Olyan délelőtt tíz óra lehetett, és mint bármelyik átlagos napon, az emberek dolgozni voltak, és a feladataikat csinálták, kettőt kivéve. A postai kígyózó sorokból Edd és Matt kifele sétáltak, alig egy perccel ezelőtt adták fel a levelüket a röplappal. Jól döntöttek, hogy nyitásra odamentek, hiszen itt minden nap sokan vannak.
Folytatták az utukat, hogy körberakják a városban a szórólapjaikat. Mielőtt ennek nekiláttak volna, beugrottak egy fénymásolóhoz is, végül még az a pár száz példány sem volt elég; ez eltartott egy darabig, de néhány perc múlva elindultak a legközelebbi villanypóznát megkeresni.
- Ez már a második szabadnapunk, attól félek, hogy nem fog a végén maradni egyikünknek sem! - mondta Edd, miközben elővette a ragasztószalagot a táskájából.
- Megéri, ebben viszont igazad van, a végtelenségig nem húzhatjuk. Eltoltuk egy héttel, hiszen közbejöttek az új projektjeink, szóval ez egy kicsit nehezebb lesz. - Matt megfogta celluxot, és nézte, ahogy Edd dolgozik. - Egyébként azóta bármi?
- Az égvilágon semmi. Se telefon, se levél, nullán vagyunk. Téged hívtak már?
- Igen!
- Oh? Mit mondtak? Van esély? - Edd egy pillanatra abbahagyta, amit csinált, és izgatottan a barátjára nézett.
- A teleshoposok. Valami rotációs kapát akartak eladni nekem, szóval megvettem! - Matt elmosolyodott. - Itt is van nálam.
- Matt, te hol voltál akkor, mikor azt magyaráztam nektek, hogy miért nem költjük el maradék pénzünket? Meg hogy spórólunk?! Ez egyre jobb - Edd hangján hallható volt az irónia.
- De a rotációs kapa az rotációs kapa! Esküszöm megérte.
- Esküszöm, le fogom darálni a kapádat, és aztán kirakósozhatsz vele. - Edd felkapta a papírtornyot, és továbbment vele.
- Jól van, na. De egyébként semmit sem kaptam senkitől.
- Egy hete, egy hete már semmit sem tudunk. Elfelejtettek volna minket?
- Biztosan sok megoldatlan esetük van, és a miénk ehhez képest kevésbé fontos akkor.
- Figyelj, nem igazán érdekel, hogy ki fontos, és ki nem nekik, azért Tom mégiscsak Tom, és amint látod, rengeteg mindent is meghatároz! - Edd kissé kikelt magából.
Mindennél jobban ideges lett akkor, ha senki nem vette figyelembe az ő, vagy a barátai érzéseit. De igazából bárkiét is.
- És ami most megy, amellett már minden egyes eset ugyanolyan fontos!
- Miről maradtam le?
- Az életemben egyszer belehallgattam a hírekbe.
- Edd, te jól vagy? Te? Hírek? Ki vagy te, és hova vitted a barátomat?!
- Nyugi Matt, de, igen.
- Ez azért meglepő. Te aztán sosem olvastál dolgokat a nagyvilágról túl gyakran.
- Tudom, de most az egyszer kipróbáltam. Matt, csak ezen a héten tizennyolcezren tűntek el, és a hónapban olyan hetven-hetvenkilencezren. Szerinted ez normális?! Ez körülbelül az éves esetszámok ötöde! Az éveseké, és Tom ott van velük!
- Edd, kérlek, ne mondd, hogy ez igaz. Az emberek nagy része visszatér legalább egy héten belül... - Matt megállt az útjukba eső buszmegállónál, és elhelyezte a következő lapot.
- Azok közül ezrek tűntek el március elején, és azóta sem tértek vissza. Se utána. Ugye tudod, hogy ez mit jelent?
- Ez már nem csak egyszerű eltűnési eset, amibe mi belecsöppentünk...
Mindketten egy pillanatra egymás szemeibe néztek.
Tudták, hogy már egyikük sem volt biztonságban. Bármelyik nap eltűnhetnek, és senki nem fog szólni egy szót sem az érdekükben.
Magukra lettek hagyva ebben a felülvizsgált alvilágban, amelyet társadalomnak hívnak.
- Matt, ez már valami sokkal súlyosabb, mint egy eltűnés. Százezrekről, talán milliókról beszélünk, tavaly év eleje óta. Senki sem vette észre az apró növekedéseket, amik végül ekkora méreteket öltöttek.
- Mi sem, láthattuk volna a jeleket! - Matt fejében összeállt végre az, ami az elmúlt évben történt vele. - Főleg, mikor új munkatársat kaptam Katherine helyett, akivel már konkrétan az első nap óta együtt dolgoztam!
- Figyelj, én sem vettem észre, főleg mert úgyis újoncokat vettünk fel, de rá kellett volna jönnünk, ez tény, ráadásul egy eléggé bosszantó tény! Sokak mivolta múlik most ezen. Bárhol lehet Tom, érted?! Bárhol! - Edd már félt, és ő sosem feltételezte a legrosszabbat.
- Edd, ez egyvalamit jelent...
- Mi az?! Mondjad, mi az?!
- Bármit is tettek vele, az akarata ellenére történt. Elrángatták.
- Aztán már lehet, hogy halott, Matt, az alanyok 43 százaléka nem éli túl a kísérleteket, és 77 százalékuk valamilyen az élete végéig maradandó sebekkel, vagy félresikerült kísérleti maradványokkal él tovább!
- Edd, nagyon jól tudod, hogy Tom nem adja magát olyan könnyen, és soha nem is fogja. Nagyon, de borzalmasan makacs. Ha azt mondanám neki, hogy kedd van, akkor olyan biztos lenne abban, hogy szerdát írunk, hogy még ha nem is lenne szerda, akkor is elhitetné velem, hogy aznap szerda van.
- Ebben van valami, de egy nagy Laboratórium nem igazán az a hely, amely emberségesen bánna bárkivel is!
- Honnan tudhatjuk ezt egyáltalán?!
- Megérzés! Megérzés, oké?! Viszont fogalmam sincs. Ne vedd készpénznek. - Edd megállt a következő buszmegállóban, és leült a székek hatását keltő ülőhelyekre.
Matt talán még sohasem látta ugyanígy összezavarodva, és bizonytalanul őt az elsőéves egyetemi vizsgái óta. Már egyikük sem tudott teljes lelki nyugalommal belegondolni, hogy mit vár a holnap, mi fog történni ma, és mivel álltak szemben.
Kiláthatatlanná, és kiismerhetetlenné kezdett válni a társadalom, amelyben ők idáig teljesen békésen éltek.
- Figyelj, Edd, meglátjuk. Nem lesz talán akkora a baj, mert már megtörtént. Nekünk mit kellene tennünk most? - Matt leült Edd mellé.
- Először is, felszállni a buszra - mondta Edd - Utána pedig mihamarabb kitalálni valamit, hogy ugyanolyanok legyenek a napjaink, mint amilyenek eddig is voltak.
- Az nem lesz könnyű, de megoldjuk, ugye?
- Jaj, ugyan már kérlek. Bármilyen nehéz is egy dolog, az nem akadály. Hiszen mi mindent megoldunk! - Edd mosolya nevetésbe váltott át.
- Idáig is sikerekkel jártunk, ez így is van! - Matt ismételten érezte azt a halovány reményt.
- Ha túléltük azt, hogy akaratlanul kilakoltatott minket a régi barátunk, és elvesztettük a lakásunkat, akkor erre is van valamilyen megoldás!
- Pontosan. Soha többet nem kívánom őt. De soha.
- Azért nyugi, egyikünk sem kedveli ezek után, főleg nem Tom... de nem kell róla beszélnünk.
- Egyetértek... ez bonyolult. - Matt eközben megnézte a menetrendet. - Jobb is, ha ez nem kerül majd többet szóba.
- Ahogy mondod! Más napirendi pontunk már nagyon nincs, szóval a régi kisvárosunk után oda megyünk, ahová csak szeretnénk, de ebből valószínűleg az lesz, hogy hazatérünk, és filmezünk, vagy csak összeülünk dumálni.
- Az sem baj, most úgyis sok mindent kéne átbeszélnünk!
- Ez így van, főleg a mostani helyzetre való tekintetekkel, most az egyszer, terveznünk kell.
- Naponként, légy szíves naponként, nem tudunk egyszerre annyi mindent megjegyezni!
- Plusz nem is vagyunk nagy tervezők, szóval maradjunk annál, hogy ami jön, ahhoz igazodunk, oké?
- Na, ez jól hangzik! - Matt felállt. - Edd, itt a buszunk! Gyere!
A két fiú most meglepően sok üres helyet talált, így leültek a második ajtó közelébe. Először csak a házakat nézték, de a hallgatás nem volt az ő műfajuk. Edd a barátjával szembe fordult, és halkan feltett egy kérdést.
- Miért titkolózott előlünk Tom? Az tény, hogy halkszavú, és nem is olyan társaságkedvelő, vagy könnyen megnyíló, mint mi, de velünk általában mindent megosztott. Ez nem hagy nyugodni a bejelentés óta, Matt, mit gondolsz?
- Figyelj, Edd, ezt nem tudom, de természetesen érdekel. Szerintem valaki megkérte rá, hogy hallgasson, ám ez nem teljesen biztos. Vagy leszerződött valakivel, és fél tőle.
- Temérdek lehetőség van, így igaz. Engem viszont az érdekel, hogy miért kussolt róla! - Edd kissé hangosan jelentette ezt ki, ezért az a pár ember rá figyelt.
- Akarom mondani... hallgatta el tőlünk ezt az egészet! - Edd kíváncsi, de dühös is volt a barátjára.
Már évek, hosszú évek óta ismerték egymást, és ez egy eléggé fontos információ lett volna nekik.
- Edd, ez az egész összezavart mindannyiunkat, szóval ne félj, ez teljesen oké! Valószínűleg megkérték rá, hogy hallgasson. Ő pedig igaz maradt a kéréshez, tudod, mennyire lojális.
- Az meglehet... egyszerűen csak idegesítő. Olyan, mintha nem bízna meg bennünk!
- Senki sem bízik itt senkiben, egymást kivéve, ugye az világos? - Matt körülnézett a buszon. - Csak magunkra számíthatunk.
- Ez azt jelenti, hogy még a munkatársaink sem a barátaink?
- Elméletileg igen, és...
- Maradjon is így, rendben? Bízok az emberekben. Egyet leszámítva, természetesen.
- Oké, oké, én is, de te tudod. Egyébként mindjárt odaérünk!
- Jó, hogy mondod! - Edd a kapaszkodókhoz állt, és várta amint a leszállóhoz érnek.
Amikor mindketten egymás mellett állak, az ajtók kinyíltak, és megköszönték a buszvezetőnek az utat. Kiszálltak a járműből, és ismerős utca fogadta őket. A régi házuk innen nem volt messze, ezért először elkezdték felragasztani a lapjaikat. A falakra, a villanypóznákra, lehetőleg az összes olyan helyre, ahol észrevehetik.
Amikor az utolsó figyelemre méltóbb helyre is felhelyezték őket, egy ismerőst láttak meg az utca végén. Matt éppen összekötötte a maradék papírokat, és készült volna elpakolni, amint Edd a kezeit zsebre rakta, és a volt szomszédja szemeibe nézett.
- Eduardo... - Edd nem volt elragadtatva az örömtől, hogy látnia kell azt, akit személy szerint elásott volna a kertjében.
- Eduardo?! - Matt teljesen meglepve nézett rá.
- Hát mégis visszatértetek! - Eduardo odaállt a két barát közé. - Már hallottam rólad Edd, nem is olyan régen. Mi szél hozott ide?
- Az nem a te dolgod. - szólalt meg Edd, miközben összerakott pár papírlapot.
Edd nem gyakran volt ellenszenves, de ezzel az egy emberrel mégis kivételt tett. Már gyerekkoruk óta utálta ez a kettő egymást.
- Figyelj, most ilyen, ne haragudj, csak pár lapot ragasztunk ki a környéken.
- Megszoktam már, velem legalább is mindig így viselkedett. De tényleg, ezt egyszerűbb lenne megbeszélni odahaza! Vamos chicos! - Eduardo megfordult, és visszanézett a fiúkra.
Edd és Matt összenéztek, majd pár pillanat után követték a volt szomszédjukat. Egészen rövid idő alatt értek Eduardo házához, és a régi házukhoz, vagyis inkább, ami maradt belőle. Mindhárman a régi ház romjait nézték, és akaratlanul is eszükbe jutott a régi ismerős. Minden, amin 2016 nyarán keresztülmentek.
Edd nem tudott haragudni Tordra, csak egy hatalmasat csalódott benne. Matt ugyanígy volt vele, így egyikük sem nevezte őt a nevén, és azt is akkor, ha nagyon muszáj volt.
- Chicos, nézzétek, csináltam egy padot a régi házatok helyére! - Eduardo odasétált a kis emelvényhez. - Néha kiülök ide, ha nosztalgiázni szeretnék, vagy gondolkodom valami fontoson.
- Mégis miért? Amúgy tetszik - mondta Matt.
- Kellett valami, ami emlékeztet a jóra is, ami itt volt. Üljetek le!
Mind a hárman helyet foglaltak az ülőalkalmatosságon, és a teljesen elpusztított kertre néztek.
A legnagyobb meglepetésre, Edd volt hallható.
- Eduardo, utálom ezt mondani de... hogy vagy? Mi pedig miért vagyunk itt?
- Nos, Edd, köszönöm a kérdést - Eduardo ránézett a zöld pulcsisra. - Most megleszek. Egyrészt azért, hogy miért járjátok körül a fél világot, mint két idióta, másrészt pedig azért, mert bennetek még meg lehet bízni.
- Nem is vagyunk idiót- - Matt próbálta megvédeni magukat, de ekkor a rotációs kapára nézett a kezében.
- Nekem is van! - Eduardo rámosolygott Mattre. - Viszont a kérdésemre válaszoljatok, hogyhogy körbejárjátok a várost, és a kisvárost?
- Tudod Eduardo... - Edd először állt szóba, vagy nyílt meg a volt szomszédjának, és osztálytársának négy év után. - Ez egy kicsit bonyolult történet, de megígéred, hogy nem mondod el senkinek?
- Sí, tu secreto está a salvo conmigo, incluso si no nos agradamos.
Eduardo gyakran beszélte az anyanyelvét, ha úgy tartotta kedve.
- Oké, mit is mondtál?
- Azt, hogy a titkod biztonságban van nálam, menjünk tovább, meséljetek!
- Rendben van! - mondta Edd.
- Már kíváncsi vagyok - Eduardo izgatottan várta, hogy mit mesélnek az ismerősei.
Nem gyűlölték, de nem is szerették egymást. Egy gyenge utálat volt csak már összesen köztük. Hiába voltak riválisok, ha egyikük sem tudott teljesen elszakadni a másiktól. Egyikük sem vallotta volna be, de a szívük legmélyén mégiscsak hiányoztak nekik azok a régi szép idők, mikor még egymás mellett laktak.
- Szóval Eduardo - kezdett bele Edd - amiért most itt keringünk a városokban, annak az az oka, hogy a csapat harmadik tagját, azaz Tomot nem látod. Elveszett már több mint egy hete, és attól tartunk, hogy ebbe nem egyezett bele, és nem is saját akaratából hagyott itt minket.
- Ráadásul a helyzet súlyosabb, mint gondoltuk, gondolom te is hallottál ezt-azt. Egy hete semmit sem tettek értünk! - Matt közbeszólt Edd beszédébe.
- Tehát eltűnt volna Tom? Így mindjárt értelmet nyer, hogy miért hívott anyukám pár napja. Tehát emiatt vagytok itt?
- Pontosan - felelte Edd. - Eléggé kiláthatatlanok a mai helyzetek, és egyikünk sem tudja igazán, hogy mit hoz számára, és számunkra a holnap.
- Be kell vallanom, az a nyolcvanezres szám engem is megijeszt. - Eduardo rápillantott Eddre. - Már Mark is közöttük van, olyan két hónapja.
- Tessék?! - Edd és Matt egyszerre néztek rá elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottátok, mi sem vagyunk biztonságban.
Eduardo megrázta a fejét, a másik kettő pedig ezt próbálta ép ésszel felfogni.
A kedves, régi kisvárosuk sem volt már érintetlen.
Ha ez így folytatódik, ők is csak egyest tudnak dobni a húszoldalú dobókockával.
- Eduardo... Jonnal mi a helyzet? Igaz, már csak a szelleme van veletek, de látható, és tudod, mire gondolok... - Matt rákérdezett a harmadik szomszédra is, mert félt.
- Ő már egy érdekesebb eset. Hallottam ezt-azt, amit alá is támasztottak. Akarjátok hallani?
- Igen, mondjad, minden fontos lehet! - Edd a kezeit keresztbe tette, de minden egyes apró részletre odafigyelt.
- Azt állítják a rendőrségen, hogy Jont részben emberiként látta valaki egy pillanatig, de utána eltűnt. Ez szintén két hónappal ezelőtt történt, csak pár nappal később, miután Mark eltűnt. A leírás teljesen egyezett Jonra, és kétség kívül igaz lehet.
- Félnünk kellene? - Matt ránézett a régi ismerősükre.
- Talán. Ez már elég okot ad nekem arra, hogy megnézzem minden nap, ki jár erre.
A két barát egymásra nézett, és elkezdte mérlegelni az emberveszteséget. Hat emberből maradt három, és közülük egyedül egyről vannak csekély információik.
- Oké, mégis, mi a franc folyik itt?! - Edd hangján hallatszott a kiakadtság. - Először Mark, utána Jon, és most Tom! Ki lesz következő?!
- Nem tudom, de ez sok új kérdést felvet - mondta Matt.
- Figyeljetek, ne maradjatok túl sokáig itt. Igyekezzetek majd haza, mert mindketten nevezetes helyeken dolgoztok, és sokan ismernek titeket. - szólalt meg Eduardo. - Kénytelenek leszünk most összefogásra kényszerülni.
- Na, azt már nem. - Edd ezt nyílegyenesen elutasította.
Az tény, hogy ez a kis beszélgetés most egészen kellemes volt, de azóta sem békült meg az akkori spanyol szomszédjukkal.
- Edd, ez az egyetlen esélyünk, hogy szövetségeseink legyenek! - Matt eközben felállt a padról, és a kezébe fogta a kapát. - Ráadásul vele nem csak két szót váltottunk általában.
- Akkor sem! Ennyire nem bízok benne.
- Hidd el, ő sem benned, viszont most az egyszer igaza van. Megvan még a számod Eduardo, ne félj!
- Matt, biztosak vagyunk mi ebben? Mert helyesnek tűnik, de annyira fura az egész...
- Una vez, amigo. Többször nem kérlek rá, utána nem kell beszélnünk, de most nincsen más értelmes lehetőségünk.
- Talán igazad van, Eduardo. - Edd odaállt Matt mellé, és felnézett az égre. - Lassan sötétedik.
- Perfecto, Edd! Valószínűleg majd írok, de ha arra is van lehetőség, majd hívom valamelyikőtöket. Rendben?
- Megegyeztünk, jól van, jól van! Majd akkor látunk, Eduardo! - mondta Matt, amikor hátrafordult, és integetett a volt szomszédnak.
- Jelentkezni fogok! Viszlát, Matt! Szia, Edd! - Eduardo is elköszönt a két baráttól, akik már kifele mentek az utcából.
Edd csak sarkon fordult, és egyszer visszanézett. Egyikük sem örült, hogy egy ilyen egyezségbe kellett beleegyeznie.
Ám tudták, hogy ez még mindig jobb, mint ha Torddal próbálkoznának valamilyen koalíciót létesíteni. Visszagondoltak az incidensre. Azóta nem látták őt.
Eddnek erről meg is volt a sajátos véleménye, amelyet meg szeretett volna osztani:
- Figyelj Matt!
- Mi az, Edd? - Matt megnézte az e-mailjeit, de a rendőrség azóta sem küldött semmit.
- Emlékszel még rá?
- Hogyne emlékeznék őrá. Sosem fogom elfelejteni, mikor itt volt velünk.
- Ez lehet, hogy egy furcsa feltételezés, de... lassan már négy éve annak, hogy láttuk. Vajon... Tord is ugyanarra a sorsra jutott, mint Tom?
- Valószínűleg... majdnem négy éve eltűnt. Erősen meg volt sebesülve a szigony után, így könnyű préda lehetett. Egyszer megnéztem még, a norvégok sem látták.
- Nem kedvelem őt Matt, tényleg nem... de nem is tudom utálni. Bár lenne rá mód, hogy az oldalamra állítsam, akkor végre ugyanúgy a barátunk lehetne.
- A szemedbe mondta elég konkrétan megfogalmazva, hogy nem vagy a barátja, ráadásul csak kihasznált. Edd, fogd fel, hogy neki már annyi. Tord nem a mi életünk része, és nem is lesz az. Soha. De soha többet.
- Tudom, így vagyok vele én is, ez így helyes, de mégsem érzem annak.
- Az igazságot nehéz bevallani, főleg önmagadnak, de már jó úton haladsz!
- Hah. Köszönöm. - Edd ránézett Mattre, őt ismerte a leghosszabb ideje.
Talán a legjobb barátja volt. Vagy inkább a testvére.
Mint egy fogadott testvér.
- Ugyan már, gyere, menjünk haza, jót fog tenni nekünk. Ma rengeteg mindenen mentünk keresztül. - Matt felhúzta kapucniját.
- Ahogy mondod, csak üljünk fel a buszra, úgyis megint esni fog.
- Mint mindig. Itt az a fura, ha nem zuhog minden egyes nap.
- Pontosan.
Már mindketten a buszon ültek, és utaztak hazafelé, amikor Matt végre kapott egy üzenetet. Eléggé megörült neki, ezért gyorsan meg is nézte, hogy mi az.
Nem tudta elhinni.
A rendőrség volt az!
- Edd! Edd! Idenézz, végre írtak a rendőrőrsről!
- Nem mondod komolyan! Na, mutasd, vagy olvasd, nekem mindegy, de hadd halljuk!
Edd gyorsan odaült a barátja mellé, hogy a többi utas ne hallgassa, amiről beszélnek. Matt megnyitotta a levelet, amelyben ez állt:

Tisztelt Matthew!
Az önök ügye eltolódásra került. A jelenlegi pillanatban túl sok eltűnési esetet jelentenek be, és azok az egyének, akik már egy, vagy több éve a listáinkon vannak, előnyt élveznek a keresésben.

Elnézésüket kérjük,
A londoni rendőrfőkapitányság

Matt még egyszer végigolvasta, hogy ő jól látta-e ezt. Edd is kétszer nézte át a levelet.
- Matt... - Edd megszólalni sem tudott a sokktól.
- Edd. Rájuk nem igazán számíthatunk. Megértem miért, de azért ez fáj. - Matt elrakta a telefonját.
- Igen, egyszerűen nem tudom, mit kéne erre mondanom, vagy válaszolnom. Mégis, ez... ez valahogy annál sokkal rosszabb, mint amikor megbuktam a gyakorlaton, amin még te is ötössel átmentél.
- Edd, arról nem tehettél, kénytelen voltál betegen megcsinálni, és ez sem a te hibád volt. A lelkeden viseled Tom, de őszintén, bárki sorsát is.
- Te is, és ezt ne tagadd!
- Lehet, de nem a te hibád volt, fogd fel! Egyikünké sem, érted?!
- Világos, de mi van, ha emiatt már sosem fogjuk viszontlátni?!
- Edd, csak érjünk haza, ez a nap tényleg sok volt nekünk. Vár a munka is.
- Meg a projekted... az enyém is, és valahogy be kéne fejeznem azt április elejéig. Aztán március közepe van, és olyan hülye módszert adtak nekem, hogy nem is értem.
- Ha hazaérünk, és letusoltunk, megpróbáljam neked értelmezni? Inkább biológiai, vagy kémiai?
- Matt, ez egy új hatóanyaggal való kísérletezés, nem tudom, hogy ti dolgoztok-e vele... - Edd ásított egyet.
Eléggé fáradt volt, hiszen tegnap este nem igazán aludt.
- Vagy inkább holnap... Edd, valahogy be kell menned oda, és folytatnod kell a projektet, amit kértek.
- Tudom, tudom, csak annyira nincs hozzá kedvem, ez most fontosabb!
- Edd. Nagyon kérlek, ma este már ne csinálj túl sok mindent, reggel úgyis együtt indulunk.
- Viszont akarom, hogy elmagyarázd nekem, amit tudsz. Rendben?
- Hát, jól van, de akkor remélem, képes leszel figyelni rám.
- Megígérem. Köszi, Matt... nélküled nem mennék túl sok mindenre.
- Én sem, de hidd el nekem, igyekszem gyors lenni.
Leszálltak a buszról, majd mindketten lefürödtek, összepakolták a holnapi dolgaikat, és Edd átment Matthez a mesteri magyarázatát hallgatni.
- Edd, biztos vagy te ebben? - Matt a mappákra pillantott, majd őrá. - Ez egy elég bonyolult képlet.
- Nem érdekel, mondjad! - Edd odaült a füzetével és a ceruzáival, majd nekiállt leírni, amit a barátja mondott.
Végül Mattnek lett igaza. Edd hiába jegyzetelt, ha másra sem tudott gondolni, mint hogy a rendőrség cserbenhagyta őket, és Eduardo lesz most az ideiglenes harmadik társuk.
Azért elmondta neki, és megvárta, amíg befejezi.
- Itt fejezem be. Szép álmoka- Oh.
Edd ülve aludt el a kanapén, és a grafitját is kiejtette a kezéből. Még a szemüvege is az orrára csúszott. Matt megkereste a kinti takarót, és ráterítette.
- Aludj jól, Edd... remélem, holnap majd emlékszel még valamire.
Matt bement a hálószobájába, és csendben behúzta maga után az ajtót.
Leült a kisszékén, és még egy darabig zenét hallgatott, majd ő is elment aludni.