Nézzük csak, tizenhét tantárgyam van. Ebből hathoz ő van írva tanárként.
Egy héten harmincöt óra, amiből tizennégyet jelent csak az ő előadása.
Az osztályfőnökünk...ez tiszta, ő jön osztályfőnökire.
Irodalom, nyelvtan tanár, nem örülök neki, de be kell valljam, jól tanítja.
A testnevelés óráimon, és a heti plusz egy órával természetesen a Drámán is az ő fejét bámulhatom.
És ha ez még nem lenne elég, a tánc a szakos sportom, amit ő visz.
Ezek után erősen elgondolkozok azon, hogy átmegyek, mondjuk kosarazni.
Igaz, hogy nem tudok, nem is szeretek, és valószínű újra kéne kezdenem az éveimet, de már mindegy, hogy teszem tönkre magam.
Miért nem a röpiseket tanítja? Miért a tánc?
Minden napom vele kezdem, hol irodalommal, hol nyelvtannal, ofővel, vagy tesivel...Nem meglepetés, hogy egy nap kivételével nála is végzek, tesin, vagy táncon.
A péntek mindenkinek nyugis, én meg görcsölhetek, mivel hét órámból négyen vele vagyunk.
Ja. Azt hiszem, be vagyok biztosítva. Ingyen jegy a pokolba.
Egyszer engeded el magadat Cameron, és nézd mi lesz belőle!
Mi a tanulság?
Ne legyél defektes, és ne szeress bele egy idegen fickóba.

- Ms. Russel, zavarom? - Körbenézek. Az órán találom magam, ahol a testem hagytam, mert hát ha már fizikailag itt kell lennem, gondoltam lélekben elhúzok messzire. De nem. Rohadna meg, nem hagyja ezt sem.
- Ami azt illeti... - Kezdek bele ingerültem, de magabiztos vigyora belém rekeszti a mondat végét. Azt várja, hogy hülyét csinálok magamból. - Elnézést!
- El van nézve... - Összeszűkült szemmel néz, más reakcióra számított. Lassan sétál oda a padomhoz, kezébe kapva az újonnan szétosztott órarendünk. Szemügyre veszi, beképzelt mosolya csak erősödik, mikor rájön csak az ő óráit karikáztam be a nagy számolások közepette. Lesütöm a szemem.
- Pontos statisztika, mintha csak a saját beosztásom látnám... Mik vannak..hihetetlen... - Gúnyolódik velem, és ezúttal nyilván nincs lehetőségem a visszabeszélésre.
Amilyen óvatosan ide lépkedett, olyan határozottan megy vissza az asztalához, az én papírommal a kezében. Minek az neki?
- Nagyon szótlan vagy Cameron, remélem nincs baja a hangodnak.
- Nem nincs. - Nagy levegőt veszek, összeszorítom a számat idegességemben, rá sem merek nézni.
- Remek! Akkor gyere a táblához...
- Tessék?? - Eddig senki sem foglalkozott a tanár úr csipkelődésével, a fiúkat többször is szekálta, de mindenki csak nevetett az egészen. Most viszont szinte már pattogtatják a kukoricát, az éles és indokolatlan kitörésem felkeltette az érdeklődésüket. Az én szemszögemből nyilván az egész nem oktalan, de én tudom miért csinálja, ők viszont nem.
Ha semmi közöm nincs hozzá, ha csak egy diákja vagyok, nem háborodhatok fel, és nem beszélhetek így vele.
- A kezed eltört, talán a hallásod nem az igazi, de örülök, hogy a hangszálaid tényleg rendben vannak.
- Tudjátok mit szokás mondani, Cameron...a szopás süketít.
Phil hangja az egész termet néma csendbe borítja, a mondat hatására összerezzenek, automatikusan csúszok lejjebb a széken az elcsépelt mondat hatására.
Aaron felmorran, arca azonnal eltorzul, meredten Phil felé néz, feltett szándéka, hogy a tekintetével megölje, ennek ellenére kimért és semleges hangon szólal meg.
- Philip, takarodj az órámról...ne is lássalak..
- De hiszen...
- Nincs de!!! Az isten szerelmére jobban jársz, ha azonnal megindulsz az igazgatóiba, mielőtt én rángatlak oda. Cameron te pedig fáradj ki a táblához! Ne mondjam egyiket sem még egyszer!
Ezek után senki nem mer megszólalni, Phil is gyorsan lelép, én pedig feszengve, de végül lefelelek.
Hangulata enyhül, mire beírja a jeles osztályzatot nekem, és már csak azzal sem kell fáradnom, hogy visszaüljek, mivel ránk csöngetnek.
- Cameron kérem, szóljon a többieknek, hogy nem haladunk ma tovább a koreográfiával. Csak maga jöjjön pótolni. Múlt héten elmulasztotta a táncórákat, pedig nem nekem rossz a kezem.
- Elnézést, többször nem fordul elő... - Sosem fogom megszokni, egyszer magáz, egyszer tegez, örülök, hogy eddig én nem zavarodtam bele, és szólítottam a keresztnevén az osztály előtt.
Nos, a maga érdekében ajánlom... - Nem tervezek válaszolni, felkapom a táskám és megindulok a folyosóra a többiekkel. De ahogy látom, hogy mindenki hallótávolságon kívülre kerül, nem bírok magammal, mosolyogva Mr. Hyde asztalához lépek.
- Tudja, nem hallottam még olyanról, hogy ötösökkel fosztanak meg diákokat a jó élettől. Ha így lesz pokol az életem, ahogy említette...hát egye fene, osztályozzon szét! - Istenem, de hülyén hangzik... Egy pillanatot várok, és szemügyre veszem az arcát. Tekintete az enyémbe fúródik, felvont szemöldöke alatt, hirtelen jelenik meg számtalan érzés. Tudom, hogy legszívesebben a testével reagálna, de sokkoltam. Azt is tudom, hogy az „osztályozzon szét" helyett valami szintén irodalmilag helytelen, de leginkább obszcén jellegű mondatot hallana tőlem szívesen.
Mit kertelek? Azt akarja hallani, ahogy megadom magam és azt mondom „Basszon szét!".
Több okom van, amiért csak lesheti.
Egy. Van valakim.
Kettő. Csak arra kellenék neki valószínűleg.
Három. Életemben nem kerültem még szex közelbe sem, kivéve azon az egy estén amit vele töltöttem. Ergo szűzként, azt se tudnám, mire vállalkozok.
- Cameron, azt csinálok veled amit akarok...
- Igen, gondolom távolról nézel, és jó osztályzatokat adsz nekem hátha meghálálom...Alig várom a mai dupla edzést! Addig már csak négy órát kell végigszenvednem... - Drámaian felsóhajtok, majd továbbra is mosolyt produkálva távozok a teremből.
Neki megvan a saját ripacs módszere hogyan idegesítsen engem. Nos, én is tudom, mivel tudom őt bosszantani.

- Most ez mi? Elmarad az óránk, hogy ti kettesben enyelegjetek!
- Sasha fogd be! - A szájára tapasztom a kezem, és kigúvadt szemekkel szuggerálom, hogy ne merje a tenyeremet összenyálazni. Miután úgy néz ki tud viselkedni, elhúzom a kezem, és gyorsan körbenézek. A fiúk elmentek focira, Ronnie pedig kosárra, ezért nincs közvetlen veszély, de nem véletlenül szokás mondani, hogy a falnak is füle van.
- Ha halkabban mondom, akkor sem változik a tény. - Sóhajt a tekintetét a mennyezetre emelve. - Camy, valentin napon többet beszéltél Mr. Hydedal mint utána Maxel...Szerinted ő nem vette észre?
- Valentin nap volt?
- Na látod? Ő meg készült volna, meg akart lepni. Szerinted miért kérdeztünk körbe mit gondolsz a dologról?
Összeszorítom a szemem, hirtelen bűntudat ébred bennem. - Azt válaszoltam, hülyeség ennek napot adni, utálom a felhajtást és azt a képmutatást ami ezzel jár...
- Pontosan...Corytól tudom... Max nem akarta, hogy félre értsd ezért lefújta, és gondolom csak hazakísért. Persze megértelek, mert minden nap szeressétek egymást ne csak akkor....de ez volt az első igazi randi félétek, és az első szabad hétvégétek együtt....
- Hát ez remek... - Oda kell figyelnem Maxre. Jobban.
- És én sem vagyok egy angyal, de azt is mindketten tudjuk, hogy nem Maxival volt nyögdécselős álmod, hanem Mr. Kurvjólnézkimindenlevegővételem-mel.
-Amilyen jól néz ki, olyan orbitálisan nagy bunkó tud lenni... - Elgondolkodva, fél vállal a szekrényeknek dőlök, hirtelen észre sem veszem Sasha tágra nyílt szemét. - Mi van Sha?
- Köszönöm a bókot, Cameron...nem baj, hogy a barátnőd előtt tegezlek? Úgy is tudott mindenről nem? - Hirtelen ugrok meg, teljes testhosszal préselődök a fémajtóknak, a pulzusom az egekben.
- Mr. Hyde?
- Sziasztok, sziasztok... esküszöm, délután folytathatjátok a témát, tényleg nem bánom...de van itt valaki, aki órát próbálna tartani. - Hagy egy apró hatásszünetet, míg magára mutat. - A világ legmakacsabb, eszméletlenül lógós diákjának. - És ezzel rám mutat. Sasha pedig mosolyogva nézi a jelenetet. Áruló!
- Épp indultam öltözni... - Motyogom. Sasha már lassan lépked is arrébb, észrevétlenül. ÁRULÓÓ!
Így hát nincs mit tenni megindulok az öltözők felé, oldalamon a duzzogó Aaronnal.
- Hát, hogyne... „Amilyen jól néz, ki olyan orbitálisan nagy bunkó tud lenni..." - A hangom próbálja utánozni, egy gyenge vinnyogás imitálásával. - Igazad van Cameron, én is így köszönök el a barátaimtól...Tökre ugyan az mint a „szia megyek órára mert a tanár veszi a fáradságot és csak rám figyel." - Elmosolyodom. Bármennyire is feldúlt, amiért nem hozott lázba az órája, a mogorva vagy gyerekes viselkedés helyett, csak szimplán gúnyos, és poénkodik.
- Jéé, neked vannak barátaid? - A hatás kedvéért, megállok a mellkasába kapaszkodva, mire mogorván összevonja a szemöldökét.
- Cameron! - Egy mordulással fokozza nemtetszését.
- Jaj elnézést...khm... Mr. Hyde önnek vannak barátai?
- Ha-ha, képzeld olyanok is, akik nem azért vannak velem, hogy lefeküdjek velük. - És ezzel ott hagy, az igencsak erősre sikeredett célzása társaságában.
Áúcs.

-Na végre, hogy itt vagy!
- Öltöztem.
- 20 percig? - Rosszallóan csóválja a fejét.
- Kicsit nehezebb így. - Megemelem a karomat, hogy nyomatékosítsam.
- Miért nem szóltál? Szívesen segítettem volna levetkőzni...
Forgatom a szemem.
- De nekem fel is kellett vennem valamit, azzal ment el inkább az idő...
- Abban sajnos nem vagyok olyan jó, de lehet hasznos segítő kéz lettem volna még így is. - Na azt meghiszem. Perverz.
- És az, hogyan fér bele a tanár diák etikettbe?
- Ki mondta, hogy tanárodként tettem volna? - Hitetlenül felhorkanok, majd utánozva a folyosón lévő gesztusait, először mellkasa felé mutatok, majd magamra.
- Tanár, és diák. Ismerkedjen a dologgal... Miből vagyok lemaradva?
Kissé sértődötten méreget, miközben a válaszon töpreng, ő sem erőlteti tovább a témát.
- Tulajdonképpen csak a páros táncot folytattuk, de neked amúgy is sokat hiányzik a párod, és most sem hoztad el. - Ahogyan elhangzik a szájából a mondat, eszembe jut amikor Aaron úgy kiakadt, amiért Alex a párjának nevezett.
- Alex elfoglalt mostanában, de segíteni fog...
- Talán mást kéne felkérned ideiglenesen a táncóráidhoz. Mondjuk Maxont?
Összeszűkült szemmel fürkészem, elsőre úgy sejtem rosszindulatú és gúnyos megjegyzésnek szánta, de ahogy látom, még mindig teljesen komoly arccal várja a válaszom. Rá kell döbbennem, hogy a féltékeny és gyerekes viselkedés mellett, tud igazán komoly megértő és aggódó férfi is lenni. Tud Igazi férfi lenni. Hát persze. Mert az is.
Megrázom a fejem.
- Max Alicenek segít...
- Cory?
- Ő nem igazán tud táncolni, ezért Adam Sasha párja.
- Jó ők nem...Thomas? - Honnan tudja a baráti köröm?
- Lógós...főleg ha az utolsó órákról van szó...
- David?
- Ha azt akarom, hogy Cheryl eltörje a másik kezem is...Mark is kilőve ő Tish nagy szerelme...az egyetlen aki tud táncolni és elérhető az épp ma hozta fel milyen sűrűn szophatok...szóval azt hiszem megvárom Alex segítségét.
- Phillel ne foglalkozz...éés Alexra sem várhatunk, addig én táncolom el veled...Gyere!
- Biztos jó ötlet ez?
- Ez csak tánc... - Nem csak tánc, nekem a tánc a minden...a zene gyönyörű, és a mozdulatok... A mozdulatok csak egymásra hangolódva jönnek ki.
Újabb sóhaj hagyja el a számat, mára már sokadszorra.
- A tanár úr tudja... - Nyitja a száját, hogy mondjon valamit, talán az a baja, hogy magázódom, annak ellenére, hogy kettesben vagyunk, de végül nem tesz semmit, csak beáll mögém.
- Az eleje úgy láttam ment, de nem árt ha átvesszük... Mehet?
Bólintok. Többre nem vagyok képes, ahogy a kezét a derekamra teszi. Halkan számolja az ütemet, miközben vezet, és a helyes mozdulatsorokon végigterel.
Rontok.
Szó nélkül az elejére állít.
Rontok, de azonnal javítok.
Dicsér.
Újra megfog, ezúttal jól csinálom, de ez inkább az erős és stabil fogásának köszönhető, mint az én magabiztosságomnak a mozdulatok terén.
Újra és újra, eltáncolja velem, én pedig végül a szokásosnál is gyorsabban belejövök.
Egyszer csak annyit veszek észre, hogy be sem kell számolnia az ütemet, mert követjük egymást néma csöndben, egymás szemébe nézve.
Alig telt el fél óra, de megtanította az egészet, és ha őszinte akarok lenni, soha életemben nem volt még ilyen jó senkivel sem a tánc. Hát persze, hogy gyorsan egymásra hangolódtunk...
- Tehetséges vagy Cam...valóban nagyon jól csinálod ezt is...még hátrányból is...
Elengedem a kezét, és hátrébb lépek, először állni akarom a tekintetét, végül még is félre nézek.
- Nos...köszönöm.
Beáll a csend közöttünk, idegesen méreget, én pedig még mindig az érintése hatása alatt állok. Mikor azt hiszem tényleg eljutunk lassan a legkínosabb pillanatig, végül megtöri a csöndet.
- Cameron ezt hagyjuk abba sürgősen...
Felkapom a fejem, fogalmam sincs honnan veszem a bátorságot, de végre igazán őt nézem.
- Mit? Az edzést? Csak nem mehet annyira jól...
- Cam, én nem erről beszélek. Szégyellem magam, amiért egyáltalán olyanokat ejtettem ki a számon, hogy megkeserítem az életed itt, vagy hasonlók... Remélem tudod, hogy sosem lennék képes ilyesmire...
- Tudom...
- Fogalmad sincs mennyire sajnálom, hogy így nyilvánultam meg. Nem volt férfihoz méltó. De egyszerűen megrémített az, hogy elemileg vonzódom hozzád...hisz, jézusom! Tizenhét vagy! - Látja rajtam, hogy nem tetszik a korom említése, ezért mielőtt a szavába vágnék, a kezét a számra teszi. - Nem a te koroddal van a gond, hanem azzal, hogy én ennyi idősen önző módon el vettem volna az életed, vagy a továbbiakban kényszert éreztél volna arra, hogy további lépcsőfokokat járjunk meg, amire te nem állsz készen. Bár tudom, hogy működne...ó még hogyan működne kettőnk között...de még sem tehetem...Pláne most, hogy egy önjelölt Rómeóval vagy együtt...
Minden távolságtartásom, és gúnyolódásom ellenére sem tudok távol maradni tőled...ezért arra kérlek, fejezzük be ezt a civakodást, és ne mondjuk ellent annak sem, hogy valami van köztünk. Beszéljünk...támogassuk egymást, és fogadjuk el, hogy valakik mindig leszünk egymásnak, mert nem tehetünk úgy, mintha semmi sem lenne a levegőben...

A szavai egyszerre hideg zuhanyként, és forró ölelésként vesznek körül. Legszívesebben ordítanék, hogy nem akarom ennyiben hagyni, jól esik, hogy gondol rám. És akkor ott van a de, ami tönkre teszi a jó dolgokat, és visszahúz a valóságba. A körülmények, a helyszín, az emberek, a társadalom.
- Legyünk barátok? - Őszintén felnevet az abszurd kérdésen, de jobban összefoglalva, ezt mondta.
- Nos, legyünk barátok...Valami megmagyarázhatatlan okból az életed része akarok lenni. Bosszant ha magázódunk, és ha átnézel rajtam. Érdekelsz...
- Érdekellek? Aaron, azt ugye tudod, hogy eddig minden héten mást mondtál?
- Tudom Cameron! Tudom! De pont ezért ennek most pontot akarok tenni a végére. Ha nem a diákom lennél, tudjuk jól, hogy most azon dolgoznék,hogyan vigyelek ágyba. De mivel több mint a háromnegyed órarendemben szerepelsz, olyan rizikót vállalnánk, ami többről szólna, mint anyu meg apu rosszalló tekintete. Beszélek én itt, a rendőrségről, meg a munkanélküli jövőképemről, vagy a te elhanyagolt tehetségedről, és a társadalom címkéiről...
Kissé a gondolataimba mélyedek, mindenben igaza van, és talán én sem fogalmazhattam volna meg nyíltabban az egészet, attól függetlenül kimondva még nagyobb súlynak tűnik. Az ajkamba harapok, közelebb lépek hozzá, így könnyen elérem. Most valahogy természetesnek tűnik a gondolat, hogy megérintsem. Ezzel ő is így lehet, hiszen meg sem rezzen, mikor a tenyeremet az arcához érintem.
- Úgy szeretem, amikor ilyen vagy...- Bukik ki belőlem, mire óvatos mosolyra húzza a szája szélét, és belecsókol a tenyerembe.
Lassan elhúzom a kezem a sokkal inkább szeretetteljes, mint erotikus mozdulat elől, majd elhátrálunk egymástól.
Érzékeim élesebben fogadják a külvilág zajait, messziről még a folyosót elválasztó lengőajtó csapódását is hallom.
- Nos, köszönöm, hogy segítettél...igyekszem, és átöltözöm,biztos várnak már kint...
- Menj csak... - Hallom hangját még a hátam mögül, miközben eszeveszett tempóban az öltözőbe rontok. Az órára nézve elcsodálkozom, hiszen amennyire gyorsan megtanultam a táncot, annyira elhúztuk az edzés végét,így biztosra vehetem, hogy Max jéggé fagy a pulcsijában.
Az iskola előtt borús idő fogad, ami rátesz a hangulatomra, hiszen egyébként is nehezebben viselem a tél korai sötétedését. Hivatalosan akkor kezdem el pocsékul érezni magam, mikor rádöbbenek,hogy hiába nézelődök, Maxon nincs itt.
Természetesen a rossz érzéseimet félre téve, várok hátha valahol felbukkan, de húsz perc elteltével csak Aaron áll meg mellettem, értetlenül.
- Nem úgy volt, hogy mész? - Megtorpan, válltáskájának a pántját meghúzza, súlypontját áthelyezi a másik oldalra.
- Maxont várom...-Tekintete megenyhül, lágy mosollyal néz rám. Nem tudja mit mondjon.
- Lehet csak késik...
- Nem szokott késni...
Kínosan bólint. - Nos valóban nem... - Tart egy kis szünetet majd a slusszkulcsát előkapva az autója felé biccent.
- Haza vigyelek? - Válasz helyett,hálásan bólintok és csöndben megindulok mögötte az autóhoz.