A félreértések elkerülése végett

–... addig-addig tömte a fejem, míg végül elég erőt passzírozott belém ahhoz, hogy oda merjek menni a lányhoz. De ahogy a szemébe néztem, teljesen megkukultam – meséli Örs nosztalgikusan mosolyogva. – Álltam ott, mint egy idióta, a lány pedig egyre zavartabban nézett rám, és tudtam, hogy szörnyen kínos az egész, mégse tudtam egyetlen szót se kipréselni magamból. Szerintem Oli nem bírta nézni a bénázásomat, szóval mellénk sétált, lazán a vállamra tette a karját, aztán szemtelenül közölte a lánnyal, hogy a kisöccse rajongva csodálja, és szeretné elhívni moziba. A lány édesen kuncogott, elpirult, és bólintott. Oli meg felnevetett, és közölte, hogy összeillő páros vagyunk, és a moziban úgyse kell beszélgetnünk, úgyhogy nagy gond nem lesz. Majd a lányra kacsintott, és hozzáfűzte, hogy csókolózás közben sem kell beszélgetni – neveti el magát Örs.

Vivienből is kiszakad a nevetés. Ez már a sokadik történet, amit végighallgat, mégse unja. Eleinte félénken kérdezett, és mintha Örs is szorongva beszélt volna, aztán mégis megtört a jég, azóta csak úgy záporoznak belőle a kedves és vicces történetek Oliról és arról, hogy mennyi mindent csináltak együtt. Örs minden egyes szavából lehet érezni, hogy mennyire szereti Eriket, hogy felnéz rá és tiszteli – bár az tagadhatatlanul nagyon furcsa, hogy számára Erik nem Erik, hanem Oli.

– Annyi mindent köszönhetek neki – mosolyodik el Örs. Félig hálás és örömteli, félig keserű mosoly ez, Viv nem tudná eldönteni, melyik inkább. – Mindent megtett, hogy a lehetőségekhez képest normálisan nőjek fel, és sosem várt cserébe semmit.

– De hogy csinálta? Hiszen még ő is gyerek volt – súgja Viv, és nagyon fáj a szíve azért a kisfiúért, aki valaha Erik volt – a kisfiúért, akinek nem volt gyerekkora.

– Nem tudom – rázza meg a fejét Örs. – De soha nem panaszkodott, soha nem volt hozzám egyetlen rossz szava sem, sosem éreztem azt, hogy teher vagyok a számára. Sokáig fogalmam sem volt arról, hogy nem egészen élünk normálisan, ahogy arról sem, hogy mivel szerez pénzt. Csak négy év van köztünk, de ő mindig annyival felnőttebb volt nálam, és én... annyi mindent nem vettem észre. Egyszer a suliban szóba jött, hogy valakinek az anyukája mennyire finomakat főz, én meg büszkén közöltem, hogy a bátyám biztos finomabbakat főz nála, mire mindenki csodálkozva nézett rám, és én nem értettem, miért. Mikor aztán rájöttem, hogy mit is művel Oli, segíteni akartam, ezért megkértem, hogy engem is tanítson meg lopni. Alig kamaszodtam még. – Örs tekintete a távolba réved. – Sosem fogom elfelejteni, ahogy akkor nézett rám. Megragadta a vállam, maga felé fordított, keményen a szemembe nézett, eltökélten, határozottan, sose láttam még olyannak. Azt mondta, hogy nem fogja hagyni, hogy olyan legyek, mint ő, hogy én jobb vagyok. Nem értettem őt, dühös voltam rá – pillant Vivienre leheletnyi bűntudattal a szemében. Visszhangos bűntudat, nem igazi, a felnőtt bűntudata a bolond gyermek miatt, aki ő maga volt. – Ő a legjobb ember, akit csak ismerek.

Vivien félrebillentett fejjel pillant Erik felé. Érzi a testében bizseregni a vágyat, ahogyan érezte az elmúlt közel két órában folyamatosan, de most erősebb a gyengédség és a szeretet – bár ennek talán köze van ahhoz is, hogy ebben a pillanatban Erik nem vet rá tüzes pillantást, amely azt súgja, szeretné, ha csak ketten lennének az egész világon. A férfi épp Papával vált pár szót, aztán eltűnik a műhely hátsó részébe vezető folyosón, ahol a raktár, a mosdó és egy öltözőnek használt kisebb szoba van.

– Örs, én... ne haragudj, hogy Erik nem látogatott meg az elmúlt hét évben. – Vivből hirtelen szakad ki a vallomás, de úgy érzi, köze van ahhoz, hogy Erik egyszer sem utazott haza, és ettől feszengő lelkiismeret-furdalása támad.

Örs lágyan elmosolyodik.

– Nem vártam haza, és nem rajtad múlt, hogy nem jött.

– Biztos vagy benne? – húzza el a száját kétkedőn Viv.

– Mikor elindult, tudtam, hogy sokáig nem fogom látni – magyarázza Örs. – Mindig örültem, ha felhívott, bár ezt se tette gyakran, de... nehéz ezt elmagyarázni – vet rá egy bocsánatkérő pillantást a férfi –, bár talán te megérted. Olinak szüksége volt rá, hogy máshol legyen, mindegy hol, csak ne ott, ahol minden arra emlékezteti, hogy mit tehet, ha akar. Amíg otthon volt, akárhogy igyekezett, nem tudott megszabadulni attól, aki valójában nem akart lenni. Ezért kellett elmennie, ezért hívott minket ritkán, ezért kérte, hogy ne keressük, csak akkor, ha baj van. Az, hogy itt találkoztunk, ajándék. Emlékeztetem ugyan a múltjára, de az, hogy itt vagyunk, megerősíti abban, hogy már nem az, aki volt, hogy nem kell többé olyannak lennie. – Örs tétován megfogja Vivien kezét, és gyengéden megszorítja. – Ha nem ismer meg téged, akkor sem jött volna haza, sőt, ki tudja, hol kötött volna ki végül, ha egyáltalán kikötött volna bárhol is. Szerintem a legjobb dolog az életében, hogy összefutott veled abban a boltban – mosolyodik el Örs, Viv pedig elpirul.

Nemcsak Örs mesélt neki, ő is mesélt ezt-azt a férfinak, többek között azt is, hogyan találkozott Erikkel, de a lány most nem ezért pirul el, hanem azért, mert Örs szavai megdobogtatják a szívét. Azt kívánja, bárcsak tényleg igaza lenne a férfinak, bárcsak tényleg ő lehetne a legjobb dolog Erik életében.

– Vivien, kérdezhetek valami... nagyon személyeset? – Örs tekintetében bizonytalanság játszik.

– Ne kímélj – mosolyodik el biztatóan Viv. Fogalma sincs, mit akarhat Örs, de nem bánja, bármit kérdez is. Már a szívébe zárta a férfit, így hát akármilyen személyes is legyen a kérdés, nem fog tudni haragudni rá.

– Mi van tulajdonképpen közted és a bátyám közt?

Vivien félrenéz – hát, erre nem számított.

– Ne haragudj – szabadkozik rögtön Örs zavartan –, és nem kell válaszolnod sem. Én... csak nehéz nem észrevenni, hogy hogyan néztek egymásra, és...

– Semmi baj – szakítja félbe Viv a férfit, és ezúttal ő fogja meg a kezét. – Nem haragszom, csak... ez egy nagyon nehéz kérdés – mosolyodik el a lány kissé fanyarul. – És akkor még finoman fejeztem ki magam – fűzi hozzá fintorogva.

Örs úgy néz rá, mintha vívódna magával, és Viv ezt nem érti. Vajon mi aggaszthatja ennyire a férfit?

– Azt hiszem – szólal meg tétován, láthatóan még mindig küzdve magával Örs –, valamit talán nem ártana tudnod. Oli... szóval ő...

– Papa elengedett hamarabb, mehetünk?

Örs úgy engedi el Viv kezét, mintha hirtelen áram rázta volna meg. Az arcán bűntudat, majd zavar fut át, de mire Erik szemébe néz, szinte már bocsánatkérő a tekintete. Viv is Erik felé fordul. A férfi munkásruha helyett a szokásos fekete szerelésében és kicipzározott kabátban áll előttük. Ahogy azonban néz, attól görcsbe rándul Viv gyomra. Erik összehúzott szemmel, komoran fürkészi Örs arcát, aztán ahogy Vivienre pillant, valami sötét és baljós kúszik a tekintetébe.

– Felőlem mehetünk – vonja meg a vállát Viv.

– Nagyszerű – bólint Erik kimérten. Hideg a hangja, és olyan színtelen, akár a jég.

– Oli – áll fel Örs –, nem az...

– Oké – szól közbe Erik.

– Tessék? – vonja össze a szemöldökét Örs.

Viviennek halvány fogalma sincs, mi történik éppen.

Erik az öccse felé fordítja a fejét, de még mindig Viv szemébe néz. A tekintetében lemondás és fájdalom.

– Minden rendben – mondja Erik beletörődőn, és halvány, kissé erőltetett mosollyal az ajkán Örsre pillant.

Viv összehúzott szemmel nézi Eriket, aztán Örse rebben a tekintete, majd megint Erikre. Örs úgy néz, mintha némán próbálna valami nagyon fontosat a bátyja tudtára adni, Erik pedig összepréselt szájjal állja a tekintetét. És akkor Vivnek leesik.

– Te azt hiszed, hogy flörtöltünk – bukik ki belőle őszinte hitetlenséggel. – Ó, az ég szerelmére, Erik, néha annyira, de annyira... – Viv képtelen befejezni, dühösen szusszant, aztán felkapja maga mellől a kabátját és a táskáját.

– Oli, nem flörtöltem Viviennel – motyogja Örs, ami igaz is, a hangja valamiért mégis mintha bűntudatosan csengene.

– A kezét fogtad.

Vivien feláll, nem akar Erikre nézni, de ez a kijelentés kiérdemel egy megrovó pillantást.

– Ígérem, többet nem teszem – jelenti ki Örs gyanúsan megránduló szájjal.

Vivien a szemét forgatva a vállára kapja a hátizsákját, és elindul kifelé – nem, ezt nem hajlandó tovább hallgatni. Ekkora eget rengető marhaságot! Most komolyan: hát Erik nem látta, hogy majd' kicsordult érte a nyála egész álló délután?

– Viv, vedd fel a kabátod, meg fogsz fázni! – szól utána Erik.

– Leszarom! – kiáltja Viv, és nem veszi a fáradtságot, hogy visszaforduljon.

Kirobog a műhelyből, bár még feldúlt állapotában sem felejt el köszönésképp hátrainteni a fiúknak – ők nem tehetnek róla, hogy Erik ütődött, nem fogja rajtuk kiélni a mérgét. Kilép a halvány lámpafénytől maszatos estébe, és még jól is esik a testének vacogva csapódó hideg.

– Viv, várj már! – szalad utána Erik, de a lánynak eszébe sincs megállni.

Nem jut messze, Erik pár lépés után beéri, és megragadva a karját, könnyedén megállásra készteti. Viv dühösen szikrázó tekintettel fordul szembe a férfival, és most nagyon idegesíti, hogy fel kell rá néznie.

– Ne haragudj – szólal meg Erik bánatos kis félmosollyal az ajkán.

– Ugye tudod, hogy az öcsédre vagy féltékeny?

– Nem vagyok féltékeny.

– Akkor mégis mi volt ez odabent? – csattan fel a lány.

Erik tekintetében zavartság villan, aztán elengedi Viv karját, aki erre rögtön hátrébb lép, és dacosan keresztbe fonja maga előtt a karját.

– Jó, talán tényleg féltékeny vagyok.

Viv mérge elpárolog – Erik imádni valóan aranyos, ahogy félszegen elhúzott szájjal, bűnbánón néz rá. Az pedig, hogy féltékeny, jóleső melegséget csempész Viv szívébe – még akkor is, ha abszolút őrültség, hogy pont Örs miatt érez így.

– Erik, az öcséd kedves meg minden, de ő nem te vagy.

– Pedig vele jobban járnál – motyogja Erik.

Vivien szeme elkerekedik, aztán szomorúan felsóhajt. Hát innen fúj a szél – Erik meg az ő buta kétségei. Még jó, hogy nem jön most azzal, hogy Örs korban is jobban illene hozzá, mert akkor bűnbánó tekintet ide-oda, lehet, hogy Viv nem állna jót magáért.

Közelebb lép Erikhez, és gyengéden az arcára simítja a tenyerét, a borostái finoman karistolják a bőrét.

– Tudod, egész délután rólad beszélgettünk – mondja Viv. – Az öcséd épp az imént jelentette ki, hogy te vagy a legjobb ember, akit csak ismer, és én egyetértek vele. Honnan támadt az a szörnyen ostoba ötleted, hogy flörtöl velem?

– Nem tudom – vonja meg a vállát Erik. – Csak... ahogy ott ültetek, ahogy hirtelen elkapta a kezét, én... egész délután majd' megőrültem attól, hogy nem érinthetlek meg, és... nem igazán gondolkodtam.

– Tényleg azt hiszed, hogy miután reggel csókolóztunk, én délután máris más férfi után néznék? – Viv nem tudja elrejteni a hangjából a megbántottság sötéten morajló árnyait.

– Nem, Viv, dehogy, csak... – Erik elhúzza a száját. – Megérteném, ha tetszenél Örsnek, és ő... illene hozzád, megérdemelne téged, nem akarnám, hogy miattam...

– Mikor hiszed el végre magadról, hogy jó ember vagy? – vág közbe Viv, mert nem bírja hallgatni Erik önmarcangolástól kusza hangját. – Hogy nem kell másnak lenned ahhoz, hogy megérdemelj?

– Viv, nem érdemellek meg – közli Erik úgy, mint aki ezt komolyan is gondolja, Vivien szíve mégis nagyot dobban. Ahogy a férfi ezt mondja, az nem olyan, mintha most csak a szexre utalna, hanem... mintha ezen túl is gondolkodna kettejükben.

– Ugye tudod, hogy ezen igen hosszan vitatkozhatnánk? És én téged akarlak, akármit is gondolsz magadról – jelenti ki Viv leengedve a karját, és nem igyekszik úgy tenni, mintha most csak a szexről beszélne. Ahhoz nincs bátorsága, hogy ennél nyíltabb legyen, most még nincs, de ahogy Erik a szemébe néz, mintha értené, és... mintha nem tiltakozna, mintha remegős boldogság szökne a tekintetébe – lehetséges, hogy ő is akarja? Hogy Vandának tényleg igaza van?

– Szeretlek, Viv – mosolyodik el Erik. Pontosan úgy mondja ezt, mint bármikor máskor, de Viv akkor is szereti hallani, ha nem szerelemről van szó.

– Én is téged, te dinnye.

– Dinnye? – vigyorodik el Erik.

– Ne akard, hogy most más jelzővel illesselek, mert azok közül, amik a fejemben járnak, egyik sem túl hízelgő.

Erik elneveti magát, és a derekánál fogva magához húzza a lányt. Vivien örömmel öleli át, és bújik hozzá. A férfi mellkasába temeti a fejét, és mélyen magába szívja Erik illatát. A közelségtől a szíve szédülten dobog.

– Viv, azért tudnod kell, hogy ha találnál valakit, az, hogy most épp... ez van köztünk, nem jelentené azt...

– Erik, pofa be! – mondja Viv, a szavai ellenére mérhetetlenül gyengéden. – Nem kell más.

Erik kicsit szorosabban öleli, szinte mintha már kapaszkodna belé. Viv testén jóleső reszketés fut végig, a karja libabőrös lesz.

– Basszus, Viv, megfagysz! – tolja el magától a férfi. – Vedd fel a kabátod – mondja, miközben lekapja a válláról a táskáját.

Vivien szófogadóan belebújik a kabátjába, tényleg elég hideg van, és most, hogy Erik nem öleli és a düh sem fűti, már a legkevésbé sem esik jól.

– Szent a béke? – kérdi Örs tétován kilépve a műhelyből.

– Ugye tudod, hogy jó lenne, ha bocsánatot kérnél tőle? – súgja Viv.

Erik aprót biccent, és hátrafordul. Örs még mindig kissé bizonytalanul közelebb jön hozzájuk.

– Seggfej voltam, ne haragudj – mondja Erik nyíltan, és bár Viv nem látja, de érzi, hogy féloldalasan mosolyog.

Örs elneveti magát.

– Semmi baj. Lényegében lemondtál miattam Vivienről, szóval megtisztelve érzem magam, még ha teljesen idióta vagy is – jelenti ki Örs somolyogva. – De hát van, ami elveszi az ember eszét – jegyzi még meg, de már nem Erikre néz, hanem sokat mondón Vivienre.

A lány leheletnyit összevont szemöldökkel pillant Örsre. Most ezzel meg mit akarhat? És mit jelent az, hogy Erik „lemondott" róla? Örs tudja, hogy... – jó, hát nyilván tudja, különben nem kérdezte volna azt, hogy mi van köztük, de...

Szent ég!

Vivien hirtelen levegő után kap.

Erik visszafordul felé, és aggódón néz rá.

– Minden rendben?

– Igen – nyögi ki Vivien.

„... van, ami elveszi az ember eszét..."

– Biztos?

– Igen.

Igen, a vágy elveszi, de miért érzi akkor úgy, hogy Örs ennél többre utal?

– Akkor mehetünk?

– Igen.

Örs Erik testvére, nagyon közel állnak egymáshoz, szóval talán Örs olyasmit is tudhat vagy láthat Eriken, amit rajta kívül senki se venne észre.

– Mondd, Viv, tudsz mást is mondani az igenen kívül?

– Igen.

Erik fürkészőn figyeli, de Viv tekintete Örsre siklik. A férfi egy nagyon aprót biccent, az ajka szegletében mosoly bujkál, a tekintete derűsen és biztatón csillog.

– Viv?

A lány Erik szemébe néz, és nem tudja megállni, szélesen elmosolyodik.

– Bocsi, mehetünk, persze.

– Biztos, hogy minden rendben?

Viv egész lelke lubickol a boldogságban, és ez olyan érzés, mintha olyan könnyű lenne, akár egy vidáman és lustán szállingózó hópehely. Egy hópehely, ami rácsodálkozik arra, hogy mennyire gyönyörű is a világ.

– Minden tökéletes.

Hogy ne lenne az, mikor Erik szerelmes belé?

***

– Köszönöm a fuvart – mondja Örs, amint leparkolnak Vivienék háza előtt. – Remélem, nem haragudtok, de magatokra hagylak titeket.

Erik szereti az öccsét, tényleg, igazán szereti, de nem, jelenleg a legkevésbé sem haragszik, amiért nem marad velük. Viv közelsége megőrjíti, az pedig még jobban, hogy a lány egyfolytában úgy vigyorog, mintha betépett volna. (Nem mintha Viv valaha is betépett volna, szerencsére sosem vonzották a drogok – a füves cigit egyszer kipróbálta, persze Erik felügyelete alatt, és nem állíthatni, hogy kicsattanó örömére, de Viv hajthatatlan volt, és ha már ki akarta próbálni, Erik úgy vélte, jobb, ha ő is vele van.) Erik nem tudja, mi ütött Vivbe, de nagyon szeretné kideríteni, és amíg Örs velük van, nem akar faggatózni.

– Jó szórakozást estére! – fordul hátra Erik.

Örs nem volt hajlandó előre ülni, közölte, hogy az nyilvánvalóan Vivien helye, és nem fogja tőle elvenni. Viv győzködte ugyan, de makacsság tekintetében Örsben méltó ellenfelére akadt, úgyhogy végül feladta.

– Mi lesz este? – kérdi Viv.

– Színházba megyek Lizivel – mosolyodik el Örs.

– Szentivánéji álom?

– Igen – bólint Örs.

– Azt már mi is láttuk, szerintem tetszeni fog neked. És Kornél cuki benne.

Oké, vajon mennyire beteges, hogy ez a teljesen ártatlan megjegyzés Erik gyomrát mintha súlyos kövekkel pakolná tele? Most már minden létező férfira féltékeny lesz, akire csak Viv ránéz? Nem, kénytelen helyesbíteni, hiszen ebben a pillanatban Kornél még csak jelen sincs. A kénköves pokolba, ez borzalmas! Pedig sosem gondolta volna magáról, hogy féltékeny típus. Jó, Viv barátai ugyan idegesítették, de nem érzett olyasmit, amit akár a műhelyben, akár most, és ettől nemcsak szánalmasnak, de még idiótának is érzi magát. Egyrészt nincs joga ahhoz, hogy féltékeny legyen, és ha lenne is, ha Viv hozzá tartozna, akkor sem lenne értelme, hiszen Viv mindig nyílt és tisztességes. Ha szeret valakit, azt feltétel nélkül és őszintén teszi, és neki magának jobban fájna, ha fájdalmat okozna, mint annak, akinek igazából okozza. Nem tudja mással magyarázni a saját viselkedését, minthogy valójában azért féltékeny, mert Viv nem az övé.

Félig felfogja, hogy Vivien és Örs nevet valamin, de fogalma sincs, min. Viv egy picit a fejét is hátrahajtja, úgy kacag, és Erik imádja ezt. Halvány mosoly rebben az ajkára, ahogy a lányt nézi. Miért van, hogy Viv ennyire elbűvöli? Hogyan lehetséges, hogy a legapróbb mozdulata is képes megbabonázni?

És Erik most először arra gondol, hogy mi lenne, ha bevallaná Vivnek, hogy szerelmes belé. Amit Papa mondott, megrázta. Aztán eszébe jutottak Örs szavai, majd az, ahogy Péter nézett rá, mikor beismerte, hogy szereti a lányát. Egyikőjük tekintetében sem volt ítélkezés vagy megvetés. Bár tartja magát ahhoz, hogy nem érdemli meg Vivient, hogy nem elég jó hozzá, hogy nem egészen természetes, hogy beleszeretett, de ezek ellenére is megkísérti a gondolat, hogy talán mégis lehetnének együtt. Ha Viv akarná, ha tényleg szeretné... – sosem tudott neki nemet mondani, és – legyen őszinte – most nem is akarna. Mindent megtenne azért, hogy Vivien boldog legyen mellette, ha pedig mégsem működne... nos, akkor legalább tudná, hogy megpróbálták.

Erik elnyom egy sóhajt. Nem vághat neki az egésznek úgy, hogy eleve arra készül, nem működik. Ha Viv úgy véli, elég jó neki, ha tudja szeretni, akkor neki bíznia kell annyira a lányban, hogy elfogadja ezt és ne kételkedjen.

De nem várhatja el, hogy Viv valljon színt, hiszen mindeddig mindent megtett azért, hogy a lány véletlenül se sejthesse meg, mennyire szereti. Neki kell elmondania. Meg kell tennie. Képes rá. Igen, kockáztatja a barátságukat, de... talán van értelme kockáztatni. Ha nem tesz semmit, ha nem mond semmit, sose tudja meg, hogy Papának és Örsnek igaza van-e, és Erik ugyan őszintén úgy hitte, Vivien nem szeretheti, de hát azt is hitte, hogy sosem vonzódna hozzá, mégis vonzódik, mégis vágyik rá – és ha ez így van, hát tévedhet a szerelmet illetően is. Az alapján, amit Viv a műhely udvarán mondott, ahogy akkor nézett, ez talán tényleg nem lehetetlen.

Már pusztán annak a lehetősége, hogy együtt lehet Vivvel, gyorsabb dobogásra készteti a szívét. Ő lenne a legboldogabb férfi a világon, ha Vivien tényleg szeretné.

– Oli?

Erik pislogva néz Örsre.

– Tessék?

Az öccse derűsen mosolyog rá, és Erik attól tart, éppen bolondot csinál magából. Vajon hanyadszor szólította meg Örs, mire ő végre feleszmélt?

– Akkor vasárnap? – kérdi Örs, és nagyon igyekszik elnyomni a nevetést.

– Igen.

Erik szeretné bemutatni az öccsét Vivien családjának, és korábban megkérte, hogy vasárnap ebédeljen velük (Evelin és Jázmin még nem is tud róla, hogy egyáltalán van öccse, és nem szeretné, ha mástól tudnák meg, mert, ahogy Viv vagy Péter, ők is fontosak a számára). Viviennel még nem beszélte meg, de tudja, hogy a lány nem fogja bánni, sőt, inkább örülni fog, mert egyértelmű, hogy megszerette Örsöt. Érdekes, ahogy erre gondol, nem érez féltékenységet, csak örömöt. Örül, hogy a nő, akit szeret, szereti a testvérét. Igazából most elképzelni se tudja, a műhelyben honnan jött az a nagyon ostoba ötlete, hogy Viv és Örs flörtöl. Az öccse tudja, hogy szereti Vivient, akkor sem környékezné meg, ha történetesen tényleg bejönne neki.

– Oké – bólint Örs. – Szép estét nektek! – köszön el.

– Neked is! – mondja Erik.

Amint becsapódik Örs mögött az ajtó, érezhetően megváltozik a légkör. Mintha a lámpafénnyel felhígított sötétség türelmetlenséggel és feszültséggel zsúfolná tele az autót. Erik nem mer Vivienre pillantani. Ha megteszi, talán képtelen lesz magát tovább türtőztetni, és tekintve, hogy épp hol parkolnak, ez nem biztos, hogy szerencsés lenne.

– Tudod, szerintem nagyon jó embert faragtál az öcsédből – jegyzi meg Vivien csendesen.

Erik kizökkenve ránéz. Vivien nem fordul felé, a tekintete Örsöt követi, amint eltűnik Fanniék kapuja mögött. Érdekes, ezt Erik még sosem nézte így. Szerinte Örs nélküle is jó ember lenne, szóval nem az ő érdeme, hogy tényleg az lett.

– Fogadjunk, hogy ezt te még sose nézted így – pillant rá Vivien csupa gyengédséggel. – Pedig nélküled ő nem lehetne az, aki.

– Bár nem kellene, de olykor még mindig meglep, hogy mennyire jól ismersz – feleli Erik halkan, és nem tud ellenállni, puhán megsimogatja Viv arcát. A lány félrebillenti a fejét, hogy közelebb legyen hozzá, majd egy leheletnyi csókot lehel a csuklójára. Erik gerincét végigbizsergeti a vágy, és minden porcikája azért sóvárog, hogy húzza magához Vivient és csókolja kifulladásig. Kelletlenül, de elhúzza a kezét, aztán tehetetlenül az ölébe ejti.

Mozdulatlanul nézik egymást. A levegő mintha sűrűbb lenne mindattól, amit nem mondanak ki. Erik szeretne megszólalni, de a torka összeszorul és képtelen rá. Győzködi magát, hogy mondja ki, nem bonyolult, egyetlen szó, máskor is mondta már, és igaz, hogy most egészen mást jelentene, de attól még akkor is csak egy szó. Miért fél tőle ennyire? Miért érzi ennyire nehéznek? Minden esély megvan rá, hogy Viv viszonozza az érzéseit, hogy ugyanazért hallgat, amiért ő is tette eddig.

Erik testében egyre gyűlik a gyötrődéstől terhes feszültség. Sosem értette, hogy a filmekben a férfiak miért mekengenek annyit azon, hogy megmondják az imádott nőnek, hogy szeretik. Az agyára ment, hogy Evelin olvadozva és párás szemmel nézte az ilyen jeleneteket, és bosszankodott azon, hogy mennyire egyszerűen rövidre lehetne zárni a témát. Alattomos tréfa az élettől, hogy most kénytelen átélni, mit érezhettek azok a férfiak, akiket annyira szánalmasnak tartott. Basszus, valószínűleg ő maga is átkozottul szánalmas most.

Szedd már össze magad, ember! – morogja magának, de hiába. Az a leheletnyi kétség, amit képtelen elnyomni, megbénítja. Vivien nélkül semmit sem ér az élete. Ha most elveszíti, mehet, és felkötheti magát az első szembejövő fára, mert úgysem akarna tovább élni.

– Erik, miért voltál féltékeny? – Vivien hangját óvatosság árnyalja erőtlenné.

Mert szeretlek – szeretné mondani Erik, de a vallomás már csak megszokásból is megmakacsolja magát.

– Mert őrülten vágyom rád? – kérdez vissza kissé haloványan.

Vivien gúnyos kétkedéssel elmosolyodik, de a tekintetében megértés és elnézés dereng. Erik nagyot nyel. A zöld szempár mintha várakozón és reményteljesen könyörögne, hogy mondja ki, hogy vallja be végre, hogy igen, ő is akarja.

– Haragszol rám? – pillant puhatolózón a lányra Erik, közben pedig szörnyen dühös magára, amiért nem azt mondja, amit mondania kellene. Hogy lehet ilyen iszonyatosan gyáva?

– Kinevetsz, ha azt mondom, hogy igazából jólesik? – somolyog Vivien.

– Tényleg?

Viv édes könnyedséggel és félszegséggel megvonja a vállát.

– Én... akkor nagyon dühös voltam, de most... örülök, hogy ennyire vágysz rám.

– Fogalmad sincs, mennyire – ingatja meg a fejét lassan Erik.

A lány beharapja az ajkát, és örömtől csillogó tekintettel néz rá. Erik megfogja Viv kezét, mert muszáj most megérintenie. Viv keze olyan pici az övében, elbűvölően és édesen pici. Erik az ajkához emeli, megfordítja, és csókot hint a tenyere közepére. Nem kerüli el a figyelmét, hogy az érintésre Viv kábán pislog, csodálatosan hosszú és sötét szempillái mintha elragadtatottan remegnének.

– Viv, csak azért nem csókollak most meg, mert attól tartok, ha megtenném, képtelen lennék abbahagyni.

– Nem bánnám, ha nem hagynád abba – súgja Viv leheletnyit elpirulva.

A szavak és mindaz, ami mögöttük dereng, sebes áramlása készteti Erik vérét, a nadrágja kényelmetlenül szorítani kezd. Újra csókot lehel Viv tenyerébe, aztán viszont leengedi a kezét. Nem folytathatja ezt itt és most, mert tényleg képtelen lenne leállni.

– Mi legyen most, Viv? – teszi fel azt a kérdést Erik, ami jelenleg nem hagyja nyugodni. Reggel óta ezerszer is elképzelte, hogy újra megcsókolja Vivient, hogy megérinti mindenhol, hogy eszét vesztve a magáévá teszi, de még annak ellenére is, hogy tudja, Viv is akarja, annyira hihetetlennek tűnik, hogy tényleg meg fog történni. Talán épp ezért nem gondolta végig, hogy mikor és hol.

– Menjünk hozzád.

Erik gyomra parányira zsugorodik, a szíve pedig meglódul.

– Ha felmegyünk, szeretkezni fogunk. – Nem tudja azt mondani, hogy szexelni, mert számára az, ami történni fog, nem csak szex. Félve remegő melegség rebben a szívébe, ahogy Viv tekintete felragyog. Nem tiltakozik, nem javítja ki.

– Igen.

– Biztosan akarod?

Csak tegnap történt, hogy beismerték, vonzódnak egymáshoz, és Erik nem akarja sürgetni Vivient. Lehet, hogy belepusztul, de ha a lánynak még időre van szüksége, hogy megeméssze a megváltozott helyzetet, ő megadja neki.

Viv röpke nevetését őszinte megrökönyödés teszi halkká.

– Nem, Erik, nem akarom. Reggel sem akartam, egész délután sem, és most sem, nem, a legkevésbé sem – jelenti ki elnyomott kuncogással és egy cseppnyi iróniával a hangjában.

– Jó – súgja Erik ütődött mosollyal, össze-vissza kalapáló szívvel.

– Jó – nyugtázza Vivien, és az ő ajkán is bolondos mosoly ragyog fel.

Hogy melyikük neveti el magát előbb, Eriknek fogalma sincs. Azt sem tudja, miért nevetnek, de ez a lebegős, könnyű derű elsöpri mindazt a feszengést, félelmet és tétovaságot, ami közéjük feszült.

– Istenem, Viv, én...

Majdnem kimondja, itt, az autóban, Vivienék háza előtt, igen, majdnem szerelmet vall, de Viv arcára fény vetül, és Erik torkára forrnak a szavak. Nem kell megnéznie, hogy tudja, Jázmin parkol le melléjük, mégis az autóra pillant. Nemcsak Jázmint, Evelint is észreveszi, úgyhogy nyilván itt van Ádám és Leó is.

Erik szeretne káromkodni, de – bár igen színes és szerteágazó szókinccsel rendelkezik – ebben a pillanatban nem találja a megfelelő szavakat.

– Itt vannak a nővéredék – dünnyögi Erik.

– Elhiszed, ha azt mondom, ez most baromira nem érdekel?

– Viv...

– Mit szólnál hozzá, ha úgy tennénk, mintha nem láttuk volna őket? – veti fel Vivien.

– Nem vennék be.

– Nem számít, akkor legyünk bunkók, és egyszerűen csak hajtsunk el – mondja Viv sürgetőn, de ahogy Erik a szemébe néz, tudja, hogy nem gondolja komolyan, akkor sem, ha a szíve mélyén erre vágyik.

– Sose tennénk ilyet – rázza meg a fejét Erik, pedig ebben a pillanatban rohadtul szeretné, ha mégis megtennék.

– Talán most kellene elkezdenünk – próbálkozik tovább Vivien erőtlenül.

Erik kínlódva néz a lányra.

– Kibírjuk – jelenti ki minden meggyőződés nélkül.

– Nem bírjuk.

– Muszáj.

– Ha spontán lángra kapok, a te hibád lesz – morogja Viv, majd szusszant, és mosolyt erőltetve az arcára kiszáll az autóból.

Erik vesz egy nagy levegőt, és magában káromkodva követi Viv példáját. Nem tartja kizártnak, hogy ő is spontán lángra kap.