Már egy órája sétálunk talán. De az is lehet, hogy nem. Vele nagyon gyorsan telik az idő. Lassú tempóban haladtunk, figyelmes, tájékozott, intelligens. Szereti a zenéim, kíváncsi az én nézeteimre. Érdeklődik az irodalom és a történelem iránt. Hideg van, mégsem fázom, valamikor az út felénél megfogta a kezem, azóta el sem eresztette. Meglepő könnyedséggel nyílok meg előtte, jól érzem magam igazán.

Ezért tölt el hihetetlen csalódással mikor meglátom a mostanra jól megszokott épület közelgő alakját.

A zajok és a fények alapján a buli még javában tart. A kíváncsiságomnak hála ma életem eddigi legjobb éjszakáját töltöttem a tökéletes pasival. Pár órája ismerem, de olyan mintha mindig is ismertem volna. Tudom ez olyan sablon meg minden, de mindent tudok ahhoz, hogy akarjam. Kivéve a nevét...

Az épület oldalánál torpanok meg. Elengedem a kezét, és szembe állok vele. Kérdőn néz rám, felvont szemöldökkel, ami - isten a tanúja rá, hogy - jól áll neki.

- Órák óta együtt vagyunk, még sem tudom a neved. Ez, hogy lehet? - rámosolygok, azért kicsit abszurd az egész, de élvezem.

- Ezt a részt elfelejtettük volna? - Bólintok. Nos, igaz ami igaz...volt mi lefoglaljon.

Válasz helyett közelebb lépek hozzá, ő magához von és megölel. Behunyom a szemem, és magamba szívom az illatát. Egyszer csak a fülemnél érzem a leheletét, megremegek,fogalmam sincs mire készül, vagy inkább meddig megy el.

- Aaron.- súgja a fülembe, mire megkönnyebbülten elmosolyodom.

- Cameron - elengedem, és a szemébe nézek. - De a legtöbben képtelenek kimondani, érthetetlen okokból, így rám ragadt a Camy.

- Cameron, hm...szörnyen bonyolult. - Gúnyos hangjában érezni, játékra hív, csalogat.

- Ugye? - csillog a szemem a boldogságtól, fülig ér a szám, mintha nem is éltem volna eddig. Jól érzem magam. Vajon ő is így érzi?

Közelebb lép hozzám, én incselkedve hátra teszek két lépést, újra közelebb lép mire én ismét hátrálok. Egészen addig, míg a hátamon meg nem érzem a fal hideg tapintását. Kíváncsian néz rám, már egyikünk sem nevet. A bolondozás helyét most átvette valami igen más. Valami erősebb. Nagyot nyelek, nincs hova hátrálni már, de egyáltalán akarok?

Nem.

Lassan közelít, hogy ne tegyek semmi meggondolatlant, hogy biztos legyek mindenben. De én most nagyon meggondolatlan akarok lenni. Jöjjön, aminek jönnie kell.
A falhoz szorít, szorosan hozzám simul, a csípőmnél jár meleg keze, már csak a szánk nem ér össze nagy sajnálatomra. Két kezemet a nyaka köré fonom megadva neki a tökéletes teret. Pillanatok múlva ajkai már az enyémen vannak, behunyom a szemem és reagálok a csókra. Kezei derekamat simogatják a felsőm alatt. Egy pillanatra nyílik el a szám, belesóhajtok a csókba, érzem, nyelvével tapogat, utat adok neki, hogy az rátaláljon az enyémre. Tökéletes az összhang. Akarom őt, és ő is majd felfal engem.

Beletúrok a hajába mire Aaron válaszul még jobban a falhoz szögez csípőjével. Oké. Határozottan érzem, hogy élvezi a csókot. Elégedettséggel tölt el a tudat, de időm sincs felfogni, mert a hátsó ajtó becsapódik. Amilyen gyorsan lehet, szétrebbenünk, mindketten a dühös ajtócsapkodó felé nézünk. Innen a sötétből nem egyértelmű ki az, de az biztos, hogy ő egyértelműen látott mindent.

Gyors határozott léptekkel közeledik, ezzel szembe nekem földbe gyökerezik a lábam. Nagy hiba, mert most lenne az ideje futásnak eredni.  Evan ér oda mellénk, dühös tekintettel néz először felém, Aaronra, majd újra rám. Ó igen, a nem kívánt társaság.

- Cameron? Mi a fenét művelsz itt? Normális vagy?

- Nézd Evan, én csak...

- Te csak? Ha valaki bedrogoz? Hogy találsz haza? Vagy ha valaki leitat? - szúrósan Aaronra néz, de őt ez annyira nem hatja meg.

- Nem volt semmi ilyen szándékom - Megvonja a vállát és magabiztosan megfogja a kezem.

Hm. Merész.

Látom is, hogy a bátyámnak ez szemet szúr, de a formáját hozva inkább nagyon nagy levegőt vesz, és kicsit nyugodtabban folytatja.

- Hát hogyne. Camy gyere velem haza, kérlek. - Most, hogy nem óvodásként kezel, nincs okom vitatkozni.

- És anyuék?

Nagyot sóhajt. - Nekik nem szólok, fölösleges dráma lenne. Értelmesebb vagy annál, mint, hogy megint végig hallgasd a kis előadásukat. Majd máskor találkoztok, csak ne itt folytassátok, könyörgöm.

Bólintok, elengedem Aaront, mire ő, újra elkapja a kezem, és egy mozdulattal magához húz, rövid könnyű csókkal búcsúzva. Ó ez a köszönés tetszik.

- Szia. - elmosolyodom, annak ellenére, hogy ennek itt vége. Ki tudja lesz e folytatása a dolgoknak.

Hátat fordítok neki, majd elindulok hazafele a bátyám oldalán.

Még egyszer utoljára hátranézek és látom, hogy nem ment vissza a bulizók közé. Nem keres mást. Egy ideig néz minket, majd elindul a másik irányba.

Elvigyorodom, eléggé idétlenül nézhetek ki, ami azt illeti. De nem érdekel. Mindezek után boldog vagyok.