste a proxykulcsát, és kinyitotta vele a bútor mögött rejlő ajtót, hiszen jelenleg semmi kedve nem lett volna a kóddal bajlódni. Az ajtónyitás alatt pár csendes léptet hallott, majd becsukta. Felkapcsolta a villanyokat, ezután leült az asztalához a hátsó, elrejtett kisszobájában. Egy teljesen berendezett kis helyiség volt.
Felvette a macskáját az ölébe, levette a köpenyét, és megszólalt, még ha senki sem válaszolt neki:
- Ringo... kislány, tudom, hogy neked el lehet mondani, te úgysem fogod továbbadni. Mi lesz velem? Ha ezek tudnak Matt hovatartozásáról, és Tom laborjáról, ami kicsit gyanús számomra, az idő kérdése, és az enyémet is megtalálják. Annyi lesz a Zöld Laboratóriumnak heteken, esetleg hónapokon belül.
A macska odabújt a gazdájához, aki a szőrét simogatta. Szokásához híven kaparászta is a munkaöltözetét. Ami pedig felettébb meglepő volt, hogy pár perc múlva el is aludt.
- Ringo, nem fogom még egyszer megvarrni, már épp eleget gyűröm fel az ujját napközben. Tökéletes. Szép álmokat neked is. Én még dolgozom itt egy darabig. Csak fel tudjak kelni ötre.
Edd lerakta a macskáját a sarokba, amit kedvelt, beállított az időpontra egy ébresztőt, és nekifogott kidolgozni a következő feladatot.
Hajnali fél kettőkor befejezettnek nyilvánította, majd ugyanott hajtotta álomra a fejét, ahonnan az ötletei és találmányai származtak: a Zöld Laboratóriumban.